OKT 05.: Badacsonytördemic – Tapolca (2020.10.28.)

Az iskolai őszi szünetben újabb Balaton-felvidéki pecsétekkel gyarapodott a gyűjteményünk. Ezúttal Badacsonytördemicről indultunk, az aszfalton átsétáltunk Szigligetre, ahol megnéztük az avasi templomromot és a várat. A települést elhagyva még jónéhány kilométert sétáltunk aszfalton, mielőtt a szőlősorok végében elindultunk felfelé a Szent György-hegyre. Újabb aszfaltos szakasz következett, amely elvezetett a Lengyel-kápolna mellett és csak az Oroszlánfejű kútnál ért véget. Onnan még sétáltunk egy kicsit a szőlő- és gyümölcsültetvények között, majd az erdőben folytattuk a hegymenetet. A K3 jelzésen felmásztunk a Szent György-hegy tetejére, utána a K jelzésre visszatérve gyorsan leértünk az orgonasípok tetejéhez. A sziklás és meredek lépcsőn leereszkedtünk a turistaházhoz, majd egy kevésbé meredek úton a présházakhoz és a szőlőültetvényekhez. Az Ürgelyuk és a városhatár között szedtük a lábainkat, hogy minél előbb végére érjünk a veszélyes aszfaltos szakasznak. Nosztalgiáztunk egy kicsit a Malom-tó partján, majd elsétáltunk a vasútállomásra, ahol reggel az autót hagytuk. Hazafelé elmentünk még a benzinkúthoz, hogy a régi OKT pecséttel is gazdagodjon a gyűjteményünk.

Amikor az őszi szünetre szerveztük a programot, akkor mondta a feleségem, hogy „Egyik nap elmehetnénk túrázni.”. Nekem nem kellett kétszer mondani, volt a tarsolyomban egy útszakasz, ahol az előző napok özönvíz szerű esőzései ellenére sem kellett túl nagy dagonyára számítani. Azt én sem gondoltam, hogy ennyire nem...

Ezúttal nem kellett nagyon korán kelni, mivel csak 9.47-kor indult a vonat Tapolcáról. Annak ellenére, hogy hétköznap volt és már jócskán elmúlt 9 óra, amikor odaértünk a vasútállomásra, sikerült parkolóhelyet találni a Lokomotív büfé előtt. Megvettem a jegyeket, majd elsétáltunk az állomásépület mögött látható „befalazott mozdonyhoz”. Ezután felszálltunk az állomáson indulásra várakozó piros-sárga Bzmot motorvonatra, amellyel 10 perc alatt átzötyögtünk Badacsonytördemicre.

A tapolcai állomás Nohab mozdonya

A piros-sárga Bzmot, amellyel Badacsonytördemicig zötyögtünk

Amíg én érkezés után a váróteremben pecsételtem, addig a család útnak indult. Az állomás kerítésén kilépve jobbra fordultak, majd az első kereszteződésnél balra. Szerencsére csak sétáltak, így gyorsan utolértem őket és közöltem velük a rossz hírt, hogy abba az irányba sokkal többet kell gyalogolni és később érünk vissza az autóhoz.

E rövid közjáték után indultunk el Szigliget felé. A 71-es főúton nem volt nagy a forgalom, így könnyen átkeltünk rajta és mentünk tovább a hosszú, egyenes ASZFALTúton. Nyugodtan sétálhattunk az út szélén, mert mindössze néhány autó jött arra, azok is vagy az ellenkező irányba haladtak, vagy nagy ívben kikerültek bennünket.

Búcsú Badacsonytördemictől

Még messze van a Szent György-hegy

Útkereszteződés a 71-es úton

Szigliget határában egy hangos, ismeretlen madárhangra figyeltünk fel, amely időről időre felhangzott a már leszüretelt szőlőültetvény irányából. Próbáltuk megtalálni a hang gazdáját, de nem sikerült. Mígnem rájöttünk, hogy valószínűleg egy hangszóróból szól a hang és a „repülő szőlőtolvajokat” volt hivatott elriasztani. De arra nem jöttünk rá, hogy miért szól még szüret után is...

Szigligethez közeledve

Mielőtt elindultunk volna felfelé a várhoz vezető emelkedőn, még tettünk egy rövid kitérőt az avasi templomromhoz.

A frissen ASZFALTozott műút, a hegytetőn pedig a vár

Az avasi templomrom

A templomromtól visszatérve a K jelzésre a frissen ASZFALTozott úton körülbelül negyed óra alatt értünk fel a Várhegy alján épült Szűz Mária neve templomhoz.

Egyre közelebb a szigligeti várhoz

Hangulatos utcácska a várhegy lábánál

A szigligeti templom belseje

A templom előtti padoknál tartottunk egy rövid pihenőt, majd felmentünk a várba.

Feljáró a várhoz

Két héttel korábban élőben láttuk a maradványait

A szép, tiszta időnek köszönhetően fentről gyönyörű volt a kilátás. A Badacsony, a Gulács, a Szent György-hegy és természetesen a Balaton csillogó víztükre tárult a szemünk elé. Körülbelül egy órát nézelődtünk a várban. Mielőtt kiléptünk volna a várkapun, eszembe jutott, hogy még nem pecsételtünk, amit azon nyomban meg is tettem a pénztár falán lévő bélyegzővel.

A Szent György-hegy a várfalakról nézve

A vár

Zászló

A Szent György-hegy, a Gulács és a Badacsony

Éppen akkor szólalt meg a déli harangszó, amikor elindultunk lefelé a Várhegyről. A parkolóig egy kövekkel kirakott úton sétáltunk, onnan viszont egy ASZFALTozott út szélén mentünk tovább. A 71-es úton egyelőre nem kellett átkelni, hanem a vele párhuzamosan futó ASZFALTozott kerékpárúton kellett megtenni körülbelül 1 kilométert.

Lefelé a várból

Kerékpárút

Ősz

Az útelágazáshoz közeledve a gyerekek meglátták a zöld színű útjelző táblát, amely balra mutatta Tapolcát. Javasolták, hogy mi is forduljunk balra. Senkinek nem volt ellenvetése, ezért arra mentünk tovább. Átkeltünk a 71-es úton, majd a gyér forgalmú ASZFALTút szélén gyalogoltunk tovább.

Ismét a Szent György-hegy

Séta közben ismét megcsodálhattuk a Badacsonyt, a Gulácsot és a Szent György-hegyet, ezúttal egy kicsit más szemszögből, mint tettük azt a várfalakról. A Szent György-hegy lábánál épült Lengyel-kápolna egyre növekvő épülete jelezte, hogy a monoton útszéli gyaloglás nem helybenjárást jelent, hanem ha lassan is, de fogynak előlünk a méterek.

Ugyanazok a hegyek, mint a várból, csak más szemszögből

Valahol ezen a szakaszon kérdezte meg a nagyobbik fiam, hogy hány kilométert tettünk meg indulás óta. A GPS 7,5 kilométert mutatott, de ebben benne volt a várbeli séta is. Szerencsére nem azért kérdezte, mert elfáradt, hanem azért, mert a túra előtt már csak 3 kilométer hiányzott neki a 300 kilométerhez. Akármennyit sétáltunk is a szigligeti várban, 3 OKT kilométert már biztosan megtettünk reggel óta, úgyhogy innentől már úgy sétálhatott, mint aki teljesítette a Gyermekkéktúrát.

Másfél kilométer megtétele után végre búcsút vettünk az ASZFALTtól, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a búcsú egyelőre csak rövid időre szól.

(Egy időre) vége az ASZFALTnak

Egy szőlőültetvény szélén gyalogoltunk tovább, mígnem felértünk az ASZFALTozott Mókus körútra. A jelzésekkel nem törődve toronyiránt (szó szerint, mert a Lengyel-kápolna tornyának irányába) indultunk tovább. Az örömünk nem tartott sokáig, mert körülbelül 70 méter után rájöttünk, hogy abba az irányba nem tudunk továbbmenni, mert nem tudunk átvágni a szőlőültetvényen. Így hát visszamentünk az ASZFALTozott útig és azon mentünk tovább.

Mentünk tovább toronyiránt

Szüret után

A Lengyel-kápolna

A Szent György-hegy lábától szemünk elé táruló panoráma. A jobb oldali hegy tetején áll a szigligeti vár.

Megnéztük a kápolnát, utána a Tarányi présház parkolóján átvágva folytattuk az ASZFALTkoptatást.

A kápolna kívül...

...és belül

A Tarányi présház

Az Oroszlánfejű kútnál megtöltöttük a kulacsainkat, majd néhány méterrel később jobbra fordulva valóban búcsút vettünk az ASZFALTtól.

Az Oroszlánfejű kút

Kezdetben továbbra is szőlőültetvények között sétáltunk, de hamarosan az erdőben folytatódott az emelkedő.

Keréknyomok a szőlősorok között

Sárga tábla helyett

Felfelé a hegyoldalon

Távolban a szigligeti vár

A szőlő helyett itt már gyümölcsösök között vitt az út

Beértünk az erdőbe

Kicsit több, mint fél óra sétával értünk el az esőbeállóhoz, ahonnan a Szent György-hegy csúcsára vezető K3 jelzés indul. A gyerekeknek már kezdett elegük lenni az emelkedőből, de azért rá tudtam őket venni, hogy ha már ott vagyunk, akkor menjünk még tovább körülbelül 200 métert, hogy felérjünk az „igazi” hegytetőre. Nem tiltakoztak, főleg azért nem, mert néhány lépés után már meg is látták a padokat és az asztalokat. Uzsonnáztunk, ettünk, ittunk, pihentünk, majd amikor éppen indulni akartunk, ránéztem a térképre. Akkor láttam, hogy nem az „igazi hegycsúcson” vagyunk, az még 100 méterrel távolabb van. A családot már nem sikerült rávenni, hogy oda is másszunk fel, de türelmesen megvárták, amíg én felmentem és visszajöttem onnan. Így legalább 10 perccel többet pihenhettek.

Egyelőre nem mentünk be

Esőbeálló az útelágazásnál

Csúcstámadás

Ilyen volt a kilátás a (majdnem) hegytetőről

Mint a nap folyamán szinte mindenhonnan, ezekről a helyekről is a Badacsonyt, a Gulácsot és a Balatont lehetett látni. Sajnos az őszi időpont és a késő délutáni óra miatt már alacsonyan járt a nap, de azért így is lehetett látni a szigligeti várat, ahonnan néhány órával korábban indultunk. Sőt, a hegytetőről még a Kab-hegy tetején álló adótornyokat is látni lehetett.

A szigligeti vár a hegytetőről fényképezve

Adótornyok a Kab-hegy tetején

Ismét a Lengyel-kápolna

Fél háromkor indultunk tovább és kevesebb, mint 10 perc alatt leértünk a bazaltorgonákhoz. A kilátóhelyről már jól látszottak Tapolca jellegzetes épületei, rémülten meg is kérdezték a gyerekek, hogy „Addig kell mennünk?”.

Színes falevelek az úton

Tapolca jellegzetes házai

Az orgonasípok teteje

Az orgonasípok lábánál vezető sziklás, meredek úton sikerült komolyabb nehézség nélkül leereszkedni a turistaházhoz.

Óriások között

Innen már nem is néznek ki olyan hatalmasnak

Felszeletelve

Turistaház, a pecsételőhely

Én megkerestem a pecsétet, a többiek viszont megállás nélkül mentek tovább. A présházak között kanyargó úton értem őket utol, onnan már együtt sétáltunk tovább.

Bazaltlépcső

Lefelé a hegyről

Avarszőnyeg

Az Ürgelyuk nevű buszmegállónál értünk ki a Tapolcára vezető ASZFALTútra és ott kezdődött a közel fél órás rémálom. Talán, ha egyedül lettem volna, nem éltem volna meg ilyen tragikusan helyzetet, hiszen a híresztelésekkel ellentétben a Lesenceistvánd – Tapolca útszakaszt sem éreztem különösen veszélyesnek. De így, 4 gyerekkel és a feleségemmel a hátam mögött... Örültem, amikor beértünk Tapolcán a Vastagh János utcába... Száguldoztak mellettünk az autók, jónéhány közülük ki sem került bennünket, hanem nekünk kellett majdnem az árokba lehúzódni. Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, de az biztos, hogy ez a majdnem 2,5 kilométeres szakasz nem fogja megkedveltetni a (kék)túrázást az erre járókkal. Ráadásul, amikor már úgy érzi az ember, hogy célba ért, mert megérkezett Tapolcára, akkor még át kell kelni a háromsávos főúton, zebra és lámpa nélkül. Lehet, hogy egyedül ez nem nagy mutatvány, de egy hattagú családnak ez nem volt egyszerű feladat.

Szent György-hegy, Ürgelyuk

Azon ritka pillanatok egyike, amikor nem volt száguldó autó a látóhatáron

Végre!!! Ezután már csak a 77-es főúton kellett átkelni.

A városba érkezve a Malom-tó és környéke megpróbálja elfeledtetni az azt megelőző 2,5 kilométer nehézségeit. A tóparti sétányon bandukolva felidéztük a 8 évvel korábbi nyaralásunk emlékét, majd a Felső-tó szélén készítettünk egy, az akkorihoz hasonló fényképet.

Az egykori malom épülete

Az Alsó-tó

Vadkacsa a Felső-tavon

A Felső-tó

A tavat elhagyva még várt ránk körülbelül másfél kilométer séta a belváros ASZFALTozott járdáján, hogy visszaérjünk a vasútállomásra, ahol reggel az autót hagytuk.

Marton László: Négy évszak

Marton László: Kiskirálylány

Négy jelzés egy helyen

Amikor az állomás melletti parkban sétáltunk, ahonnan már látni lehetett az autót, mindenkiből előtört a „hulla fáradt vagyok” érzés, így az autónál egy lépéssel sem akartak tovább menni. Ezért pecsételni már csak egyedül mentem el.

Az autóhoz vezető utolsó méterek a parkon keresztül

Hazafelé még elgurultunk a Keszthelyi útra, ahol a MOL kúton a régi kéktúra bélyegzővel is lepecsételtem a füzeteket.

Utólag visszagondolva nem bántam meg, hogy ezt a szakaszt választottam erre a napra. Igaz, hogy rengeteget kellett ASZFALTon gyalogolni (a 20-ból majdnem 14 kilométert!), ráadásul a Tapolca előtti 2,5 kilométeren még nem is éreztem biztonságban magunkat, de a szigligeti vár, a Szent György-hegy és a bennünket egész úton végigkísérő látvány (Badacsony, Gulács, Balaton) felül tudta múlni a rossz élményeket. Célba érve még a sok ASZFALTnak is meg tudtam találni a jó oldalát: a rengeteg eső ellenére nem kellett dagonyázni!

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.