Sárga 70 (2023.04.30 – 05.01.)

Évek óta rajta volt a bakancslistámon a Sárga 70 teljesítménytúra, de eddig egyszer sem sikerült elindulnom rajta. Az elején inkább csak egy álom volt, mert a Gerecse 50 is eléggé megviselt, így beláttam, hogy nem vagyok még felkészülve egy ilyen hosszú menetelésre. Később volt olyan, hogy hétköznapra esett április utolsó napja, azért nem (sem) tudtam elindulni rajta. Aztán jött a karantén és csak instant túraként rendezték, egyedül pedig nem szerettem volna útnak indulni. Ha jól emlékszem, akkor előző évben az eső esett ezeken a napokon, arra fogtam, hogy nem vágtam bele.

Ebben az évben is úgy indultam neki a Gerecsének, hogy ha ott minden rendben lesz, akkor két héttel később jöhet a Sárga. A Gerecsét idén nehezített terepen és nehezített körülmények között rendezték meg, mégis úgy éreztem a célba érkezés után, hogy talán lenne keresnivalóm a Sárgán is. Volt majdnem két hetem a döntésre.

Nem tudtam, hogy hányan szoktak rajta indulni és az útvonalat sem ismertem, ezért úgy éreztem, hogy legalább az éjszakai szakaszra jó lenne egy társ. Amikor először említettem a nagyobbik fiamnak, akkor nem tiltakozott ellene. De utána napokig nem került elő a téma.

Ahogy közeledett április utolsó napja, úgy nőtt bennem a bizonytalanság: Elinduljak rajta? Vajon végig tudom csinálni? Egyre jobban szerettem volna menni, de egyre gyakrabban jöttek elő a pszichés tünetek: hol a lábam kezdett fájni, hol a térdem, ezért egyre inkább elbizonytalanodtam. Végül szombaton, az ebédlőasztalnál ülve született meg a döntés, miután megkérdeztem a fiamat, hogy lenne-e kedve egy éjszakai túrához? Igennel felelt, onnan pedig már nem volt visszaút.

Vasárnap délután próbáltam aludni egy kicsit, de az izgalomtól nem jött álom a szememre. Így csak pihengettem és próbáltam elképzelni, hogy mi vár rám. Vacsora után összekészülődtünk, megvártuk, amíg a többiek elmennek aludni, majd még egyszer átgondoltuk, hogy mindent odakészítettünk-e, amire az éjszaka folyamán szükségünk lehet és elindultunk a vasúti megállóba. Útközben viccelődtünk, hogy mi lesz, ha tele lesz a vonat és nem férünk fel rá?

Időben érkezett a vonat és a viccből majdnem valóság lett. Annyi túrázó volt rajta, hogy alig találtunk ülőhelyet. 11 órakor érkeztünk meg Esztergomba, ahol akkor már hosszú sorban várakoztak az emberek, hogy útnak indulhassanak. Kicsit kaotikus volt a helyzet, de azért sikerült megtalálnunk az asztalt, ahol nevezni lehetett. A fiam a 30 km-es távra nevezett, én pedig az 50 km-esre. Mivel menet közben is van lehetőség átnevezni egyik távról a másikra, ezért úgy voltam vele, hogy az 50 km-en valószínűleg végig tudok menni, Hűvösvölgyben pedig majd eldöntöm, hogy hogyan tovább.

Vajon mire vár ez a sok ember vasárnap este 11 órakor az esztergomi vasútállomáson?

Gerecse 50 – A nagy sárdagasztás (2023.04.15.)

Egy év kihagyás után ismét a leghosszabb, 50 km-es távra fizettem be a nevezési díjat. A túra hetében árgus szemekkel figyeltem az időjárás előrejelzést, de hiába. Egyik általam ismert oldal sem akart szombatra esőmentes napot jósolni. Sőt, csütörtök-péntekre az ország nyugati részére az egy havi átlagot meghaladó mennyiségű esőt ígértek. Ettől persze nem ijedtem meg, de azért örültem volna, ha nem kell bőrig ázni, vagy pedig végig esőkabátban gyalogolni.

Ezúttal (sajnos) nem tévedtek a meteorológusok, csütörtök este megérkezett a mediterrán ciklon és bőséges csapadékkal áztatta meg a zöldülő természetet. A növények valószínűleg örültek az égi áldásnak, én nem annyira...

Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek szombatra (forrás: met.hu)

Az vígasztalt, hogy volt, ahol több eső esett, mint a Gerecsében (forrás: Időkép)

RPDDK 09-10.: Árpádtető – Zobákpuszta – Apátvarasd (2023.03.18.)

Miután sikerült megoldást találni a logisztikai nehézségekre, a Keleti-Mecsekben folytattam az RPDDK-t. Először átsétáltam az egyik tetőről a másikra, utána pecséttel és "nyalókával" díszítettem a füzetemet, fényképeztem színes virágokat, majd pedig egy nyugodt, napsütéses réten megebédeltem. A délutánt egy hegy- és egy kilátómászással indítottam, utána pedig a patakparton átsétáltam az egyik bányából a másikba. Miután az utolsó hegyet is magam mögött tudtam és a nap utolsó pecsétjét is beütöttem a füzetembe, az emlékeimmel hadakozva visszasétáltam az autóhoz. 

Március 15-én szeles, esős volt az idő, de a hét hátralévő napjaira szép idő ígérkezett, ezért úgy gondoltam, hogy péntekre kiveszek egy nap szabadságot és folytatom a RPDDK-t. Ki is néztem, hogy merre menjek és készültem a túrára. Csütörtökön viszont kiderült, hogy van néhány sürgős tennivaló a kertben, ezért változtattam a terven: pénteken kertimunka, szombaton túra. Igen ám, de hétvégén nem ugyanazok a buszok és vonatok közlekednek, mint hétköznap és természetesen pont azok nem közlekednek, amelyekkel az utazásomat terveztem. Keresgéltem alternatív közlekedési módokat, de semmi értelmeset nem találtam. Már majdnem feladtam, amikor eszembe jutott, hogy januárban, amikor megírtam az apátvarasdi kalandomat, kaptam egy levelet egy pécsi olvasótól, aki felajánlotta, hogy szívesen segít a közlekedésben, ha arra járok. „Egy kérdést megér!” – gondoltam magamban és írtam neki egy levelet. Gyorsan kaptam választ és pénteken délelőtt már meg is beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk másnap reggel.

Szombat reggel negyed nyolckor érkeztem meg Apátvarasdra, ahol a buszmegállóban már várt rám István. (Köszönöm szépen a segítséget!!!) Átültem a saját autómból az övébe és már indultunk is Árpádtető felé.

A kalandpark parkolójában az autóból kiszállva hideg, szeles idő fogadott. A pihenőpadnál elvégeztem a szokásos reggeli teendőket (telefon haza, GPS indítása), hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. Egy rövid aszfaltos szakasz után széles erdei kocsiúton gyalogoltam tovább. Ragyogóan sütött a nap, de az erős szél miatt nem éreztem a napsugarak melegítő hatását.

Indulás Árpádtetőről

Erdei kocsiúton

Sütött a nap, de a hideg szél miatt nem volt melegem

RPDDK 02.: Egyházasrádóc – Himfai-tó (2023.02.11.)

Két "keleti" túra után ismét Nyugat-Magyarországon folytattam az országjárást. Fagyos reggelen indultam Egyházasrádócról, de a következő településen már kellemes túraidő fogadott. A síkvidéki gyaloglásnak Döröskén lett vége, ahol nem felejtettem el megnézni az Árpád-kori templomot. A nap folyamán még 6 kis falut érintettem, közülük kettőben pecsételtem, egyben pedig átléptem a képzeletbeli felezővonalat. A halogyi tétlen várakozás helyett még sétáltam egy kicsit és Csákánydoroszlón szálltam fel a vonatra.

Egy hónappal korábban, amikor hazafelé jöttem Apátvarasdról, úgy gondoltam, hogy a vadászati szezon végéig már nem megyek túrázni. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább mehetnékem lett és elkezdtem nézegetni, hogy vajon hol futhatok bele legkisebb eséllyel egy váratlan lezárásba. Az RPDDK 2. szakasza sok kis települést érint, ezért ideális választásnak látszott. Az általam ismert oldalak nem jeleztek korlátozást az érintett területre, de azért a biztonság kedvéért még írtam egy levelet a Vas Megyei (elnézést: Vármegyei) Kormányhivatalnak is, hogy van-e bejelentett vadászat a területen. A választól nem lettem okosabb: „A Vas Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztály (továbbiakban: Vadászati Hatóság) nevében eljárva tájékoztatom, hogy hatóságom ilyen jellegű információkat nem adhat ki a vadászatra jogosultak beleegyezése nélkül.”

A túra előtti héten végre kaptunk egy kis ízelítőt a télies időjárásból: reggelente -10°C-t mutatott a hőmérő és napközben sem kúszott sokkal 0°C fölé. Szombatra már egy kicsit enyhébb időt ígértek, a fagyos reggel után akár 6-8°C-ig is felmehet a hőmérséklet! Ha reggel nem fagyok meg, akkor napközben ideális túraidő várható!

Reggel, amikor Egyházasrádócon kiszálltam az autóból, nehezen tudtam elképzelni, hogy napközben kellemes túraidőben lesz részem. Mire végére értem a szokásos indulás előtti teendőknek (telefon haza, GPS indítása), addigra úgy éreztem, hogy lefagynak az ujjaim. Hiába húztam kesztyűt, hiába dugtam zsebre a kesztyűs kezemet, nem akart segíteni.

Fagyos reggel Egyházasrádócon

Aki tehette, inkább a jó meleg szobában töltötte a reggelt

RPDDK 10.: Mórágy – Apátvarasd (2023.01.07.)

A téli szabadságom utolsó előtti napján Mórágyról folytattam a dél-dunántúli barangolásomat. Kissé dideregve indultam útnak, de mire felértem a Cserfa-domb tetejére, már kellemesnek éreztem az időt. Bátaapátiban pecsételtem, megtanultam nyolcig számolni, megküzdöttem egy nagy dagonyával, de a célegyenesbe fodulva nem tudtam továbbmenni, így Apátvarasdon fejeztem be a napot. 

Néhány nappal a gerecsei kirándulás után ismét túrabakancsot húztam és egy „szabadság búcsúztató” túrára indultam a Dél-Dunántúlra. Erre a napra igazi kirándulóidőt, napsütést és 8-10°C-t jósoltak a meteorológusok. Péntek este mégegyszer leellenőriztem az általam ismert oldalakon, hogy nincs-e véletlen vadászat miatt lezárás a területen, de mivel nem találtam semmit, megnyugodtam, hogy mehetek.

Reggel 7 órakor állítottam le az autót Szekszárdon, a vasútállomás előtti parkolóban. A hőmérőre pillantva egy kicsit megijedtem, mert hittem a meteorológusoknak és meleg(ebb) időre készültem. Ezzel szemben a hőmérő -1°C-t mutatott. Kicsit dideregtem, amikor kiszálltam az autóból, de éppen akkor érkezett be az állomásra a „piroska”, így nem kellett a peronon fagyoskodnom, azonnal felszállhattam a vonatra. Amit megúsztam Szekszárdon, azt bepótoltam Bátaszéken. Érzésből semmivel sem volt melegebb, mikor leszálltam a vonatról és a megállóban dideregve közel 10 percet kellett várni a buszra.

Háromnegyed 8-kor szálltam le a kellemesen meleg buszról Mórágyon. Nem sokat vacakoltam a megállóban, magamra öltöttem az összes magammal hozott ruhámat, gyorsan hazatelefonáltam, hogy megérkeztem, elindítottam a telefonomon a GPS-t és útra keltem. Jót tett a mozgás, néhány perccel később már sokkal jobban éreztem magamat.

Megérkeztem Mórágyra

Kis kápolna a faluban

Az egykori malom épülete, ma helytörténeti múzeum és kéktúrás pecsételőhely

OKT 11.: Koldusszállás – Bánya-hegyi erdészház (2023.01.03.)

Az új év harmadik napján ködös, felhős időben gyalogoltunk a fiaimmal a Gerecse számomra jól ismert tájain. Koldusszálláson és a Bánya-hegyen pecsételtünk és még a sziklamászó paradicsom megtekintése is belefért a délelőttbe.

A karácsonyi ünnepek elmúltával ismét viszketni kezdett a talpam, hiányzott a túrázás. Napok (sőt, inkább hetek) óta borult, ködös, párás volt az idő és ugyanezt jósolták a meteorológusok erre a napra is, de ez sem tudott visszatartani attól, hogy útra keljek.

Olyan OKT szakaszt kerestem, ahol nem a szebbnél szebb panorámákon van a hangsúly, nincs túl messze és a gyerekek sem járták még végig. Végül több okból is a Koldusszállás – Tardos szakaszra esett a választásom. Az egyik az volt, hogy az elmúlt 5 évben már többször jártam erre, de soha nem fényképezgettem. Most ezt is bepótolhattam és kiegészíthettem az OKT fényképgyűjteményemet.

Hétfő este megkérdeztem a gyerekeket, hogy van-e kedvük velem jönni? A kisebbik fiam azonnal rávágta, hogy igen, a nagyobbik (15 éves kamasz) viszont húzta a száját, hogy neki nincs kedve korán kelni és a lányok sem jönnek, úgyhogy ő is inkább otthon marad. De nem hagytuk annyiban a dolgot, addig-addig beszélgettünk, amíg végül ő is azt mondta, hogy „Na, jó, talán megyek.” A lányok viszont továbbra is az otthonmaradás mellett döntöttek.

Reggel negyed hatkor volt ébresztő a fiúknak, a nagyobbik még egyszer próbálkozott, hogy neki mégsincs kedve, de végül sikerült rábeszélnem, így fél órával később hárman ültünk be az autóba és indultunk Tardos felé. Útközben sok helyen sűrű ködben haladtunk, de szerencsére nem volt nagyon hideg, így az úttestre nem fagyott rá a pára.

15 perccel a busz indulása előtt érkeztünk meg Tardosra és parkoltunk le a buszmegálló mellett. De régen volt már, amikor úgy sikerült megoldani a közlekedést, hogy a túra végén nem kellett tömegközlekedni!

Még sötét volt, amikor megérkezett a busz. A fél órás út alatt lassan kivilágosodott, útközben helyenként még a köd is felszállt, de azért attól nem kellett tartani, hogy szemünkbe süt a nap.

Tatabánya határában, a Fagyűjtőtelep nevű megállóban szálltunk le a buszról. Rövid készülődés, a szokásos „Ideértünk, most indulunk” telefon az otthoniaknak és a GPS indítása után mi is útnak indultunk. Átkeltünk az autópálya alatt, majd közel 1 km-t sétáltunk a koldusszállási pecsételőhelyig.

Útnak indultunk a Fagyűjtőtelep buszmegállótól

Felettünk dübörögtek a kamionok az M1-es autópályán

RPDDK 11.: Szekszárd – Mórágy (2022.12.13.)

Az év utolsó túráján egy új tájegységet látogattam meg. A szekszárdi városnézés után végigmentem az erdei S betűn, Grábócon felmásztam a kilátóhoz és megnéztem a szerb ortodox templomot, majd a frissen dózerolt földúton átsétáltam Szálkára. A víztározó partján uzsonnáztam, a Radnai-magaslaton összesároztam a bakancsomat, a nap végén pedig Kismórágyon keresztül átgyalogoltam Mórágyra. 

Ebben az évben is sikerült meghagyni néhány nap szabadságot az év végére, így idén is korábban kezdtem a pihenést, mint a család iskolába járó tagjai. Az időjárás is kegyes volt hozzám, mert már hetek óta ködös-borús-esős időszakok váltották egymást, de erre a keddi napra fagypont közeli hőmérsékletet és ragyogó napsütést ígértek a meteorológusok.

Amikor Írott-kőről útnak indultam az RPDDK-n, akkor úgy gondoltam, hogy megpróbálok sorban haladni a szakaszokkal. Nézegettem hát, hogyan tudnám folytatni Egyházasrádócról, ahol novemberben befejeztem a gyaloglást. Mérgelődtem egy kicsit, hogy akkor nem mentem el Molnaszecsődig, mert így egy hosszabb szakasszal lenne célszerű folytatni (Halogyig), de a rövid nappal és a tömegközlekedési lehetőségek miatt ez most nem jött szóba. Így viszont kénytelen voltam feladni a tervemet. Na, nem azt, hogy megyek túrázni, hanem a folytatólagos folytatást.

Adódott a lehetőség, hogy induljak el a másik végpontról, Szekszárdról is. A gondolatot tett követte, utánaolvastam egy kicsit a szakasznak és kedd reggel a tolnai város felé vettem az irányt. Ezúttal nem kellett túl korán kelni, de így is fél nyolckor már leállítottam az autót a vasútállomás előtti parkolóban.

Az autó hőmérője -4°C-t mutatott, ezért magamra öltöttem néhány réteg extra ruhát mielőtt kiszálltam a jó meleg autóból. A vasútállomás épületének a sínek felőli oldalán megkerestem a bélyegzőt, ottjártam igazolásaként lepecsételtem vele a füzetemet, majd elindítottam a telefonomon a GPS-t és útnak indultam.

A szekszárdi vasútállomás épülete a reggeli napfényben

Útnak indultam