OKT 19.: Mátraverebély – Garáb (2020.12.05.)

Búcsú a Cserháttól... A november-decemberi időszak egyetlen napsütéses hétvégéjén teljesítettem az OKT utolsó hiányzó cserháti szakaszát. Mátraverebélyről indultam és a Csapás-tetőn keresztül jutottam el a szentkúti kegyhelyhez. A barlanglakások után még nézelődtem egy kicsit a "Szent" forrásoknál, majd a lovak közé csaptam és átvágtattam Sámsonházára. A kőfejtőnél felmásztam a hegytetőre, majd egy újabb le-fel kombináció után a Csonka tetejéről csodáltam meg a Mátra hegycsúcsait és Nagybárkány templomtornyát. Lereszkedtem a faluba, majd elindultam a hosszú, véget érni nem akaró emelkedőkön keresztül a Cserhát 500-as csúcsaira. A négyfenyői menedékháznál gyűjtöttem egy kis (lelki)erőt és a Nagy-Kő-tetőn keresztül érkeztem meg a Garábi-nyeregbe, ahol ezúttal is fényképpel igazoltam a szakasz teljesítését.

December első hétvégéjén indultam a 2020. év (valószínűleg) utolsó kéktúrájára. Ekkor már hetek óta felhő takarta a napot, így egész héten árgus szemekkel lestem az időjárás előrejelzést, vajon milyen idő várható szombaton, érdemes-e útnak indulni?

A kijárási korlátozás szabályait betartva, de a lehetőségeket teljes mértékben kihasználva, hajnali 5 órakor ültem autóba és indultam Garáb felé. Azt gondoltam, hogy ezen a korai órán egyedül leszek az úton, de tévedtem. Mintha a fél ország egyszerre, pontosan 5 órakor indult volna útnak...

Szerencsére komolyabb fennakadás nélkül, időben odaértem a kis cserháti faluba. A buszfordulónál leparkoltam az autóval, majd lesétáltam a Faluháznál található buszmegállóba. (Nyáron hallottuk a helyiektől, hogy állítólag valaki már látott olyan embert, aki hallotta, hogy valamikor megesett, hogy a busz nem ment fel a buszfordulóig, ezért inkább a Faluháznál kell rá várni.)

Alighogy leértem a megállóba, már érkezett is Felsőtold felől a busz. Ezúttal elment a fordulóig... A buszon könnyű volt ülőhelyet találni, mert csak a vezetőülés volt foglalt, valamint még két sor volt szalaggal lezárva. Ecsegen és Csécsén felvettük a Pásztóra igyekvő (többnyire) idősebb utasokat, majd közel 45 perc zötykölődés után érkeztünk meg a városba. A Csillag téri megállóban megvártam a salgótarjáni buszt, amelyik aztán negyed óra alatt átrepített Mátraverebélyre.

A buszról leszállva a Polgármesteri Hivatalhoz mentem, hogy beüssem a nap első pecsétjét. Az adminisztráció és a gyors szerelvényigazítás után végül fél 9-kor indultam útnak. Végigsétáltam a Rákóczi úton, majd az út végén jobbra fordultam és a gyalogos aluljárón átmentem a 21-es út alatt.

Mátraverebély, Rákóczi út

Az aluljárón átkelve ott állt előttem a Csapás-tető, amelyet hamarosan meg is kellett másznom

A temetőnél jobbra fordultam, majd 100 méterrel később, a temető és a templom között az erdei ösvényen kezdtem meg a hegymászást.

A XV. sz-ban épült Nagyboldogasszony templom

Az erdei ösvény kezdete a templom és a temető között

Felfelé a Verebélyi-legelőhöz

Átvágtam a Verebélyi-legelőn, majd a bozót és fák között haladtam egyre feljebb, egészen a Csapás-tető nyergéig.

A Verebélyi-legelő

Sírkő a legelő szélén

Keskeny gyalogút a tüskés bozót közepén

Később a bozótot kissé kesze-kusza erdő váltotta

Mintha a Remete-szurdok bejáratánál lévő kő másolata lenne

Az erősen tűző nap miatt nem sok helyen nyílt kilátás Mátraverebélyre és a távolabbi hegyekre

Utolsó méterek a hegytető előtt

Onnan még bő 10 percet kellett sétálni, mielőtt a Szentkútnál kibukkantam a fák közül. Ennek a szakasznak a második felét egy alig-alig kitaposott ösvényen tettem meg. (Az is lehet, hogy csak az avar volt túl vastag, azért nem látszott a gyalogút.) De olyan látványosan voltak felfestve a jelzések, hogy nem is volt szükség ösvényre ahhoz, hogy tudjam, merre kell menni.

Itt már lefelé sétáltam

Egy feszület az út mellett

Ösvényt nem láttam, de a rengeteg, jól látható jelzést könnyű volt követni

A zarándokhely szinte teljesen kihalt volt, csak 2 embert láttam ott sétálni. Mielőtt továbbindultam volna Sámsonháza felé, felmentem megnézni a barlanglakásokat is. Mindössze 400 métert kellett megtenni a szabadtéri oltár mellett induló úton, de ezalatt több, mint 70 méter szintkülönbséget kellett legyőzni.

Az Információs központ és a Ferences Galéria épülete

A Bazilika kívülről...

...és egy kép belülről

Szabadtéri misézőhely a templom mellett

A remetebarlangokhoz vezető feljáró kezdete

A remetebarlangok

A barlanglakásoktól eredetileg a KΩ jelzésen gondoltam továbbmenni, de végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek a templomhoz és „ortodox útvonalkövető” módon megyek tovább a K jelzésen. A Szent László-forrásig a Szentkút-patak mellett kanyargott az út. A forrásból már nem folyik víz, de az oda vezető szurdok látványa megérte a rövid kitérőt. A kihelyezett tájékoztató tábla alapján próbáltam megtalálni a sziklafalon a király lovának patanyomát, sajnos nem sikerült.

Az út a Szentkút-patak partján kanyargott

Szent László-szurdok

A Szent László-forrás

A Szent László-forrás után még lesétáltam a valóban működő Szűz Mária-, Szent Imre-, Szent István- és Szent Háromság-forrásokhoz is.

A három működő forrás táplálja a patakot

Kis híd ível át a patak felett a Szent Mária-forrás közelében

A másik 3 "Szent" forrás

A forrásoktól visszamásztam az útra, majd a lovak közé csaptam. A Vörös-harasztig, ahol búcsút intett egymásnak a K és a Z jelzés, jó tempóban haladtam.

Kocsiút a Szentkút és a Vörös-haraszt között

Az elágazónál balra fordultam, majd a gázvezeték nyomvonalán kezdtem bele az újabb hegymászásba. Ezúttal a sár is nehezítette egy kicsit a haladást, de szerencsére lehetett olyan részt találni, amelyik nem süllyedt és ragadt, csak csúszott. Mielőtt a 34-es jelű táblát elértem volna, jobbra, a fák közé kalauzolt a jelzés. Ez csak egy rövid kitérő volt, a domb túloldalán ismét visszatértem a gázvezeték nyomvonalára és azon folytattam az ereszkedést egészen a Bába-völgyig.

Egy kis dagonya, de a keréknyomok bal oldalán gond nélkül lehetett haladni

Az utolsó dombot nem kellett megmászni

Látványos és egyértelmű jelzés mutatta a letérést

Az útjelző táblánál jobbra fordultam, majd a keréknyomokat követve sétáltam tovább a vadetető mellett a Szálláska-völgyben.

Szálláska-völgy

A hatalmas K jelzést már messziről észre lehetett venni

Volt egy rövidebb szakasz, ahol inkább dagonya volt, mint keréknyomok, de kis ügyeskedéssel sikerült megúsznom, hogy fülig sáros legyek. Végül háromnegyed 11-kor érkeztem meg Sámsonházára.

Egy kis dagonya

Csak követni kellett a keréknyomokat

Egy bekerített legelő mellett vitt az út

Sámsonháza evangélikus templomának tornya emelkedik ki a völgyben a fák közül

Kék ég a kék sávról fényképezve

Ismét egy kis sár, de ismét kerülhető helyen

A falu főutcáján sétálva a kutyák egymást riasztották, hogy „Itt jön egy idegen!”. Az éktelen ugatás azután sem csillapodott, miután a járdáról kimentem az út szélére. 

Sámsonháza főutcája (Petőfi utca)

A falu szélén rövid időre letértem a K jelzésről és végigsétáltam a geológiai tanösvényen.

Az egykori kőfejtő látványos természeti képződményei

A hegy túloldalán egy meredek, kanyargós ösvényen ereszkedtem vissza az aszfaltútra.

A műútra kellett leereszkedni a tanösvény tetejéről

Csupán 200 métert kellett az út szélén megtenni, majd balra letérve a Csonka-oldalon kezdtem bele az újabb hegymenetbe. Néhány perc alatt felértem a dombtetőre, ahonnan előre tekintve már megpillantottam a nagybárkányi templom tornyát, visszanézve pedig jól látszottak a Mátra csúcsai.

Kaszáló a Csonkán

Visszatekintve jól látszott Sámsonháza és távolban a Mátra csúcsai

Előre tekintve már feltűnt a nagybárkányi templom tornya

Leereszkedtem a faluba, majd az orvosi rendelő udvarán pecsételtem a füzetembe. Váltottam néhány szót a 3 mikulással (mikulás sapkás túrázóval), akik az ellenkező irányból jöttek és éppen ott pihentek. Nem időztem sokat, hanem indultam tovább, mert tudtam, hogy egy hosszú emelkedő áll előttem, hiszen Nagybárkány örülbelül 200 méterrel fekszik a tengerszint felett, a Garábi-nyeregig vezető út pedig érinti a Cserhát több 500-as csúcsát is.

Lent a völgyben fekszik a falu. A templom mögött látható a kocsiúton hagytam el a települést. 

Itt is a hegytetőre épült a templom (Nagybárkány, Szent Márton-templom)

A templom kerítését elhagyva egy bozótos mellett vezettek a keréknyomok.

A lezárt sorompó után balra, a keréknyomokon indultam tovább

Kezdődött a hosszú (véget érni nem akaró) emelkedő

Az ellenkező irányból érkezve "toronyiránt" visz be az út a faluba

Körülbelül 10 perccel később beértem a fák közé, ahol aztán kilométereken keresztül tapostam a vastag avarszőnyeget. Ezen a szakaszon egy-egy rövid egyenes vagy lejtős szakaszt leszámítva végig felfelé haladtam.

Pillanatképek a hosszú erdei sétáról

Nagyon megörültem, amikor végre elértem a négyfenyői menedékházat. Közel egy órát sétáltam a nagybárkányi pecsételőhely óta, szinte végig felfelé. Hangulatos volt az őszi erdő, jó volt hallgatni a bakancsom talpa alatt zörgő avart, de úgy éreztem, hogy jóból is megárt a sok, most már elég az emelkedőből, elég az erdőből és elég a túrából. Ráadásul a térdem is megfájdult és minden egyes lépésnél mintha egy tűt szúrtak volna bele oldalról.

Erdei pihenő. Az oszlopon látható dobozkában egy emlékkönyv és sok-sok finomság található.

A rövid pihenő alatt próbáltam túllendíteni magamat a holtponton és próbáltam lelket önteni magamba azzal, hogy már biztos nincs sok hátra. (A térképet szándékosan nem néztem meg, nehogy csalódás érjen...)

Indulás után egy rövid ideig nem kellett felfelé menni, de utána ismét emelkedni kezdett az út, hogy felmásszon a Varjú-bérc oldalába. Onnan ismét leereszkedett egy kicsit, de csak azért, hogy még többet kelljen felfelé mászni a túra legmagasabb pontjához, a Nagy-Kő-tető 550 méter magas csúcsához.

Még mindig felfelé a Cserhát ötszázasaira

Miután elmentem az adótorony kerítése mellett, végre valóban lefelé indult az út és alig több, mint 5 perc alatt meg is érkeztem a Garábi-nyeregbe. Pecsét híján a táblánál készítettem egy fényképet, majd a már ismert úton leereszkedtem a faluba. Az autónál megszabadultam a sáros bakancstól és kamáslitól, majd autóba pattantam és indultam haza.

Ez már nem K, hanem K4 (Garábra)

Ezzel a túrával búcsúztam el a dimbes-dombos Cserháttól. Február elején indultunk Nógrádról a két fiammal, utána viszont a vírus miatt 4 és fél hónap kihagyás következett. Év közben túráztunk az egész családdal, hármasban a fiaimmal, de volt, hogy csak egyedül mentem. Volt kilátó, vár, múzeum, dimbes-dombos táj, erdő-mező-szántó, nagy meleg, sár és rengeteg élmény.

A hosszú szünet ellenére 2020-ban 222,5 km-t sikerült teljesítenem az OKT-n. A Tepke csúcsára felfelé mászva megtettem az 500. kilométert, Sümegen pedig elmondhattam magamról, hogy már kevesebb van előttem, mint mögöttem.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.