Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.

OKT 23.: Bánkút – Bélapátfalva (2021.07.24.)

Az első bükki túrámon kőről-kőre sétáltam, így lett a 21 kilométerből majdnem 30. Hosszú utazás után a Petőfi-kilátónál kezdtem, amely még nem "kövön" áll, de köves út vezet hozzá. A kilátó után a Faktor-, a Zsidó- és a Keskeny-réten keresztül érkeztem meg a Tar-kőre. Onnan az Őserdőn keresztül bandukoltam a Vörös-kő-bércre, majd pedig egy sziklás ösvényen a Cserepes-kőre. Utána következett a Pes-kő és az Őr-kő, végül pedig még felmásztam a Bél-kőre is, mielőtt megérkeztem túrám végállomására, Bélapátfalvára.

„Kertész leszek, fát nevelek / Kelő nappal én is kelek.” – Ez a József Attila verssor és Koncz Zsuzsa dal jutott eszembe, amikor reggel megszólalt az ébresztőórám. Mintha a nap is az én telefonom lágyan csengő, de ellentmondást nem tűrő hangjára ébredt volna, mert az első napsugarak is éppen akkor bújtak elő a Nagy-Somlyó sziklái mögül, amikor kikapcsoltam az ébresztőt és kibújtam a takaró alól. De nem volt sok időm dúdolgatni és a napsugarakban gyönyörködni, hiszen Egerben el kellett érnem a reggeli vonatot. Ezért a szokásos sebességgel elintéztem a szokásos reggeli teendőket és már pattantam is be az autóba.

10 perccel a vonat indulása előtt érkeztem meg az egri vasútállomásra. A vonat pontosan indult, így nem kellett aggódnom a füzesabonyi csatlakozás miatt. Miskolcon is sikerrel vettem az akadályt, hosszas keresgélés és kérdezősködés után megtaláltam a Volánbusz megállóját. A villamos végállomáson a hölgy csak annyit mondott, hogy „A Volánbusz még mindig nem hozzánk tartozik.”, a vasútállomás épülete előtt álldogáló vasútőr pedig a belvárosba akart elküldeni, hogy onnan indul a Volánbusz. Végül megpillantottam néhány hátizsákos, túrabotos embert, amint egy buszmegálló tábla mellett várakoznak, így találtam meg a megállót.

„Normális vagyok?” – ezt a kérdést tettel fel magamban magamnak, miközben Bánkút felé araszoltunk a túrázókkal teli busszal. Reggel 5 órakor indultam otthonról, már majdnem 5 órája úton voltam és mindezt azért, hogy valahol az ország másik felén elsétáljak egyik helyről a másikra. Mielőtt túl sokat töprenghettem volna a válaszon, felérkeztünk a hegytetőre.

Lesétáltam a turistaházhoz az első pecsétért, elindítottam a telefonomon az útvonal rögzítést majd én is útnak indultam. Első úti célom a Petőfi-kilátó volt. Ez a nap is jól indult, mivel az első éles balkanyarnál nem vettem észre a fára festett jelzéseket és a keréknyomokat követve mentem tovább egyenesen. Az lett gyanús, hogy nem látok jelzést és az út is erősen lejt. Hogy érek fel így a kilátóhoz? A telefonom mondta meg a helyes választ: úgy, hogy visszasétálok 100 métert, alaposan körülnézek és követem a K3 jelzést.

Bánkút, turistaház, pecsételőhely

Ezeket a jelzéseket nem vettem észre

OKT 03.: Keszthely – Zalaszántó (2021.07.03.)

Az utolsó Balaton-felvidéki kéktúra szakaszomon Keszthelyről indultam. Kóvályogtam egy kicsit a városban, majd a hosszú egyenes bicikliúton átgyalogoltam Hévízre. Ott ismét következett egy kis keresgélés, utána pedig egy újabb hosszú aszfaltkoptatás. A zsidó temetőig volt még erdő, gaztenger és rét, utána pedig 1 km oda és vissza gyaloglás. Reziben megebédeltem, felsétáltam a várba, majd leereszkedtem a Nagy-séd-patak völgyébe. Befejezésként átkeltem a vadonat új híd mellett a kiszáradt patakmedren, átestem egy reuma megelőző kezelésen és Zalaszántón beütöttem a nap utolsó pecsétjét.

Megijedtem... Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy a nyári időszakban hétvégenként „kéktúrás buszjárat” közlekedik Miskolc és Bánkút között, de a meteorológusok esőt jósoltak erre a szombatra Kelet-Magyarországra, így a Bükk helyett a Balaton-felvidéken folytattam az OKT bejárást. (Utólag kiderült, hogy a Bükkben sem esett az eső...)

A nap a megszokott módon indult: korai ébresztő, autóval a célállomásra, onnan tömegközlekedéssel a kiinduló pontra. 9 óra előtt néhány perccel indítottam el a GPS-t a keszthelyi vasútállomáson. A Helikon parkig már ismerős volt az út, hiszen tavaly nyáron is erre sétáltam, de most nem a sínekkel párhuzamosan mentem tovább, hanem balra fordultam és a park fái között vezető széles sétányon koptattam tovább az aszfaltot.

A Helikon-emlékmű

A Helikon park aszfaltozott sétánya

A Helikon park ősfája

OKT 06.: Káptalantóti – Szentbékkálla (2021.06.05.)

Az OKT 6. szakaszának hiányzó nyúlfarknyi darabját teljesítettük két részletben ezen a napon. Reggel Szentbékkállán elsétáltunk a velétei palotaromhoz, majd buszra szálltunk és átgurultunk Káptalantótira. Onnan indulva meghódítottuk Csobánc várát, tettünk egy rövid kitérőt a Rossztemplomhoz, majd erdőn-mezőn-dzsungelen keresztülvágva, köves, poros és gazos keréknyomokat követve érkeztünk meg a Kőtengerhez. Megmozgattuk az ingókövet, sétáltunk egy kicsit a "tengeri kavicsok" között, majd amikor elfáradtunk, visszagyalogoltunk az autóhoz.

Ez a rövid, 13 kilométeres szakasz hiányzott még a Balaton-felvidékről ahhoz, hogy folyamatos legyen a „vonal” Keszthely és Mátraháza között. Reggel szokás szerint korán csörgött az óra, gyorsan bepakoltuk a hátizsákba az előző este elkészített enni-innivalót és már indultunk is a fiammal Szentbékkállára.

A tömegközlekedés miatt ezúttal egy hosszabb és egy rövidebb szakaszra bontottuk ezt az amúgy sem túl nagy távolságot. Reggel Szentbékkállán, a Jókai utca végén parkoltunk le az autóval, onnan kis kerülővel, a K jelzést követve sétáltunk el a buszmegállóba. Útközben elballagtunk a kálvária stációi előtt, majd a Rákóczi utcán keresztül elhagytuk egy rövid időre a települést és bevetettük magunkat az erdő árnyat adó fái közé.

A kálvária stációi Szentbékkállán

Ösvény az árnyat adó fák alatt

OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében

OKT 02.: Káld – Sárvár (2021.03.26.)

Március végén Káldról folytattam az OKT bejárását. Miután átléptem a Farkas-erdő kapuján, hosszan gyalogoltam az Avas-úton. Megnéztem az avasi öreg tölgyet, tettem egy kitérőt a Scherg Lőrinc kilátóhoz, majd a Pilóta-dombon keresztül elsétáltam a Hidegkúti erdészházig és a közelében épült kis kápolnához. Pecsételés után majdnem 4 kilométert gyalogoltam egy nyílegyenes aszfaltcsíkon, de közben azért nem felejtettem el megnézni a korhadó banyafákat és kilátó névadójának, valamit a Farkas-erdő felújítójának síremlékét. Az erdő kapuján kilépve egy teljesen más jellegű túra kezdődött. Gércét elhagyva hosszan gyalogoltam a hétvégi kertek végében, mígnem megláttam a sitkei kis erdei kápolnát. A Kávária-kápolna mellett ebédeltem, majd egy mezőn, egy szántóföldön és a Haraszti-erdőn keresztül elsétáltam a Hegyközségre vezető műútig. A településről bicikliúton gyalogoltam át Sárvárra, ahol a Csónakázó-tavat megkerülve érkeztem meg a vár parkolójába.

Februárban, amikor a Mátrában túráztam, úgy terveztem, hogy tavasszal ott folytatom az OKT bejárását. Március közepre viszont egyáltalán nem csitult a járvány, sőt, még súlyosabb lett, mint korábban bármikor, ezért folytatásként egyelőre csak olyan szakasz jöhetett szóba, amelyiken tömegközlekedés igénybevétele nélkül is meg lehet tenni egy „elfogadható” távolságot. Mivel pénteken mentem, ezért abban szinte biztos voltam, hogy bármerre indulok is, útközben, az erdőben nem lesz nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Nézegettem a térképet és végül a Káld - Sárvár szakaszra esett a választásom. Az volt az elképzelésem, hogy reggel biciklivel elmegyek Sárvárról Káldra, otthagyom a biciklit és délután visszamegyek érte autóval. Írtam egy levelet Heyjoe-nak, hogy otthagyhatom-e nála a biciklit? Másnap meg is jött a válasz, hogy megoldható, de ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy szívesen eljön értem reggel Sárvárra és ő inkább ezt a megoldást választaná, mint a 15+ km biciklizést. Annyira jól esett a felajánlás, hogy nem tudtam rá nemet mondani.

Péntek reggel fél 8-kor találkoztunk Sárváron, a vár parkolójában, majd egy rövid autóút és 2 pecsételés után 7:50-kor már útnak is indulhattam Káldról. A faluban még meghallgattam a katolikus templom reggeli harangjátékát, utána végigsétáltam a József Attila utcán és megérkeztem a Farkas-erdő kapujába. Miközben a kavicsos Avas-úton sétáltam, a fákon még nem lehetett látni a rügyeket, de a mindenhonnan zengő madárdal, valamint az avarból elő-előbukkanó zöld levelek jelezték, hogy itt a tavasz.

Keresztelő Szent János-templom

A Farkas-erdő fából épített kapuja

Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton