2023. április 29., szombat

Gerecse 50 – A nagy sárdagasztás (2023.04.15.)

Egy év kihagyás után ismét a leghosszabb, 50 km-es távra fizettem be a nevezési díjat. A túra hetében árgus szemekkel figyeltem az időjárás előrejelzést, de hiába. Egyik általam ismert oldal sem akart szombatra esőmentes napot jósolni. Sőt, csütörtök-péntekre az ország nyugati részére az egy havi átlagot meghaladó mennyiségű esőt ígértek. Ettől persze nem ijedtem meg, de azért örültem volna, ha nem kell bőrig ázni, vagy pedig végig esőkabátban gyalogolni.

Ezúttal (sajnos) nem tévedtek a meteorológusok, csütörtök este megérkezett a mediterrán ciklon és bőséges csapadékkal áztatta meg a zöldülő természetet. A növények valószínűleg örültek az égi áldásnak, én nem annyira...

Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek szombatra (forrás: met.hu) Az vígasztalt, hogy volt, ahol több eső esett, mint a Gerecsében (forrás: Időkép)
Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek szombatra (forrás: met.hu) Az vígasztalt, hogy volt, ahol több eső esett, mint a Gerecsében (forrás: Időkép)

Szombaton reggel háromnegyed hatkor indultunk otthonról a nagyobbik fiammal, aki ebben az évben már nem a 20, hanem a 30 km-es távon indult el. Habár a táv elején együtt halad az 50 km-es és a 30 km-es túra, a 20 km-es távval közös szakaszokat pedig már ismerte, de mégis jobban örültem volna, ha első alkalommal nem egyedül megy. Először úgy terveztük, hogy én is a 30 km-en indulok, de sikerült beszerveznem két munkatársamat „kísérőnek”. Így több legyet is ütöttem egy csapásra, hiszen az elején „csapatépíthetünk” egy kicsit, utána jó kezekben tudhatom a fiamat, én pedig elindulhattam a leghosszabb távon.

Reggel háromnegyed hétre beszéltük meg a találkozót Tatabányán, a rajtnál. Fél hétkor, amikor épp beértünk a városba, csörgött a telefonom. „Hol vagytok?” – hangzott a kérdés a munkatársamtól – „Mi még csak most indulunk Kelenföldről. Hét órakor ott leszünk és egyből indulhatunk is.” Erre nem tudtam mást mondani, csak azt, hogy „Rendben.

A piac mögötti parkolóban állítottuk le az autót, onnan sétáltunk át az új rajthelyszínre. Mivel még bőven volt időnk, ezért kényelmesen megreggeliztünk, majd a szél és a hideg elől behúzódtunk a parkolóház feljárójába.

7 óra után nem sokkal érkeztek meg a munkatársaim. Nem húztuk az időt, egyből mentünk is a rajtsátorhoz, ahol számunkra 7:16-kor dördült el a képzeletbeli startpisztoly. Mielőtt még elhagytuk volna a helyszínt, készítettünk egy közös fotót, amelyiken még igazán őszinte volt a mosoly az arcunkon.

Az elején szokásos városi séta várt ránk, majd miután átmentünk az autópálya alatt, a hétvégi telkek kerítése előtt gyalogoltunk tovább. Vértesszőlős határában jobbra fordultunk és magunk mögött hagytuk az aszfaltot, majd az erdőhöz közeledve az autópálya zaja is egyre jobban elhalkult.

Magunk mögött hagytuk az aszfaltot és lassan az autópálya zaját is
Magunk mögött hagytuk az aszfaltot és lassan az autópálya zaját is

Az előző napi eső ellenére itt még nem volt sár, sőt, az erdőbe beérve sem kellett dagonyázni. A János-forrásnál már évek óta nincs ellenőrzőpont, ezért ott megállás nélkül mentünk tovább. De azért ránéztem az órámra és megnyugodtam, hogy jól haladtunk, a tervezettnél néhány perccel korábban értünk oda.

Az Arany-lyukig tartó szakasz már egy kicsit sárosabb volt, de még messze nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. Már kezdtem azt hinni, hogy az előző napokban a Gerecsében mégsem esett az eső. A keskeny, köves ösvényeken továbbra is nagy volt a tömeg. Néhány helyen az útra keresztbe dőlt fákat kellett kerülgetni, de ezzel együtt is jól lehetett haladni.

Az első kisebb emelkedő a János-forrás után Hosszú sorban kígyóztak a túrázók a keskeny ösvényen
Az első kisebb emelkedő a János-forrás után Hosszú sorban kígyóztak a túrázók a keskeny ösvényen
Az Arany-lyuknál balra fordultunk és a S jelzésen mentünk tovább. Illetve nem mentünk, inkább csak csúszkáltunk és araszoltunk, akárcsak egy évvel korábban. Ezért aztán amint lehetőség adódott rá, letértünk az útról és a fák között kanyargó ösvényen gyalogoltunk tovább.

A fák között kanyargó ösvényen gyalogoltunk
A fák között kanyargó ösvényen gyalogoltunk
Az út csak enyhén emelkedett, de lehetett érezni, hogy egyre feljebb vagyunk, mert szép lassan beleérünk egy felhőbe. Amikor sarat apró kavicsos út váltotta fel, akkor a tömeggel együtt mi is visszamentünk a keréknyomokra. Hamarosan elértük a dombtetőt, ahonnan egy kényelmes sétával nemsokára megérkeztünk az első ellenőrzőpontra. A terepviszonyokat is figyelembe véve a 2 óra 5 perces idővel meg voltam elégedve.

Alacsonyra ereszkedett felhő lepte be a tájat Innen már csak néhány lépésre volt az első ellenőrzőpont
Alacsonyra ereszkedett felhő lepte be a tájat Innen már csak néhány lépésre volt az első ellenőrzőpont
A templomromnál nem időztünk sokat, csippantás és pecsételés után egyből indultunk tovább. A vadászházat elhagyva ismét kicsit sárosabbra váltott az út, de ez már korántsem volt annyira rossz, mint az Arany-lyuk utáni szakasz.

Valahol az Öreg-Kovács-hegy oldalában
Valahol az Öreg-Kovács-hegy oldalában

Az örömünk viszont nem tartott sokáig, mert a gorba-tetői elágazó előtti hosszú egyenes szakaszon meg kellett küzdenünk a talpon maradásért. Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vettük. Úgy emlékeztem, hogy ennek az egyenes szakasznak a végén válik ketté az 50 és a 30 km-es távok útvonala. De, amikor odaértünk az elágazóhoz, egy kissé elbizonytalanodtam, mert senki nem ment egyenesen. „Vajon mindenki az 50 km-en indult vagy rosszul emlékszem?” – tettem fel magamban a kérdést. Ránéztünk a térképre, amelyik megmutatta, hogy nem csaltak az emlékeim. Eddig tartott tehát a csapatépítős családi túra, innentől elváltak útjaink. Búcsúzóul még azt kívántam a fiamnak és a munkatársaimnak, hogy ússzák meg szárazon a túra hátralévő részét.

Én balra mentem tovább, a műút felé. Ott derült ki, hogy nem azért nem láttunk senkit egyenesen menni, mert mindenki a hosszabb távon indult, hanem azért, mert a 30-as indulók is a tömeget követték és csak később jöttek rá, hogy nekik bizony nem arra kellene továbbmenni. Többen is jöttek velem szembe és kérdezték, hogy „Ugye a 30-on nem erre kell menni?”

A Gorba-tetőre felfelé ismét csak az emelkedővel kellett megküzdeni, sár ott sem nehezítette a gyaloglást. Ugyanolyan jól lehetett haladni fent a tetőn is. Lefelé aztán ismét következett a csúszkálás. Tardos előtt nem sokkal összetorlódott egy kicsit a tömeg, mert a keskeny, sáros ösvényen még a korlátba kapaszkodva sem volt egyszerű haladni.

Fent a Gorba-tetőn Itt éppen nem kellett csúszkálni Még néhány lépés és beértem Tradosra
Fent a Gorba-tetőn Itt éppen nem kellett csúszkálni Még néhány lépés és beértem Tradosra
Ezúttal nem álltam meg Tardoson a templom előtti kútnál, mert volt még bőven víz a kulacsaimban, így 20 perccel az érkezésem után a Bánya-hegy oldalában már el is hagytam a települést. A bányához vezető murvás úton eszembe jutott a téli kéktúránk, amikor a fiaimmal jártunk arra. De még mielőtt túl sokat nosztalgiázhattam volna, lekanyarodtam az útról és a K+ jelzésen mentem tovább.

Tardos Ereszkedés Tardos központja felé. A távolban már látszik a Bánya-hegy, ahova nem sokkal később fel kellett mászni. Kihagyhatatlan fénykép, a gyermekkoromat felidéző járgány
Tardos Ereszkedés Tardos központja felé. A távolban már látszik a Bánya-hegy, ahova nem sokkal később fel kellett mászni. Kihagyhatatlan fénykép, a gyermekkoromat felidéző járgány
Úgy emlékszem, hogy amikor először jártam erre, akkor még egy keskeny ösvényen vezetett a K jelzés, de néhány évvel ezelőtt széles dózerutat csináltak belőle. Később az út beletorkollott a Gerecse oldalában futó kocsiútba, azon gyalogoltunk tovább egészen a Serédi-kastélyig.

A dózerúttá szélesített K jelzés Hullámvasút a Gerecse oldalában A Sandl-hárs jelzi, hogy már közel a Serédi-kastély
A dózerúttá szélesített K jelzés Hullámvasút a Gerecse oldalában A Sandl-hárs jelzi, hogy már közel a Serédi-kastély
Nem emlékeztem rá, hogy az útról látszik a pisznicei kőfejtő Évekkel ezelőtt még erdő volt az út két szélén A Serédi-kastély és a hozzá tartozó hatalmas park
Nem emlékeztem rá, hogy az útról látszik a pisznicei kőfejtő Évekkel ezelőtt még erdő volt az út két szélén A Serédi-kastély és a hozzá tartozó hatalmas park
A kastélytól még fel kellett menni a Tűzköves-hegy egy kis tisztására, mielőtt egy medvehagymával borított részen átvágva megérkeztünk a sziklás lejtőhöz. Itt, szokás szerint ismét összetorlódott a tömeg, mert a kövek között nem lehet előzni és mindenki lassan, óvatosan ereszkedett lefelé.

Ereszkedés a sziklás ösvényen a Kis-Gerecse oldalában Amerre néztem, mindenhol medvehagyma borította a talajt Amerre néztem, mindenhol medvehagyma borította a talajt
Ereszkedés a sziklás ösvényen a Kis-Gerecse oldalában Amerre néztem, mindenhol medvehagyma borította a talajt

Pontban délben érkeztem meg a második ellenőrzőpontra. Itt sem időztem sokáig, csippantás és pecsételés után indultam tovább. Útközben megettem egy otthonról hozott szendvicset és felhívtam a feleségemet, hogy ők merre járnak. Megbeszéltük, hogy mindkettőnknek ugyanannyi van már csak hátra, hiszen ők is az út felénél jártak és én is. (Ja, hogy ha az egész nem ugyanannyi, akkor a fele sem?)

Időközben egy lánccal lezárt kapuhoz érkeztem. Volt ugyan mellette egy létra, de az egyik szárnya le volt emelve, így az oszlop és a kapu között át lehetett bújni, nem kellett létrát mászni. Otthon olvastam, hogy a korai indulók még létráztak, utána jutott eszébe valakinek leemelni a helyéről a kaput.

Északról a K, keletről pedig a P jelzésen kerültük meg a Gerecsét Északról a K, keletről pedig a P jelzésen kerültük meg a Gerecsét
Északról a K, keletről pedig a P jelzésen kerültük meg a Gerecsét
A Király-kútnál lévő rétnél kicsit szemerkélt az eső, de az esőkabátra még nem volt szükség. Korábban minden alkalommal Héregen tartottam egy pihenőt, hogy erőt gyűjtsek a Bánya-hegy megmászásához. Mivel egyelőre semmi jelét nem éreztem a fáradtságnak, ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal csak vizet tölteni állok meg.

A Király-kút környékén néhány embernél már előkerültek az esőkabátok A héregi lovak kíváncsian, de békésen tűrték a karám mellett elsétáló rengeteg ember kíváncsi tekintetét
A Király-kút környékén néhány embernél már előkerültek az esőkabátok A héregi lovak kíváncsian, de békésen tűrték a karám mellett elsétáló rengeteg ember kíváncsi tekintetét
A hegymászás előtti erőgyűjtés ezúttal sem maradhatott el, a rétet elhagyva megettem a rajtnál kapott csokis ostyát. Lelki szemeimmel már láttam az emelkedőt, amikor megszólalt a zsebemben a telefonom. A fiam volt az, örömmel újságolta, hogy 5 óra 43 perc alatt beértek a célba. Ahhoz képest, hogy első alkalommal teljesítette és az útviszonyok sem voltak ideálisak, szép idő! Nem beszéltünk sokat, mondtam neki, hogy majd a hegy tetejéről visszahívom. Szerencsére a hegyoldal nem volt nagyon sáros, így az első emelkedőt komótos, de egyenletes tempóban minden nehézség nélkül leküzdöttem. A második emelkedőnél ezúttal is a segítségünkre siettek a tardosi önkéntes tűzoltók. A fák között kifeszített kötelek segítségével ezt az emelkedőt is gond nélkül magam mögött hagytam.

Ez még csak a bemelegítő szakasz Nagy segítség volt a fák között kifeszített kötél
Ez még csak a bemelegítő szakasz Nagy segítség volt a fák között kifeszített kötél
A korábbi alkalmakkor a fent, a hegy tetején kezdődő kétszer 5 km-es szakasz volt a kedvencem. Ott már túl vagyok a legnehezebb emelkedőn és hosszú, enyhén lejtős útszakaszon ki lehet pihenni az első 30 km fáradalmait. Most is erre számítottam, de sajnos csalódnom kellett. Az út eleje még elviselhető volt, de utána elkezdődött a sár, amelyik egészen Koldusszállásig kitartott. Ennyit a pihenésről...

Egy kevésbé sáros szakasz a Pörös-hegy oldalában
Egy kevésbé sáros szakasz a Pörös-hegy oldalában

Ráadásul az eső is egyre gyakrabban és egyre jobban rákezdett. Gondolkoztam, hogy felvegyem az esőkabátomat, de végül csak a hátizsákomra húztam fel az esővédőt, én maradtam a kiskabátnál. Egy ideig az is bírja az esőt és bíztam benne, hogy előbb vagy utóbb eláll. Persze hol máshol eshetett volna a legjobban, mint a Vértestolna előtti réteken, ahol még egy csupasz faág sem volt a fejünk fölött, hogy legalább néhány esőcseppet felfogjon! 

Szakadó esőben érkeztem meg a vértestolnai műúthoz. A lelkes önkéntesek ezúttal is ott álltak az út szélén és a sátor alatt szakadatlanul kenték a zsíros kenyereket. Elvettem kettőt a tálcáról és indultam tovább.

Eddig akárhányszor jártam erre, a Pes-kő oldalában futó kocsiút mindig sáros volt valamennyire. Nem volt ez másként most sem, jókora pocsolyákat kellett kerülgetni. A sáros úton csúszkálva, vagy az út melletti gazban sétálva lassan fogytak a méterek, de legalább az eső elállt egy idő után.

Ez már a Pes-kő oldala, ahol már nem szakadt az eső... ...és helyenként már az úton is lehetett gyalogolni, nem kellett az út melleti bozótban botladozni
Ez már a Pes-kő oldala, ahol már nem szakadt az eső... ...és helyenként már az úton is lehetett gyalogolni, nem kellett az út melleti bozótban botladozni
Az Öreg-erdő környéki lejtőktől tartottam egy kicsit, de szerencsére nem volt annyira sáros, mint gondoltam. Megörültem, amikor megláttam a Tarjáni-Malom-patak hídját. Azt gondoltam, hogy vége a dagonyának, onnan már valóban sétagalopp lesz a célig tartó körülbelül 8 kilométer.

Pocsolyákat ugyan kellett kerülgetni a Koldusszállás előtti kavicsos úton, de legalább nem csúszott
Pocsolyákat ugyan kellett kerülgetni a Koldusszállás előtti kavicsos úton, de legalább nem csúszott
Koldusszálláson teletöltöttem a kulacsomat a lajtoskocsiból, majd indultam tovább a S jelzésen. Ezúttal az ellenőrzőponthoz vezető emelkedőnek is tudtam örülni, mert legalább stabil talajt éreztem a talpam alatt.

Elhagytam Koldusszállást Az öreg tölgyfa az ellenőrző pont közelében
Elhagytam Koldusszállást Az öreg tölgyfa az ellenőrző pont közelében

Itthon, indulás előtt még kényelmes, 11 óra körüli idővel terveztem, de a Bánya-hegy tetején már reálisnak látszott a 10 órán belüli célba érés is. A Kisrétnél, miután begyűjtöttem a harmadik pecsétet az igazolólapomra, feltámadt bennem a versenyszellem. Ha a nehezített terep ellenére idáig ilyen jó időt gyalogoltam, miért ne próbálnék még egy kicsit faragni belőle a hátralévő szakaszon? Hiszen onnan már csak le kell szaladni az autópályáig, fel a Turulhoz, végül pedig le a célba! Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy ezúttal a leszaladás sem olyan egyszerű, mert errefelé is esett az eső és a lejtős szakaszokon vigyázni kellett, hogy ne gatyaféken érkezzek meg a lejtő aljára.

Végül ezt az akadályt is sikerrel vettem és 28 perc alatt megtettem a két ellenőrző pont közötti 2 és fél kilométeres távolságot. 

Erdei úton a Veres-hegy oldalában Keskeny ösvénnyé szűkült az út
Erdei úton a Veres-hegy oldalában Keskeny ösvénnyé szűkült az út
Lent, a rétek közti erdősávban még a nap is kisütött Az utolsó meredek emelkedő
Lent, a rétek közti erdősávban még a nap is kisütött Az utolsó meredek emelkedő
A fiam itthon panaszkodott, hogy a Turulhoz vezető aszfaltos emelkedő nagyon nem hiányzott már neki, én viszont kifejezetten élveztem.

Az Erőművek Éjszakáján jártunk a Tatabányai Erőműben Megörültem az aszfaltnak és magasabb sebességfokozatra kapcsoltam
Az Erőművek Éjszakáján jártunk a Tatabányai Erőműben Megörültem az aszfaltnak és magasabb sebességfokozatra kapcsoltam
A hegytetőn begyűjtöttem az utolsó pecsétet és indultam a lépcső irányába. A térdeimnek már nagyon nem hiányzott ez a 419 lépcsőfok és az utána következő meredek lejtős útszakasz, de valahogy le kellett jutni a hegytetőről a célba.

Ezúttal csak a távolból néztem meg a Turult Lefelé a lépcsőn
Ezúttal csak a távolból néztem meg a Turult Lefelé a lépcsőn
Miután átkeltem az 1-es főúton olyat tettem, amit még korábban soha: szigorúan a jelzéseket követve jutottam el a célig.

Errefelé még nem jártam
Errefelé még nem jártam
A Megyeháza téren 9 óra 42 perc gyaloglás után szakítottam át a képzeletbeli célszalagot. Utána átvettem a kitűzőt, fényképezkedtem az eredményjelzővel, megettem a hot-dogomat, hazatelefonáltam, végül pedig lesétáltam a vasútállomáshoz, ahol reggel az autót hagytam.

A hivatalos időeredmény Az oklevél és a kitűző
A hivatalos időeredmény Az oklevél és a kitűző
Gyalogoltam már jobb időt is, de ennek ellenére örültem, hogy gond nélkül célba értem és egy újabb kitűzővel gazdagodott a gyűjteményem. A sár és az eső nem könnyítette meg a teljesítést, de itthon a vacsoraasztal mellett már mindannyian mosolyogva meséltük egymásnak az élményeinket.

Gerecse 50 - 2023
Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KDP: Oroszlány – Szár (2024.03.17.)

Március közepén az első vértesi KDP túrámon tettem meg az utolsó métereket a KDP Komárom-Esztergom megyei szakaszán. Reggel Szár...