OKT 23.: Bélapátfalva – Szarvaskő (2021.08.22.)

A nyári szabadság utolsó napján indultunk egy vasárnap délelőtti sétára a kisebbik fiammal a Bükk nyugati peremén. A Cementgyári megállónál pecsételtünk, majd az Apátságot elhagyva bevetettük magunkat az erdő fái közé. Nem tartottunk sem medvétől, sem farkastól, így gyorsan magunk mögött hagytuk a Telekessy-vendégházat, a Kis-Szoros-nyerget és a Gilitka-kápolnát. Az Akasztó-hegyről rácsodálkoztunk az Eger-patak lenyűgöző völgyére, hazautazás előtt pedig elidőztünk néhány percet a Vár-bércen.

Egy hónappal korábban Bélapátfalván fejeztem be a túrát, mert úgy gondoltam, hogy a Szarvaskőig hiányzó szakasz éppen jó lesz egy gyerekes vagy családi túrának. Nem is kellett sokat várni erre a gyerekes túrára, hiszen a nyári szabadság utolsó napján a kisebbik fiammal jártuk végig ezt a szakaszt.

Reggel Szarvaskőn hagytuk az autót, onnan vonatoztunk el a piroskával (Bzmot) Bélapátfalvára. A Cementgyári megállónál szálltunk le, ahonnan pecsételés után egyből útnak is indultunk. A Városi Emlékkerten keresztül értünk el az apátsághoz vezető útra, amely már ismerős volt számomra, mivel néhány évvel ezelőtt már jártunk az apátságnál.

A reggeli nap sugarai világítják meg a szarvaskői állomás épületét

Az 1919-es emlékmű, vagy ahogy a fiam nevezte, a "Félkarú óriás" Bélapátfalván

Visszatekintve az enyhén emelkedő Apátság útra

OKT 20-21.: Galyatető – Mátraháza – Kékestető (2021.08.19.)

Amit nem láttam májusban, azt megcsodálhattam ezen a rövid mátrai túrán. Galyatetőn a kilátótól indultunk, pecsételtünk a Vércverésnél, szedret ettünk az irtáson, lemásztunk a Csór-hegyről, átkeltünk a Gyöngyös-patak fahídján, végül pedig kipihentük magunkat Mátraházán, a buszmegállóban. De még nem ért véget a nap, mert délután Kékestetőn felmásztunk a TV-toronyba, majd a sípálya, a Jávoros-forrás és a víztározó mellett elhaladva leereszkedtünk a Somor-patak völgyébe, onnan pedig Mátraházára. A túra végén megmaradt energiáinkat a közeli kőfejtőben használtuk el.

Az esős mátrai kiruccanásom után a feleségem megígérte, hogy szép időben visszamegyünk Galyatetőre és együtt felmászunk a kilátóba. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, mindössze a nyári szabadság utolsó napjáig.

Reggel autóval mentünk Mátraházáig, ahonnan 9 órakor indult a busz Galyatető felé. Fél 10-kor szálltunk le a Kodály Zoltán sétánynál, majd elindultunk a P jelzést követve a kilátóhoz.

Rövid séta a P jelzésen és már rá is találtunk a K jelzésre

Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.

OKT 23.: Bánkút – Bélapátfalva (2021.07.24.)

Az első bükki túrámon kőről-kőre sétáltam, így lett a 21 kilométerből majdnem 30. Hosszú utazás után a Petőfi-kilátónál kezdtem, amely még nem "kövön" áll, de köves út vezet hozzá. A kilátó után a Faktor-, a Zsidó- és a Keskeny-réten keresztül érkeztem meg a Tar-kőre. Onnan az Őserdőn keresztül bandukoltam a Vörös-kő-bércre, majd pedig egy sziklás ösvényen a Cserepes-kőre. Utána következett a Pes-kő és az Őr-kő, végül pedig még felmásztam a Bél-kőre is, mielőtt megérkeztem túrám végállomására, Bélapátfalvára.

„Kertész leszek, fát nevelek / Kelő nappal én is kelek.” – Ez a József Attila verssor és Koncz Zsuzsa dal jutott eszembe, amikor reggel megszólalt az ébresztőórám. Mintha a nap is az én telefonom lágyan csengő, de ellentmondást nem tűrő hangjára ébredt volna, mert az első napsugarak is éppen akkor bújtak elő a Nagy-Somlyó sziklái mögül, amikor kikapcsoltam az ébresztőt és kibújtam a takaró alól. De nem volt sok időm dúdolgatni és a napsugarakban gyönyörködni, hiszen Egerben el kellett érnem a reggeli vonatot. Ezért a szokásos sebességgel elintéztem a szokásos reggeli teendőket és már pattantam is be az autóba.

10 perccel a vonat indulása előtt érkeztem meg az egri vasútállomásra. A vonat pontosan indult, így nem kellett aggódnom a füzesabonyi csatlakozás miatt. Miskolcon is sikerrel vettem az akadályt, hosszas keresgélés és kérdezősködés után megtaláltam a Volánbusz megállóját. A villamos végállomáson a hölgy csak annyit mondott, hogy „A Volánbusz még mindig nem hozzánk tartozik.”, a vasútállomás épülete előtt álldogáló vasútőr pedig a belvárosba akart elküldeni, hogy onnan indul a Volánbusz. Végül megpillantottam néhány hátizsákos, túrabotos embert, amint egy buszmegálló tábla mellett várakoznak, így találtam meg a megállót.

„Normális vagyok?” – ezt a kérdést tettel fel magamban magamnak, miközben Bánkút felé araszoltunk a túrázókkal teli busszal. Reggel 5 órakor indultam otthonról, már majdnem 5 órája úton voltam és mindezt azért, hogy valahol az ország másik felén elsétáljak egyik helyről a másikra. Mielőtt túl sokat töprenghettem volna a válaszon, felérkeztünk a hegytetőre.

Lesétáltam a turistaházhoz az első pecsétért, elindítottam a telefonomon az útvonal rögzítést majd én is útnak indultam. Első úti célom a Petőfi-kilátó volt. Ez a nap is jól indult, mivel az első éles balkanyarnál nem vettem észre a fára festett jelzéseket és a keréknyomokat követve mentem tovább egyenesen. Az lett gyanús, hogy nem látok jelzést és az út is erősen lejt. Hogy érek fel így a kilátóhoz? A telefonom mondta meg a helyes választ: úgy, hogy visszasétálok 100 métert, alaposan körülnézek és követem a K3 jelzést.

Bánkút, turistaház, pecsételőhely

Ezeket a jelzéseket nem vettem észre

OKT 03.: Keszthely – Zalaszántó (2021.07.03.)

Az utolsó Balaton-felvidéki kéktúra szakaszomon Keszthelyről indultam. Kóvályogtam egy kicsit a városban, majd a hosszú egyenes bicikliúton átgyalogoltam Hévízre. Ott ismét következett egy kis keresgélés, utána pedig egy újabb hosszú aszfaltkoptatás. A zsidó temetőig volt még erdő, gaztenger és rét, utána pedig 1 km oda és vissza gyaloglás. Reziben megebédeltem, felsétáltam a várba, majd leereszkedtem a Nagy-séd-patak völgyébe. Befejezésként átkeltem a vadonat új híd mellett a kiszáradt patakmedren, átestem egy reuma megelőző kezelésen és Zalaszántón beütöttem a nap utolsó pecsétjét.

Megijedtem... Szerettem volna kihasználni a lehetőséget, hogy a nyári időszakban hétvégenként „kéktúrás buszjárat” közlekedik Miskolc és Bánkút között, de a meteorológusok esőt jósoltak erre a szombatra Kelet-Magyarországra, így a Bükk helyett a Balaton-felvidéken folytattam az OKT bejárást. (Utólag kiderült, hogy a Bükkben sem esett az eső...)

A nap a megszokott módon indult: korai ébresztő, autóval a célállomásra, onnan tömegközlekedéssel a kiinduló pontra. 9 óra előtt néhány perccel indítottam el a GPS-t a keszthelyi vasútállomáson. A Helikon parkig már ismerős volt az út, hiszen tavaly nyáron is erre sétáltam, de most nem a sínekkel párhuzamosan mentem tovább, hanem balra fordultam és a park fái között vezető széles sétányon koptattam tovább az aszfaltot.

A Helikon-emlékmű

A Helikon park aszfaltozott sétánya

A Helikon park ősfája

OKT 06.: Káptalantóti – Szentbékkálla (2021.06.05.)

Az OKT 6. szakaszának hiányzó nyúlfarknyi darabját teljesítettük két részletben ezen a napon. Reggel Szentbékkállán elsétáltunk a velétei palotaromhoz, majd buszra szálltunk és átgurultunk Káptalantótira. Onnan indulva meghódítottuk Csobánc várát, tettünk egy rövid kitérőt a Rossztemplomhoz, majd erdőn-mezőn-dzsungelen keresztülvágva, köves, poros és gazos keréknyomokat követve érkeztünk meg a Kőtengerhez. Megmozgattuk az ingókövet, sétáltunk egy kicsit a "tengeri kavicsok" között, majd amikor elfáradtunk, visszagyalogoltunk az autóhoz.

Ez a rövid, 13 kilométeres szakasz hiányzott még a Balaton-felvidékről ahhoz, hogy folyamatos legyen a „vonal” Keszthely és Mátraháza között. Reggel szokás szerint korán csörgött az óra, gyorsan bepakoltuk a hátizsákba az előző este elkészített enni-innivalót és már indultunk is a fiammal Szentbékkállára.

A tömegközlekedés miatt ezúttal egy hosszabb és egy rövidebb szakaszra bontottuk ezt az amúgy sem túl nagy távolságot. Reggel Szentbékkállán, a Jókai utca végén parkoltunk le az autóval, onnan kis kerülővel, a K jelzést követve sétáltunk el a buszmegállóba. Útközben elballagtunk a kálvária stációi előtt, majd a Rákóczi utcán keresztül elhagytuk egy rövid időre a települést és bevetettük magunkat az erdő árnyat adó fái közé.

A kálvária stációi Szentbékkállán

Ösvény az árnyat adó fák alatt

OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén