BFK: Szentantalfa – Balatonfüred (2026.08.30.)

Hogyan lehet a közel 30 kilométert megtenni a Balaton-felvidéken anélkül, hogy közben érintenénk akár csak egy települést is és háromnál többször meglátnánk a Balaton csillogó víztükrét? Nem kell hozzá sem eltévedni, sem pedig ködös időt kifogni. Egyszerűen csak el kell indulni Szentantalfáról a K jelzést követve Balatonfüred irányába.

A nyári időjárás nem kedvezett a túrázásnak, ezért augusztus utolsó hétvégéjén próbáltam egy kicsit bepótolni abból, amit eredetileg a nyárra terveztem. Két héttel korábban Balatonfüredről indultam, ezúttal a tömegközlekedési lehetőségek miatt oda terveztem az érkezést a nap végén.

Reggel a füredi vasútállomás mellett, a P+R parkolóban állítottam le az autót, onnan sétáltam át a buszpályaudvarra. 8 órakor indult (volna) a busz, de a vezető láthatóan nem sietett. Még szerencse, hogy Zánkán bőven volt időm az átszállásra. De, ha nem lett volna ennyi időm, talán akkor sem lett volna baj, mert a csatlakozás, amelyik a helyi vasútállomástól indult, szintén jónéhány perc késéssel érkezett. Valószínűleg itt sem a felszálló utasok teszetoszasága okozta a késést, mivel mindössze egy nyugdíjas korú utas ült a buszon, amikor felszálltam rá.

Mire Szentantalfára érkeztünk, addigra már csak ketten maradtunk a járművön; a vezető és én. Remélem nem érezte magát egyedül, miután leszálltam… A buszmegállóban végigmentem a szokásos tennivalókon, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam.

Vasárnap reggel Szentantalfán. Ekkor még nem tudtam, hogy nem csak fényképezni kellett volna a másik buszmegálló irányába...

Elhagytam a települést

BFK: Balatonfüred – Balatonalmádi (2026.08.17.)

Négy hegy, négy kilátó és négy pecsét, a hazafelé úton pedig egy kód a geodéziai toronyról. Így lehet röviden összefoglalni a második Balaton-felvidéki túrámat.

Tavasszal nagy tervekkel indultam el Pétfürdőről és akkor még azt gondoltam, hogy mire véget ér a nyár, addigra hátam mögött tudom a Balaton-felvidék 100 kilométeres kéktúráját. Aztán ahogyan azt a felmenőink is mondani szokták: ember tervez, Isten végez…

Áprilisban a lányommal belevágtunk egy másik kéktúrába, így a Balaton-felvidék emelkedői és lejtői egy kicsit háttérbe szorultak. Júniusban, amikor ismét egyedül túráztam, akkor a Bükkben barangoltam, így továbbra sem kerültem közelebb Badacsonyhoz. A július és az augusztus eleje pedig olyan forróságot hozott, hogy nemhogy túrázni, de még a házból kilépni sem volt kedvem.

Augusztus közepén végre enyhült egy kicsit a forróság és amikor már csak 30 °C körüli nappali hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, akkor már nem tudtam visszafogni a bakancsaimat. De, mivel nem akartam, hogy egyedül kóboroljanak a nagyvilágban, ezért mentem velük én is a Balaton-felvidékre.

Balatonalmádiban parkoltam le az autóval, onnan buszoztam el Balatonfüredre. Fél 8-kor már menetre készen álltam a füredi buszpályaudvar épülete előtt. Megvolt a szokásos „Most indulok” telefon, nyakamba vettem a fényképezőgépemet, bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és útnak indultam.

Lehet, hogy a korai időpontnak, de az is lehet, hogy a borongós időnek köszönhetően alig néhány embert láttam az utcán. Elsétáltam a Pálóczi-kastély mellett, amelyben jelenleg a Balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola működik, majd a Szent István téri körforgalomnál rátaláltam a K jelzésre.

Borongós, szomorkás vasárnap reggel Balatonfüreden

A Pálóczi-kastély épülete