OKT 03.: Keszthely – Zalaszántó (2021.07.03.)

Az utolsó Balaton-felvidéki kéktúra szakaszomon Keszthelyről indultam. Kóvályogtam egy kicsit a városban, majd a hosszú egyenes bicikliúton átgyalogoltam Hévízre. Ott ismét következett egy kis keresgélés, utána pedig egy újabb hosszú aszfaltkoptatás. A zsidó temetőig volt még erdő, gaztenger és rét, utána pedig 1 km oda és vissza gyaloglás. Reziben megebédeltem, felsétáltam a várba, majd leereszkedtem a Nagy-séd-patak völgyébe. Befejezésként átkeltem a vadonat új híd mellett a kiszáradt patakmedren, átestem egy reuma megelőző kezelésen és Zalaszántón beütöttem a nap utolsó pecsétjét.

Megijedtem... Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy a nyári időszakban hétvégenként „kéktúrás buszjárat” közlekedik Miskolc és Bánkút között, de a meteorológusok esőt jósoltak erre a szombatra Kelet-Magyarországra, így a Bükk helyett a Balaton-felvidéken folytattam az OKT bejárást. (Utólag kiderült, hogy a Bükkben sem esett az eső...)

A nap a megszokott módon indult: korai ébresztő, autóval a célállomásra, onnan tömegközlekedéssel a kiinduló pontra. 9 óra előtt néhány perccel indítottam el a GPS-t a keszthelyi vasútállomáson. A Helikon parkig már ismerős volt az út, hiszen tavaly nyáron is erre sétáltam, de most nem a sínekkel párhuzamosan mentem tovább, hanem balra fordultam és a park fái között vezető széles sétányon koptattam tovább az aszfaltot.

A Helikon-emlékmű

A Helikon park aszfaltozott sétánya

A Helikon park ősfája

OKT 06.: Káptalantóti – Szentbékkálla (2021.06.05.)

Az OKT 6. szakaszának hiányzó nyúlfarknyi darabját teljesítettük két részletben ezen a napon. Reggel Szentbékkállán elsétáltunk a velétei palotaromhoz, majd buszra szálltunk és átgurultunk Káptalantótira. Onnan indulva meghódítottuk Csobánc várát, tettünk egy rövid kitérőt a Rossztemplomhoz, majd erdőn-mezőn-dzsungelen keresztülvágva, köves, poros és gazos keréknyomokat követve érkeztünk meg a Kőtengerhez. Megmozgattuk az ingókövet, sétáltunk egy kicsit a "tengeri kavicsok" között, majd amikor elfáradtunk, visszagyalogoltunk az autóhoz.

Ez a rövid, 13 kilométeres szakasz hiányzott még a Balaton-felvidékről ahhoz, hogy folyamatos legyen a „vonal” Keszthely és Mátraháza között. Reggel szokás szerint korán csörgött az óra, gyorsan bepakoltuk a hátizsákba az előző este elkészített enni-innivalót és már indultunk is a fiammal Szentbékkállára.

A tömegközlekedés miatt ezúttal egy hosszabb és egy rövidebb szakaszra bontottuk ezt az amúgy sem túl nagy távolságot. Reggel Szentbékkállán, a Jókai utca végén parkoltunk le az autóval, onnan kis kerülővel, a K jelzést követve sétáltunk el a buszmegállóba. Útközben elballagtunk a kálvária stációi előtt, majd a Rákóczi utcán keresztül elhagytuk egy rövid időre a települést és bevetettük magunkat az erdő árnyat adó fái közé.

A kálvária stációi Szentbékkállán

Ösvény az árnyat adó fák alatt

OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében

OKT 02.: Káld – Sárvár (2021.03.26.)

Március végén Káldról folytattam az OKT bejárását. Miután átléptem a Farkas-erdő kapuján, hosszan gyalogoltam az Avas-úton. Megnéztem az avasi öreg tölgyet, tettem egy kitérőt a Scherg Lőrinc kilátóhoz, majd a Pilóta-dombon keresztül elsétáltam a Hidegkúti erdészházig és a közelében épült kis kápolnához. Pecsételés után majdnem 4 kilométert gyalogoltam egy nyílegyenes aszfaltcsíkon, de közben azért nem felejtettem el megnézni a korhadó banyafákat és kilátó névadójának, valamit a Farkas-erdő felújítójának síremlékét. Az erdő kapuján kilépve egy teljesen más jellegű túra kezdődött. Gércét elhagyva hosszan gyalogoltam a hétvégi kertek végében, mígnem megláttam a sitkei kis erdei kápolnát. A Kávária-kápolna mellett ebédeltem, majd egy mezőn, egy szántóföldön és a Haraszti-erdőn keresztül elsétáltam a Hegyközségre vezető műútig. A településről bicikliúton gyalogoltam át Sárvárra, ahol a Csónakázó-tavat megkerülve érkeztem meg a vár parkolójába.

Februárban, amikor a Mátrában túráztam, úgy terveztem, hogy tavasszal ott folytatom az OKT bejárását. Március közepre viszont egyáltalán nem csitult a járvány, sőt, még súlyosabb lett, mint korábban bármikor, ezért folytatásként egyelőre csak olyan szakasz jöhetett szóba, amelyiken tömegközlekedés igénybevétele nélkül is meg lehet tenni egy „elfogadható” távolságot. Mivel pénteken mentem, ezért abban szinte biztos voltam, hogy bármerre indulok is, útközben, az erdőben nem lesz nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Nézegettem a térképet és végül a Káld - Sárvár szakaszra esett a választásom. Az volt az elképzelésem, hogy reggel biciklivel elmegyek Sárvárról Káldra, otthagyom a biciklit és délután visszamegyek érte autóval. Írtam egy levelet Heyjoe-nak, hogy otthagyhatom-e nála a biciklit? Másnap meg is jött a válasz, hogy megoldható, de ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy szívesen eljön értem reggel Sárvárra és ő inkább ezt a megoldást választaná, mint a 15+ km biciklizést. Annyira jól esett a felajánlás, hogy nem tudtam rá nemet mondani.

Péntek reggel fél 8-kor találkoztunk Sárváron, a vár parkolójában, majd egy rövid autóút és 2 pecsételés után 7:50-kor már útnak is indulhattam Káldról. A faluban még meghallgattam a katolikus templom reggeli harangjátékát, utána végigsétáltam a József Attila utcán és megérkeztem a Farkas-erdő kapujába. Miközben a kavicsos Avas-úton sétáltam, a fákon még nem lehetett látni a rügyeket, de a mindenhonnan zengő madárdal, valamint az avarból elő-előbukkanó zöld levelek jelezték, hogy itt a tavasz.

Keresztelő Szent János-templom

A Farkas-erdő fából épített kapuja

Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton

OKT 22.: Sirok – Szarvaskő (2021.02.19.)

Február közepén, egy borongós péntek reggelen folytattam a barangolást a kéken. Ezúttal Sirokról indultam, ahol a vár a vírushelyzet miatt zárva volt, így a betonút végén jobbra, a sziklák (Barát, Apáca, Törökasztal) felé indultam. A sziklákat elhagyva Rozsnakpusztáig az egyetlen látnivaló néhány hatalmas szarvas volt, de túl zajos voltam, ahogy ropogott a bakancsom alatt a hó és a jég, ezért elszaladtak, mielőtt készíthettem volna róluk néhány fényképet. Pecsételés után ismét egy eseménytelen séta következett, de a Gilitkánál végre volt egy kis kihívás. A Szarvaskő feletti mezőre kiérve már látszott a Vodafone-kilátó, amelyet egy rövid kitérővel meg is látogattam. A kilátóból már csak le kellett ereszkedni a faluba, majd visszabuszozni Egerbe, ahol reggel az autót hagytam.

Ha lehet, akkor szeretem úgy megoldani a közlekedést, hogy reggel autóval elmegyek a túra végpontjára és onnan tömegközlekedek a kiinduló ponthoz. Most is ez lett volna a terv, de egyrészt a kijárási korlátozás miatt 5 óra előtt nem indulhattam otthonról, másrészt az egri átszállás is elég szoros lett volna, harmadrészt pedig hétköznap délután 20 percenként indulnak buszok Szarvaskőről Egerbe. Így aztán reggel fél órával tovább aludtam és Egerben, a vasútállomásnál parkoltam le az autóval. Kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan a busz fél óra alatt elvitt Sirokra.

A busz hosszan kanyargott a szerpentinen, már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzünk Sirokra. Amint beértünk a faluba, jeleztem a leszállási szándékomat. A busz lassítani kezdett, de nekem gyanús lett, hogy még nem a falu központjában vagyunk. Azért, hogy elkerüljem a nógrádihoz hasonló reggeli bemelegítést, odamentem a vezetőhöz, aki készségesen segített, így ezúttal sikerült a megfelelő megállóban leszállnom a buszról.

Háromnegyed 9-kor indultam el a buszmegállóból. Pecsételtem a Hunor étterem tornácán található bélyegzővel, majd sétáltam tovább a Petőfi Sándor úton. 300 méterrel később jobbra fordultam és elindultam felfelé az enyhén emelkedő Dózsa György utcán. A házak között jól látszott (volna) a vár (, ha az oszlopok között keresztül-kasul húzódó villany- és telefonvezetékek nem zavarták volna a kilátást).

Amikor a vezetékek már nem zavarták a kilátást

OKT 11.: Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt (2021.02.14.)

2017-ben, amikor teljesítettem ezt a kéktúra szakaszt, már sötét volt és fáradt voltam, így fel sem merült bennem, hogy felmenjek a Jankovich-barlanghoz. De a hely azóta ott szerepelt a bakancslistámon.

Gyönyörű, napos idő volt ezen a februári vasárnapon, fagypont körüli hőmérséklettel. Ebéd után bakancsot húztam, tettem egy kis enni-innivalót a hátizsákomba és elindultam, hogy felmásszak a bajóti Öreg-kő oldalában nyíló barlangokhoz.

Mogyorósbányán, a templom előtt leparkoltam az autóval és elindultam felfelé a Fő utcán. Úgy emlékeztem, hogy az utolsó házakat elhagyva egy bokatörő köves úton kell továbbsétálni. Most viszont nem akart véget érni az aszfalt. Rosszul emlékszem? Nem, nem az emlékeim csaltak meg, hanem az elmúlt másfél évben elkészült a SacraVelo kerékpárútnak ez a szakasza, így a bokatörő köves út helyett tükörsima aszfalton lehet gyalogolni a letérésig, ahol a K jelzés jobbra kanyarodik.

Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait