OKT 26.: Sátoraljaújhely – Újhuta (2022.08.07.)

Az utolsó előtti OKT túrámon ismét az ország keleti részén, a Zemplénben barangoltam. Az AK útvonalán tettem meg az első lépéseket, utána pedig a Magyar Kálvárián keresztül teremtettem meg annak a lehetőségét, hogy egyszer majd bezárulhasson a kör. Nem kis küzdelem árán leereszkedtem a Szár-hegyről, hogy utána felmászhassak a Nagy-nyugodóra. A Cirkáló-tanyánál társaságom is volt az ebédhez, majd egy hosszabb, nem tervezett kitérő után meg sem álltam Makkoshotykáig. A falut elhagyva felmentem a Cifra-kúthoz, ahonnan a Zsidó- és az Eszkála-réten keresztül gyalogoltam el az eszkálai vadszedreshez. Pecsételés után a Gerendás-réten köszöntem el a kék jelzéstől.

36,7 km és 4 + 2 pecsét. Ennyi maradt még a kéktúrából, amikor Sümegen beütöttük az aznapi utolsó pecsétet a füzetbe. De csak papíron ennyi, mert a valóságban ennél valamivel több. Induláskor valahogy el kell jutni a Nagy-nyugodóig, ahol 2019-ben abbahagytuk a zempléni túrát. Ez Sátoraljaújhelyről minimum 4 km, de ha látni is szeretnék valamit, akkor inkább 5 km. Még az is beleférhetne egy napba, ha lenne tömegközlekedés a két végpont között. De nincs, ezért elég gyorsan lemondtam az egynapos teljesítésről.

Mivel 2017-ben augusztus 13-án indultunk el Regécről a nagy kalandra, ezért adta magát, hogy az utolsó pecsét is augusztus 13-án kerüljön be a füzetbe. Természetesen Regécen, a vár látogatóközpontjában. Ez azt jelentette volna, hogy augusztus 12-13-án tettük volna meg az utolsó közel 40 km-t. Ez tervnek szép volt, de az élet keresztülhúzta a számításomat. A családi nyaralást csak augusztus 9 és 12 között tudtuk értelmesen megszervezni, ezért a 12-i túra ugrott.

Valamit fel kellett tehát adni. Vagy a 13-i befejezést, vagy a kétnapos túrát. A családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a nyaralás előtti vasárnap lejárom a táv első felét egyedül, a hazaérkezés utáni szombaton pedig a maradékot a fiúkkal.

Hét közben néha-néha ránéztem az időjárás előrejelzésre, de úgy voltam vele, hogy mindegy milyen idő lesz, én megyek. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Vasárnap reggel negyed 5-kor csörgött az óra és fél órával később már úton voltam az autóval. Útközben több helyen esett az eső, de bíztam a meteorológusokban, akik szeles, de napsütéses időt jósoltak erre a napra.

8 órakor borús, szomorkás idő fogadott Újhután. Úgy döntöttem, hogy a táskám aljára elrejtem az esőkabátot, hátha sikerül vele elriasztanom az esőt. Épp befejeztem a reggelimet, amikor megérkezett a busz, megfordult és anélkül, hogy beállt volna a megállóba, már indult is tovább. Mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantam utána, mert a következő csak délután jött volna. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, mert néhány méterrel távolabb megállt és ott várta meg az indulás időpontját.

A reggeli kalandok sora ezzel még nem ért véget. Útközben, valahol Háromhuta és Komlóska között egy hatalmas fa dőlt rá az út mentén álló villanyoszlopra, elzárva az amúgy is csak egy autónyi szélességű úttest nagy részét. Szerencsére volt annyi hely az út mellett, hogy a busz tovább tudott menni, így végül időben odaértünk Olaszliszkára. Ahova természetesen késve érkezett meg a sátoraljaújhelyi vonat.

Végül hosszú és kalandos utazás után 10 órakor érkeztem meg Sátoraljaújhelyre. Igaz, hogy itt már nem kötelező bélyegezni, de azért beütöttem az AK kezdő pecsétjét a füzetembe. Az épület előtt elindítottam a GPS-t, hátamra kaptam a zsákomat és elindultam az alföldi K jelzéseket követve.

Sátoraljaújhely, vasútállomás. Jó lenne egyszer még pecsételni itt a füzetbe.

OKT 02.: Dabronc – Kisvásárhely – Sümeg (2022.07.22.)

Az utolsó túranapon ismét korán keltünk, így aztán reggel 8-ra már Kisvásárhelyen voltunk. Néhány hosszú egyenes, két fahíd, egy kis gyaloglás a kanyargós erdei ösvényen és már meg is érkeztünk a Tarányi-kápolnához. Átvágtunk a Nyírlaki-erdőn és egy frissen kaszált réten, pecsételtünk a vasútállomáson, a nap végén pedig a várfal tetejéről néztünk végig a megtett úton.

16 km maradt az utolsó napra, amiből 13,5 km kék, a többi pedig séta a ki- és beszállópontokhoz. Előző este amennyire tudtuk, rendbehoztuk a kisebbik fiam vízhólyagjait, de még így sem nézett ki túl jól a lába. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan lesz meg ez a 16 km. Természetesen ő egyáltalán nem érzett fájdalmat és fel sem merült benne, hogy az utolsó nap előtt feladja. Reggel, indulás előtt a feleségem alaposan bekötözte a lábát, így végül az utolsó napnak is hárman vághattunk neki.

Utolsó este a szállásunk udvaráról készítettem ezt a fényképet a sümegi várról

OKT 02.: Hosszúpereszteg – Ötvös – Dabronc (2022.07.21.)

Előző nap Hosszúperesztegen fejeztük be a túrát, ezért a harmadik napon onnan indultunk tovább. A falu határában utcazenészek húzták a talpalávalót, a Szajki-tavaknál rábukkantunk egy régi K jelzésre, onnan pedig ismét végtelennek látszó egyenes szakaszok következtek egymás után. Körülbelül féltávnál a favágók egyedi útjelző táblái a régi nyomvonalra irányítottak bennünket, majd otthagytuk a lábnyomunkat az ötvösi úton, a nap végén pedig porzó kulacsokkal érkeztünk meg Dabroncra.

A harmadik túranap reggelén egy kicsit tovább alhattak a fiúk, mert egy órával később indult a busz és autózni is kevesebbet kellett a buszmegállóig, mint előző nap. Ezúttal Jánosházán, a vasútállomás mellett hagytuk az autót, mert onnan volt elfogadható tömegközlekedés a két végpontba.

Fél nyolckor szálltunk le a buszról Hosszúperesztegen. A nap első nagy feladata az volt, hogy zebra nélkül át kellett kelni a 2+1 sávos 8-as számú főúton. Még az a szerencse, hogy az út közepén volt egy járdasziget!

Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát

OKT 02.: Gérce – Hosszúpereszteg (2022.07.20.)

A négynapos túra második napján Gércéről indultunk, koptattuk az aszfaltot a Farkas-erdőben, felmásztunk a káldi kilátóba, ebédeltünk egy magaslesen, végül pedig kavicságy helyett porba süppedve értünk be Hosszúperesztegre.

Kedd este későn kerültünk ágyba, ezért nem volt könnyű hajnali 5 órakor felkelteni a fiúkat. De szerencsére hajtotta őket a vágy, hogy négy nap alatt végigjárják a 70 kilométert, így szó nélkül felkeltek és a lehetőségekhez képest viszonylag gyorsan útra készek voltak. Eredetileg csak a 9 órai busszal terveztem a menetet, de mivel erre a napra is 40 °C körüli csúcshőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért előző este újraterveztem a nap programját.

Hosszúperesztegig autóztunk, útközben a fiúk még próbálták bepótolni a hiányzó alvásmennyiséget. Negyed 7-kor felszálltunk a buszra, amely gyorsan újra álomba ringatta őket. A leszállásnál még úgy néztek ki, mint akik félig még alszanak, de amint útnak indultunk, egyből felébredtek.

Körülbelül 700 métert sétáltunk a falu főutcáján, majd elindultunk felfelé a nap egyik leghosszabb emelkedőjén a temetők felé. Átvágtunk egy keskeny erdőfolton, majd miután átkeltünk a 84-es úton, megkezdődött a hosszú aszfaltkoptatás.

Előző este itt, a gércei evangélikus templom mellett fejeztük be a túrát, most pedig innen indultunk tovább

Emelkedő a gércei temetők felé

OKT 02.: Sárvár – Gérce (2022.07.19.)

Miután júniusban Aggteleken lepecsételtem az igazolófüzetemet, már csak két szakasz hiányzott a kéktúrából. Az egyiket ezek közül egy családi nyaralás során jártuk végig a fiaimmal. Az első túranapon késő délután indultunk Sárvárról, napoztunk a kerékpárúton, elzarándokoltunk Sitkére, belesüllyedtünk a kavicságyba, de még így is sötétedés előtt beértünk Gércére.

A fiaimnak is megtetszett a „70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén” ötlete, engem pedig nem kellett sokáig kérlelniük. Alig egy hónappal a csereháti teljesítés után (Felsővadász - Aggtelek: 1. nap, 2. nap, 3. nap) újból belevágtam, ezúttal az ország másik végén.

Azért, hogy egyik nap se kelljen túl sokat menni, 4 napra osztottam fel a távot. Kedd reggel indultunk otthonról, útközben megálltunk Herenden, majd Sümegen megnéztük a felújított Püspöki Palotát és csak késő délután mentünk el autóval Gércére, ahonnan busszal jutottunk el a kiindulópontra, Sárvárra.

Az év talán legforróbb napjait fogtuk ki, így délután 5 órakor, amikor Sárváron leszálltunk a buszról, még mindig szinte égetett a nap. Átvágtunk az Alkotmány úti lakótelep házai között, majd a csónakázó tó mellett rátaláltunk a K jelzésre. Amióta legutoljára erre jártam, a pecsétet áthelyezték a tó partjára, így nem kellett elmennünk a vár melletti parkolónál található nyilvános WC-ig.

Sárvár, rátaláltunk a K jelzésre

Miközben Gércén vártunk a buszra, behúzódtunk a fa alá az árnyékba. Ilyen tobozok lógtak róla.

OKT 24.: Bódvaszilas – Aggtelek (2022.06.19.)

A túrahétvége harmadik napján Bódvaszilasról folytattam a gyaloglást. A Szabó-pallagi erdészháznál reggeliztem, a Szád-várnál lekéstem a buszt, a Várkertig pedig kispistáztam. Derenk, Szelcepuszta és a Hucul ménes voltak a következő megállóim, majd a Tengerszem mellett ebédeltem. Ebéd után még átmásztam a Magas-hegyen, körülnéztem a Baradla-tetőről, végül pedig a szikla tövében elkészítettem a célfotót.

Eredetileg ezzel a szakasszal szerettem volna kezdeni a háromnapos túrát, de mivel péntekre sikerült felsővadászi fuvart szervezni, ezért kénytelen voltam megfordítani a sorrendet és az irányt. Így a két rövidebb és könnyebb túra nem levezetés volt, hanem bemelegítés.

Szombaton sokáig tartott, mire Bódvaszilasról visszaértem a szállásra, ráadásul este még várt rám egy meglepetés is. Már épp lefekvéshez készülődtem, amikor kopogtak az ajtón. Meglepődtem, mert nem vártam senkit. Odamentem az ajtóhoz és két fáradt, meglepett túrázó állt velem szemben. (Később kiderült, hogy ők is a kéket járják.) Nem tudom, hogy ki lepődött meg jobban. Én nem tudtam róla, hogy másnak is kiadták a szállást (de 6 hely volt, hárman kényelmesen elfértünk), ők pedig nem tudtak arról, hogy nem egyedül lesznek a házban. („Menjenek csak nyugodtan, nyitva lesz a ház.” – ezt mondta nekik a gondnok.) Miután megegyeztünk, hogy nem félreértésről van szó, megbeszéltük, hogy ki hol fog aludni, majd amíg ők megvacsoráztak, jót beszélgettünk.

Másnap korán reggel autóval elmentem Jósvafő-Aggtelek vasútállomáshoz, ahol eszembe jutott a szakállas vicc: „Miért van ilyen messze az állomás a falutól? Mert ha közelebb lenne, akkor messze lenne sínektől.” Az autónak kerestem egy olyan helyet, ahol a nap nagy részében árnyékban lesz. A vonat pontosan érkezett és amint az várható is volt, nem volt rajta tömeg. A mozdonyvezetővel és a kalauzzal együtt hárman utaztunk rajta. Rövid zötykölődés után fél hétkor szálltam le Bódvaszilason. Pecsételnem már nem kellett, így miután elindítottam a GPS-t, már útnak is indultam.

Ugyanazon az ösvényen, amelyiken előző nap délután megérkeztem az állomásra, visszasétáltam a K jelzéshez és elindultam Aggtelek felé. Korán volt még, az utcán senkivel nem találkoztam mialatt elsétáltam a település túlsó végén lévő egykori magtárig. Onnan még néhány lépésnyit gyalogoltam aszfaltozott úton, majd egy köves úton folytatódott az enyhe emelkedő.

Újra a kéken Bódvaszilasznál

Vasárnap reggeli utcakép

Visszatekintve még jól látható az Esztramos, valamint a bódvaszilasi magtár és a templom

OKT 25.: Tornabarakony – Bódvaszilas (2022.06.18.)

A háromnapos túra második napján Tornabarakonyból indultam útnak. Eseménytelen, de nem unalmas úton értem el a Mile-hegyet, ahonnan tettem egy kitérőt az Esztramos tetejére. A Martonyi-kolostorromnál ebédeltem, Bódvarákón pecsételtem, a Juhász-patak völgyében pedig napoztam. A bódvaszilasi célfotó után még elautóztam a freskófaluba, a nap végén pedig sok mindent megtudtam Tornaszentandrásról.

Szombaton, kézenfekvő megoldásnak látszott, hogy reggel busszal elmegyek Bódvaszilasra, onnan pedig visszagyalogolok a szállásra. A baj csak az volt ezzel, hogy a 70 kilométert egy irányban kell megtenni. A második ötletem az volt, hogy úgy időzítem az indulást, hogy Bódvaszilason elérjem az utolsó barakonyi buszt. Az ötlet nem volt rossz, de 12:32-kor indult az utolsó busz, amit egy kicsit korainak tartottam. Végül úgy döntöttem, hogy reggel autóval elmegyek Szilasra, onnan busszal vissza Barakonyba és így a túra végén nem vagyok időhöz kötve.

Fél 9-kor érkeztem meg a bódvaszilasi vasútállomásra. A busz indulásáig még volt negyed óra, ezért kihasználtam a várakozást és pecsételtem az igazolófüzetekbe. Természetesen el is rontottam a pecsételést, mert a 70 km-es túra igazoló lapjára közvetlenül a tornabarakonyi pecsét mellé sikerült beütnöm a bódvaszilasit, mintha onnan indultam volna.

A nap folyamán többször és több irányból láthattam az Esztramos-hegyet. Ez volt az első alkalom a bódvaszilasi vasútállomásról.

A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak