Az elmúlt 10 év leghidegebb és leghavasabb tele köszöntött ránk január elején.
Amikor a hónap közepén beneveztem a Téli Mátra 25 km-es távjára, még azt
gondoltam, hogy egy nehéz, de igazi téli túrában lesz részem. Aztán hirtelen
megváltozott az időjárás, felmelegedett az idő és majdnem elolvadt a hó. A
túra napjára aztán megint fagypont alatti hőmérsékletet, ónos esőt, havas esőt
és ehhez hasonló jókat ígértek az időjósok. Meg is kérdezte az egyik
munkatársam, hogy „Ilyen időben is mentek?”
Két nappal az indulás előtt kaptunk egy levelet a szervezőktől: „A január eleji nagy havazás, majd az azt követő erős olvadás és az éjszakai
fagyok sok, keményen jeges, igen csúszós szakaszt hoztak létre a túrautakon.
Ezért nagyon-nagyon ajánlott a túrabot, illetve a bakancsra
feltehető-levehető szöges,
csúszásgátló talp (hómacska) használata.” Ennek alapján egy igazi túlélőtúra képe kezdett kirajzolódni a lelki
szemeim előtt, nem pedig egy szép téli túra képe. Pedig, amikor neveztem,
olyan jó ötletnek tűnt…
Munkatársammal, akivel együtt indultunk az M-es távon, negyed 8-ra beszéltük
meg a találkozót a rajtnál. Az autópályán több helyen szemerkélt az eső, de
legalább nem ónos eső esett, így 7 óra előtt néhány perccel megérkeztem
Gyöngyösre. A kereszteződésnél, ahol el kellett kanyarodni Mátrafüred felé,
hosszú sor alakult ki, csak harmadik lámpaváltásra sikerült átjutnom rajta.
Azt hittem, hogy ez már a túrára érkezők autósorának a vége, de később
megfogyatkoztak az autók és csak néhányan mentünk tovább Mátrafüred felé.
A település határában polgárőrök segítették a parkolást. Nekem szerencsém
volt, a temető mellett sikerült megállnom, onnan mindössze 500 méterre volt az
iskola. Hazafelé láttam, hogy volt, aki csak a gyöngyössolymosi elágazáson túl
tudott leparkolni, onnan körülbelül másfél kilométert kellett gyalogolniuk a
rajtig…
Indulás előtt még megettem az otthonról hozott szendvicsemet, felvettem a
kamáslikat, majd a munkatársammal beálltunk a sorba. Az iskola aulájában több
helyen ki volt plakátolva és az asztalnál ülő lányok is felhívták rá a
figyelmünket, hogy a csúszós kövek miatt Lajosháza és a Vörösmarty-turistaház
között van egy kevésbé veszélyes kerülőút. 7:50-kor megkaptam a rajtlapot,
amelyet gondosan elsüllyesztettem a táskámba, majd az épület előtt
elindítottam a GPS-t és nekivágtunk a túrának.
|
| Egy év elteltével újra itt |
Az eső továbbra is szitált, de szerencsére éppen csak annyira, hogy
nedves lett tőle a kabátom ujja. „Ha ennél jobban nem fog esni, akkor nem lesz
baj!” – gondoltam magamban az első méterek alatt.
|
| Szitáló esőben indultunk útnak |
A kiserdőn átkelve még mindenki kerülgette a sarat, próbált vigyázni a
cipőjére és a ruhájára. Ez mindig mosolyt csal az arcomra, mert néhány
kilométerrel később már úgysem lehet majd kikerülni a dagonyát és ezt mindenki
(magamat is beleértve) tudja, mégis…
Az erdőből kiérve volt még egy kis aszfaltkoptatás, majd rátértünk a
Z jelzésre és magunk mögött
hagytuk a települést. Az eső továbbra is szitált, a sár pedig egyre nagyobb
lett. A Cserkő-bánya előtti tisztásról ezúttal még annyit sem lehetett látni
Gyöngyösből, mint egy évvel korábban. Induláskor alaposan felöltöztem, de mire
ideértem, úgy éreztem, hogy a nyakamon teljesen felesleges a sál, ezért
elsüllyesztettem a hátizsákom aljára.
|
|
|
| Sorompó |
Felhőpaplanba burkolóztak a hegyek |
A bánya felé közeledve |
Elmentünk a hatalmas bányagödör mellett, majd ismét az erdőben folytattuk a
sárdagasztást. Az út enyhén, de szinte végig emelkedett és az Ilona-kút után
200 méterrel elértük a hóhatárt. Az út továbbra is sáros volt (az előttünk
arra járók már kitaposták), de az út mentén már kezdett kifehéredni a táj.
|
|
|
| Rendületlenül dagasztottuk a sarat |
Az Ilona-kút |
Elértük a hóhatárt |
Negyed 10-kor érkeztem meg az első ellenőrző pontra. A pecsét mellé mandarin
és müzli szelet is járt, sőt a fázósabbaknak folyékony szívmelegítő is ki volt
készítve az egyik asztalkára. Én egyáltalán nem fáztam, sőt, egy réteg ruhától
meg is szabadultam, mielőtt tovább indultam volna.
|
|
| Lent, a Gyöngyös-patak túloldalán várt az első ellenőrző pont |
Folyékony melegítő |
A patak partján, ahol a
Z+ jelzésre kellett ráfordulni,
ismét ki volt plakátolva a kerülőút leírása. De, senkit nem láttam, hogy arra
indult volna és a plakátra is oda volt írva (tollal), hogy „Időseknek és gyerekeknek ajánlott”. Mivel sem gyereknek, sem idősnek nem éreztem magamat, ezért én is az
eredeti úton indultam tovább.
|
| Az eredeti úton indultam tovább |
Kicsit tartottam a patakátkelésektől, de ezúttal még annyi nehézséget sem
okoztak, mint egy évvel korábban. Csak a botokra ne kellett volna mindig
odafigyelni!
|
|
|
|
| Egy,... |
...kettő,... |
...három,... |
...négy |
A szervezők felhívásának eleget téve kértem kölcsön egy pár túrabotot. Utólag
visszagondolva, valószínűleg jobban jártam volna nélkülük. Mivel nincs vele
gyakorlatom, ezért nem éreztem, hogy segített volna, inkább csak plusz gondot
okozott. A hátizsákomra nem akartam felkötni, hátha szükségem lesz rá, így
viszont az egyik kezem mindig foglalt volt… Ráadásul mindig oda kellett
figyelnem, nehogy otthagyjam valamelyik megállónál…
Szép lassan teljesen kifehéredett körülöttünk a táj és már az út sem volt
sáros. Viszont a letaposott hó egyre jobban csúszott, ezért felhúztam a
bakancsomra a „hóláncot”. Így aztán ismét bátran (és sokkal könnyebben)
szedhettem a lábaimat.
|
|
|
| Egyre több hó volt körülöttünk az erdőben |
Hótakaró |
Kereszteztük az erdészeti utat, majd következett az első nagyobb emelkedő. A
hegy teteje felé közeledve egyre kisebb lett a látótávolság, de a zúzmarás fák
látványa így is szemet gyönyörködtető volt.
|
|
|
| Felfelé az első nagyobb emelkedőn |
A Vörösmarty-turistaházhoz közeledve |
Felértünk a hegytetőre |
Fél 11-kor érkeztem meg a következő ellenőrző pontra, a
Vörösmarty-turistaházhoz. Itt ostyaszelet, banán és meleg tea járt a pecsét
mellé. Nem időztem sokáig, miután megettem a banánt és megittam a teát,
indultam tovább.
|
| Rövid pihenőt tartottam az ellenőrző pontnál |
Az ezután következő 3 kilométer volt számomra a túra legszebb része. Igazi
téli táj, havas utak, kellemes, 0°C körüli hőmérséklet és közben alig
észrevehetően emelkedő út…
|
|
|
|
| Téli erdő |
Az útelágazónál egy hóember igazított útba |
Azt sajnáltam egy kicsit, hogy nem sütött a nap |
Kövek között a Pisztrángos-tóhoz közeledve |
11:20-kor érkeztem meg a Pisztrángos-tóhoz. Itt a pecsét mellé zsíroskenyér és
ízlés szerint savanyú káposzta vagy hagyma járt. 5 perc alatt eltüntettem a
kenyeret, majd nekivágtam a nehezének…
|
| Pihenőhely a tó partján |
Szerencsére nem volt tömeg az úton, így a saját tempómban tudtam haladni. A
Gabi-halála emlékhelynél megenyhült az emelkedő, lehetett pihenni egy kicsit
és erőt gyűjteni a következő emelkedőre.
|
|
| Égig érő fák |
A Gabi-halála előtt |
Nem egészen fél óra alatt értem fel a Sötét-lápa-nyeregbe. Ezzel az emelkedő
nagy részén már túl voltam, de még mindig nem voltam fent a hegy tetején.
Vettem egy nagy levegőt és folytattam az utamat.
|
|
| Nem nézelődtem, csak baktattam felfelé |
A felhőbe vesző, meredek úton lassan haladtam felfelé. A hó alatt helyenként
lehetett látni a jeget, de a „hólánc” jó szolgálatot tett a bakancsomon,
egyáltalán nem csúszkáltam.
|
|
|
| Elindultam a Sötét-lápa-nyeregtől |
Még mindig felfelé |
Zúzmara, szerencsére a szél nem fújt |
A Kékestetőn 12:15-kor olvasták le a pontellenőrök a vonalkódomat. Itt is volt
ellátmány, ezúttal kekszet és meleg teát kaptunk a pecsét mellé és mindezt egy
fűtött épületben! Vagy lehet, hogy csak nekem tűnt fűtöttnek az épület?
|
|
| A toronyból ezúttal csak ennyi látszott |
A szánkópályán sem voltak jobbak a látási viszonyok |
A csúcskőnél készítettem egy fényképet, majd elindultam lefelé. A hosszú,
meredek emelkedő után jól esett egy kicsit a könnyebb terepen gyalogolni. Ahol
a parkolóból le kellett ereszkedni az erdei ösvényre, ott ismét jó szolgálatot
tett a „hólánc”, gond nélkül tudtam lemászni a hatalmas jeges köveken.
|
|
|
| Ismét fent voltam az ország tetején |
Innen már csak lefelé vitt az út |
Egy újabb forrás |
A Nagy-Nyaknál a vízmű épületét elhagyva megkezdődött a meredek lejtő, amelyik
egészen a Somor-patak völgyéig tartott. Szerencsére itt is jól tudtam haladni,
mindig találtam olyan helyet, ahol nem volt nagyon kitaposva az út, így nem
csúszott.
|
|
| A Kékesről lefelé, hol meredekebb, hol kevésbé meredek utakon |
Miután kereszteztem a patakot, egyre jobban közeledtem a hóhatárhoz. Ezt abból
is tudtam, hogy az úton több helyen kellett kisebb-nagyobb dagonyákon átkelni.
Reggel, Mátrafüreden, a kiserdőben mindenki kerülgette a sarat, itt a többség
már nyíl egyenesen haladt, nem törődve azzal sem, hogy helyenként majdnem a
kamásliig ért a víz vagy a sár.
|
|
| Leértünk a hegyről, egyre kevesebb lett a hó és egyre több a sár |
Mátraháza határában színt váltottunk és a
K jelzés helyett a
P jelzésen mentünk tovább. A
patakátkelés után egy kicsit feltorlódott a tömeg, mert ez ismét az összes táv
közös szakasza és a hegyoldalban futó keskeny ösvényen nehéz előzni.
|
|
|
| Keskeny ösvény a hegyoldalban |
Újabb patakátkelés, ezúttal száraz lábbal |
Az utolsó havas méterek |
Hamarosan teljesen eltűnt a hó, de szerencsére itt már nem volt nagy sár.
Negyed 2-kor érkeztem meg az utolsó ellenőrző pontra, a Gyökeres-forráshoz.
Itt sem időztem sokat, a pecsételés után már indultam is tovább.
|
| Itt már nem volt hó |
Itt még mindig a bakancsomon volt a „hólánc”, de olyan sáros volt, hogy nem
volt kedvem hozzányúlni. Úgy terveztem, hogy amikor leérek a patak mellé,
akkor lemosom és úgy teszem el a hátizsákomba. Most már tudom, hogy jobb lett
volna sárosan elrakni…
Amikor már közel voltam a patakhoz és azt nézegettem, hol tudnám belelógatni a
lábamat, akkor vettem észre, hogy csak az egyik bakancsomon van csúszásgátló.
A másikat valahol útközben elhagytam… Bosszús voltam, de azért nem mentem
vissza megkeresni.
|
|
|
| Lemostam és elraktam a megmaradt csúszásgátlót |
Máriácska |
A kegyhelyhez vezető gyalogút |
Mátrafüredre megérkezve összetalálkoztam egy másik munkatársammal. Ő a
családjával együtt indult a 20 kilométeres távon. Az utolsó kilométereket
együtt tettük meg. Közben ismét elkezdett szemerkélni az eső, de akkor azzal
már senki nem foglalkozott.
|
|
| Megérkeztünk Mátrafüredre |
Kicsit rövidítettünk a síneken keresztül |
14:06-kor, 6 óra 16 perccel a reggeli indulás után szakítottam át a
képzeletbeli célszalagot. Megkaptam a kitűzőt, az oklevelet és az
ajándékcsomagot, készítettem egy fényképet a hatalmas molinó előtt és
felhívtam a feleségemet, hogy épségben célba értem. Mire megettem a virslit,
az a munkatársam is megérkezett, akivel reggel együtt indultunk. Ő is
elégedett volt, mert bőven a szintidőn belül sikerült teljesítenie a távot.
|
|
|
| Erre a lapra gyűjtöttem az igazoló pecséteket |
Másodszor is sikerült! |
Az oklevél és a kitűző |
Elgyalogoltam az autóig, megszabadultam a sáros ruhámtól és elindultam
hazafelé. Tudom, hogy nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött túrázó, de
azért örültem neki, hogy napközben nem esett annyira az eső, mint a hazafelé
úton…
Az indulás előtti napon kicsit tartottam tőle, hogy mi vár majd rám a túra
alatt („Pedig a nevezéskor jó ötletnek tűnt…”). De, a kezdeti sárdagasztást
leszámítva egy gyönyörű téli túrát sikerült teljesítenem. A sárdagasztás pedig
arra volt jó, hogy legyen valami izgalom is a nap folyamán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése