OKT 21.: Kékestető – Sirok (2021.11.21.)

Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.

Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.

Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.

Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.

Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.

Ballagtam felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen egy mókus állt meg velem szemben. Egyáltalán nem félt, kétlábra állt és nézelődött. Mire bekapcsoltam a fényképező gépemet, már megunta a nézelődést és tovább ugrált a járda túloldala felé, de még így is sikerült róla egy viszonylag közeli képet készítenem. Amíg a mókust követtem a tekintetemmel, a mellettem lévő faágon egy cinege hívta fel magára a figyelmet és kérte, hogy őt is örökítsem meg. A kérésének nem tudtam ellenállni.

A cinege...

... és a kíváncsi mókus

OKT 01.: (Velem –) Írott-kő – Kőszeg (2021.10.27.)

Ezen a napsütéses őszi napon a Dunántúl legmagasabb pontján folytattam a Kéktúrás vándorlásomat. Ezúttal a kisebbik fiam jött velem Velem központjától Kőszegig. Reggel korán indultunk el otthonról, de csak 11 órakor értük el az első pecsételőpontot. Útközben megnéztük a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet, valamint leküzdöttünk 500 méter szintemelkedést. A Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Vörös-kereszt érintésével másztunk fel az Óház-tetőre. Utána még egy, pontosabban hét forrást és két keresztet ejtettünk útba, mielőtt a kálvária stációi mellett megérkeztünk Kőszegre.

Az idei őszi szünetben is sikerült időt szakítani a Kéktúra folytatására, ezúttal kettesben a kisebbik fiammal. Sajnos (vagy szerencsére) egyre fogynak a még nem teljesített kilométerek, ezért egyre nehezebb olyan szakaszt találni, amelyiknek nem túl nehéz a logisztikája és egy 11 éves gyerekkel is végig lehet járni egy nap alatt. A térképet nézegetve végül a nyugati végpontra esett a választásom. Bevallom, hogy éreztem egy kis kísértést, hogy Bozsokról vágjunk neki a Dunántúl legmagasabb pontja meghódításának, de végül mégis a velemi indulás mellett döntöttem.

Szokás szerint korábban keltünk, mint a nap, így az első fénysugarakra egészen az M85-ös autópályáig kellett várni. Ködös-párás volt a reggeli táj, de bíztam benne, hogy mire felérünk az Írott-kőre, addigra kitisztul a levegő és nem csak az orrunk hegyéig fogunk látni. Kőszegen a TESCO parkolójában hagytuk az autót, onnan sétáltunk át a vasútállomáshoz, majd buszra szálltunk és negyedóra alatt átbuszoztunk Velemre. Hazaszóltunk telefonon, hogy rendben megérkeztünk, bekapcsoltam a GPS-t, majd elindultunk a Petőfi Sándor utcán a K+ jelzéseket követve. A jelzések egy idő után az út bal oldalán, a fák között folytatódtak, de mi ezt nem vettük észre és maradtunk az úttesten.

Indulás a Szent Vid-kápolna felé

Az első magyar szentcsalád szobra: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg

OKT 01.: Sárvár – Szeleste (2021.10.09.)

Egy rövid, könnyű túrát választottunk a fiaimmal erre a hétvégére. Sárvárról, a vár parkolójából indultunk egy kis csapattal, a Gyöngyös-patak töltésén elszaladtunk Csényeújmajorra, majd az aszfalton Csényére. Félúton, Bögötön tartottunk egy kis pihenőt, majd "megmásztuk" a nap első emelkedőjét. Sétáltunk erdőben, mezőn és szántóföld szélén, a cél előtt nem sokkal pedig megmásztuk a nap második emelkedőjét, az autópálya hídját. Szelestén fejeztük be a túrát.

Ebben az évben is jelentkeztünk a fiaimmal a Kéktúrázás napjára és ismét egy nyugat-Magyarországi szakaszt szemeltük ki magunknak. Sokat gondolkoztam, hogyan oldjuk meg a logisztikát. (Alsó-)Szelestéről az egyik vonat túl korán indult, ahhoz már reggel 4 órakor el kellett volna otthonról indulni. A következő viszont csak háromnegyed 8-ra ért Sárvárra, azzal nem lehetett volna háromnegyed 8-ra a vár parkolójához érni. Buszos lehetőséget sem találtam, így maradt az a megoldás, hogy Sárváron, a vasútállomásnál hagytuk az autót és a túra végén kellett oda visszajutni.

A jelentkezők között nem volt túl népszerű a szakasz, mindössze 11-en jelentkeztünk az 50 helyre. Háromnegyed 8-kor a túravezető tartott egy névsorolvasást, röviden mesélt Sárvár történetéről, majd a csoportkép elkészítése után, pontban 8 órakor útnak indultunk.

Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából

Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről

OKT 23.: Bánkút – Putnok (2021.09.18.)

Szeptember közepén egy hosszú menettel búcsúztam a Bükktől. Bánkútról egy lenyűgöző erdei úton indultam el Mályinka felé, útközben hosszabb-rövidebb kitérőkkel megnéztem a Vásárhely-követ, a dédesi vár romját és felmásztam a Begyeleg-kilátóra. A Lázbérci-víztározó partján ebédeltem, majd az Upponyi-szoroson és a fahídon átkelve megérkeztem Upponyba. Sarat dagasztva felmásztam a Kalica-tetőre, utána pedig a Három-kő-bérc két kilátópontjáról gyönyörködtem a tájban. A Határ-völgyben hallgattam egy kis szarvasbőgést, végül pedig Putnokon ütöttem be az utolsó bükki pecsétet a füzetembe.

Szerencsére a nyár elmúltával sem szűnt meg a szombati Miskolc – Bánkút buszjárat, ezért a bükki szakasz befejezésével nem kellett a következő nyárig várnom. Ezúttal „teljesen környezettudatos” túrát terveztem, azaz csak tömegközlekedéssel próbáltam megoldani a reggeli oda- és az esti hazautazást. Mivel azonban az esti hazajutást a budapesti átszállások miatt egy kicsit kockázatosnak éreztem, ezért végül a Keleti pályaudvarig autóval mentem, onnan vonatoztam Miskolcra, majd buszoztam fel Bánkútra. Este aztán az is kiderült, hogy jól döntöttem.

4 és fél óra utazás után, háromnegyed 10-kor szálltam le a buszról a hegytetőn. Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és már indultam is az ismert úton a pecsételőhely felé. Az esőbeállónál megnéztem, hogy előző alkalommal merre kellett volna elindulni, aztán folytattam tovább a sétát a turistaház felé. Ezúttal is a kinti pecséttel igazoltam az ottjártamat. A házat elhagyva sétáltam egy kicsit az erdőben, majd néhány perc alatt visszaértem a műútra, ahol nem sokkal korábban a busszal jöttem felfelé.

Két hónap után újra itt

Könnyed, bemelegítő erdei séta

OKT 23.: Bélapátfalva – Szarvaskő (2021.08.22.)

A nyári szabadság utolsó napján indultunk egy vasárnap délelőtti sétára a kisebbik fiammal a Bükk nyugati peremén. A Cementgyári megállónál pecsételtünk, majd az Apátságot elhagyva bevetettük magunkat az erdő fái közé. Nem tartottunk sem medvétől, sem farkastól, így gyorsan magunk mögött hagytuk a Telekessy-vendégházat, a Kis-Szoros-nyerget és a Gilitka-kápolnát. Az Akasztó-hegyről rácsodálkoztunk az Eger-patak lenyűgöző völgyére, hazautazás előtt pedig elidőztünk néhány percet a Vár-bércen.

Egy hónappal korábban Bélapátfalván fejeztem be a túrát, mert úgy gondoltam, hogy a Szarvaskőig hiányzó szakasz éppen jó lesz egy gyerekes vagy családi túrának. Nem is kellett sokat várni erre a gyerekes túrára, hiszen a nyári szabadság utolsó napján a kisebbik fiammal jártuk végig ezt a szakaszt.

Reggel Szarvaskőn hagytuk az autót, onnan vonatoztunk el a piroskával (Bzmot) Bélapátfalvára. A Cementgyári megállónál szálltunk le, ahonnan pecsételés után egyből útnak is indultunk. A Városi Emlékkerten keresztül értünk el az apátsághoz vezető útra, amely már ismerős volt számomra, mivel néhány évvel ezelőtt már jártunk az apátságnál.

A reggeli nap sugarai világítják meg a szarvaskői állomás épületét

Az 1919-es emlékmű, vagy ahogy a fiam nevezte, a "Félkarú óriás" Bélapátfalván

Visszatekintve az enyhén emelkedő Apátság útra

OKT 20-21.: Galyatető – Mátraháza – Kékestető (2021.08.19.)

Amit nem láttam májusban, azt megcsodálhattam ezen a rövid mátrai túrán. Galyatetőn a kilátótól indultunk, pecsételtünk a Vércverésnél, szedret ettünk az irtáson, lemásztunk a Csór-hegyről, átkeltünk a Gyöngyös-patak fahídján, végül pedig kipihentük magunkat Mátraházán, a buszmegállóban. De még nem ért véget a nap, mert délután Kékestetőn felmásztunk a TV-toronyba, majd a sípálya, a Jávoros-forrás és a víztározó mellett elhaladva leereszkedtünk a Somor-patak völgyébe, onnan pedig Mátraházára. A túra végén megmaradt energiáinkat a közeli kőfejtőben használtuk el.

Az esős mátrai kiruccanásom után a feleségem megígérte, hogy szép időben visszamegyünk Galyatetőre és együtt felmászunk a kilátóba. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, mindössze a nyári szabadság utolsó napjáig.

Reggel autóval mentünk Mátraházáig, ahonnan 9 órakor indult a busz Galyatető felé. Fél 10-kor szálltunk le a Kodály Zoltán sétánynál, majd elindultunk a P jelzést követve a kilátóhoz.

Rövid séta a P jelzésen és már rá is találtunk a K jelzésre

Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.