OKT 01.: (Velem –) Írott-kő – Kőszeg (2021.10.27.)

Ezen a napsütéses őszi napon a Dunántúl legmagasabb pontján folytattam a Kéktúrás vándorlásomat. Ezúttal a kisebbik fiam jött velem Velem központjától Kőszegig. Reggel korán indultunk el otthonról, de csak 11 órakor értük el az első pecsételőpontot. Útközben megnéztük a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet, valamint leküzdöttünk 500 méter szintemelkedést. A Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Vörös-kereszt érintésével másztunk fel az Óház-tetőre. Utána még egy, pontosabban hét forrást és két keresztet ejtettünk útba, mielőtt a kálvária stációi mellett megérkeztünk Kőszegre.

Az idei őszi szünetben is sikerült időt szakítani a Kéktúra folytatására, ezúttal kettesben a kisebbik fiammal. Sajnos (vagy szerencsére) egyre fogynak a még nem teljesített kilométerek, ezért egyre nehezebb olyan szakaszt találni, amelyiknek nem túl nehéz a logisztikája és egy 11 éves gyerekkel is végig lehet járni egy nap alatt. A térképet nézegetve végül a nyugati végpontra esett a választásom. Bevallom, hogy éreztem egy kis kísértést, hogy Bozsokról vágjunk neki a Dunántúl legmagasabb pontja meghódításának, de végül mégis a velemi indulás mellett döntöttem.

Szokás szerint korábban keltünk, mint a nap, így az első fénysugarakra egészen az M85-ös autópályáig kellett várni. Ködös-párás volt a reggeli táj, de bíztam benne, hogy mire felérünk az Írott-kőre, addigra kitisztul a levegő és nem csak az orrunk hegyéig fogunk látni. Kőszegen a TESCO parkolójában hagytuk az autót, onnan sétáltunk át a vasútállomáshoz, majd buszra szálltunk és negyedóra alatt átbuszoztunk Velemre. Hazaszóltunk telefonon, hogy rendben megérkeztünk, bekapcsoltam a GPS-t, majd elindultunk a Petőfi Sándor utcán a K+ jelzéseket követve. A jelzések egy idő után az út bal oldalán, a fák között folytatódtak, de mi ezt nem vettük észre és maradtunk az úttesten.

Indulás a Szent Vid-kápolna felé

Az első magyar szentcsalád szobra: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg

OKT 01.: Sárvár – Szeleste (2021.10.09.)

Egy rövid, könnyű túrát választottunk a fiaimmal erre a hétvégére. Sárvárról, a vár parkolójából indultunk egy kis csapattal, a Gyöngyös-patak töltésén elszaladtunk Csényeújmajorra, majd az aszfalton Csényére. Félúton, Bögötön tartottunk egy kis pihenőt, majd "megmásztuk" a nap első emelkedőjét. Sétáltunk erdőben, mezőn és szántóföld szélén, a cél előtt nem sokkal pedig megmásztuk a nap második emelkedőjét, az autópálya hídját. Szelestén fejeztük be a túrát.

Ebben az évben is jelentkeztünk a fiaimmal a Kéktúrázás napjára és ismét egy nyugat-Magyarországi szakaszt szemeltük ki magunknak. Sokat gondolkoztam, hogyan oldjuk meg a logisztikát. (Alsó-)Szelestéről az egyik vonat túl korán indult, ahhoz már reggel 4 órakor el kellett volna otthonról indulni. A következő viszont csak háromnegyed 8-ra ért Sárvárra, azzal nem lehetett volna háromnegyed 8-ra a vár parkolójához érni. Buszos lehetőséget sem találtam, így maradt az a megoldás, hogy Sárváron, a vasútállomásnál hagytuk az autót és a túra végén kellett oda visszajutni.

A jelentkezők között nem volt túl népszerű a szakasz, mindössze 11-en jelentkeztünk az 50 helyre. Háromnegyed 8-kor a túravezető tartott egy névsorolvasást, röviden mesélt Sárvár történetéről, majd a csoportkép elkészítése után, pontban 8 órakor útnak indultunk.

Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából

Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről

OKT 23.: Bánkút – Putnok (2021.09.18.)

Szeptember közepén egy hosszú menettel búcsúztam a Bükktől. Bánkútról egy lenyűgöző erdei úton indultam el Mályinka felé, útközben hosszabb-rövidebb kitérőkkel megnéztem a Vásárhely-követ, a dédesi vár romját és felmásztam a Begyeleg-kilátóra. A Lázbérci-víztározó partján ebédeltem, majd az Upponyi-szoroson és a fahídon átkelve megérkeztem Upponyba. Sarat dagasztva felmásztam a Kalica-tetőre, utána pedig a Három-kő-bérc két kilátópontjáról gyönyörködtem a tájban. A Határ-völgyben hallgattam egy kis szarvasbőgést, végül pedig Putnokon ütöttem be az utolsó bükki pecsétet a füzetembe.

Szerencsére a nyár elmúltával sem szűnt meg a szombati Miskolc – Bánkút buszjárat, ezért a bükki szakasz befejezésével nem kellett a következő nyárig várnom. Ezúttal „teljesen környezettudatos” túrát terveztem, azaz csak tömegközlekedéssel próbáltam megoldani a reggeli oda- és az esti hazautazást. Mivel azonban az esti hazajutást a budapesti átszállások miatt egy kicsit kockázatosnak éreztem, ezért végül a Keleti pályaudvarig autóval mentem, onnan vonatoztam Miskolcra, majd buszoztam fel Bánkútra. Este aztán az is kiderült, hogy jól döntöttem.

4 és fél óra utazás után, háromnegyed 10-kor szálltam le a buszról a hegytetőn. Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és már indultam is az ismert úton a pecsételőhely felé. Az esőbeállónál megnéztem, hogy előző alkalommal merre kellett volna elindulni, aztán folytattam tovább a sétát a turistaház felé. Ezúttal is a kinti pecséttel igazoltam az ottjártamat. A házat elhagyva sétáltam egy kicsit az erdőben, majd néhány perc alatt visszaértem a műútra, ahol nem sokkal korábban a busszal jöttem felfelé.

Két hónap után újra itt

Könnyed, bemelegítő erdei séta

OKT 23.: Bélapátfalva – Szarvaskő (2021.08.22.)

A nyári szabadság utolsó napján indultunk egy vasárnap délelőtti sétára a kisebbik fiammal a Bükk nyugati peremén. A Cementgyári megállónál pecsételtünk, majd az Apátságot elhagyva bevetettük magunkat az erdő fái közé. Nem tartottunk sem medvétől, sem farkastól, így gyorsan magunk mögött hagytuk a Telekessy-vendégházat, a Kis-Szoros-nyerget és a Gilitka-kápolnát. Az Akasztó-hegyről rácsodálkoztunk az Eger-patak lenyűgöző völgyére, hazautazás előtt pedig elidőztünk néhány percet a Vár-bércen.

Egy hónappal korábban Bélapátfalván fejeztem be a túrát, mert úgy gondoltam, hogy a Szarvaskőig hiányzó szakasz éppen jó lesz egy gyerekes vagy családi túrának. Nem is kellett sokat várni erre a gyerekes túrára, hiszen a nyári szabadság utolsó napján a kisebbik fiammal jártuk végig ezt a szakaszt.

Reggel Szarvaskőn hagytuk az autót, onnan vonatoztunk el a piroskával (Bzmot) Bélapátfalvára. A Cementgyári megállónál szálltunk le, ahonnan pecsételés után egyből útnak is indultunk. A Városi Emlékkerten keresztül értünk el az apátsághoz vezető útra, amely már ismerős volt számomra, mivel néhány évvel ezelőtt már jártunk az apátságnál.

A reggeli nap sugarai világítják meg a szarvaskői állomás épületét

Az 1919-es emlékmű, vagy ahogy a fiam nevezte, a "Félkarú óriás" Bélapátfalván

Visszatekintve az enyhén emelkedő Apátság útra

OKT 20-21.: Galyatető – Mátraháza – Kékestető (2021.08.19.)

Amit nem láttam májusban, azt megcsodálhattam ezen a rövid mátrai túrán. Galyatetőn a kilátótól indultunk, pecsételtünk a Vércverésnél, szedret ettünk az irtáson, lemásztunk a Csór-hegyről, átkeltünk a Gyöngyös-patak fahídján, végül pedig kipihentük magunkat Mátraházán, a buszmegállóban. De még nem ért véget a nap, mert délután Kékestetőn felmásztunk a TV-toronyba, majd a sípálya, a Jávoros-forrás és a víztározó mellett elhaladva leereszkedtünk a Somor-patak völgyébe, onnan pedig Mátraházára. A túra végén megmaradt energiáinkat a közeli kőfejtőben használtuk el.

Az esős mátrai kiruccanásom után a feleségem megígérte, hogy szép időben visszamegyünk Galyatetőre és együtt felmászunk a kilátóba. Nem is kellett sokat várni a visszatérésre, mindössze a nyári szabadság utolsó napjáig.

Reggel autóval mentünk Mátraházáig, ahonnan 9 órakor indult a busz Galyatető felé. Fél 10-kor szálltunk le a Kodály Zoltán sétánynál, majd elindultunk a P jelzést követve a kilátóhoz.

Rövid séta a P jelzésen és már rá is találtunk a K jelzésre

Gerecse 50 – harmadszor (2021.08.28.)

2020 márciusában elsők között regisztráltam a Gerecse 50-re és ugyanúgy terveztük a túrát, mint 2019-ben. Én korán elindultam volna az 50 km-en, feleségem a fiúkkal minél később a 20 km-en, így az utolsó métereket ismét együtt tehettük volna meg. Aztán jött a Covid és vele együtt ment a Gerecse. Jött a nyár, az ősz, a tél és újra a tavasz, de a Covid még mindig maradt, így 2021 tavaszán sem volt Gerecse. Végül, többszöri halasztás után augusztus utolsó hétvégéje lett a túrahétvége. Szombaton Gerecse 50, vasárnap a többi táv. Ha már így alakult a program, akkor mi is változtattunk az tervünkön és nagy reményekkel készültem a túrára.

Természetesen a túra közeledtével jöttek a szokásos itt fáj – ott fáj érzések, de péntek estére sikerült meggyógyítani az összes „fájó” porcikámat. Így hát egészséges izgalommal bújtam ágyba és gyorsan el is aludtam.

Szombat reggel, 4:15: a telefonom ellentmondást nem tűrő hangjára ébredtem. Kényelmesen összekészülődtem, autóba ültem és indultam Tatabányára. Már elmúlt 6 óra, amikor megérkeztem, de a Fő téren lévő parkolóban még sikerült üres helyet találnom. Felsétáltam a rajthoz, átestem a kötelező ellenőrzésen és megkaptam a védettséget igazoló zöld karszalagot.

6:21, rajt: az indulásnál nem volt előttem senki, így nem kellett várakoznom. A kedves, mosolygós lány beolvasta a rajtlapomon lévő QR kódot és jó túrát kívánt. A következő asztalnál átvettem a hátizsákban az „ellátmányt”, majd magányosan útnak indultam. Ezúttal a saját tempómban haladhattam a város aszfaltozott járdáin, nem sodort magával a hömpölygő tömeg. Átkelés az autópálya alatt, poros kocsiút a hétvégi telkek kerítése mentén, majd egy éles jobbkanyar a bevásárlóközpont parkolójánál és már meg is érkeztem mezőn átvezető keréknyomokhoz.

OKT 23.: Bánkút – Bélapátfalva (2021.07.24.)

Az első bükki túrámon kőről-kőre sétáltam, így lett a 21 kilométerből majdnem 30. Hosszú utazás után a Petőfi-kilátónál kezdtem, amely még nem "kövön" áll, de köves út vezet hozzá. A kilátó után a Faktor-, a Zsidó- és a Keskeny-réten keresztül érkeztem meg a Tar-kőre. Onnan az Őserdőn keresztül bandukoltam a Vörös-kő-bércre, majd pedig egy sziklás ösvényen a Cserepes-kőre. Utána következett a Pes-kő és az Őr-kő, végül pedig még felmásztam a Bél-kőre is, mielőtt megérkeztem túrám végállomására, Bélapátfalvára.

„Kertész leszek, fát nevelek / Kelő nappal én is kelek.” – Ez a József Attila verssor és Koncz Zsuzsa dal jutott eszembe, amikor reggel megszólalt az ébresztőórám. Mintha a nap is az én telefonom lágyan csengő, de ellentmondást nem tűrő hangjára ébredt volna, mert az első napsugarak is éppen akkor bújtak elő a Nagy-Somlyó sziklái mögül, amikor kikapcsoltam az ébresztőt és kibújtam a takaró alól. De nem volt sok időm dúdolgatni és a napsugarakban gyönyörködni, hiszen Egerben el kellett érnem a reggeli vonatot. Ezért a szokásos sebességgel elintéztem a szokásos reggeli teendőket és már pattantam is be az autóba.

10 perccel a vonat indulása előtt érkeztem meg az egri vasútállomásra. A vonat pontosan indult, így nem kellett aggódnom a füzesabonyi csatlakozás miatt. Miskolcon is sikerrel vettem az akadályt, hosszas keresgélés és kérdezősködés után megtaláltam a Volánbusz megállóját. A villamos végállomáson a hölgy csak annyit mondott, hogy „A Volánbusz még mindig nem hozzánk tartozik.”, a vasútállomás épülete előtt álldogáló vasútőr pedig a belvárosba akart elküldeni, hogy onnan indul a Volánbusz. Végül megpillantottam néhány hátizsákos, túrabotos embert, amint egy buszmegálló tábla mellett várakoznak, így találtam meg a megállót.

„Normális vagyok?” – ezt a kérdést tettel fel magamban magamnak, miközben Bánkút felé araszoltunk a túrázókkal teli busszal. Reggel 5 órakor indultam otthonról, már majdnem 5 órája úton voltam és mindezt azért, hogy valahol az ország másik felén elsétáljak egyik helyről a másikra. Mielőtt túl sokat töprenghettem volna a válaszon, felérkeztünk a hegytetőre.

Lesétáltam a turistaházhoz az első pecsétért, elindítottam a telefonomon az útvonal rögzítést majd én is útnak indultam. Első úti célom a Petőfi-kilátó volt. Ez a nap is jól indult, mivel az első éles balkanyarnál nem vettem észre a fára festett jelzéseket és a keréknyomokat követve mentem tovább egyenesen. Az lett gyanús, hogy nem látok jelzést és az út is erősen lejt. Hogy érek fel így a kilátóhoz? A telefonom mondta meg a helyes választ: úgy, hogy visszasétálok 100 métert, alaposan körülnézek és követem a K3 jelzést.

Bánkút, turistaház, pecsételőhely

Ezeket a jelzéseket nem vettem észre