RPDDK 01.: Olad, autóbusz-forduló – Egyházasrádóc (2022.11.12.)

Szent Márton napján Szent Márton városából indulva, a Szent Márton vándorutat érintve folytattam a dél-dunántúli vándorlásomat. Reggel felmentem a Rózsadombra és 15 perccel később 200 méter híján visszaértem a kiindulópontra. A nap folyamán négyszer állta kerítés az utamat, ebből háromszor sikerült átjutnom rajta. Végül a GYSEV segített eldönteni, hogy három, vagy négy pecsét kerüljön a füzetembe ezen a napon.

Egy hónapig szinte nem lehetett látni a napot: vagy az eső esett, vagy köd volt. Így nagyon megörültem, amikor végre azt jósolták a meteorológusok, hogy néhány napig ismét előbukkan a nap a felhők és a ködpaplan mögül. Még jobban megörültem, amikor kiderült, hogy én is szabaddá tudom magamat tenni erre a hétvégére. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy mi lesz a szombati programom.

Azt már mondanom sem kell, hogy ezúttal is meglehetősen korán keltem, fél ötkor pedig már indítottam az autót és indultam Szombathely felé. Az a jó ezekben a reggeli utazásokban, hogy nincs nagy forgalom, ezért még ilyen nagy távolságnál is jól ki lehet számítani, hogy mennyi idő alatt lehet odaérni.

Szombathelyen ismét a vasútállomás melletti utcában parkoltam le az autót, onnan sétáltam el a közeli buszmegállóba. A 30Y helyijárat pontosan érkezett, majd néhány perc várakozás után 5 utassal a fedélzetén indult tovább Olad felé. Körülbelül 20 percet kanyarogtunk a városban és fél 8 után érkeztünk meg a buszmegállóba, ahol egy hónappal korábban befejeztem a túrát.

Mivel a megálló nem pecsételőhely, ezért mielőtt útnak indultam volna, készítettem egy igazoló szelfit. 500 métert sétáltam az út menti járdán, amikor a jelzések az út túloldalán, a fák között folytatódtak. A színes falevelekkel borított lépcsőn hamar felértem a kilátóhoz, ami a kora reggeli órán sajnos zárva volt. Elvileg 10 órától lett volna nyitva, de nem vártam ott 2 órát, hanem egyből indultam tovább.

Csak néhány autóval találkoztam az oladi utcákon

A kilátóhoz vezető lépcsőfokokat színes levelek borították

A Rózsadombi-kilátót csak kívülről tudtam megnézni

OKT 01., RPDDK 01.: Kőszeg – Írott-kő – Olad, autóbusz-forduló (2022.10.16.)

Kezdés és újrakezdés. Így lehetne két szóban összefoglalni ezt az októberi túrát. Kőszegen beütöttem az első pecsétet a füzetembe, ezzel újra elkezdtem az Országos Kéktúrát. Elgyalogoltam az osztrák-magyar határon fekvő szelídgesztenyefákhoz, körbesétáltam a Hétforrás tavacskáját, a Vörös-kereszt és a Stájer-házak között kipihentem magamat, így az ebédemet már a kilátó előtti tisztáson fogyaszthattam el. Mielőtt tovább indultam volna, felavattam a másik füzetemet és elkezdtem a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is. A látványos sziklákig a természetben gyönyörködtem, Bozsok határában katicabogarakkal és pókhálókkal hadakoztam, utána pedig egészen Szombathelyig gombák lassították a haladásomat. A túrát egy városi séta végén az oladi buszmegállóban fejeztem be.

Az elmúlt 5 év alatt annyira megszerettem a túrázást, hogy amikor augusztus közepén végére értem az első OKT vándorlásomnak és megkaptam a 8196-os számú kitűzőt, egyértelmű volt, hogy lesz folytatás. Csak az volt a kérdés, hogy merre? Gondolkoztam, hogy színt váltok és végigsétálok a Közép-dunántúli Piros Túrán, de végül mégiscsak a kék mellett maradtam. Szeptember végén, a születésnapomra kaptam is két új füzetet. Egy OKT füzetet, hogy a család többi tagjának, ha kékezni támad kedve, ne kelljen egyedül mennie, valamint egy RPDDK füzetet, hogy eddig ismeretlen tájakon is túrázhassak.

Természetesen csábító volt, hogy az új terepen, a Dél-Dunántúlon folytassam a vándorlást, ezért miután átlapoztam a füzetet, elkezdtem tervezgetni az első túrát. Melyik végén kezdjem a bejárást? – tettem fel magamnak a kérdést. Nem tudom, hogy miért, de végül a nyugati végpont mellett döntöttem. Már csak az volt a kérdés, hogy merre menjek fel az Írott-kőre? Adta volna magát a Bozsok – Velem – Írott-kő – Bozsok körtúra. De nem akartam ugyanabba a hibába esni, mint 2017-ben Regécnél, ezért elkezdtem nézegetni, hogyan lehetne utána folytatni. Megállapítottam, hogy a későbbiek szempontjából az lenne a legjobb, ha elmennék egészen Szombathelyig. Akkor viszont már nem lesz körtúra. Addig-addig nézegettem a térképet, hogy egyszer csak szöget ütött a fejemben a gondolat: Miért nem indulok Kőszegről? Akkor mindkét füzetbe pecsételhetnék ugyanazon a túrán!

A gondolatokat tett követte és két hónappal a regéci befejezés után ismét útnak indultam. Vasárnap hajnalban még a szokásosnál is korábban csörgött az órám, mert reggel hétre már Szombathelyen szerettem volna lenni. Így is történt és 7 óra előtt néhány perccel már a vasútállomás előtti buszmegállóban vártam a Kőszegre induló járatot. 

Fél 8 után szálltam le a kőszegi buszmegállóban. Amikor megpillantottam az épületet, azonnal eszembe jutott az 5 hónappal korábbi vasárnap délután, amikor onnan indultam Tömördre és amikor az OKT 1000. kilométerét teljesítettem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy hamarosan újra ott állok, túrafelszerelésben, hogy útnak induljak a második OKT vándorlásomra.

Háromnegyed 8-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t. Néhány lépés megtétele után jobbra fordultam a Kossuth Lajos utcára, majd a zebrán átkelve pár perc alatt megérkeztem a Tourinform irodához. A tér még kihalt volt, mindössze négy kéktúrázóval találkoztam, akik reggel előttem indultak útnak a buszmegállóból.

Beütöttem a szép, új, kék füzetbe az első pecsétet, majd hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább, hiszen hosszú út állt még előttem. Átmentem a Hősök kapuja alatt, elmentem a vár mellett, majd egy rövid városi séta végén megérkeztem a Koronabunkerhez. Ott véget ért az aszfalt és megkezdődött a Kálvária-templomhoz vezető kaptató. Reggeli bemelegítésnek nem volt rossz...

Templomtúra Kőszegen: Jézus szíve plébániatemplom a Fő téren, Szent Imre-templom a Jurisics téren és a Kálvária-templom, egyelőre még csak távolról nézve

OKT 26.: Újhuta – Regéc (2022.08.13.)

Hosszú utazás, nem túl hosszú túra, szép kilátások, két különleges pecsét, néhány csepp eső, a nap végén pedig meglepetés. Így lehet egy mondatban összefoglalni az utolsó túrámat az Országos Kéktúra útvonalán.

Egy hét sem telt el az előző túra óta, én pedig újra az M3-as autópályán autóztam Regéc felé. Ezúttal nem egyedül voltam, hanem a két fiam is elkísért, hogy ott legyenek, amikor beütöm az első kéktúrás füzetembe az utolsó pecsétet.

Már csak egy 15 km-es szakasz hiányzott a kékből, de a logisztikája nem kis fejtörést okozott számomra. Kaptam javaslatot gyalogos és rolleres körtúrára, felmerült a biciklis körtúra lehetősége is, végül az lett a megoldás, hogy Regécről a Veronika vendégház tulajdonosa átvitt bennünket Újhutára autóval.

Fél tízkor szálltunk ki az autóból és indultunk el felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre. Az már előző héten a hazaúton az autóban eszembe jutott, hogy az Eszkála-erdészháznál elfelejtettem kétszer pecsételni, ezért a reggelt mindjárt egy másfél km-es ráadással kezdtem. Szedtem a lábaimat, így negyed óra alatt vissza is értem a rétre, ahol a fiúk ezalatt az idő alatt békésen megreggeliztek. Én is bekaptam még egy falatot, majd hátunkra kaptuk a zsákjainkat és elindultunk.

Felfelé a Z jelzésen a Gerendás-rétre

OKT 26.: Sátoraljaújhely – Újhuta (2022.08.07.)

Az utolsó előtti OKT túrámon ismét az ország keleti részén, a Zemplénben barangoltam. Az AK útvonalán tettem meg az első lépéseket, utána pedig a Magyar Kálvárián keresztül teremtettem meg annak a lehetőségét, hogy egyszer majd bezárulhasson a kör. Nem kis küzdelem árán leereszkedtem a Szár-hegyről, hogy utána felmászhassak a Nagy-nyugodóra. A Cirkáló-tanyánál társaságom is volt az ebédhez, majd egy hosszabb, nem tervezett kitérő után meg sem álltam Makkoshotykáig. A falut elhagyva felmentem a Cifra-kúthoz, ahonnan a Zsidó- és az Eszkála-réten keresztül gyalogoltam el az eszkálai vadszedreshez. Pecsételés után a Gerendás-réten köszöntem el a kék jelzéstől.

36,7 km és 4 + 2 pecsét. Ennyi maradt még a kéktúrából, amikor Sümegen beütöttük az aznapi utolsó pecsétet a füzetbe. De csak papíron ennyi, mert a valóságban ennél valamivel több. Induláskor valahogy el kell jutni a Nagy-nyugodóig, ahol 2019-ben abbahagytuk a zempléni túrát. Ez Sátoraljaújhelyről minimum 4 km, de ha látni is szeretnék valamit, akkor inkább 5 km. Még az is beleférhetne egy napba, ha lenne tömegközlekedés a két végpont között. De nincs, ezért elég gyorsan lemondtam az egynapos teljesítésről.

Mivel 2017-ben augusztus 13-án indultunk el Regécről a nagy kalandra, ezért adta magát, hogy az utolsó pecsét is augusztus 13-án kerüljön be a füzetbe. Természetesen Regécen, a vár látogatóközpontjában. Ez azt jelentette volna, hogy augusztus 12-13-án tettük volna meg az utolsó közel 40 km-t. Ez tervnek szép volt, de az élet keresztülhúzta a számításomat. A családi nyaralást csak augusztus 9 és 12 között tudtuk értelmesen megszervezni, ezért a 12-i túra ugrott.

Valamit fel kellett tehát adni. Vagy a 13-i befejezést, vagy a kétnapos túrát. A családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a nyaralás előtti vasárnap lejárom a táv első felét egyedül, a hazaérkezés utáni szombaton pedig a maradékot a fiúkkal.

Hét közben néha-néha ránéztem az időjárás előrejelzésre, de úgy voltam vele, hogy mindegy milyen idő lesz, én megyek. Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista. Vasárnap reggel negyed 5-kor csörgött az óra és fél órával később már úton voltam az autóval. Útközben több helyen esett az eső, de bíztam a meteorológusokban, akik szeles, de napsütéses időt jósoltak erre a napra.

8 órakor borús, szomorkás idő fogadott Újhután. Úgy döntöttem, hogy a táskám aljára elrejtem az esőkabátot, hátha sikerül vele elriasztanom az esőt. Épp befejeztem a reggelimet, amikor megérkezett a busz, megfordult és anélkül, hogy beállt volna a megállóba, már indult is tovább. Mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantam utána, mert a következő csak délután jött volna. Szerencsére alaptalan volt a félelmem, mert néhány méterrel távolabb megállt és ott várta meg az indulás időpontját.

A reggeli kalandok sora ezzel még nem ért véget. Útközben, valahol Háromhuta és Komlóska között egy hatalmas fa dőlt rá az út mentén álló villanyoszlopra, elzárva az amúgy is csak egy autónyi szélességű úttest nagy részét. Szerencsére volt annyi hely az út mellett, hogy a busz tovább tudott menni, így végül időben odaértünk Olaszliszkára. Ahova természetesen késve érkezett meg a sátoraljaújhelyi vonat.

Végül hosszú és kalandos utazás után 10 órakor érkeztem meg Sátoraljaújhelyre. Igaz, hogy itt már nem kötelező bélyegezni, de azért beütöttem az AK kezdő pecsétjét a füzetembe. Az épület előtt elindítottam a GPS-t, hátamra kaptam a zsákomat és elindultam az alföldi K jelzéseket követve.

Sátoraljaújhely, vasútállomás. Jó lenne egyszer még pecsételni itt a füzetbe.

OKT 02.: Dabronc – Kisvásárhely – Sümeg (2022.07.22.)

Az utolsó túranapon ismét korán keltünk, így aztán reggel 8-ra már Kisvásárhelyen voltunk. Néhány hosszú egyenes, két fahíd, egy kis gyaloglás a kanyargós erdei ösvényen és már meg is érkeztünk a Tarányi-kápolnához. Átvágtunk a Nyírlaki-erdőn és egy frissen kaszált réten, pecsételtünk a vasútállomáson, a nap végén pedig a várfal tetejéről néztünk végig a megtett úton.

16 km maradt az utolsó napra, amiből 13,5 km kék, a többi pedig séta a ki- és beszállópontokhoz. Előző este amennyire tudtuk, rendbehoztuk a kisebbik fiam vízhólyagjait, de még így sem nézett ki túl jól a lába. Egy kicsit aggódtam, hogy hogyan lesz meg ez a 16 km. Természetesen ő egyáltalán nem érzett fájdalmat és fel sem merült benne, hogy az utolsó nap előtt feladja. Reggel, indulás előtt a feleségem alaposan bekötözte a lábát, így végül az utolsó napnak is hárman vághattunk neki.

Utolsó este a szállásunk udvaráról készítettem ezt a fényképet a sümegi várról

OKT 02.: Hosszúpereszteg – Ötvös – Dabronc (2022.07.21.)

Előző nap Hosszúperesztegen fejeztük be a túrát, ezért a harmadik napon onnan indultunk tovább. A falu határában utcazenészek húzták a talpalávalót, a Szajki-tavaknál rábukkantunk egy régi K jelzésre, onnan pedig ismét végtelennek látszó egyenes szakaszok következtek egymás után. Körülbelül féltávnál a favágók egyedi útjelző táblái a régi nyomvonalra irányítottak bennünket, majd otthagytuk a lábnyomunkat az ötvösi úton, a nap végén pedig porzó kulacsokkal érkeztünk meg Dabroncra.

A harmadik túranap reggelén egy kicsit tovább alhattak a fiúk, mert egy órával később indult a busz és autózni is kevesebbet kellett a buszmegállóig, mint előző nap. Ezúttal Jánosházán, a vasútállomás mellett hagytuk az autót, mert onnan volt elfogadható tömegközlekedés a két végpontba.

Fél nyolckor szálltunk le a buszról Hosszúperesztegen. A nap első nagy feladata az volt, hogy zebra nélkül át kellett kelni a 2+1 sávos 8-as számú főúton. Még az a szerencse, hogy az út közepén volt egy járdasziget!

Aki egy forgalmasabb időpontban sikeresen átkel az úton, az ennél a hosszúperesztegi útszéli keresztnél mondhat el egy hálaimát

OKT 02.: Gérce – Hosszúpereszteg (2022.07.20.)

A négynapos túra második napján Gércéről indultunk, koptattuk az aszfaltot a Farkas-erdőben, felmásztunk a káldi kilátóba, ebédeltünk egy magaslesen, végül pedig kavicságy helyett porba süppedve értünk be Hosszúperesztegre.

Kedd este későn kerültünk ágyba, ezért nem volt könnyű hajnali 5 órakor felkelteni a fiúkat. De szerencsére hajtotta őket a vágy, hogy négy nap alatt végigjárják a 70 kilométert, így szó nélkül felkeltek és a lehetőségekhez képest viszonylag gyorsan útra készek voltak. Eredetileg csak a 9 órai busszal terveztem a menetet, de mivel erre a napra is 40 °C körüli csúcshőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, ezért előző este újraterveztem a nap programját.

Hosszúperesztegig autóztunk, útközben a fiúk még próbálták bepótolni a hiányzó alvásmennyiséget. Negyed 7-kor felszálltunk a buszra, amely gyorsan újra álomba ringatta őket. A leszállásnál még úgy néztek ki, mint akik félig még alszanak, de amint útnak indultunk, egyből felébredtek.

Körülbelül 700 métert sétáltunk a falu főutcáján, majd elindultunk felfelé a nap egyik leghosszabb emelkedőjén a temetők felé. Átvágtunk egy keskeny erdőfolton, majd miután átkeltünk a 84-es úton, megkezdődött a hosszú aszfaltkoptatás.

Előző este itt, a gércei evangélikus templom mellett fejeztük be a túrát, most pedig innen indultunk tovább

Emelkedő a gércei temetők felé