A Tepke meghódítása után az augusztusi hosszú hétvége első napján egy
újabb hegytetőt, a Naszályt vettük célba. Eredetileg Szendehely felől
szerettünk volna felmászni, de a tömegközlekedési lehetőségek miatt végül
Ősagárd felől indultunk neki.
Reggel Szendehelyen hagytuk az autót, onnan buszoztunk át a fiaimmal
Ősagárdig. 8 órakor pecsételtünk az evangélikus templomnál, majd útnak
indultunk a Rákóczi utcán. A Szabadság utca elején sétálva megállapítottuk,
hogy itt sem kolbászból van a kerítés...
|
|
|
Reggeli kihalt utca Ősagárdon |
Itt sem kolbászból, hanem nadrágból és sílécből van a kerítés |
Negyed óra alatt elértünk a falu szélére, ahol mindjárt le is tértünk egy
kicsit a K jelzésről. Nem teljesen önszántunkból, hanem azért, mert az
útelágazásnál nem vettük észre a (kopott) jelzést, így az Arany János utcán
indultunk tovább. Mivel arrafelé sem láttunk egyetlen jelzést sem, ezért
megnéztem a térképet... és megállapítottam, hogy bizony rossz irányba
haladunk.
|
|
Az első elágazó,... |
...ahol jobbra kellett (volna) menni |
Visszamentünk az elágazóhoz, ahol észrevettük a tábla oszlopára festett
halvány jelzést. Az aszfalt helyett ezúttal a kitaposott keréknyomokon
indultunk tovább. Mindössze 150 métert sétáltunk, amikor újabb elágazóhoz
érkeztünk. Jelzést itt sem láttunk, ráadásul a balra kanyarodó út vége úgy
nézett ki, mintha egy kapuval lenne lezárva, ezért a megérzéseinkre
hagyatkoztunk és egyenesen mentünk tovább. Megtettünk mintegy 150 métert, de
jelzést továbbra sem találtunk, ezért ismét a térképet hívtuk segítségül... és
ismét megállapítottuk, hogy bizony az elágazónál mégiscsak balra kellett volna
fordulni.
|
|
A következő elágazó,... |
...ahol balra kellett (volna) menni |
Ismét visszamentünk az elágazóhoz és elindultunk a másik úton. A végén valóban
ott volt egy zárt kapu, de a keréknyomok a kapu előtt jobbra fordultak, hogy
aztán néhány lépéssel később ismét kétfelé ágazzanak és újabb döntés elé
állítsanak bennünket. A balra kanyarodó nyomot választottuk. Ezután
következett be az a pillanat, amikor azt mondtuk egymásnak, hogy ha így
haladunk, akkor soha nem érünk Szendehelyre. A keréknyomok ugyanis 50 méter
múlva véget értek... Pedig a térképen úgy látszott, mintha jó irányba
indultunk volna... Vissza az elágazóhoz és indultunk tovább a másik
keréknyomon. Ekkor már egyértelműen látszott a térképen, hogy letértünk a K
jelzésről, de az is látszott, hogy az út hamarosan a K4 jelzésbe torkollik,
amin visszatérhetünk a K jelzésre.
Szinte hinni sem akartunk a szemünknek, amikor az egyik fa törzsén végre
megláttunk egy jelzést. Először egy K4-et, majd néhány perc múlva egy K-t.
Talán még egy halk, megkönnyebbült „Na, végre!” sóhajtás is elhangzott
a fiúk szájából… Kíváncsiságból elindultam visszafelé a K jelzésen, hogy
megnézzem, hol rontottuk el. Kiderült, hogy a zárt kapu után nem a
keréknyomon, hanem közvetlenül a kerítés mellett, a derékig (vagy talán még
annál is feljebb) érő gazban kellett volna továbbmenni, majd az erdőbe érve
egy kidőlt fa alatt kellett volna átbújni.
|
|
Végre megláttuk a K4 jelzést |
Erre kellett volna jönni |
A kitérők után végre indulhattunk tovább a helyes úton. Bíztunk benne, hogy a
nap hátralevő részében már csak könnyebb feladatok várnak majd ránk.
Mindössze néhány métert mentünk a fák között, utána egy rét szélén
folytatódott az út. Mielőtt végleg elbúcsúztunk volna a fáktól, egy hatalmas
szederbokrot vettünk észre. Nem tudtunk neki ellenállni, jót lakmároztunk az
érett gyümölcsből.
|
|
Keréknyomok a mező szélén |
Visszatekintés az Ősagárd feletti dombról |
Egy 20 perces „eseménytelen” erdei vándorlás következett egy széles,
kitaposott kocsiúton a Farkas-bérc oldalában, majd egy újabb szederültetvény
állta utunkat. Ennek sem tudtunk ellenállni, itt is megálltunk.
|
|
|
Ismét irány az erdő |
Az út megkerülte a Farkas-bércet |
Újabb szedres állta utunkat |
A reggeli indulás óta még csak néhány métert mentünk felfelé, ezért a P és K
jelzések találkozásánál lévő táblán látott távolságadatokból már sejtettük,
hogy hamarosan vége lesz a kényelmes sétának. Nem tévedtünk... Először csak
egy 6-800 méteres bemelegítő ösvény következett, majd a következő táblától
indult az igazi emelkedő. (A két táblán lévő adatokból nem volt világos, hogy
600 vagy 800 méter tettünk meg. A telefonom 700 métert mutatott…)
|
|
|
600, 700 vagy 800 méteres ösvény a két útjelző tábla között |
Lassan, komótosan haladtunk felfelé az egyre kövesebbé, sziklásabbá váló úton.
Körülbelül fél óra alatt értünk fel a Kopasz-tetőre, ahonnan gyönyörű kilátás
nyílt a Cserhát dombjaira.
|
A fák közül kiérve kitárult előttünk a világ |
Rövid pihenő után indultunk tovább. A fák között észrevettük a
Násznép-barlanghoz való letérést jelző táblát. Azt olvastam, hogy meredek,
sziklás út vezet le a barlanghoz, de azért úgy döntöttünk, hogy
megpróbálkozunk a lejutással. Nem bántuk meg... Óvatosan, kőről kőre és fától
fáig haladva ereszkedtünk le a hegyoldalon és 10 perc alatt értünk el a
barlanghoz.
|
A Násznép-barlang bejárata |
Visszafelé egy kicsit kevésbé meredek, de hosszabb úton jöttünk. Visszatérve a
K jelzésre indultunk tovább felfelé, mert a csúcsig még várt ránk egy
körülbelül 1 kilométeres emelkedő. A fiúk jól bírták a hegymászást és végül 11
óra előtt néhány perccel pillantottuk meg a kilátó piros-fehér-pirosra festett
tetejét a fák koronái között.
|
|
Keskeny és meredek vaslétrákon kellett fel- és lemászni |
A kilátó |
|
Panoráma a kilátó tetejéről |
Fél 12-kor indultunk lefelé. Néhány perc alatt leértünk a Látó-hegyre vezető
útelágazáshoz, ahol ráfordultam a K3 jelzésre. Erre a fiúk finoman rám
szóltak, hogy „
Apa, nem arra kell menni!”. Megnyugtattam őket, hogy ez
most egy tervezett letérés. A sziklaszirtről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára,
kár, hogy a váci cementgyár és a hozzá tartozó bánya egy kicsit elrontotta az
összképet.
Ezután körülbelül 2 kilométert haladtunk a hegyoldalban egy keskeny ösvényen.
Jobbról meredek hegyoldal, balról meredek völgy, közötte pedig a keskeny,
helyenként köves, de szerencsére nem csúszós ösvény. Aztán egy rövid meredek
lejtő, majd egy fordított ösvény: balról hegy, jobbról völgy, közötte pedig az
ösvény. Télen, vagy eső után biztos nem egyszerű itt haladni, de nekünk
szerencsénk volt.
|
A Bik-kút, amely "a vízben szegény naszályi mészkőrög legbővizűbb forrása" (a QR-kód szerint) |
A függőhídnál szerencsére nem voltak sokan, akik át szerettek volna kelni
rajta, de azért így is kellett várnunk, mire sorra kerültünk (és amíg a később
érkezők soron kívül átmentek rajta).
|
|
A függőhíd |
Az átkelés után még körülbelül 20 percet sétáltunk, mire elértünk a
Katalinpusztai Kirándulóközponthoz.
|
|
Rockenbauer Pál kopjafája és az ismertető tábla |
A Kirándulóközpont bélyegzőjével nem sikerült szép lenyomatot készíteni, ezért
inkább úgy döntöttünk, hogy majd Szendehelyen próbálkozunk. Mielőtt azonban
továbbindultunk volna, a büfénél beálltunk a sorba, hogy a kisebbik fiam Kajla
füzetébe kérjünk egy kajlás pecsétet.
|
A Katalinpusztai Kirándulóközpont tavacskája |
Szendehelyen a Dankó Pista utca végén hagytuk az autót, addig már kevesebb,
mint 1 kilométer volt csak hátra. Nem is gyalogoltunk sokáig, alig negyed óra
alatt célba értünk.
|
|
Szendehely felé |
Egy rövid kerékpárút a falu szélén |
Hátra volt még a pecsételés. Mivel reggel gyalog sétáltunk
fel a buszmegállóig, ezért nyugodt szívvel ültünk be az autóba és mentünk el
az iskolával szemben lévő pecsételőhelyig. Ott kiszálltam az autóból és
lepecsételtem a 3 füzetet. Lehet, hogy rólam is született egy bejegyzés
valamelyik közösségi oldalon, hogy „
Autóval jött és lepecsételt 3 füzetet”...
|
A térkép a GPX Viewer oldalon készült, saját GPX fájlokból
|
Az OKT barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése