OKT 18.: Ősagárd – Szendehely (2020.08.20.)

A Tepke meghódítása után az augusztusi hosszú hétvége első napján egy újabb hegytetőt, a Naszályt vettük célba. Eredetileg Szendehely felől szerettünk volna felmászni, de a tömegközlekedési lehetőségek miatt végül Ősagárd felől indultunk neki.

Reggel Szendehelyen hagytuk az autót, onnan buszoztunk át a fiaimmal Ősagárdig. 8 órakor pecsételtünk az evangélikus templomnál, majd útnak indultunk a Rákóczi utcán. A Szabadság utca elején sétálva megállapítottuk, hogy itt sem kolbászból van a kerítés...

Reggeli kihalt utca Ősagárdon

Itt sem kolbászból, hanem nadrágból és sílécből van a kerítés

Negyed óra alatt elértünk a falu szélére, ahol mindjárt le is tértünk egy kicsit a K jelzésről. Nem teljesen önszántunkból, hanem azért, mert az útelágazásnál nem vettük észre a (kopott) jelzést, így az Arany János utcán indultunk tovább. Mivel arrafelé sem láttunk egyetlen jelzést sem, ezért megnéztem a térképet... és megállapítottam, hogy bizony rossz irányba haladunk.

Az első elágazó,...

...ahol jobbra kellett (volna) menni

Visszamentünk az elágazóhoz, ahol észrevettük a tábla oszlopára festett halvány jelzést. Az aszfalt helyett ezúttal a kitaposott keréknyomokon indultunk tovább. Mindössze 150 métert sétáltunk, amikor újabb elágazóhoz érkeztünk. Jelzést itt sem láttunk, ráadásul a balra kanyarodó út vége úgy nézett ki, mintha egy kapuval lenne lezárva, ezért a megérzéseinkre hagyatkoztunk és egyenesen mentünk tovább. Megtettünk mintegy 150 métert, de jelzést továbbra sem találtunk, ezért ismét a térképet hívtuk segítségül... és ismét megállapítottuk, hogy bizony az elágazónál mégiscsak balra kellett volna fordulni.

A következő elágazó,...

...ahol balra kellett (volna) menni

Ismét visszamentünk az elágazóhoz és elindultunk a másik úton. A végén valóban ott volt egy zárt kapu, de a keréknyomok a kapu előtt jobbra fordultak, hogy aztán néhány lépéssel később ismét kétfelé ágazzanak és újabb döntés elé állítsanak bennünket. A balra kanyarodó nyomot választottuk. Ezután következett be az a pillanat, amikor azt mondtuk egymásnak, hogy ha így haladunk, akkor soha nem érünk Szendehelyre. A keréknyomok ugyanis 50 méter múlva véget értek... Pedig a térképen úgy látszott, mintha jó irányba indultunk volna... Vissza az elágazóhoz és indultunk tovább a másik keréknyomon. Ekkor már egyértelműen látszott a térképen, hogy letértünk a K jelzésről, de az is látszott, hogy az út hamarosan a K4 jelzésbe torkollik, amin visszatérhetünk a K jelzésre.

Szinte hinni sem akartunk a szemünknek, amikor az egyik fa törzsén végre megláttunk egy jelzést. Először egy K4-et, majd néhány perc múlva egy K-t. Talán még egy halk, megkönnyebbült „Na, végre!” sóhajtás is elhangzott a fiúk szájából… Kíváncsiságból elindultam visszafelé a K jelzésen, hogy megnézzem, hol rontottuk el. Kiderült, hogy a zárt kapu után nem a keréknyomon, hanem közvetlenül a kerítés mellett, a derékig (vagy talán még annál is feljebb) érő gazban kellett volna továbbmenni, majd az erdőbe érve egy kidőlt fa alatt kellett volna átbújni.

Végre megláttuk a K4 jelzést

Erre kellett volna jönni

A kitérők után végre indulhattunk tovább a helyes úton. Bíztunk benne, hogy a nap hátralevő részében már csak könnyebb feladatok várnak majd ránk.

Mindössze néhány métert mentünk a fák között, utána egy rét szélén folytatódott az út. Mielőtt végleg elbúcsúztunk volna a fáktól, egy hatalmas szederbokrot vettünk észre. Nem tudtunk neki ellenállni, jót lakmároztunk az érett gyümölcsből.

Keréknyomok a mező szélén

Visszatekintés az Ősagárd feletti dombról

Egy 20 perces „eseménytelen” erdei vándorlás következett egy széles, kitaposott kocsiúton a Farkas-bérc oldalában, majd egy újabb szederültetvény állta utunkat. Ennek sem tudtunk ellenállni, itt is megálltunk.

Ismét irány az erdő

Az út megkerülte a Farkas-bércet

Újabb szedres állta utunkat

A reggeli indulás óta még csak néhány métert mentünk felfelé, ezért a P és K jelzések találkozásánál lévő táblán látott távolságadatokból már sejtettük, hogy hamarosan vége lesz a kényelmes sétának. Nem tévedtünk... Először csak egy 6-800 méteres bemelegítő ösvény következett, majd a következő táblától indult az igazi emelkedő. (A két táblán lévő adatokból nem volt világos, hogy 600 vagy 800 méter tettünk meg. A telefonom 700 métert mutatott…)

600, 700 vagy 800 méteres ösvény a két útjelző tábla között

Lassan, komótosan haladtunk felfelé az egyre kövesebbé, sziklásabbá váló úton. Körülbelül fél óra alatt értünk fel a Kopasz-tetőre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Cserhát dombjaira.

Felfelé a Kopasz-tetőre

A fák közül kiérve kitárult előttünk a világ

Rövid pihenő után indultunk tovább. A fák között észrevettük a Násznép-barlanghoz való letérést jelző táblát. Azt olvastam, hogy meredek, sziklás út vezet le a barlanghoz, de azért úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk a lejutással. Nem bántuk meg... Óvatosan, kőről kőre és fától fáig haladva ereszkedtünk le a hegyoldalon és 10 perc alatt értünk el a barlanghoz.

A Násznép-barlang bejárata

Visszafelé egy kicsit kevésbé meredek, de hosszabb úton jöttünk. Visszatérve a K jelzésre indultunk tovább felfelé, mert a csúcsig még várt ránk egy körülbelül 1 kilométeres emelkedő. A fiúk jól bírták a hegymászást és végül 11 óra előtt néhány perccel pillantottuk meg a kilátó piros-fehér-pirosra festett tetejét a fák koronái között.

Újabb kilátóhely a csúcs előtt

A meredekség csökkent, de a kövek nagyobbak lettek

Több, mint 300 m szintemelkedést győztünk le

Megpillantottuk a célt

A betontorony tövében kerestünk három árnyékos követ, ahová leültünk és pótoltuk az elhasznált energiát. Miután a csúcscsokit is megettük, a vaslétrákon elindultunk felfelé torony tetejére. Fent gyönyörködtünk a szemünk elé táruló körpanorámában, majd lassan, óvatosan indultunk lefelé. Bizonyos szempontból nagyobb kihívás volt ide felmászni, mint a Tepke tetején a kilátóra, de a fiúk ügyesen megoldották a feladatot.

Keskeny és meredek vaslétrákon kellett fel- és lemászni

A kilátó

Panoráma a kilátó tetejéről

Fél 12-kor indultunk lefelé. Néhány perc alatt leértünk a Látó-hegyre vezető útelágazáshoz, ahol ráfordultam a K3 jelzésre. Erre a fiúk finoman rám szóltak, hogy „Apa, nem arra kell menni!”. Megnyugtattam őket, hogy ez most egy tervezett letérés. A sziklaszirtről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára, kár, hogy a váci cementgyár és a hozzá tartozó bánya egy kicsit elrontotta az összképet.

Lefelé a hegytetőről

Békalencsés tavacska

Árpád-kori földvár a Látó-hegyen

Panoráma a Látó-hegyről a kanyargó Dunával

Miután visszatértünk a K jelzésre, hamarosan egy meseszép erdőbe értünk. (Kisebbik fiam mondta rá, hogy olyan, mint egy mesebeli erdő.) Hatalmas fák, visszhang… és persze szeder.

Mesebeli erdő

Mosolyogj!

Ezután körülbelül 2 kilométert haladtunk a hegyoldalban egy keskeny ösvényen. Jobbról meredek hegyoldal, balról meredek völgy, közötte pedig a keskeny, helyenként köves, de szerencsére nem csúszós ösvény. Aztán egy rövid meredek lejtő, majd egy fordított ösvény: balról hegy, jobbról völgy, közötte pedig az ösvény. Télen, vagy eső után biztos nem egyszerű itt haladni, de nekünk szerencsénk volt.

Ösvény a hegyoldalon

A "fordított" ösvény

Leértünk a hegyről

A reggeli indulásunk óta mindössze 5 emberrel találkoztunk, ők éppen a Naszály tetején pihentek, amikor mi felértünk. A Bik-kúthoz közeledve viszont egyre több erdőlátogatóval találkoztunk és sajnos ezzel együtt egyre nagyobb lett a hangzavar is. Már messziről lehetett tudni, hogy ki honnan indult, ki találta ki, hogy menjenek fel a kilátóhoz, ki miatt nem tudnak mégsem felmenni és így tovább... A (kiszáradt) Bik-kútnál tartottunk néhány perc pihenőt, majd indultunk tovább.

A Bik-kút, amely "a vízben szegény naszályi mészkőrög legbővizűbb forrása" (a QR-kód szerint)

A függőhídnál szerencsére nem voltak sokan, akik át szerettek volna kelni rajta, de azért így is kellett várnunk, mire sorra kerültünk (és amíg a később érkezők soron kívül átmentek rajta).

A függőhíd

Az átkelés után még körülbelül 20 percet sétáltunk, mire elértünk a Katalinpusztai Kirándulóközponthoz.

A Gyadai-tanösvénnyel együtt halad a K jelzés

A tanösvény egyik állomása

Közeledtünk a Kirándulóközponthoz

Javításra szoruló csapda

Lesben állva

Gyík

Mielőtt megkerestük volna a bélyegzőt, még tettünk egy kitérőt Rockenbauer Pál kopjafájához.

Rockenbauer Pál kopjafája és az ismertető tábla

A Kirándulóközpont bélyegzőjével nem sikerült szép lenyomatot készíteni, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy majd Szendehelyen próbálkozunk. Mielőtt azonban továbbindultunk volna, a büfénél beálltunk a sorba, hogy a kisebbik fiam Kajla füzetébe kérjünk egy kajlás pecsétet.

A Katalinpusztai Kirándulóközpont tavacskája

Szendehelyen a Dankó Pista utca végén hagytuk az autót, addig már kevesebb, mint 1 kilométer volt csak hátra. Nem is gyalogoltunk sokáig, alig negyed óra alatt célba értünk.

Szendehely felé

Egy rövid kerékpárút a falu szélén

Hátra volt még a pecsételés. Mivel reggel gyalog sétáltunk fel a buszmegállóig, ezért nyugodt szívvel ültünk be az autóba és mentünk el az iskolával szemben lévő pecsételőhelyig. Ott kiszálltam az autóból és lepecsételtem a 3 füzetet. Lehet, hogy rólam is született egy bejegyzés valamelyik közösségi oldalon, hogy „Autóval jött és lepecsételt 3 füzetet”...

A térkép a GPX Viewer oldalon készült, saját GPX fájlokból

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.