OKT 19.: Mátraverebély – Garáb (2020.12.05.)

Búcsú a Cserháttól... A november-decemberi időszak egyetlen napsütéses hétvégéjén teljesítettem az OKT utolsó hiányzó cserháti szakaszát. Mátraverebélyről indultam és a Csapás-tetőn keresztül jutottam el a szentkúti kegyhelyhez. A barlanglakások után még nézelődtem egy kicsit a "Szent" forrásoknál, majd a lovak közé csaptam és átvágtattam Sámsonházára. A kőfejtőnél felmásztam a hegytetőre, majd egy újabb le-fel kombináció után a Csonka tetejéről csodáltam meg a Mátra hegycsúcsait és Nagybárkány templomtornyát. Lereszkedtem a faluba, majd elindultam a hosszú, véget érni nem akaró emelkedőkön keresztül a Cserhát 500-as csúcsaira. A négyfenyői menedékháznál gyűjtöttem egy kis (lelki)erőt és a Nagy-Kő-tetőn keresztül érkeztem meg a Garábi-nyeregbe, ahol ezúttal is fényképpel igazoltam a szakasz teljesítését.

December első hétvégéjén indultam a 2020. év (valószínűleg) utolsó kéktúrájára. Ekkor már hetek óta felhő takarta a napot, így egész héten árgus szemekkel lestem az időjárás előrejelzést, vajon milyen idő várható szombaton, érdemes-e útnak indulni?

A kijárási korlátozás szabályait betartva, de a lehetőségeket teljes mértékben kihasználva, hajnali 5 órakor ültem autóba és indultam Garáb felé. Azt gondoltam, hogy ezen a korai órán egyedül leszek az úton, de tévedtem. Mintha a fél ország egyszerre, pontosan 5 órakor indult volna útnak...

Szerencsére komolyabb fennakadás nélkül, időben odaértem a kis cserháti faluba. A buszfordulónál leparkoltam az autóval, majd lesétáltam a Faluháznál található buszmegállóba. (Nyáron hallottuk a helyiektől, hogy állítólag valaki már látott olyan embert, aki hallotta, hogy valamikor megesett, hogy a busz nem ment fel a buszfordulóig, ezért inkább a Faluháznál kell rá várni.)

Alighogy leértem a megállóba, már érkezett is Felsőtold felől a busz. Ezúttal elment a fordulóig... A buszon könnyű volt ülőhelyet találni, mert csak a vezetőülés volt foglalt, valamint még két sor volt szalaggal lezárva. Ecsegen és Csécsén felvettük a Pásztóra igyekvő (többnyire) idősebb utasokat, majd közel 45 perc zötykölődés után érkeztünk meg a városba. A Csillag téri megállóban megvártam a salgótarjáni buszt, amelyik aztán negyed óra alatt átrepített Mátraverebélyre.

A buszról leszállva a Polgármesteri Hivatalhoz mentem, hogy beüssem a nap első pecsétjét. Az adminisztráció és a gyors szerelvényigazítás után végül fél 9-kor indultam útnak. Végigsétáltam a Rákóczi úton, majd az út végén jobbra fordultam és a gyalogos aluljárón átmentem a 21-es út alatt.

Mátraverebély, Rákóczi út

OKT 18.: Alsópetény – Ősagárd (2020.11.13.)

Egy rövid, hiánypótló túrára indultam ezen a ködös, novemberi péntek reggelen. Hiánypótló, mert az utolsó néhány túrán nagyon sokat mentem aszfalton, így már hiányzott egy kis „dagonya”. Továbbá hiánypótló azért is, mert már csak ez a szakasz hiányzott a Cserhát közepéről.

Ezúttal nem kellett korán indulnom otthonról, mert a kiszemelt busz csak 8 órakor indult Ősagárdról Felsőpeténybe. (Az éjszakai kijárási tilalom miatt 5 óra előtt el sem indulhattam volna.) Háromnegyed 8-kor érkeztem meg Ősagárdra, leparkoltam az evangélikus templom előtt, majd átsétáltam az orvosi rendelőhöz, a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz, amelyen a vezetővel együtt mindössze öten voltunk, így utazás közben nem volt nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Negyed 9-kor szálltam le a buszról Felsőpetényben, a bányánál, ahonnan gyalog sétáltam át Alsópeténybe. (A következő busz csak 11 órakor lett volna, addigra én már majdnem visszaértem Ősagárdra.)

Felső- és Alsópetény között

A völgyben feltűntek Alsópetény első házai

OKT 05.: Badacsonytördemic – Tapolca (2020.10.28.)

Az iskolai őszi szünetben újabb Balaton-felvidéki pecsétekkel gyarapodott a gyűjteményünk. Ezúttal Badacsonytördemicről indultunk, az aszfalton átsétáltunk Szigligetre, ahol megnéztük az avasi templomromot és a várat. A települést elhagyva még jónéhány kilométert sétáltunk aszfalton, mielőtt a szőlősorok végében elindultunk felfelé a Szent György-hegyre. Újabb aszfaltos szakasz következett, amely elvezetett a Lengyel-kápolna mellett és csak az Oroszlánfejű kútnál ért véget. Onnan még sétáltunk egy kicsit a szőlő- és gyümölcsültetvények között, majd az erdőben folytattuk a hegymenetet. A K3 jelzésen felmásztunk a Szent György-hegy tetejére, utána a K jelzésre visszatérve gyorsan leértünk az orgonasípok tetejéhez. A sziklás és meredek lépcsőn leereszkedtünk a turistaházhoz, majd egy kevésbé meredek úton a présházakhoz és a szőlőültetvényekhez. Az Ürgelyuk és a városhatár között szedtük a lábainkat, hogy minél előbb végére érjünk a veszélyes aszfaltos szakasznak. Nosztalgiáztunk egy kicsit a Malom-tó partján, majd elsétáltunk a vasútállomásra, ahol reggel az autót hagytuk. Hazafelé elmentünk még a benzinkúthoz, hogy a régi OKT pecséttel is gazdagodjon a gyűjteményünk.

Amikor az őszi szünetre szerveztük a programot, akkor mondta a feleségem, hogy „Egyik nap elmehetnénk túrázni.”. Nekem nem kellett kétszer mondani, volt a tarsolyomban egy útszakasz, ahol az előző napok özönvíz szerű esőzései ellenére sem kellett túl nagy dagonyára számítani. Azt én sem gondoltam, hogy ennyire nem...

Ezúttal nem kellett nagyon korán kelni, mivel csak 9.47-kor indult a vonat Tapolcáról. Annak ellenére, hogy hétköznap volt és már jócskán elmúlt 9 óra, amikor odaértünk a vasútállomásra, sikerült parkolóhelyet találni a Lokomotív büfé előtt. Megvettem a jegyeket, majd elsétáltunk az állomásépület mögött látható „befalazott mozdonyhoz”. Ezután felszálltunk az állomáson indulásra várakozó piros-sárga Bzmot motorvonatra, amellyel 10 perc alatt átzötyögtünk Badacsonytördemicre.

A tapolcai állomás Nohab mozdonya

A piros-sárga Bzmot, amellyel Badacsonytördemicig zötyögtünk

OKT 03.: Zalaszántó – Sümeg (2020.10.10.)

A Kéktúrázás napján jártunk végig egy újabb OKT szakaszt. Ezúttal Zalaszántóról indultunk, tettünk egy rövid kitérőt a Sztúpához, majd erdőn-mezőn sétálgatva elértünk a Hidegkúti majorhoz. Onnan felmásztunk Tátika várához és gyönyörködtünk a kilátásban. Visszatérve a K jelzésre egy vadregényes erdőben mentünk tovább. Az ezt követő aszfaltos szakaszon mindössze az őzlábgombák, az ördögigafa és az alig-alig csordogáló Sarvaly-forrás érdemel említést. Sümeghez közeledve még ennél is kevesebb volt a látnivaló, egyedül a vár egyre közeledő falai jelezték, hogy már nincs messze a nap utolsó pecsétje, amelynek lenyomata a vasútállomáson került bele az igazolófüzetbe.

Az MTSZ 2020-ban október 10-re hirdette meg a Kéktúrázás napját. Mivel nem rajongok a tömegrendezvényekért, ezért nem szándékoztam rajta részt venni. De olyan sok helyen találkoztam az esemény reklámjával, hogy végül mégsem tudtam nemet mondani. Kerestem tehát egy olyan szakaszt, amelyiket még nem jártam végig, nem túl rövid, nem nehéz a logisztikája és néhány nappal az indulás előtt még csak kevesen jelentkeztek rá. Miután találtam ilyet és jelentkeztem, a fiaimnak is megtetszett az ötlet, de ők egy kicsit rövidebb szakaszra szerettek volna menni. Ezért újrakezdtem a keresgélést. Végül, kompromisszumos megoldásként a Zalaszántó – Sümeg szakasz mellett döntöttünk. (A távolság és a logisztika jó volt, de a 30 résztvevő már egy kicsit soknak tűnt.)

Ahhoz, hogy időben odaérjünk a „rajthoz”, most is hajnalban kellett otthonról indulnunk. Sümegen, a buszmegálló mellett hagytuk az autót, hogy a túra végén már ne kelljen tömegközlekedni. Kicsit tartottam tőle, hogy sokan választják ezt a megoldást és tömeg lesz a zalaszántói buszon, de szerencsére nem így történt.

Fél órával a gyülekező előtt értünk Zalaszántóra. Volt még időnk az indulásig, ezért elmentünk pecsételni, valamint nézelődtünk egy kicsit a közelben.

Magyarország legkisebb kápolnája, a Szent Vendel kápolna

Sajnos a belsejére ráférne egy felújítás

Kisvonat

OKT 06.: Szentbékkálla – Nagyvázsony (2020.10.02.)

Október elején a Balaton-felvidéken folytattam az OKT vándorlásaimat. Kora reggel Nagyvázsonyból Zánkán keresztül elbuszoztam Szentbékkállára. Mire pecsételés után útnak indultam a faluból, már csak néhány ködfolt és felhő akadályozta a kilátást. A település határában megnéztem a töttöskáli templomromot, majd sétáltam a leszüretelt szőlőültetvények között. Az ölelő fától már csak néhány lépés volt az Eötvös Károly-kilátó, amelynek tetejéről a Káli-medence mögött csak a bújócskázó tanúhegyeket láthattam. A hegyi tavak mellett elsétáltam a Vaskapu-árokig, majd egy újabb szőlőültetvényen átvágva megérkeztem Balatonhenyére. A pecsételés után felmásztam egy fennsíkra, hogy néhány kilométerrel később leereszkedhessek a Csicsói-erdőben futó aszfaltos útra. Az aszfalt után a Hátsó-völgyben gyönyörködhettem az erdőben. A Tálodi kolostor, a Szent Ilona templom és a nagyvázsonyi pálos kolostor romjainál megpróbáltam magam elé képzelni az egykori épületeket, majd elgondolkoztam rajta, hogy vajon csak felújítják vagy pedig átépítik a Kinizsi várat. A nap utolsó pecsétjét a Kinizsi sörözőben ütöttem be az igazolófüzetembe.

Március közepe óta „home office”-ban voltam (és vagyok még most is, amikor ezeket a sorokat írom). Amíg mindenki otthon volt a családból, addig ez egy nagyon jó dolog volt, hiszen hétközben is sokkal több időt tudtunk együtt tölteni, mint korábban. Sőt, még a hétvégi túrázásra is könnyebb volt időt szakítani. Szeptemberben viszont elkezdődött az iskola, emiatt napközben nagyrészt egyedül maradtam. Valószínűleg ez is volt az oka, hogy október elején elegem lett a bezártságból és már nagyon mehetnékem volt…

A Cserhát bejárását szerettem volna folytatni, az időjárás azonban ismét közbeszólt: a Dunától keletre eső országrészre továbbra is esőt jósoltak a meteorológusok, ezért a nyugati országrész felé vettem az irányt.

3:45-kor csörgött az ébresztőóra. Gyorsan összekaptam magamat, majd autóba pattantam és indultam Nagyvázsonyba. A hajnali időpont ellenére útközben viszonylag nagy volt a kamionforgalom, de Nagyvázsonyban így is kényelmesen elértem a 6:40-kor Zánkára induló buszt. Az átszállásra volt majdnem 40 percem, azalatt kényelmesen megreggeliztem.

Negyed 9-kor érkeztem meg Szentbékkállára. Mielőtt útnak indultam volna Nagyvázsony felé, mintegy 300 métert kellett sétálnom az ellenkező irányba, hogy beüthessem a nap első pecsétjét.

Szentbékkálla

OKT 19.: Cserhátsurány – Felsőtold (2020.09.05.)

Beköszöntött az ősz... Az időjáráson ez egyelőre nem látszott, napközben még 30°C közelébe kúszott a hőmérő higanyszála, de reggel már sötétben kellett otthonról elindulni...

Szombat reggel negyed 5-kor csörgött az ébresztőóra. Gyorsan kimostam az álmot a szememből, összeszedtem az előző este összekészített felszerelésemet és már indultam is Felsőtold felé. Mogyoród környékén autóztam, amikor kivilágosodott. Negyed 7-kor értem Felsőtoldra, az autóval leparkoltam a Szent Imre-kápolna mellett, majd átsétáltam a buszmegállóba.

Amikor aggódni kezdtem volna, hogy rosszul néztem meg a menetrendet és mégsem közlekedik az a napi egyetlen járat, amivel átszállás nélkül juthatok el Cserhátsurányba, akkor végre megérkezett a busz. Sok cserháti buszjárathoz hasonlóan ez is megfordult a faluban és indult vissza Alsótold felé, hogy fél óra zötykölődés árán eljuttasson túrám kiindulópontjára.

7 órakor szálltam le a buszról Cserhátsurány központjában, elindítottam a GPS-t és útnak indultam. Ezúttal a Petőfi utcában, az OKT táblánál pecsételtem, majd sétáltam tovább az enyhén emelkedő aszfaltos úton. 

Az első lépések: Cserhátsurány, Petőfi út

Banánliget

A falu szélső házai mellett

OKT 18.: Ősagárd – Szendehely (2020.08.20.)

A Tepke meghódítása után az augusztusi hosszú hétvége első napján egy újabb hegytetőt, a Naszályt vettük célba. Eredetileg Szendehely felől szerettünk volna felmászni, de a tömegközlekedési lehetőségek miatt végül Ősagárd felől indultunk neki.

Reggel Szendehelyen hagytuk az autót, onnan buszoztunk át a fiaimmal Ősagárdig. 8 órakor pecsételtünk az evangélikus templomnál, majd útnak indultunk a Rákóczi utcán. A Szabadság utca elején sétálva megállapítottuk, hogy itt sem kolbászból van a kerítés...

Reggeli kihalt utca Ősagárdon

Itt sem kolbászból, hanem nadrágból és sílécből van a kerítés

OKT 19.: Felsőtold – Garáb (2020.08.08.)

Két héttel a Balaton-felvidéki kiruccanás után visszatértünk a Cserhát dombjai közé. Ráadásul a logisztika miatt egy rövid, nem hagyományos módon igazolható szakasszal.

Korán indultunk, így a Kevélyek lábánál láthattuk a felkelő napot. (A fényképet a fiam készítette.)

Felsőtoldon, a Szent Imre-kápolnánál hagytuk az autót, onnan indultunk el a körtúrára a fiaimmal. Mivel a településen nincs kéktúra bélyegző, ezért bementem a Vegyesboltba céges bélyegzőért, de nem jártam sikerrel. Így hát maradt az első kéktúrás útjelző tábla, mint igazoló pont.

Fél nyolckor indultunk útnak a K4 jelzést követve. Nem kellett sokat gyalogolni, 2 perc alatt el is értük a Zsunyi-patakot és az útjelző táblát. Itt elkészítettük a fényképet, majd elindultunk a K jelzésen Alsótold felé. A keréknyomokban még helyenként láthatóak voltak a néhány nappal korábbi esőzések miatti pocsolyák, de sár már nem volt, inkább a kemény, bokaficamító buckák jelentették a nehézséget.

Indulás Felsőtoldról a Zsunyi-patak völgyében

Mezei katáng

Egy-egy pocsolya jelezte a néhány nappal korábbi esőt

OKT 04.: Keszthely – Tapolca (2020.07.26.)

Egész héten arra készültem, hogy hétvégén folytatom a Cserhát bejárását. Hasonlóan a megelőző hetekhez, most is hétközben ragyogó napsütéses idő volt, majd hétvégére menetrend szerint érkezett az eső. De vasárnapra már szép időt jósoltak a meteorológusok, ezért arra a napra terveztem a túrát. Aztán pénteken megváltozott az előrejelzés és már vasárnapra is esős időre volt kilátás. Mivel azonban az ország nyugati részére kisebb valószínűséggel jósoltak esőt, ezért a Cserhát helyett a Balaton-felvidékre, azon belül is a leírások alapján horrorisztikusnak tűnő Keszthely-Tapolca szakaszra esett a választásom.

Háromnegyed ötkor indultam otthonról és a gyér hajnali forgalomnak köszönhetően kényelmesen elértem a Tapolcáról 7:15-kor induló vonatot. A vonat végigrobogott a kihalt strandok és az ébredező nyaralók között és 7:45-kor érkezett meg Keszthelyre.

Az állomáson beütöttem az első pecsétet, majd útnak indultam. Körülbelül 20 percet sétáltam a vasúti sínnel párhuzamosan, hol a járdán, hol az út szélén, hol pedig az útszéli fák között. Bár csak néhány méterre voltam a Balatontól, a vasúti töltés, valamint a part menti fák és épületek szinte teljesen eltakarták a kilátást.

Keszthelyi séta

OKT 19.: Becske – Cserhátsurány (2020.06.28.)

Néhány nap pihenő után ismét bakancsot húztunk és folytattuk a barangolást a kék úton. Ezúttal nemcsak a fiúk, hanem a feleségem és a kisebbik lányunk is csatlakozott hozzánk, ezért egy rövidebb szakaszt választottam.

Tanulva a néhány nappal korábbi esetből, egy kicsit korábban indultunk otthonról, hogy biztosan elérjük a buszt. Vasárnap lévén azonban csak néhány autóval találkoztunk útközben, ezért a tervezettnél korábban, 7 óra után néhány perccel már meg is érkeztünk Cserhátsurányba. A busz indulásáig még volt fél óránk, így az orvosi rendelő előtti kis parkban kényelmesen megreggeliztünk.

Ezúttal néhány perc késéssel érkezett a busz, de a mohorai csatlakozást így is kényelmesen elértük és fél 9-kor érkeztünk meg Becskére.

Már ekkor lehetett érezni, hogy nagyon meleg napnak nézünk elébe, ezért amíg én a pecsételéssel foglalkoztam a cukrászda bejáratánál, addíg a család többi tagja megpihent az út túloldalán lévő árnyékos buszmegállóban.

Háromnegyed 9-kor indultunk útnak. Először a Petőfi Sándor, majd az enyhén emelkedő Kossuth Lajos utca út aszfaltját tapostuk. A falu utolsó házát elhagyva a fák között, egy árnyékos kocsiúton folytatódott az emelkedő. De nem örülhettünk sokáig az árnyéknak, mert kb. 800 méter megtétele után kiértünk a Bástya-hegy melletti tisztásra.

Néhány nappal korábban csak messziről láttuk, most elsétáltunk a becskei Szeplőtelen fogantatás templom mellett

Kossuth Lajos út

Kocsiút az erdőben

OKT 18.: Alsópetény – Becske (2020.06.23.)

Márciustól május végéig egy csepp eső sem esett, aztán jött Medárd és meghozta az esőt. Június közepétől szinte minden nap kaptunk az égi áldásból. Időnként csak kellemes nyári zápor formájában, időnként hevesebb zivatarként, de előfordult felhőszakadás is. Június utolsó hetére beköszöntött a nyár, mi pedig bakancsot húztunk és a két fiammal elindultunk, hogy folytassuk a Cserhát megismerését. Arra számítottunk, hogy a februárihoz hasonló terepviszonyok fogadnak majd bennünket...

Negyed hatkor indultunk otthonról, hogy kényelmesen elérjük a Becskéről 7:11-kor Bercelre induló buszt. Munkanap lévén helyenként kisebb dugó lassította a haladásunkat, de így is 7 óra előtt néhány perccel leparkoltunk Becskén, az Ady Endre út szélén. Mivel még tengernyi időnk volt a busz indulásáig, ezért kényelmesen, sétálgatva indultunk el a megálló felé. A kereszteződéshez közeledve megpillantottam, hogy egy Bercelre menő busz áll a megállóban. Gondoltam, hogy korán van még, ez biztosan nem a mi buszunk, de inkább fussunk egy kicsit és szálljunk fel rá, legfeljebb az átszállásnál néhány perccel többet kell várnunk. Jól döntöttünk... Ez volt az a busz, amit kinéztem, csak kicsit korábban érkezett.

A csatlakozó járat már nem tartogatott ehhez hasonló izgalmakat. Bercelről indult, végigjártuk vele a környék összes falvát és negyed 9-kor szálltunk le róla Alsópetényben. Egy, a buszmegállóban várakozó idősebb úr készségesen útbaigazított, hogy merre kell menni a kilátóhoz és merre van a helyi kisbolt. Megköszöntük a segítőkészségét, pecsételtünk a füzetbe, majd elindultunk a Béke utca irányába.

Elindultunk Alsópetényből

Néhány méter után jobbra fordultunk a Béke utcára

Pilisi Kilátások: Kétágú-hegy, Fekete-hegy (2020.05.22.)

Ezzel a rövid túrával sikerült két hosszú történetnek pontot tenni a végére. Az egyik történet 2016-ban kezdődött, egy borongós októberi napon, amikor a piliscsabai vasútállomáson kiszálltunk az autóból és elindultunk a Vörös-hegy felé. A másik történet 3 és fél évvel később, 2020. március 13-án, pénteken este kezdődött. Ekkor jelentették be, hogy a koronavírus járvány miatt kijárási korlátozásokat vezetnek be az országban. Habár egyéni sportolási céllal el lehetett volna menni otthonról, mi azonban jobbnak láttuk megfogadni és betartani a „Maradj otthon!” felhívást. Kezdetben nem volt semmi gond, örültünk, hogy egész nap együtt lehet a család és rengeteg elmaradt munkát lehet bepótolni a ház körül. Egy idő után azonban elkezdett viszketni a talpam. Ehhez az is hozzájárult, hogy a szobaablakokból kinézve a következő látvány tárul a szemem elé:

Kétágú-hegy

Nagy-Gete

OKT 18.: Nógrád – Szendehely (2020.02.01.)

Február elsejére sikerült megszervezni az új év első túráját. Ezúttal a két fiam is mellém szegődött, hogy együtt sétáljunk el Nógrádtól Szendehelyig. Háromnegyed hatkor indultunk otthonról, elvonatoztunk a Nyugati pályaudvarig. Onnan néhány perc várakozás után indultunk tovább Vác felé, ahonnan egy kétkocsis „piroskával” (Bzmot) zötyögtünk tovább és negyed 9 után néhány perccel értünk Nógrádra.

Mire a táska mélyéről előkerestem a fényképezőgépet, addigra a "piroska" már tovaszáguldott

OKT 07.: Városlőd – Nagyvázsony (2019.12.17.)

A 2019-es esztendő utolsó túráján ismét a Bakonyban barangoltam. Szokás szerint hajnalban keltem, hogy a Veszprémből 7:00-kor induló busszal eljussak a túrám kiinduló pontjára, Városlődre. Ezúttal sikerült olyan járatot találnom, amelyik bevitt a település központjába, így az Autóbusz váróterem nevű megállónál (amelyet csak egy tábla jelez, váróterem nincs a közelben) szálltam le róla.

Hideg szél fújt, ezért alaposan felöltöztem, bekapcsoltam a GPS-t és 7:45-kor útnak indultam. Egy héttel korábban, amikor a Fenyves kocsmában pecsételtem, csak a kocsmáros volt az üzletben. Azon gondolkoztam, hogy vajon miért nyit ki reggel 6-kor, ha egyetlen vendége sincs a kora reggeli órákban? Most is a kocsmában pecsételtem és megkaptam a választ a kérdésemre. A helység tele volt bevásárolni induló, vagy onnan hazafelé tartó vendégekkel, akik egy ital mellett beszélték meg az elmúlt éjszaka történéseit. Pecsételtem, majd a falu főutcáján indultam tovább.

Reggel még/már üres volt az utca Városlődön

Városlőd, Szent Mihály-templom

OKT 08.: Városlőd – Bakonybél (2019.12.11.)

Kihasználva a korán kezdett év végi szabadságot, valamint a hideg, de napsütéses időt, bakancsot húztam, hogy végigjárjam a Városlőd és Bakonybél közötti kéktúra szakaszt. November elején terveztük teljesíteni ezt a távot a családdal, de akkor egy „last minute” módosítás miatt végül Zirc felé indultunk el Bakonybélből.

Mivel most egyedül terveztem bejárni a szakaszt, ezért a korai indulás mellett döntöttem, a kedvezőbb tömegközlekedés miatt pedig az irányt is megfordítottam. 7 óra után néhány perccel szálltam ki az autóból Zircen, hogy Veszprémen keresztül elbuszozzak Városlődre. Habár a hétköznap reggeli csúcsforgalom miatt a zirci busz késve érkezett meg a veszprémi végállomásra, de így is kényelmesen elértem a pápai buszt, amelyről 9 órakor szálltam le Városlődön, a Pápai elágazás nevű buszmegállóban.

Az első, utólag a nap legnehezebb és legveszélyesebb feladata az volt, hogy a buszmegállóból eljussak a falu központjába. Ehhez át kellett kelnem a délelőtti csúcsforgalomban a négysávos 8-as számú főúton. Zebra sehol, az aluljáróhoz 1 km-t kellett volna kerülni, így egy helyi lakost követve én is átszaladtam az úton. Nem volt veszélytelen mutatvány, de szerencsére sikerült.

A főúton való átkelés után kényelmesen besétáltam a faluba, ahol a Fenyves kocsmában beütöttem a nap első pecsétjét.

Városlőd, faluház

A pontos idő: 9:09 (Városlőd, Pápai utca)