Négy hegy, négy kilátó és négy pecsét, a hazafelé úton pedig egy kód a geodéziai toronyról. Így lehet röviden összefoglalni a második Balaton-felvidéki túrámat.
Tavasszal nagy tervekkel indultam el Pétfürdőről és akkor még azt gondoltam,
hogy mire véget ér a nyár, addigra hátam mögött tudom a Balaton-felvidék 100
kilométeres kéktúráját. Aztán ahogyan azt a felmenőink is mondani szokták:
ember tervez, Isten végez…
Áprilisban a lányommal belevágtunk egy másik kéktúrába, így a Balaton-felvidék
emelkedői és lejtői egy kicsit háttérbe szorultak. Júniusban, amikor ismét
egyedül túráztam, akkor a Bükkben barangoltam, így továbbra sem kerültem
közelebb Badacsonyhoz. A július és az augusztus eleje pedig olyan forróságot
hozott, hogy nemhogy túrázni, de még a házból kilépni sem volt kedvem.
Augusztus közepén végre enyhült egy kicsit a forróság és amikor már csak 30 °C
körüli nappali hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, akkor már nem tudtam
visszafogni a bakancsaimat. De, mivel nem akartam, hogy egyedül kóboroljanak a
nagyvilágban, ezért mentem velük én is a Balaton-felvidékre.
Balatonalmádiban parkoltam le az autóval, onnan buszoztam el Balatonfüredre.
Fél 8-kor már menetre készen álltam a füredi buszpályaudvar épülete előtt.
Megvolt a szokásos „Most indulok” telefon, nyakamba vettem a
fényképezőgépemet, bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és útnak indultam.
Lehet, hogy a korai időpontnak, de az is lehet, hogy a borongós időnek
köszönhetően alig néhány embert láttam az utcán. Elsétáltam a Pálóczi-kastély
mellett, amelyben jelenleg a Balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola működik,
majd a Szent István téri körforgalomnál rátaláltam a K jelzésre.
|
|
| Borongós, szomorkás vasárnap reggel Balatonfüreden |
A Pálóczi-kastély épülete |
Mielőtt Balatonalmádi felé vettem volna az irányt, még elmentem megkeresni a
pecsételőhelyet. Térültem-fordultam, majd, amikor meguntam, hogy nem találom a
dobozkát, igénybe vettem a telefonos segítséget, így végül a buszmegállónál
megleltem a bélyegzőt. A Vörös-templomban (Krisztus király-templom) éppen
akkor ért véget a reggeli mise, ezért mielőtt tovább indultam volna, egy
fénykép erejéig bementem az épületbe.
|
|
|
| A Vörös-templom kívülről... |
...és belülről |
Szokatlan helyre festett jelzés a templom előtt |
A belvárost elhagyva 10 percig sétáltam az aszfaltos utcákon, mire megérkeztem
a Tamás-hegy lábához, ahonnan egy lépcsősor vezetett fel a hegyről elnevezett
kereszthez. Habár a nap még csak bontogatta a sugarait, de így is mire
felértem a lépcső tetejére, folyt rólam a víz. Nem volt ugyan nagyon meleg, de
fülledt volt a levegő és a szellő sem lengedezett.
|
|
|
| Vasárnap reggeli városi séta |
Ez még csak a bemelegítés a kereszthez vezető úton |
Itt már komolyra fordult a helyzet |
A kereszt tövéből gyönyörködtem egy kicsit a szemem elé táruló kilátásban.
Megkerestem a Vörös-templomot, a Tihanyi-apátságot, majd vettem egy nagy
levegőt és folytattam a hegymászást.
|
|
|
| Felértem a kereszthez |
Nem sokkal korábban még ott keresgéltem a pecsétet |
Távolban a Tihanyi apátság temploma |
|
| Panoráma a kereszt tövéből |
Közel negyed órás kapaszkodás után érkeztem meg a Jókai Mórról elnevezett
kilátóhoz. Szerencsére ez még nem jutott a
piliscsabai, a
szarvaskői, vagy
éppen a
halom-hegyi fa építmények sorsára, ezért fel tudtam mászni a tetejére,
hogy onnan csodáljam meg a balatoni panorámát.
|
|
|
|
| Felhők |
Tovább felfelé a Tamás-hegyen |
A Jókai Mór-kilátó |
A Tihanyi-félsziget egy kicsit más szemszögből |
|
| Újabb balatoni panoráma, ezúttal a Jókai-kilátóból |
A kilátó után egy kis ereszkedés következett és hamarosan ismét Balatonfüreden
találtam magamat. Nem, nem eltévedtem, hanem Balatonarácsra érkeztem, ami 1954
óta Balatonfüred része. Elolvastam, hogy mit lehet tudni dr. Cholnoky Jenő
földrajztudósról, majd a keskeny aszfaltcsíkon bandukoltam tovább.
|
|
|
| Irány vissza Balatonfüredre (Balatonarácsra)! |
Dr. Cholnoky Jenő emlékműve Balatonarácson |
Nem sokáig koptattam a bakancsom talpát az aszfalton, mert alig 150 méter
megtétele után egy, az útra festett kék nyíl mutatta, hogy merre kell tovább
menni. Péter sem volt kegyesebb hozzám, mint Tamás, de így is felértem negyed
óra alatt a Péter-hegy 315 méter magas csúcsára. Ez körülbelül 100 méter
szintemelkedést jelentett egy 700 méteres úton. Az emelkedő után ismét lejtő
következett és újabb 10 perc elteltével ismét Balatonarácson találtam magamat.
|
|
|
|
| Egy kis séta a keskeny aszfaltcsíkon |
Ha nem néztem volna a lábam elé, nem vettem volna észre, hogy merre kelltovább menni |
Ismét felfelé, de ezúttal még lépcső sem volt |
|
|
|
|
| A Péter-hegy teteje |
Ha egyszer felmentem a hegyre, akkor le is kellett onnan jönni |
Időnként természeti akadályok nehezítették a haladást |
Ez csak azt mutatta, hogy honnan jöttem, azt viszont nem, hogy merremenjek tovább |
Ezután egy kicsit barátságosabb szakasz következett; az Öreg-hegy oldalában
futó földúton gyalogoltam el Csopakig. Útközben több helyről is szép kilátás
nyílt a Balatonra, otthon mégis kicsit bosszús lettem a fényképeket nézegetve.
De, erről majd később még írok…
|
|
|
| Úton Csopak felé az Öreg-hegy oldalában |
|
| Balatoni panoráma |
|
|
|
| Egyre távolodtam Tihanytól, de a templom még mindig jól látható volt |
Nem csak a Tamás-hegyen kellett lépcsőt mászni |
Pillangó |
Csopakon a Csonka-toronynál ismét meggyűlt a bajom a bélyegzéssel, de
telefonos segítséggel itt is megtaláltam a dobozkát. A temetőnél nem vettem
észre a letérést és mentem tovább a Kishegyi utcán. Szerencsére körülbelül 250
méter után gyanús lett, hogy nem látok jelzést az út menti oszlopokon, ezért
ránéztem a telefonomra, amelyik gyorsan megmutatta, miért nem találtam
jelzéseket.
|
|
| A csopaki Csonka-torony |
Újabb emelkedő, ezúttal a Csákány-hegyre |
Miután visszatértem a jelzett útra, megindultam felfelé a Csákány-hegyre. Ez a
kaptató sem volt kevésbé meredek, mint az előzőek, valamivel több, mint 1
kilométer alatt 150 méter szintemelkedést kellett leküzdenem, hogy visszaérjek
abba a magasságba (327 m), ahol a nap folyamán már kétszer voltam. Itt is
felmásztam a kilátóba és gyönyörködtem egy kicsit a kilátásban.
|
|
|
| Ismét egy meredek emelkedő |
Felértem |
A nap második kilátója... |
|
| ...és a sokadik balatoni panorámája |
A folytatásban ismét egy lejtő következett és körülbelül 20 percnyi ereszkedés
után megérkeztem Paloznakra. Egy kék kútnál feltöltöttem a kulacsaimat friss,
hideg vízzel, majd indultam tovább a borospincék között futó aszfaltozott
úton.
|
|
|
| Merre kerüljek? |
Keskeny ösvény a Csákány-hegyről lefelé |
Paloznak, kálvária |
|
|
|
| Mandulafa a Mandula út mentén |
Napraforgó |
A kevés egészséges dió egyike |
A következő település, amelyiket érintettem, Lovas volt, ahonnan aszfaltozott
úton gyalogoltam át Alsóörsre. Ott aztán úgy döntöttem, hogy ha lúd, akkor
legyen kövér! Egy kis kitérővel fel lehet mászni a Somlyó-hegyi kilátóhoz is,
miért ne tenném meg? Így aztán a K3 jelzéseket követve folytattam az utamat.
|
|
|
| Úton Lovas felé |
Megérkeztem Lovasra, a szemközti hegyen már látszik a Somlyó-hegyikilátó |
A lovasi Templom-negyed |
|
|
|
| A fényképezőgép keresőjén keresztül egész közelinek tűnt a kilátó |
Az alsóörsi Lovasi út |
Egyre távolabb a Tihanyi-félszigettől |
Ekkorra már kisütött a nap és a kilátóból végre nem egy borongós, szomorkás
Balaton képe tárult elém, hanem egy napsütötte tájé. El is időztem a kilátó
tetején, majd a lábánál leültem az árnyékba és megebédeltem.
|
|
| Kitérő a Somlyó-hegyre |
A túra harmadik kilátója |
|
| Szinte a teljes addig megtett utam látszott a kilátóból |
A K3 jelzés folytatásán ereszkedtem le a hegytetőről és az alsóörsi
bélyegzőhely közelében értem vissza a K jelzésre. A kocsma teraszán
lepecsételtem az igazolófüzetemet, a közeli kék kútnál ismét feltöltöttem a
kulacsaimat, majd indultam tovább.
|
|
|
| Az utcanévtábla eszembe juttatta a gyerekkoromat |
Mi más is lehetne a kocsma neve? |
Pecsételés után indultam tovább |
Egy ideig még aszfaltozott úton gyalogoltam. Elmentem a szabadtéri színpad
mellett, ahol a munkások éppen a hétvégi rendezvény nyomait próbálták
eltüntetni, majd beléptem az Alsóörsi Bringapark kapuján. Hamarosan ismét
emelkedni kezdett az út és ez így is maradt egészen a Csere-hegy tetejéig.
|
|
|
| Fák árnyékában sétálva hagytam el Alsóörsöt |
Szerencsére nem találkoztam száguldozó bringásokkal |
Mélyút |
Amikor terveztem a túrát, akkor még gondolkoztam azon, hogy egy hosszabb
kitérővel innen, a Csere-hegyről elsétálok a Felső-hegyen álló geodéziai
mérőtoronyhoz. De, mire ideértem, addigra már úgy éreztem, hogy volt elég
hegymászás a nap folyamán, nincs nekem szükségem arra a plusz 5 kilométerre,
így végül lemondtam az extra kitérőről.
A Csere-hegy tetején ismét előkerestem a hátizsákomból az igazolólapot és a
bélyegzőpárnát, benyomtam a becsétet a megfelelő mezőbe, majd felmásztam a
kilátó tetejére. Készítettem néhány fényképet, majd indultam tovább.
|
|
| Csere-hegy, az újabb kilátó |
Ilyen távolságból nem tudtam leolvasni a torony kódját |
|
| Balatonfüredtől... |
|
| ...Balatonalmádiig |
Alig 10 percnyi sétával értem el Balatonalmádi szélső házait, de onnan még
várt rám egy 3 és fél kilométeres gyaloglás a vasútállomásig, ahol reggel az
autót hagytam. Útközben nem volt említésre való látnivaló, ráadásul eddigre
már alaposan be is fűtöttek az égiek, ezért örültem, amikor megláttam a város
főterét, majd pedig a térrel szemben lévő parkolóban álló autót.
|
|
|
| Lefelé a Csere-hegyről |
Megérkeztem Balatonalmádiba, de messze volt még a cél |
Nem volt semmi érdekesség az úton |
|
|
| Végre megérkeztem a Főtérre |
Első alkalommal az út túloldalán fejeztem be a túrát |
A felső-hegyi mérőtornyot kihagytam, de két másik torony még útba esett a
hazafelé vezető úton. Először a Sér-hegyen próbálkoztam, de mivel egy lábon
álló kukoricatábla kellős közepén állt a torony és nem volt kedvem
összeszabdalni magamat a száraz, éles levelekkel, ezért erről lemondtam.
(Próbáltam a fényképezőgéppel közelebb hozni a tornyot, de valószínűleg a
túlsó oldalára van felfestve a kód, így ezzel a módszerrel nem jutottam
semmire.) Ekkor már csak a remény maradt, hogy a harmadik toronynál sikerrel
járok.
Szerencsére így is lett, Kőszárhegyen mindössze pár percet kellett sétálni a
parkolótól egy learatott gabonatáblán keresztül a torony tövében kialakított
pihenőhelyig. Mivel a tornyot az egyik(?) távközlési cég használja
átjátszótoronynak, ezért nem lehetett felmászni a tetejére, így miután
leolvastam a kódot visszasétáltam az autóhoz és indultam haza.
|
| A Szár-hegyen könnyedén meg tudtam közelíteni a tornyot |
A mai napig jól emlékszem, hogy 2017 decemberében egy Piliscsaba-Dorog túrán
ment tönkre az első fényképezőgépem. Karácsonyra vettem helyette egy Nikon
Coolpix B700-as gépet, amelyik azóta hűséges társam volt szinte minden
túrámon. Itt-ott már érezhető volt rajta a kor, de a célnak még mindig
megfelelt. Viszont úgy voltam vele, hogy nem szeretném megvárni, amíg ez is
egyszer csak valahol útközben feldobja a talpát, ezért elkezdtem nézelődni és
keresgélni. Hosszas tanakodás után végül megvettem az új gépet, egy Nikon
Z50II-t, amelyiknek ez volt az első túrája. (Otthon már készítettem vele
néhány fényképet, de éles bevetésen még nem járt.)
Este, amikor leültem a számítógép elé, az volt az első teendőm, hogy
végignézzem a túra során készített képeket. Nagyon csalódott voltam… Gyönyörű,
élénk színekben pompázó képekre számítottam, helyette komor, sötét színű
fényképeket kaptam. Vajon elrontottam valamit? Abban biztos voltam, hogy ezzel
a géppel is meg kell tanulni együtt dolgozni, na de ennyire nem találtuk meg a
közös nevezőt? Bízom benne, hogy lesznek még jobb fényképeim is…
(Azóta már arra is rájöttem, hogy a nagy szárazság miatt a természet sem
olyan üde zöld, mint máskor, ezért nem biztos, hogy a fényképezőgépben kell
a hibát keresni.)
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
A BFK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése