Február elsejére sikerült megszervezni az új év első túráját. Ezúttal a két fiam is mellém szegődött, hogy együtt sétáljunk el Nógrádtól Szendehelyig. Háromnegyed hatkor indultunk otthonról, elvonatoztunk a Nyugati pályaudvarig. Onnan néhány perc várakozás után indultunk tovább Vác felé, ahonnan egy kétkocsis „piroskával” (Bzmot) zötyögtünk tovább és negyed 9 után néhány perccel értünk Nógrádra.
|
Mire a táska mélyéről előkerestem a fényképezőgépet, addigra a "piroska" már tovaszáguldott |
A vonat ablakából kitekintve már megmutatta magát a természet két ellentétes arca. Helyenként nagy pocsolyák jelezték, hogy a tavaszias meleg, valamint az előző napok esős időjárása miatt szinte mindenütt elolvadt már a hó és a nap folyamán több helyen kell majd pocsolyákat kerülgetni és sárban dagonyázni. De a fák között kanyargó jeges patakocska azért azt is mutatta, hogy még nem temethetjük a telet és útközben számítanunk kell majd télies útviszonyokra is.
A vonatról leszállva kissé hűvös, de napsütéses idő fogadott minket. Az állomás mögötti OKT táblánál pecsételtünk, majd hátunkra kaptuk a táskáinkat és elindultunk a vár irányába. A focipálya mellett sétáltunk, amikor szembe jött egy idősebb férfi hatalmas zsákkal a hátán. Egymásra mosolyogtunk, talán mindannyian megállapítottuk magunkban, hogy „Ő is egy kéktúrázó”, köszöntünk egymásnak és mentünk tovább.
|
A vár a vasútállomástól nézve |
Felsétáltunk a Kodály Zoltán utcán, majd balra fordultunk és a szűk Tabán utcán mentünk tovább. Hamarosan a vár alatti tisztáson találtuk magunkat, ahonnan már csak néhány métert kellett felfelé mászni először egy köves úton, majd pedig egy keskeny ösvényen keresztül.
|
A várba vezető köves út |
Fél órát nézelődtünk, sétáltunk, fényképeztünk a várban, ahonnan a tiszta, napsütéses időnek köszönhetően gyönyörű volt a kilátás az alattunk elterülő településre, valamint a környező hegyekre.
|
|
A vár északi bástyája |
A várkapu |
|
A várfal |
|
|
A katolikus templom |
Az evangélikus templom |
|
Kilátás Nógrádra a várfalról |
9 órakor léptünk ki a várkapun és indultunk el Szendehely felé.
|
Honfoglalási emlékmű a várfal tövében |
Visszasétáltunk a vasútállomáshoz, tanulmányoztuk a „tekerős sorompót”, majd folytattuk a sétát az enyhén emelkedő Kossuth Lajos utcán. A falu szélén átkeltünk a patak feletti kőhídon, majd balra, a Pálinkafőzde felé, egy földúton mentünk tovább.
|
|
A vasúti síneken átkelve elindultunk felfelé a Kossuth Lajos utcán |
Elhagytuk a település utolsó házait |
|
|
Kinek a pap, kinek a papné... |
Mi a másik jelzést követtük... |
Itt már megjelentek az első pocsolyák és velük együtt az első sárfoltok a cipőinken és a nadrágunkon.
|
A fiúk nem ijedtek meg az első pocsolyák láttán |
Kb. 200 m-t sétáltunk egy karám kerítése mellett, majd enyhén jobbra fordulva, egy erdősáv szélén tettünk meg ugyanennyit, mielőtt a jelzések egy hatalmas trágyadomb mellett az erdei ösvényre vezettek bennünket. Elhagytuk a sorompót, majd az enyhén lejtős, kissé sáros és csúszós úton megkezdtük az ereszkedést a Morgó-patak völgyébe.
|
|
|
Keskeny, fagyott ösvény a kerítés mellett |
A facsoport előtt jobbra kellett fordulni |
A növényzet most nem takarta el a jelzést a fa törzsén |
|
|
A sorompó után indulás lefelé a patakvölgybe |
Kicsit csúszós, sáros, de jól járható gyalogút |
Az erdőből kibukkanva tapasztaltuk meg először, hogy milyen az igazi sár. Keresztülmentünk a réten, átkeltünk a patak feletti hídon, majd kereszteztük a vasúti sínt, amelyen reggel hullámvasutaztunk.
|
|
|
Biztos, hogy egyenesen kell továbbmenni? |
Az utolsó méterek a dagonyában |
A keréknyomban állt a víz, középen pedig cuppogott a talpunk alatt a sár |
|
Reggel erre zötyögtünk a "piroskával" |
Mindezek után megkezdtük a hegymenetet a Nagy-Kő-hegy oldalában. Itt is egymás mellett láthattuk a tavaszt és a telet: a keréknyomokban kis patakként csörgedezett a víz, de az út közepe többnyire fagyott volt és jól lehetett rajta haladni.
|
|
|
Indulás felfelé a Nagy-Kő-hegyre |
Felfelé a hegyoldalon |
A keréknyomban patakként csörgedezett a víz |
|
|
|
A mohás kövek vittek egy kis színt a téli erdő szürkeségébe |
Kizöldült fatörzs |
Gombák |
10 órakor értünk fel a Nagy-Kő-hegy nyergébe. Onnan egy rövid ereszkedés következett, majd ismét felfelé indultunk Lokó-pihenő felé.
|
|
|
Útjelző fa a nyeregben |
Nem számoltuk, hogy eddig hány almát ettünk meg, így nem tudjuk ellenőrizni az adatokat |
Egy kicsit mentünk lefelé |
|
|
Az árnyékos részeken még nem olvadt el a jég |
Tapló |
|
|
Ösvény a Lokó-pihenőhöz közeledve |
Ösvény a hegyoldalban |
A pihenőnél ismét láttuk a reggeli hátizsákos embert, de ő már továbbindult, mielőtt mi odaértünk volna. Az esőbeállóban tízóraiztunk és tartottunk egy rövid pihenőt. Habár a távolban kissé párás volt a levegő, de így jól látható volt a visegrádi vár és a hegyek között kanyargó Duna.
|
Távolban a Duna és a Fellegvár |
|
Kilátás a Lokó-pihenőtől |
Fél 11-kor indultunk tovább a jeges kocsiúton. Szerencsére mindig volt kevésbé csúszós rész, ráadásul az út enyhén lejtett is, ezért szinte száguldoztunk. Nemsokára utolértük a hátizsákos vándort, akit már kétszer láttunk a nap folyamán és szóba elegyedtünk vele. Elmesélte, hogy 2019. áprilisában indult Svájcból és szeretné végigjárni az E4-es túristautat. Nem sokkal korábban tette meg a 3000. km-t, így már közeledik az út harmadához. (A vándorlását a
fényképalbuma segítségével lehet követni, néhány nap késéssel.)
|
|
Az utolsó lejtő Magyarkút előtt |
Csúszott, de nem ragadt a sár |
Híd hiányában a patakba fektetett fadarabokat használtuk átkelésre, majd a jeges úton elsétáltunk az Irma-forráshoz, a kéktúrás pecsételőhelyhez. Itt búcsút vettünk alkalmi túratársunktól és pihenés nélkül indultunk tovább.
|
Aranyos-kút |
A következő 2 km meglehetősen egyhangú volt. A köves, helyenként talán aszfaltos kocsiút komótosan kanyargott a fák között, vagy a rét mellett. A keréknyomokban az árnyékos részeken volt néhány befagyott pocsolya, de a naposabb helyeken már víz lepte el a jég felszínét. A tiszta vízben próbáltuk egy kicsit letisztítani a bakancsainkat, de az eredmény(telenség) láttán hamar feladtuk.
|
|
Az utolsó méterek a fennsík előtt |
Szendehely látképe a település feletti mezőről |
Ragyogó bakancsokkal indultunk tovább, de az örömünk nem tartott sokáig. Néhány méterrel később a jelek a Kápolna-oldalon futó földútra vezettek. Szerencsére elég vastagon borította avar az utat, így anélkül értük el a kápolnát, hogy újra bokáig sáros lett volna a lábbelink.
|
|
Kocsiút a Kápolna-oldalon |
Szentháromság-kápolna |
Szendehelyre érkezve a játszótéren újra letakarítottuk a cipőinket, a gyerekek pedig egy kicsit levakarták a sarat a nadrágjukról. Miután rendbe szedtük a felszerelésünket, a Vörösmarty, Mező és Petőfi utcákon keresztül elsétáltunk a buszmegállóig. Eredetileg azt terveztem, hogy Katalinpusztánál fejezzük be a túrát. De mivel a gyerekeken már látszottak a fáradtság jelei (reggel korán kellett felkelni…) és Katalinpusztáról egy órával később értünk volna csak haza, ezért végül Szendehelyen, a fogadónál ütöttük be a nap utolsó pecsétjét.
|
|
Szendehely, Vörösmarty utca |
A Kisboldogasszony-templom a falu központjában |
Leültünk a templom előtt a buszmegálló padjára és meguzsonnáztunk. Húsz perc múlva érkezett a busz, amellyel 40 perc alatt Budapestre értünk. Újpest-Városkapunál vonatra szálltunk és negyed négykor már otthon meséltük az élményeinket a család többi tagjának.
Az OKT barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése