Túraélményeim: RPDDK 09-10.: Árpádtető – Zobákpuszta

Miután sikerült megoldást találni a logisztikai nehézségekre, a Keleti-Mecsekben folytattam az RPDDK-t. Először átsétáltam az egyik tetőről a másikra, utána pecséttel és "nyalókával" díszítettem a füzetemet, fényképeztem színes virágokat, majd pedig egy nyugodt, napsütéses réten megebédeltem. A délutánt egy hegy- és egy kilátómászással indítottam, utána pedig a patakparton átsétáltam az egyik bányából a másikba. Miután az utolsó hegyet is magam mögött tudtam és a nap utolsó pecsétjét is beütöttem a füzetembe, az emlékeimmel hadakozva visszasétáltam az autóhoz.

Március 15-én szeles, esős volt az idő, de a hét hátralévő napjaira szép idő ígérkezett, ezért úgy gondoltam, hogy péntekre kiveszek egy nap szabadságot és folytatom a RPDDK-t. Ki is néztem, hogy merre menjek és készültem a túrára. Csütörtökön viszont kiderült, hogy van néhány sürgős tennivaló a kertben, ezért változtattam a terven: pénteken kertimunka, szombaton túra. Igen ám, de hétvégén nem ugyanazok a buszok és vonatok közlekednek, mint hétköznap és természetesen pont azok nem közlekednek, amelyekkel az utazásomat terveztem. Keresgéltem alternatív közlekedési módokat, de semmi értelmeset nem találtam. Már majdnem feladtam, amikor eszembe jutott, hogy januárban, amikor megírtam az apátvarasdi kalandomat, kaptam egy levelet egy pécsi olvasótól, aki felajánlotta, hogy szívesen segít a közlekedésben, ha arra járok. „Egy kérdést megér!” – gondoltam magamban és írtam neki egy levelet. Gyorsan kaptam választ és pénteken délelőtt már meg is beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk másnap reggel.

Szombat reggel negyed nyolckor érkeztem meg Apátvarasdra, ahol a buszmegállóban már várt rám István. (Köszönöm szépen a segítséget!!!) Átültem a saját autómból az övébe és már indultunk is Árpádtető felé.

A kalandpark parkolójában az autóból kiszállva hideg, szeles idő fogadott. A pihenőpadnál elvégeztem a szokásos reggeli teendőket (telefon haza, GPS indítása), hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. Egy rövid aszfaltos szakasz után széles erdei kocsiúton gyalogoltam tovább. Ragyogóan sütött a nap, de az erős szél miatt nem éreztem a napsugarak melegítő hatását.


Indulás Árpádtetőről	Erdei kocsiúton	Sütött a nap, de a hideg szél miatt nem volt melegem

Körülbelül 10 percig tartott az erdei séta, utána ismét aszfaltot éreztem a talpam alatt. De ezúttal ennek is tudtam örülni, mert a fák közül kiérve semmi nem állt a napsugarak útjába, így egyre inkább éreztem, amint átmelegítik először a ruhámat, majd azon keresztül a testemet is.


Frissen vágott, sorba rakott farönkök sorakoztak az út mentén...	...és mindegyik fel volt címkézve

A kép közepén a 458 m magas Köves-tető, attól balra pedig a 603 m magas Hármas-hegy


A Köves-tető mögött, a távolban a Hármas-hegyi radart is lehetett látni	A fa kilátó a Köves-tetőn

Kicsivel több, mint egy órája gyalogoltam különböző erdei utakon, amikor megláttam magam előtt a kövestetői külszíni fejtés teraszait. Úgy látszott, mintha mindjárt odaérnék, de előtte még le kellett ereszkednem egy völgybe a Medve-tó partjára, onnan pedig fel kellett mászni a bánya mellett futó aszfaltútra.


A tarvágáson egy hatalmas U betűt leírva keltem át	Ismét egy erdei kocsiúton gyalogoltam


Mintha az út egyenesen a bányagödörbe vezetne	A Medve-tó	Tükörképek

Az enyhén emelkedő aszfaltúton sétálva nézelődtem, hogy van-e olyan kilátópont, ahonnan jól lehet látni a bányaudvart. Habár a fáknak még nem volt levele, mégsem találtam olyan helyet, ahonnan jól rá lehetett volna látni a hatalmas mélyedésre. Vagy a fák akadályozták a kilátást, vagy a nap sütött rossz irányból. Ezért a harmadik kitérő után feladtam és nem próbálkoztam tovább.


Aszfaltút az egykori bánya mellett	A fáknak még nem volt lombkoronája, de így sem nagyon lehetett rálátni a bányára


Az egykori lejtakna	Ennél jobb fényképet nem tudtam készíteni

Az aszfaltot elhagyva egy keskeny ösvényen indultam el felfelé a Köves-tetőre. Az első méterek után világossá vált, honnan kapta a hely a nevét.


Nem véletlenül Köves-tető a hely neve		Egy idő után keréknyommá szélesedett az ösvény

Amikor megérkeztem a kilátóhoz vezető köves úthoz, akkor nem a K jelzésen mentem tovább, hanem jobbra fordultam, hogy tegyek egy kitérőt a kilátóhoz. Néhány perc alatt fel is értem a fa építményhez, de csalódnom kellett. Két ipari alpinista lógott az kilátó oldalán és csiszolták a faszerkezetet. Ez még nem lett volna baj, de emiatt nem lehetett rá felmenni. Ezért be kellett érnem a közelben lévő korlát mellől nyíló kilátással.

A fonolitbánya feletti korláttól is volt azért kilátás


A kilátó, amelyet csak lentről tudtam megnézni	A kőfejtő	Nagy nagyítással még a pécsi tévétorony is látszott

Eredetileg azt terveztem, hogy a hegytetőn keresek egy padot és tartok egy tízóraiszünetet, de a hideg szél miatt nem volt kedvem leülni, inkább indultam tovább és menet közben ettem meg egy szendvicset.

A tetőről leérve elsétáltam a Kövestető vendégház épülete mellett, majd leereszkedtem a Vasas-forrás völgyébe, hogy onnan mászhassak fel a Zobákpusztára vezető tükörsima aszfaltúthoz.


Újra a kéken	Az első színes virág!!! (Májvirág)


Egy a sok forrás közül, amelyeket útközben láttam	Felfelé a Vasas-forrás és az abból eredő Kaszánya-patak völgyéből	Tükörsima aszfaltút Zobákpuszta előtt

A faluba beérve elsétáltam egy mókásan kifestett buszmegálló mellett, majd néhány lépés erejéig letértem a jelzésről, hogy a nyári tábor kerítésénél pecsételhessek a füzetembe. A kerítésen volt egy másik dobozka is, benne „nyalókás pecsétekkel”, abból is ragasztottam egyet a füzetembe. A település neve alapján nem emlékeztem rá, hogy valaha is jártam volna már arra, de amikor megláttam a falu határában a jellegzetes útkereszteződést, azonnal beugrott a néhány évvel korábbi családi nyaralás emléke.


Kár, hogy már elég kopott a díszítés	A nyári tábor udvara


Retró felirat a táborral szembeni élelmiszerbolton	Az útkereszteződés, amelyikről ráismertem a falura

A települést elhagyva sétáltam egy keveset a Magyaregregy felé vezető út mentén, majd ismét a fák között, a Hidasi-völgyben futó pataknak hol az egyik, hol pedig a másik partján folytattam az utamat. Természetesen híd nem volt a két part között, így kövekből kirakott átjárókat használtam az átkeléshez (vagy pedig a bakancsom vízállóságát teszteltem).


A pataknak hol az egyik, hol a másik partján vitt az út

A pataktól egy kissé eltávolodva átvágtam egy réten, ahol a tavasz első virágai egy kis színt varázsoltak a napsütéses, de mégis kissé szürke tájba. A rét után az út visszatért a patak partjára és többnyire a domboldalban követte annak folyását.


Szártalan kankalin		Téltemető


A rét után vissza a patakpartra,...	...a patakba,...	...és a domboldalra

Már épp azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mikor hagytam el a Csurgó sziklát, amikor vízcsobogást hallottam. Megnyugodtam, hogy mégsem mentem el mellette.


Akkor még nem tudtam, de épp ez alatt a fa alatt van a szikla	A Csurgó

A sziklát elhagyva még egy órán keresztül sétáltam a Hidasi-völgyben és a Lakkeri-fenyvesben, mire a cigány-hegyi útkereszteződéshez érkeztem.


Indultam tovább a Hidasi-völgyben	Vízesés	A völgy névadója, a Hidasi-forrás


Ismét kankalin	Illatos hunyor	Ibolya

Rét a Csurgó közelében


Egy rövid ideig aszfalton is gyalogoltam	Ismét erdei úton	Felfelé


Gombák

A K jobbra indult tovább Kisújbánya felé, a K+ egyenesen a Cigány-hegy felé, a Szent Márton-út pedig balra, a Pásztor-forrás felé. Itthon már kinéztem magamnak a forrást. Úgy számoltam, hogy ebédidő környékén érhetek oda, mindössze 400 méter a kéktől, biztosan nyugodtabb hely, mint a közeli kilátó és még egy DDP pecsét is található ott, ezért oda terveztem az ebédszünetet. A szintkülönbséggel ugyan nem számoltam, de amikor szembesültem vele, akkor már nem fordultam vissza. Jól tettem... Lent, a réten kerestem magamnak egy napsütötte padot, ott fogyasztottam el az otthonról hozott ebédemet (szendvicset, gyümölcsöt és egy kis édességet). Jólesett ott üldögélni és süttetni magamat a nappal, de még hosszú út állt előttem, ezért 20 perc után hátamra kaptam a zsákomat és indultam vissza a Cigány-hegy felé.


Ereszkedés a Pásztor-forráshoz a Szent Márton-úton	A névadó forrás	A rét és a napsütötte padok

A kereszteződéshez visszaérve a K+ jelzéseket követve folytattam az utamat. Amikor az egyik fán megláttam egy halvány S jelzést, akkor a fa melletti ösvényen elindultam felfelé a hegytetőre. Valószínűleg ez egy régi jelzés lehetett, mert többet nem láttam, de hamarosan mégis felértem a kilátó lábához. Jól sejtettem, hogy nem leszek egyedül, a kellemes idő sokakat kicsalogatott a természetbe.

Felmásztam az építmény tetejére, készítettem néhány fényképet, majd folytattam a sétát, ezúttal már az „igazi” S jelzéseket követve.

Panoráma a kilátó tetejéről


A Cigány-hegyi kilátó	Lefelé a kilátótól	Nem csak a jelzések voltak sárgák ezen az úton

Hamarosan visszaértem a K jelzéshez, amelyen 5 perc alatt beértem Kisújbányára. A régi kulcsosháznál pecsételtem a füzetembe, majd indultam tovább.


A kőszegi Kálváriát juttatta eszembe ez a fa a Kisújbányára vezető út mentén	Kisújbánya határában	A Szent Márton-templomhoz nem mentem fel

Az Óbányai-völgyben sétálva kicsit sajnáltam, hogy nem nyáron, vagy ősszel járok arra, mert bár így is szép látványt nyújtott, de ősszel, a színes avaron lépkedve biztos még hangulatosabb lett volna. Majd talán legközelebb az őszi időszakra esik ennek a szakasznak a teljesítése...


Kisújbánya utolsó épületei	Vízesések az Óbányai-völgyben


Sajnos nem sok víz volt a Ferde-vízesésben, így nem látszott rajta, hogy mitől különleges	Többször át kellett kelni a patakon

A Pisztrángos-tavak mellett érkeztem meg Óbányára. A falu egy kicsit emlékeztetett Hollókőre, mert itt is amolyan turistacsalogató érzésem támadt. Itt sem időztem sokáig, pecsételés után gyalogoltam tovább. A falu szélén lévő parkoló tele volt autókkal, így a kevésbé szerencsések már csak jóval távolabb, az út szélén tudtak megállni. Egészen a Stein-malomig gyalogoltam az aszfalton.


Érkezés Óbányára a Pisztrángos-tavak mellett	Óbánya


Templom a faluközpontban, a pecsételőhellyel szemben	Parkoló autók az út szélén

A malom épületénél ismét puhább talajra váltottam és először egy köves úton, a Réka-völgytől pedig egy erdei ösvényen mentem tovább. Tudtam, hogy vár még rám egy emelkedő, de arra nem számítottam, hogy ilyen magasan lesz a teteje. Ráadásul, amikor már azt hittem, hogy felértem, akkor egy frissen elkerített terület miatti terelés még feljebb vitt. Arra viszont jó volt ez a terelés, hogy az egyik pontjáról szép kilátás nyílt Mecseknádasdra.


Felfelé a meredek ösvényen		Mecseknádasd

A kilátóponttól viszont már valóban csak lefelé vitt az út és negyed óra alatt ki is értem a 6-os úthoz. Néhány évvel ezelőtt Piliscsabán elterelték a K jelzést, hogy ne kelljen zebra nélkül átkelni a kétsávos 10-es úton. Itt a 3 sávon kellett átrohanni, természetesen zebra nélkül... (Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás, de nem veszélytelen az átkelés.)

Leértem a Templom-hegyről

Az út túloldalán egy erdészeti aszfaltúton mentem tovább. Útközben találkoztam egy családdal, akik szembe jöttek velem. Mivel nem mondták, hogy forduljak vissza, ezért bíztam benne, hogy ezúttal nem járok úgy, mint két hónappal korábban. De azért nem tudtam teljesen elhessegetni a gondolatokat, hogy mi lesz akkor, ha most is...


Erdészeti aszfaltúton	Már virágzott a cseresznye	Az aszfalt után rátértem erre a földútra

Szerencsére ezúttal minden gond nélkül megérkeztem a pecsételőhelyhez és beütöttem az üres mezőbe az igazoló lenyomatot. A túra hivatalos részének ezennel vége is lett, de még el kellett jutnom a faluba, ahol reggel az autót hagytam.


Apátvarasd, pecsételőhely!!!	Gradwohl-kereszt

A nyiladékban ezúttal senkivel nem találkoztam, senki nem fordított vissza, így bepótoltam a hiányzó métereket is. Amint búcsút vettem a K jelzéstől és megérkeztem az Apátvarasd feletti mező szélére, mintha durrogást hallottam volna a távolból. Mi másra is gondoltam volna, mint vadászatra... Azzal próbáltam magamat megnyugtatni, hogy előző alkalommal is figyeltek arra, hogy senki ne tévedjen be a vadászati területre, így valószínűleg ezúttal sem kerülök majd veszélyes helyre. Másrészt már láttam a falu házait, legrosszabb esetben toronyiránt átsétálok a mezőn és legfeljebb valamelyik kert végében kötök ki a faluban.


Bepótoltam a hiányzó métereket is	Nini! Egy nünü(ke)!	Itt már jártam


Kilátás a falu fölötti mezőről	Innen már toronyiránt is le tudtam volna menni a faluba

A durrogás csak nem akart szűnni, ezért egyre inkább szaporáztam a lépteimet. Később sem derült ki, hogy honnan jött a hang, de miután beértem a faluba, már nem is foglalkoztam vele. Csak az járt a fejemben, hogy ezúttal szerencsém volt és ugyan kicsivel többet kellett gyalogolni, mint azt korábban terveztem, de a lényeg, hogy Szekszárd és Árpádtető között már folyamatos a kék vonal a térképemen.


Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)	Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig (forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)