Hosszú szünet után ismét előkerült a barna füzet és egy különleges kirándulásra indultam vele. Hajnali kelés, hosszú autózás és két buszút után Zalatárnokról indultam útnak, két szentes falu között Rádiházán pecsételtem, a tóparton ebédeltem, Lasztonyán és Lispeszentadorjánon pedig tovább csökkentettem az üres mezőket a füzetemben. Mielőtt Bázakerettyére értünk, ifjú túratársaimmal tettünk egy nem tervezett kitérőt, Kistolmácson elfogyott a hely a füzetemben, a második befejezés után pedig úgy döntöttem, hogy három a magyar igazság...
Nagyon nehéz volt… 2024 júniusában, amikor
Mesztegnyőn befejeztem a túrát, úgy gondoltam, hogy még ősszel sikerül végigjárnom a maradék 96 kilométert.
Ehhez az kellett volna, hogy találjak egy háromnapos szabad időszakot és
találjak szállást útközben a megfelelő helyeken. Teltek a hetek és a hónapok,
de valami mindig hiányzott.
Októberben lefaragtam 30 kilométert
a maradékból és bíztam benne, hogy sikerül valamikor két szabad napot találnom
a befejezéshez… Aztán
novemberben
megint csak arra futotta, hogy még tovább rövidítsem a szakadást a térképen,
de még mindig maradt 37 kilométer… A téli-tavaszi időszakban a közlekedést is
figyelembe véve ez egy napra sok, kettőre pedig kicsit kevés… Így aztán nem
sikerült 2024-ben befejezni az RPDDK-t.
Azt hiszem, hogy egy kicsit a motivációm is alábbhagyott 2025-ben és inkább a
könnyebben megközelíthető OKT-t és KDP-t részesítettem előnyben az év elején.
A nyári szünet kezdetekor megkérdezték a gyerekeim, hogy „Apa, nyáron befejezed a kéktúrát?” Első válaszom egy határozott „Talán…” volt, aztán magamban elkezdtem
keresgélni a kifogásokat, hogy miért nem. Végül mégis rászántam magamat és úgy
döntöttem, hogy augusztus 21-22-én kiveszek két nap szabadságot és ha esik, ha
fúj, befejezem a dél-dunántúli kalandozásomat. Amikor ezt az ötletemet
elmondtam a feleségemnek, akkor rövid gondolkodás után visszakérdezett: „Miért nem mész ezen a hétvégén?” Azt hiszem, hogy egy ehhez hasonló kérdés hiányzott már régóta, mert egyből
úgy éreztem, hogy nincs több kifogás, menni kell.
Hét elején elkezdtem tervezgetni a túrát: péntek reggel elmegyek vonattal és
busszal Zalatárnokra, Bázakerettyén foglalok szállást, szombaton délelőtt
legyalogolom a maradék távot, végül pedig Kistolmácsról hazabuszozok és
vonatozok. Az első nehézség akkor adódott, amikor megpróbáltam szállást
foglalni. Vagy nem kaptam választ az emailre, vagy már nem volt hely péntek
estére. Aztán amikor végre lett volna szállás, akkor a meteorológusok megadták
a kegyelemdöfést: péntek estétől vasárnap hajnalig esni, sőt szakadni fog az
eső. Nehogy már esőben kelljen legyalogolnom az utolsó kilométereket!
Osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, hogy bevállalom egy napra a
hiányzó szakaszt.
Péntek hajnalban 3:40-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom
ébresztője, fél órával később pedig már az autóban ültem és indultam
Bázakerettyére. Nem szerettem volna nagyon kiszámítani az érkezést, mert ha
lekésem a buszt, akkor a következő csak délután ment volna… (Erre az esetre is
volt tervem, de abban is volt kockázat…) 7 óra után néhány perccel parkoltam
le a buszmegállónál, gyorsan megvettem a jegyet a telefonomon, majd
odasétáltam a megállóba.
A menetrendben jelzett indulási időpont előtt néhány perccel megérkezett a
busz. Felszállás után az első meglepetés akkor ért, amikor a vezető közölte,
hogy nem érvényes a jegyem. Mutattam neki, hogy most vettem és 7:17-től, a
busz indulási időpontjától érvényes. Akkor megnyugodott és mondta, hogy még
nincs annyi idő, üljek le és majd valamelyik későbbi megállónál jöjjek vissza
újra leolvasni a jegyet. Ezután becsukta az ajtót és elindult. (Délután azt is
sikerült megtudnom, hogy a helyiek számára egyáltalán nem szokatlan, hogy a
menetrendben jelzettnél korábban elmegy a busz…) Még szerencse, hogy nem az
utolsó percben értem oda… Útközben két helyen is rohantak az utasok a buszhoz,
de ez láthatóan sem a vezetőt, sem őket nem zavarta.
Lentiben volt háromnegyed órám az átszállásra, amit arra használtam, hogy az
egyik közeli padon ülve megreggeliztem és körülnéztem egy kicsit a pályaudvar
környékén. A zalatárnoki busz néhány perc késéssel indult, de fél tízre így is
odaértem a túrám kiindulási pontjára. A buszon meghallgattam a legfrissebb és
leghitelesebb forrásból származó időjárás előrejelzést, így megnyugodtam, hogy
estig nem kell esőre számítanom.
|
|
| Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén |
9:33-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t és vágtam neki az RPDDK utolsó
túrájának. Bemelegítésként 2 kilométert gyalogoltam a nyílegyenes aszfaltozott
út szélén, ahol nem volt nagy a gépjárműforgalom: emlékeim szerint útközben
egyetlen autóval sem találkoztam. Az út egyetlen izgalmas momentuma az volt,
amikor ráijesztettem egy rókára, amelyik épp elkapott valamit az út menti
árokban.
|
|
|
| Zalatárnok: távolban a Szent Anna templom, kicsit közelebb, a hirdetőtáblán a pecsét |
Nyílegyenes aszfaltúton Szentkozmadombja felé |
Megijesztettem, de a zsákmányán ez nem segített |
10 perc alatt keresztülgyalogoltam az első szentes településen,
Szentkozmadombján, majd belevetettem magamat az erdő sűrűjébe. Rádiháza felé
félúton egy magasfeszültségű távvezeték alatt vitt el az út. Párás, ködös
időben hallottam már ilyen távvezetékeket zizegni, de most száraz, meleg idő
volt, mégis messziről lehetett hallani a jellegzetes hangot.
|
|
|
| A temető kápolnája a falu szélén |
Egy másik kápolna Szentkozmadombján |
Útközben |
|
|
|
| Útszéli feszület, néhány lépéssel később elhagytam a falut |
Erdei utakon Rádiháza felé |
A görbőpusztai temető után hamarosan ismét aszfaltot éreztem a talpam alatt.
Először a néhány épületből álló településen gyalogoltam keresztül, majd egy
újabb hosszú egyenes végén megérkeztem Rádiházára, a vasúti megállóhoz. Mivel
Zalatárnokon az előző túrám végén
már pecsételtem, így ezen a napon ez volt az első alkalom, hogy egy újabb
lenyomat került a füzetembe.
|
|
| Kiértem az erdőből |
Görbőpusztához közeledve |
|
|
|
| Talán a Rigóhegyi kápolnát lehetett látni? |
Lent, a völgyben, a fák mögött már ott volt a rádiházai pecsételőhely |
A nap első pecsételőhelye |
Bélyegzés után ismét hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább. Öt perc
alatt begyalogoltam a faluig, majd újabb tíz perc elteltével már a
Tófej-hegyen állva tekintettem vissza a településre és az addig megtett út egy
részére. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy elsétáljak-e a kápolnához is, de
végül úgy döntöttem, hogy hosszú még az előttem álló út, így inkább mentem
tovább.
|
|
| Rádiháza |
Felfelé a Tófej-hegyre |
|
|
| A hegytetőről visszanézve látszott az addíg megtett út egy része |
Egy újabb kápolna, talán a Szent Őrangyalok-kápolna? |
A pincéket elhagyva az erdőben folytattam az utamat, mígnem kiértem a
következő szentes faluba, Szentpéterföldére vezető aszfaltozott útra és azon
ereszkedtem le a völgyben fekvő településre. Ez egyébként az egész napra
jellemző volt: útközben 6 települést érintettem, mindegyik egy völgyben
feküdt, de két falu között mindig egy hegyen keresztül vezetett az út.
|
|
|
| Kocsiúton a pincék között |
Az épületeket elhagyva átvágtam egy réten |
Katángkóró |
|
|
|
| Kamilla |
Újra erdőben... |
...aztán megint tűző napon |
|
|
|
| Már majdnem kiértem az aszfaltra, de visszatekintve láttam az utat, ahol jöttem |
Szederrel csillapítottam a szomjamat |
A következő szentes falu, Szentpéterfölde |
A buszmegálló mellett álló harangláb harangja éppen a déli harangszó utolsó
hangjait ütötte, amikor megérkeztem a pecsételőhelyre. Bélyegzés közben néhány
szót váltottam a padon ülő párral, akik szintén kéktúráztak, de az ellenkező
irányba haladtak és ott tartották a déli pihenőjüket.
|
|
|
| Szépen felújított feszület a falu szélén |
Harangláb |
A buszmegálló, amely egyben a pecsételőhely is |
Én a tó partján terveztem megállni, ezért nem időztem sokat. A faluszéli
temetőnél megtöltöttem a kulacsomat, majd gyalogoltam tovább a tó felé. A
Horgász Lakig egyértelmű volt, hogy merre kell menni, ott viszont egy kicsit
elbizonytalanodtam. Végül a síneken gyalogoltam tovább. Egészen addig, amíg ki
nem értem egy kis tisztásra, ahol megláttam egy parkoló táblát. Ekkor jöttem
rá, hogy merre kellett volna továbbmenni a ház előtt. De, sebaj, lényeg, hogy
ideértem. Mindjárt az első stégen megláttam egy padot, ahol letelepedtem és
kényelmesen megebédeltem.
|
|
|
| Elhagytam a falut, a nyílt terepen gyalogoltam a tó felé |
Az utat nem találtam meg, de tudtam, hogy a sínek is a tóhoz vezetnek |
Itt már láttam a tavat, de egyelőre csak messziről |
|
| Ebéd közben ez a látvány tárult a szemem elé |
Már majdnem egy óra volt, amikor ismét útra keltem, de visszafelé már a murvás
úton gyalogoltam. Miután elhagytam a vadászházat, a nap leghosszabb települést
nem érintő szakasza kezdődött. Közel másfél órát gyalogoltam különböző erdei
utakon, mire megérkeztem Kámaháza határához. Átkeltem a vasúti síneken, majd
az aszfalton begyalogoltam Lasztonyára.
|
|
|
| A sóder után egy keskeny ösvényen gyalogoltam |
A vadászház és környéke |
Földúton az erdő szélén |
|
|
|
| Réti imola |
Gólyaorr |
Majdnem ráléptem erre a gombára (valamilyen tinóru?) |
|
|
|
| Erdőben és erdőszélen vitt az út |
|
|
| Nem ma festették fel ezt a jelzést |
Siskanád |
|
|
| Magányos fa az út szélén |
Közeledtem Lasztonya felé |
|
| A nap folyamán úton-útfélen belebotlottam a sínekbe |
Az önkormányzat garázsának ajtaján lévő pecsét segítségével ismét
csökkentettem eggyel az igazolófüzetemben lévő üres mezők számát, majd a
közeli vízcsapnál jó alaposan megmosakodtam és teletöltöttem a kulacsomat
friss vízzel. Mielőtt tovább indultam volna, néhány percre leültem a
buszmegállóban. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem,
hogy hamarosan vége az újabb kalandnak…
|
|
| Egy kis aszfalt Lasztonya előtt |
A falu haranglába |
Amint azt már megszokhattam, egy újabb hegyre kellett felmászni miközben magam
mögött hagytam a falut. A szőlőhegyen lévő kilátó le volt zárva, így megállás
nélkül indultam tovább, lefelé.
|
|
| Kiértem a faluból, tehát fel kellett mászni egy emelkedőn |
Időnként kisebb akadályokkal is meg kellett küzdenem |
|
|
| A kilátó, amelyik le volt zárva |
Lefelé a szőlőhegyről |
|
|
| Nagyon tetszett ez az erdei szakasz |
Miután kereszteztem a Kányavár és
Lispeszentadorján között futó aszfaltcsíkot, következett a fekete leves: tűző
napon kellett felmászni a nap legmeredekebb emelkedőjén, hogy a túloldalon, az
árnyat adó fák alatt leereszkedhessek Lispeszentadorján Erdőhát nevű
településrészére. A pecsét viszont Lispén található, a két rész között pedig
egy nem túl hosszú aszfaltozott szakaszt kellett magam mögött hagyni.
|
| Kiértem az Erdőháti-erdőből |
|
|
|
| Ez az emelkedő nem hiányzott... |
...de felértem |
|
|
| Itt már lefelé ereszkedek Lispeszentadorján felé |
A két falu közötti aszfalton |
Szívesen elbeszélgetnék azzal az emberrel, aki ezen a szakaszon kijelölte a
nyomvonalat és megkérdezném tőle, hogy mire gondolt, amikor ezt megtette?
Egyrészt közel egy kilométeres kitérő a pecsételőhely a kéktúra nyomvonalától,
de hasonlóval már találkoztam Bátaapátinál is. Ott sem értettem az okát…
Másrészt, miután visszagyalogoltam a
K jelzésre, következett az újabb
érdekesség. Ahelyett, hogy a bekerített kukoricaföld és az erdő közötti
ösvényen vezetett volna az út (szürke
vonal a térképvázlaton), meg kellett kerülni a bekerített részt. Az pedig már
csak hab a tortán, hogy a pecsételőhelynél ki lehetett volna menni egy hátsó
kiskapun (sárga vonal) és így le
lehetett volna vágni ezt a két, számomra nehezen értelmezhető vargabetűt.
Vagy, egyszerűen csak a
kék vonalon lehetne vezetni a
útvonalat és akkor nem kellene ugyanazt az utat kétszer megtenni
|
|
|
| Én erre vezettem volna az utat |
Ennek lenne a folytatása a szürke vonallal jelölt út |
Ez a jelenlegi kerülőút a kukoricatáblák között |
Pecsételés után becsületesen visszagyalogoltam a
K jelzésig, megkerültem a
bekerített kukoricaföldet és nekivágtam az RPDDK-m utolsó erdei szakaszának.
Valahol a Lispei-erdő közepén jártam, amikor összetalálkoztam egy anyukával és
3 kisgyermekével. Szóba elegyedtünk, pontosabban megeredt a gyerekek nyelve és
együtt mentünk tovább. Megtudtam, hogy ők Lasztonyáról jönnek és
Bázakerettyéig mennek, onnan pedig az utolsó busszal hazafelé. Annyira
belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy elfelejtettünk lekanyarodni a
K jelzésre és a
P-K elágazónál egyenesen mentünk
tovább. Csábító volt, hogy abba az irányba mentek a keréknyomok is… Amikor
erre rájöttünk, akkor már közel 700 métert tettünk meg a rossz úton.
Szerencsére volt még idő a buszuk indulásáig, de azért a lehetőségekhez képest
próbáltam gyorsabb tempót diktálni, nehogy lekéssék a járatot.
|
| A szemközti hegyen kellett még átmenni Bázakerettye felé |
|
|
| Nem fáztam... |
Lispeszentadorján, az erdőszélről visszanézve |
|
|
|
| Útközben |
Közeledtünk Bázakerettyére |
5 órakor bukkantunk ki Bázakerettye feletti erdőből és láttuk meg az első
épületeket. Onnan már csak le kellett sétálni a központig. A boltnál még
pecsételni is volt időnk, akkor már nem kellett attól félni, hogy lekésik a
buszt. Még úgy sem, hogy a bolt előtt várakozóktól megtudtuk, célszerű
korábban odamenni a megállóba, mert gyakran előfordul, hogy korábban elmegy a
busz. Ezt a reggeli tapasztalatom alapján én is meg tudtam erősíteni…
|
|
|
| Ezek már Bázakerettye épületei |
Már csak le kellett sétálni az utca végéig a pecsétért |
Elbúcsúztam alkalmi útitársaimtól és mindenki ment tovább a maga útján |
Az útkereszteződésnél elbúcsúztam a családtól és indultam tovább Kistolmács
felé. Furcsa érzés volt belegondolni, hogy belekezdtem az utolsó kilométerekbe
az RPDDK-n. Nem siettem, bőven volt még időm a kiválasztott (aznapi utolsó)
busz indulásáig. Elbúcsúztam Bázakerettyétől, 20 perccel később pedig
megláttam az első táblát, amelyikre az volt felírva, hogy Kistolmács. Ez még
csak a vasúti megálló táblája volt, de 10 perccel később már ott álltam a falu
szélén. Megérkeztem…
|
|
|
| Szent István fából faragott szobra |
Szűz Mária neve-templom |
Egy olajkút a főúttól kicsit távolabb |
|
|
|
| Ekkor még azt gondoltam, hogy utoljára gyalogolok ezen az úton |
Bogáncs |
A megálló neve már Kistolmács, de a faluig még kellett gyalogolni |
|
|
|
| Az utolsó kilométereim az RPDDK-n |
Megérkeztem a Kistolmácsi-tóhoz |
Megérkeztem a faluba |
A tóparti büfében nagy volt a tömeg, de én célirányosan odamentem a bejárati
ajtóhoz és beütöttem a füzetembe az utolsó pecsétet, ezzel az igazolófüzetben
befejeztem a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrát.
|
|
| Már csak egy üres mező volt a füzetemben,... |
...de, néhány perccel később már annyi sem |
2024 novemberében nem jöttem el eddig, mert a kápolnától indult Letenye felé
a buszom, így a lelkiismeretem azt diktálta, hogy pecsételés után elsétáljak
addig a helyig, ahol akkor befejeztem a túrát és így tegyem folytonossá a
Szekszárd és Írott-kő között futó vonalat. Mindössze negyed óráig tartott
ennek az alig több, mint 1 kilométernek a megtétele és ott, a buszmegállóban
állva mondhattam el azt, hogy valóban végigértem.
|
|
| Kistolmács, Kápolna |
Véget ért a kaland... |
Azt terveztem, hogy a kápolnától visszagyalogolok a tóig és a parton ülve
várom meg a buszt, amelyik visszavisz Bázakerettyére. Készítettem néhány
fényképet a befejezés igazolásaként, majd kényelmes tempóban elsétáltam a
tóig. Mielőtt kerestem volna magamnak egy nyugodt helyet, megnéztem a
buszmegálló indulási tábláját. Nem akartam hinni a szememnek! Úgy emlékeztem,
hogy a busz 19:20-kor indul Bázakerettyére, de a kiírás szerint csak
19:50-kor, addig pedig még volt közel másfél óra! Elgondolkoztam, hogy mit
tegyek? Reggel korán keltem, hazáig is várt még rám egy közel három órás
autóút és igaz ugyan, hogy nem hiányzott újabb 5 kilométer gyaloglás, de azzal
nyerhetek körülbelül háromnegyed órát a buszozáshoz képest. Ezért aztán úgy
döntöttem, hogy nem várom meg a buszt, hanem visszagyalogolok az autóhoz. Nem
bántam meg, hogy így tettem, mert már valahol az M7-es autópályán autóztam
hazafelé, amikor a busz menetrend szerint megérkezett Bázakerettyére.
|
|
|
| Nem volt tervben, hogy újra elgyalogolok a tábla mellett |
Gyülekeztek a felhők az égen (hazafelé útközben esett az eső) |
Az autóig kellett eljutnom, hogy harmadszor is befejezzem az első RPDDK bejárásomat |
Fél 11 volt, amikor hazaértem. Nem kellett altatni, a korai kelés, az 550 km
autózás és a 46 km gyaloglás megtette a hatását…
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
A hétvégén még egyszer átnéztem a füzetemet, leellenőriztem, hogy minden adat
és dátum ki van-e benne töltve, hétfőn pedig bevittem az MTSZ székházába és
elkezdtem várni… Nem kellett sokáig várnom, következő hét elején, amikor épp a
Magas-Tátra kövein koptattam a bakancsom talpát, csörgött a telefonom,
augusztus 18-án délután pedig már át is vehettem az MTSZ irodában a
teljesítést igazoló oklevelet és a kitűzőt.
Szeretem a számokat, ezért ugyanúgy, mint az OKT befejezésekor, most sem
tudtam megállni, hogy ne gyűjtsek össze néhány adatot az elmúlt közel három
évről.
A teljes távot 18 túranap alatt teljesítettem, ezek egy kivétellel minden
alkalommal egy napos túrák voltak. Egyedül az Őrségben nem tudtam ezt
megoldani, ott két nap alatt jutottam el Zalalövőről Őriszentpéterre úgy, hogy
az éjszakát Veleméren töltöttem. Az útközben készített 18 GPX fájl
összesen 44605 adatpontot tartalmaz, amelyek közül az első
2022.10.16-án 7:43:24-kor készült, az utolsó pedig
2025.08.01-én 19:13:34-kor, azaz 2 év 10 hónap 16 nap 11 óra 30
perc és 10 másodperc alatt értem végig a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra
útvonalán.
A GPX fájlok alapján 134 óra 30 perc alatt összesen
636,0 km-t tettem meg, ami 94,8 km-rel több, mint a hivatalos távolság.
Ezekben a ráadás kilométerekben benne voltak kisebb-nagyobb „előre nem
tervezett útvonal-módosítások”, kényszerű
útmegszakítás Apátvarasdon, valamint tömegközlekedés miatti túlórák (Csákánydoroszló, Bázakerettye).
A legrövidebb egy nap alatt megtett távolság 23,9 km volt, (2023.01.07-én,
Mórágy – Apátvarasd), a leghosszabb pedig 46,3 km (2025.08.01-én, Zalatárnok –
Kistolmács). Egy túranapon átlagosan 35,3 km-t gyalogoltam, ebből átlagosan
30,1 km-t tettem meg a kéktúra útvonalán.
A blogra felkerülő képeket 3878 fénykép közül válogattam ki. Ezek közül
az első Írott-kőn, az utolsó pedig Bázakerettyén készült.
|
|
| Az első RPDDK-s fénykép 2022-ből |
Az utolsó RPDDK-s fénykép 2025-ből |
Nem tudom, hogy hány km-t autóztam és fogalmam sincs, hogy mennyi pénzt
költöttem üzemanyagra, vonat- és buszjegyre. De, talán jobb is, hogy ezeket az
adatokat nem írtam fel magamnak...
Amit pedig nem lehet számokkal leírni, az a rengeteg élmény és emlék, amelyet
ez alatt a közel 3 év alatt gyűjtöttem. Egy újabb részét ismertem meg az
országnak és eljutottam sok olyan helyre, amiről korábban még nem is
hallottam. Néha egy kicsit feszegettem a határaimat, kiléptem a
komfortzónámból, de utólag úgy érzem, hogy megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése