Egy év
kihagyás
után ismét a leghosszabb, 50 km-es távra fizettem be a nevezési díjat. A túra
hetében árgus szemekkel figyeltem az időjárás előrejelzést, de hiába. Egyik
általam ismert oldal sem akart szombatra esőmentes napot jósolni. Sőt,
csütörtök-péntekre az ország nyugati részére az egy havi átlagot meghaladó
mennyiségű esőt ígértek. Ettől persze nem ijedtem meg, de azért örültem volna,
ha nem kell bőrig ázni, vagy pedig végig esőkabátban gyalogolni.
Ezúttal (sajnos) nem tévedtek a meteorológusok, csütörtök este megérkezett a
mediterrán ciklon és bőséges csapadékkal áztatta meg a zöldülő természetet. A
növények valószínűleg örültek az égi áldásnak, én nem annyira...
|
|
|
Az időjárás előrejelzések nem sok jót ígértek szombatra (forrás:
met.hu)
|
Az vígasztalt, hogy volt, ahol több eső esett, mint a Gerecsében
(forrás:
Időkép)
|
Szombaton reggel háromnegyed hatkor indultunk otthonról a nagyobbik fiammal,
aki ebben az évben már nem a 20, hanem a 30 km-es távon indult el. Habár a táv
elején együtt halad az 50 km-es és a 30 km-es túra, a 20 km-es távval közös
szakaszokat pedig már ismerte, de mégis jobban örültem volna, ha első
alkalommal nem egyedül megy. Először úgy terveztük, hogy én is a 30 km-en
indulok, de sikerült beszerveznem két munkatársamat „kísérőnek”. Így több
legyet is ütöttem egy csapásra, hiszen az elején „csapatépíthetünk” egy
kicsit, utána jó kezekben tudhatom a fiamat, én pedig elindulhattam a
leghosszabb távon.
Reggel háromnegyed hétre beszéltük meg a találkozót Tatabányán, a rajtnál. Fél
hétkor, amikor épp beértünk a városba, csörgött a telefonom. „Hol vagytok?” – hangzott a kérdés a munkatársamtól – „Mi még csak most indulunk Kelenföldről. Hét órakor ott leszünk és egyből
indulhatunk is.” Erre nem tudtam mást mondani, csak azt, hogy „Rendben.”
A piac mögötti parkolóban állítottuk le az autót, onnan sétáltunk át az új
rajthelyszínre. Mivel még bőven volt időnk, ezért kényelmesen megreggeliztünk,
majd a szél és a hideg elől behúzódtunk a parkolóház feljárójába.
7 óra után nem sokkal érkeztek meg a munkatársaim. Nem húztuk az időt, egyből
mentünk is a rajtsátorhoz, ahol számunkra 7:16-kor dördült el a képzeletbeli
startpisztoly. Mielőtt még elhagytuk volna a helyszínt, készítettünk egy közös
fotót, amelyiken még igazán őszinte volt a mosoly az arcunkon.
Az elején szokásos városi séta várt ránk, majd miután átmentünk az autópálya
alatt, a hétvégi telkek kerítése előtt gyalogoltunk tovább. Vértesszőlős
határában jobbra fordultunk és magunk mögött hagytuk az aszfaltot, majd az
erdőhöz közeledve az autópálya zaja is egyre jobban elhalkult.
|
|
Magunk mögött hagytuk az aszfaltot és lassan az autópálya zaját is
|
Az előző napi eső ellenére itt még nem volt sár, sőt, az erdőbe beérve sem
kellett dagonyázni. A János-forrásnál már évek óta nincs ellenőrzőpont, ezért
ott megállás nélkül mentünk tovább. De azért ránéztem az órámra és
megnyugodtam, hogy jól haladtunk, a tervezettnél néhány perccel korábban
értünk oda.
Az Arany-lyukig tartó szakasz már egy kicsit sárosabb volt, de még messze nem
volt olyan rossz, mint amire számítottam. Már kezdtem azt hinni, hogy az előző
napokban a Gerecsében mégsem esett az eső. A keskeny, köves ösvényeken
továbbra is nagy volt a tömeg. Néhány helyen az útra keresztbe dőlt fákat
kellett kerülgetni, de ezzel együtt is jól lehetett haladni.
|
|
|
Az első kisebb emelkedő a János-forrás után
|
Hosszú sorban kígyóztak a túrázók a keskeny ösvényen
|
Az Arany-lyuknál balra fordultunk és a
S jelzésen mentünk tovább. Illetve
nem mentünk, inkább csak csúszkáltunk és araszoltunk, akárcsak egy évvel
korábban. Ezért aztán amint lehetőség adódott rá, letértünk az útról és a fák
között kanyargó ösvényen gyalogoltunk tovább.
|
|
A fák között kanyargó ösvényen gyalogoltunk
|
Az út csak enyhén emelkedett, de lehetett érezni, hogy egyre feljebb vagyunk,
mert szép lassan beleérünk egy felhőbe. Amikor sarat apró kavicsos út váltotta
fel, akkor a tömeggel együtt mi is visszamentünk a keréknyomokra. Hamarosan
elértük a dombtetőt, ahonnan egy kényelmes sétával nemsokára megérkeztünk az
első ellenőrzőpontra. A terepviszonyokat is figyelembe véve a 2 óra 5 perces
idővel meg voltam elégedve.
|
|
|
Alacsonyra ereszkedett felhő lepte be a tájat
|
Innen már csak néhány lépésre volt az első ellenőrzőpont
|
A templomromnál nem időztünk sokat, csippantás és pecsételés után egyből
indultunk tovább. A vadászházat elhagyva ismét kicsit sárosabbra váltott az
út, de ez már korántsem volt annyira rossz, mint az Arany-lyuk utáni szakasz.
|
|
Valahol az Öreg-Kovács-hegy oldalában
|
Az örömünk viszont nem tartott sokáig, mert a gorba-tetői elágazó előtti
hosszú egyenes szakaszon meg kellett küzdenünk a talpon maradásért.
Szerencsére ezt az akadályt is sikerrel vettük. Úgy emlékeztem, hogy ennek az
egyenes szakasznak a végén válik ketté az 50 és a 30 km-es távok útvonala. De,
amikor odaértünk az elágazóhoz, egy kissé elbizonytalanodtam, mert senki nem
ment egyenesen. „Vajon mindenki az 50 km-en indult vagy rosszul emlékszem?” –
tettem fel magamban a kérdést. Ránéztünk a térképre, amelyik megmutatta, hogy
nem csaltak az emlékeim. Eddig tartott tehát a csapatépítős családi túra,
innentől elváltak útjaink. Búcsúzóul még azt kívántam a fiamnak és a
munkatársaimnak, hogy ússzák meg szárazon a túra hátralévő részét.
Én balra mentem tovább, a műút felé. Ott derült ki, hogy nem azért nem láttunk
senkit egyenesen menni, mert mindenki a hosszabb távon indult, hanem azért,
mert a 30-as indulók is a tömeget követték és csak később jöttek rá, hogy
nekik bizony nem arra kellene továbbmenni. Többen is jöttek velem szembe és
kérdezték, hogy „Ugye a 30-on nem erre kell menni?”
A Gorba-tetőre felfelé ismét csak az emelkedővel kellett megküzdeni, sár ott
sem nehezítette a gyaloglást. Ugyanolyan jól lehetett haladni fent a tetőn is.
Lefelé aztán ismét következett a csúszkálás. Tardos előtt nem sokkal
összetorlódott egy kicsit a tömeg, mert a keskeny, sáros ösvényen még a
korlátba kapaszkodva sem volt egyszerű haladni.
|
|
|
|
Fent a Gorba-tetőn
|
Itt éppen nem kellett csúszkálni
|
Még néhány lépés és beértem Tradosra
|
Ezúttal nem álltam meg Tardoson a templom előtti kútnál, mert volt még bőven
víz a kulacsaimban, így 20 perccel az érkezésem után a Bánya-hegy oldalában
már el is hagytam a települést. A bányához vezető murvás úton eszembe jutott a
téli kéktúránk, amikor a fiaimmal jártunk arra. De még mielőtt túl sokat nosztalgiázhattam
volna, lekanyarodtam az útról és a
K+ jelzésen mentem tovább.
|
|
|
|
Tardos
|
Ereszkedés Tardos központja felé. A távolban már látszik a Bánya-hegy,
ahova nem sokkal később fel kellett mászni.
|
Kihagyhatatlan fénykép, a gyermekkoromat felidéző járgány
|
Úgy emlékszem, hogy amikor
először jártam erre, akkor még egy keskeny ösvényen vezetett a
K jelzés, de néhány évvel ezelőtt
széles dózerutat csináltak belőle. Később az út beletorkollott a Gerecse
oldalában futó kocsiútba, azon gyalogoltunk tovább egészen a Serédi-kastélyig.
|
|
|
|
A dózerúttá szélesített K jelzés
|
Hullámvasút a Gerecse oldalában
|
A Sandl-hárs jelzi, hogy már közel a Serédi-kastély
|
|
|
|
|
Nem emlékeztem rá, hogy az útról látszik a pisznicei kőfejtő
|
Évekkel ezelőtt még erdő volt az út két szélén
|
A Serédi-kastély és a hozzá tartozó hatalmas park
|
A kastélytól még fel kellett menni a Tűzköves-hegy egy kis tisztására, mielőtt
egy medvehagymával borított részen átvágva megérkeztünk a sziklás lejtőhöz.
Itt, szokás szerint ismét összetorlódott a tömeg, mert a kövek között nem
lehet előzni és mindenki lassan, óvatosan ereszkedett lefelé.
|
|
|
|
Ereszkedés a sziklás ösvényen a Kis-Gerecse oldalában
|
Amerre néztem, mindenhol medvehagyma borította a talajt
|
Pontban délben érkeztem meg a második ellenőrzőpontra. Itt sem időztem sokáig,
csippantás és pecsételés után indultam tovább. Útközben megettem egy otthonról
hozott szendvicset és felhívtam a feleségemet, hogy ők merre járnak.
Megbeszéltük, hogy mindkettőnknek ugyanannyi van már csak hátra, hiszen ők is
az út felénél jártak és én is. (Ja, hogy ha az egész nem ugyanannyi, akkor a
fele sem?)
Időközben egy lánccal lezárt kapuhoz érkeztem. Volt ugyan mellette egy létra,
de az egyik szárnya le volt emelve, így az oszlop és a kapu között át lehetett
bújni, nem kellett létrát mászni. Otthon olvastam, hogy a korai indulók még
létráztak, utána jutott eszébe valakinek leemelni a helyéről a kaput.
|
|
|
Északról a K, keletről pedig a P jelzésen kerültük meg a Gerecsét
|
A Király-kútnál lévő rétnél kicsit szemerkélt az eső, de az esőkabátra még nem
volt szükség. Korábban minden alkalommal Héregen tartottam egy pihenőt, hogy
erőt gyűjtsek a Bánya-hegy megmászásához. Mivel egyelőre semmi jelét nem
éreztem a fáradtságnak, ezért úgy döntöttem, hogy ezúttal csak vizet tölteni
állok meg.
|
|
|
A Király-kút környékén néhány embernél már előkerültek az esőkabátok
|
A héregi lovak kíváncsian, de békésen tűrték a karám mellett elsétáló
rengeteg ember kíváncsi tekintetét
|
A hegymászás előtti erőgyűjtés ezúttal sem maradhatott el, a rétet elhagyva
megettem a rajtnál kapott csokis ostyát. Lelki szemeimmel már láttam az
emelkedőt, amikor megszólalt a zsebemben a telefonom. A fiam volt az, örömmel
újságolta, hogy 5 óra 43 perc alatt beértek a célba. Ahhoz képest, hogy első
alkalommal teljesítette és az útviszonyok sem voltak ideálisak, szép idő! Nem
beszéltünk sokat, mondtam neki, hogy majd a hegy tetejéről visszahívom.
Szerencsére a hegyoldal nem volt nagyon sáros, így az első emelkedőt komótos,
de egyenletes tempóban minden nehézség nélkül leküzdöttem. A második
emelkedőnél ezúttal is a segítségünkre siettek a tardosi önkéntes tűzoltók. A
fák között kifeszített kötelek segítségével ezt az emelkedőt is gond nélkül
magam mögött hagytam.
|
|
|
Ez még csak a bemelegítő szakasz
|
Nagy segítség volt a fák között kifeszített kötél
|
A korábbi alkalmakkor a fent, a hegy tetején kezdődő kétszer 5 km-es
szakasz volt a kedvencem. Ott már túl vagyok a legnehezebb emelkedőn és
hosszú, enyhén lejtős útszakaszon ki lehet pihenni az első 30 km fáradalmait.
Most is erre számítottam, de sajnos csalódnom kellett. Az út eleje még
elviselhető volt, de utána elkezdődött a sár, amelyik egészen Koldusszállásig
kitartott. Ennyit a pihenésről...
|
|
Egy kevésbé sáros szakasz a Pörös-hegy oldalában
|
Ráadásul az eső is egyre gyakrabban és egyre jobban rákezdett. Gondolkoztam,
hogy felvegyem az esőkabátomat, de végül csak a hátizsákomra húztam fel az
esővédőt, én maradtam a kiskabátnál. Egy ideig az is bírja az esőt és bíztam
benne, hogy előbb vagy utóbb eláll. Persze hol máshol eshetett volna a
legjobban, mint a Vértestolna előtti réteken, ahol még egy csupasz faág sem
volt a fejünk fölött, hogy legalább néhány esőcseppet felfogjon!
Szakadó esőben érkeztem meg a vértestolnai műúthoz. A lelkes önkéntesek
ezúttal is ott álltak az út szélén és a sátor alatt szakadatlanul kenték a
zsíros kenyereket. Elvettem kettőt a tálcáról és indultam tovább.
Eddig akárhányszor jártam erre, a Pes-kő oldalában futó kocsiút mindig sáros
volt valamennyire. Nem volt ez másként most sem, jókora pocsolyákat kellett
kerülgetni. A sáros úton csúszkálva, vagy az út melletti gazban sétálva lassan
fogytak a méterek, de legalább az eső elállt egy idő után.
|
|
|
Ez már a Pes-kő oldala, ahol már nem szakadt az eső...
|
...és helyenként már az úton is lehetett gyalogolni, nem kellett az út
melleti bozótban botladozni
|
Az Öreg-erdő környéki lejtőktől tartottam egy kicsit, de szerencsére nem volt
annyira sáros, mint gondoltam. Megörültem, amikor megláttam a
Tarjáni-Malom-patak hídját. Azt gondoltam, hogy vége a dagonyának, onnan már
valóban sétagalopp lesz a célig tartó körülbelül 8 kilométer.
|
|
Pocsolyákat ugyan kellett kerülgetni a Koldusszállás előtti kavicsos
úton, de legalább nem csúszott
|
Koldusszálláson teletöltöttem a kulacsomat a lajtoskocsiból, majd indultam
tovább a S jelzésen. Ezúttal az
ellenőrzőponthoz vezető emelkedőnek is tudtam örülni, mert legalább stabil
talajt éreztem a talpam alatt.
|
|
|
Elhagytam Koldusszállást
|
Az öreg tölgyfa az ellenőrző pont közelében
|
Itthon, indulás előtt még kényelmes, 11 óra körüli idővel terveztem, de a
Bánya-hegy tetején már reálisnak látszott a 10 órán belüli célba érés is. A
Kisrétnél, miután begyűjtöttem a harmadik pecsétet az igazolólapomra,
feltámadt bennem a versenyszellem. Ha a nehezített terep ellenére idáig ilyen
jó időt gyalogoltam, miért ne próbálnék még egy kicsit faragni belőle a
hátralévő szakaszon? Hiszen onnan már csak le kell szaladni az autópályáig,
fel a Turulhoz, végül pedig le a célba! Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy
ezúttal a leszaladás sem olyan egyszerű, mert errefelé is esett az eső és a
lejtős szakaszokon vigyázni kellett, hogy ne gatyaféken érkezzek meg a lejtő
aljára.
Végül ezt az akadályt is sikerrel vettem és 28 perc alatt megtettem a két
ellenőrző pont közötti 2 és fél kilométeres távolságot.
|
|
|
Erdei úton a Veres-hegy oldalában
|
Keskeny ösvénnyé szűkült az út
|
|
|
|
Lent, a rétek közti erdősávban még a nap is kisütött
|
Az utolsó meredek emelkedő
|
A fiam itthon panaszkodott, hogy a Turulhoz vezető aszfaltos emelkedő nagyon
nem hiányzott már neki, én viszont kifejezetten élveztem.
|
|
|
Az Erőművek Éjszakáján jártunk a Tatabányai Erőműben
|
Megörültem az aszfaltnak és magasabb sebességfokozatra kapcsoltam
|
A hegytetőn begyűjtöttem az utolsó pecsétet és indultam a lépcső irányába. A
térdeimnek már nagyon nem hiányzott ez a 419 lépcsőfok és az utána következő
meredek lejtős útszakasz, de valahogy le kellett jutni a hegytetőről a célba.
|
|
|
Ezúttal csak a távolból néztem meg a Turult
|
Lefelé a lépcsőn
|
Miután átkeltem az 1-es főúton olyat tettem, amit még korábban soha: szigorúan
a jelzéseket követve jutottam el a célig.
|
|
Errefelé még nem jártam
|
A Megyeháza téren 9 óra 42 perc gyaloglás után szakítottam át a képzeletbeli célszalagot. Utána átvettem a kitűzőt, fényképezkedtem az
eredményjelzővel, megettem a hot-dogomat, hazatelefonáltam, végül pedig lesétáltam a vasútállomáshoz, ahol reggel az autót hagytam.
|
|
| A hivatalos időeredmény |
Az oklevél és a kitűző |
Gyalogoltam már jobb időt is, de ennek ellenére örültem, hogy gond nélkül
célba értem és egy újabb kitűzővel gazdagodott a gyűjteményem. A sár és az eső
nem könnyítette meg a teljesítést, de itthon a vacsoraasztal mellett már
mindannyian mosolyogva meséltük egymásnak az élményeinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése