OKT 11.: Koldusszállás – Bánya-hegyi erdészház (2023.01.03.)

Az új év harmadik napján ködös, felhős időben gyalogoltunk a fiaimmal a Gerecse számomra jól ismert tájain. Koldusszálláson és a Bánya-hegyen pecsételtünk és még a sziklamászó paradicsom megtekintése is belefért a délelőttbe.

A karácsonyi ünnepek elmúltával ismét viszketni kezdett a talpam, hiányzott a túrázás. Napok (sőt, inkább hetek) óta borult, ködös, párás volt az idő és ugyanezt jósolták a meteorológusok erre a napra is, de ez sem tudott visszatartani attól, hogy útra keljek.

Olyan OKT szakaszt kerestem, ahol nem a szebbnél szebb panorámákon van a hangsúly, nincs túl messze és a gyerekek sem járták még végig. Végül több okból is a Koldusszállás – Tardos szakaszra esett a választásom. Az egyik az volt, hogy az elmúlt 5 évben már többször jártam erre, de soha nem fényképezgettem. Most ezt is bepótolhattam és kiegészíthettem az OKT fényképgyűjteményemet.

Hétfő este megkérdeztem a gyerekeket, hogy van-e kedvük velem jönni? A kisebbik fiam azonnal rávágta, hogy igen, a nagyobbik (15 éves kamasz) viszont húzta a száját, hogy neki nincs kedve korán kelni és a lányok sem jönnek, úgyhogy ő is inkább otthon marad. De nem hagytuk annyiban a dolgot, addig-addig beszélgettünk, amíg végül ő is azt mondta, hogy „Na, jó, talán megyek.” A lányok viszont továbbra is az otthonmaradás mellett döntöttek.

Reggel negyed hatkor volt ébresztő a fiúknak, a nagyobbik még egyszer próbálkozott, hogy neki mégsincs kedve, de végül sikerült rábeszélnem, így fél órával később hárman ültünk be az autóba és indultunk Tardos felé. Útközben sok helyen sűrű ködben haladtunk, de szerencsére nem volt nagyon hideg, így az úttestre nem fagyott rá a pára.

15 perccel a busz indulása előtt érkeztünk meg Tardosra és parkoltunk le a buszmegálló mellett. De régen volt már, amikor úgy sikerült megoldani a közlekedést, hogy a túra végén nem kellett tömegközlekedni!

Még sötét volt, amikor megérkezett a busz. A fél órás út alatt lassan kivilágosodott, útközben helyenként még a köd is felszállt, de azért attól nem kellett tartani, hogy szemünkbe süt a nap.

Tatabánya határában, a Fagyűjtőtelep nevű megállóban szálltunk le a buszról. Rövid készülődés, a szokásos „Ideértünk, most indulunk” telefon az otthoniaknak és a GPS indítása után mi is útnak indultunk. Átkeltünk az autópálya alatt, majd közel 1 km-t sétáltunk a koldusszállási pecsételőhelyig.

Útnak indultunk a Fagyűjtőtelep buszmegállótól

Felettünk dübörögtek a kamionok az M1-es autópályán

Amint megláttam a padot és az útjelző oszlopot, egyből eszembe jutott az a pillanat, amikor először jártam ott. Az első 50 km-es teljesítménytúrám alkalmával ütöttem be ott a pecsétet az első OKT igazolófüzetemben. De régen volt!

Úton Koldusszállás felé

A pad és a pecsételőhely

Sajnos a régi bélyegző már nem volt meg a táblán, így azt nem tudtam megmutatni a fiúknak, de azért az újjal igazoltuk az ottjártunkat a füzetekben. Utána ismét hátunkra kaptuk a hátizsákjainkat és indultunk tovább. Elsétáltunk a vadászház épülete előtt, majd néhány lépéssel később véget ért az aszfalt. Kicsit tartottam tőle, hogy sárban kell majd gyalogolnunk, de szerencsére tévedtem. Az első méterek alapján úgy nézett ki, hogy otthon nem a mosógépben fogunk kikötni a ruháinkkal együtt. Ennek ellenére a S és K jelzések elágazása előtt leültem a farakásokra és felhúztam a kamáslikat.

A vadászházig aszfalton gyalogoltunk

A koldusszállási vadászház

Vége az aszfaltnak

Köves út felfelé, vadrács, mélyút, homokos emelkedő, mohos sziklák a fák között, mind-mind ismerős helyek voltak számomra. Itthon még gondolkoztam rajta, hogy esetleg teszünk egy kitérőt a Pes-kő-barlanghoz, de mivel a köd továbbra sem oszlott fel, ezért erről útközben már letettem.

Úton Vértestolna felé

A párás-ködös levegő miatt vízcsepp alakult ki a faágakon

A szürke téli tájba színt varázsoltak az üdezöld mohos sziklák

Mohalepel az egyik sziklán

Valahol a Pes-kő lábánál

Negyed 10-kor érkeztünk meg a vértestolnai műúthoz, ahol a nagyobbik fiam megszólalt: „Erre jöttünk nyáron a zarándoktáborban!” Innentől kezdve már neki is voltak emlékei a szakaszról, néhányszor ő is mondta, hogy mi következik.

Ködfátyol takarja a völgyben Vértestolnát

A következő egy és negyed órában csak sétáltuk és élveztük a téli erdő csendjét, gyönyörködtünk a mohos sziklákban és néha-néha felidéztem magamban, hogy milyen volt erre járni az előző alkalmakkor.

Egy fa törzsében megbújó gomba

Ösvény a Fábián-kő közelében

Vízcsepp

Innen máskor szép kilátás nyílik Vértestolnára és a mögötte magasodó hegyekre

Vigyázni kellett a vizes, csúszós köveken

A kedvenc zuzmóim

Ezen a szakaszon is rengeteg a mohával fedett szikla

Fél 11-kor érkeztünk meg a K és Z jelzések találkozásához, ahol a Gerecse 50 résztvevői általában megkönnyebbülnek egy kicsit. Onnan még körülbelül 500 métert kellett sétálni a bánya-hegyi rétig.

Úton a Bánya-hegy felé

Erdei úton valahol a Bánya-hegy előtt

A Halyagos mohos sziklái

A fiúknak megmutattam a fa tövében Mónika és Péter emléktábláját, majd elsétáltunk az OKT tábláig és beütöttük a füzetekbe a nap záró pecsétjét.

A Gerecse 50-en itt mindenki megkönnyebbül egy kicsit

Az öreg fa maradványa a réten

Vajon mi lehet velük?

Onnan akár a köves úton, a Z jelzést követve is lesétálhattunk volna a faluba, de mivel másodszor is szeretném valóban végigjárni az OKT-t, ezért inkább a K jelzéseket követve indultunk tovább. (Remélem, egyszer a Duna alatt is sikerül átsétálnom, hogy valóban elmondhassam, hogy körbesétáltam az országot.)

Az erdészház felújítása még nem fejeződött be

Tovább a K jelzésen

Sokáig gyalogoltunk a kerítés mellett

Legközelebb innen folytatjuk

Akkor vettünk búcsút a K jelzéstől, amikor balról megérkezett a K3 jelzés. De még nem az autó felé indultunk, hanem átvágtunk az erdőn és a Z jelzésen elindultunk visszafelé az erdészház felé. Körülbelül 400 métert sétáltunk, amikor az út jobb oldalán megtaláltuk azt a jelzetlen ösvényt, amelyik a régi bányaudvarhoz vezet.

Miután beléptünk a sziklakapun, lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé. Hatalmas, függőleges sziklafalak, szinte porszemnyinek éreztem magamat a tövükben.

A felhagyott bánya kapuja

Sziklafal

Látszanak a bányászat nyomai

Felkapaszkodtunk a kövekre

Geológusoknak igazi kincsesbánya a hely

Miután kinézelődtük magunkat és készítettünk jónéhány fényképet, elindultunk lefelé az autóhoz. Az erdőből kiérve megpillantottuk Tardos házait, de a falu mögött magasodó Gorba-tetőt továbbra is felhő takarta. Végül háromnegyed 12-kor fejeztük be a túrát és ebédre már otthon is voltunk.

A bányához vezető murvás úton gyalogoltunk le Tardosra

Tardos házait már nem takarta köd

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.