OKT 24.: Putnok – Kelemér – Aggtelek (2022.03.12.)

A márciusi hosszú hétvége első napja kellően fagyos volt ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül induljak túrázni a tavaszi kertimunka helyett. Reggel szikrázó napsütés fogadott a putnoki vasútállomáson. Rövid városnézés után a Szörnyű-völgyi patak mellett sétáltam, ahol szörnyű volt látni a rengeteg szemetet az út szélén. A halastónál kissé megriadtam a rianástól, a Piroska-hegy nyergében pedig leesett az állam a csodálkozástól. A Mohos-tavaknál csak a Kisasszonyok fáját láttam, de Kelemérre éppen időben érkeztem.

Rövid pihenő után Aggtelekről folytattam a sétát. Az út első részét részben külföldön tettem meg, majd a senki földjén keresztül érkeztem meg a Hármashatárhoz. Onnan Zádorfalváig eseménytelen volt az erdei és mezei séta. A kocsmában pecsételtem, majd egy rövid pihenő után átvágtam a gömöri dombokon. Végül kényelmesen átsétáltam Kelemérre, ahol ezúttal még a pecsételésre is jutott időm.

Már csak egy olyan szakasz volt, amelyiken még egy lépést sem tettem meg, a 24. Ősszel is nézegettem a Putnok – Aggtelek távot, de közlekedés miatt tavaszra terveztem a bejárást, amikor már későn sötétedik. Most viszont úgy adódott, hogy a fiamnak nem volt kedve korán kelni, így a „szűkös kínálatból” mégis ezt a szakaszt választottam. Az első ötletem az volt, hogy vasárnap megyek, mert akkor ugyan nagyon korán kell kelni, de legalább este nem kell sietni, hogy sötétedés előtt visszaérjek Putnokra. Családi program miatt viszont a vasárnap nem volt jó, így következett a B-terv. 11 órakor ér fel a busz Putnokról Aggtelekre, este 6-ig világos van, 31 km, nem lehetetlen. Lefekvés előtt aztán eszembe jutott egy C-terv...

4:10-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom. Gyorsan összekészülődtem, beültem az autóba és útnak indultam Putnok felé. El sem akartam hinni, hogy végre ismét nem ködben vagy hóesésben autózom az M3-as autópályán. A gyönyörű kék ég és a szikrázó napsütés miatt még az sem zavart, hogy a hőmérő folyamatosan -10°C körül egyensúlyozott.

Putnokon leparkoltam a vasútállomás épülete előtt, majd az időjárási viszonyoknak megfelelően magamra öltöttem néhány réteg ruhát és kiszálltam az autóból. Az állomáson beütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét, majd a Rákóczi úton elsétáltam a városközpontba. Készítettem néhány fényképet a Fő téren, majd egészséges izgalommal a testemben elindultam afelé a településrész felé, amelyről korábban sok rosszat olvastam. Lehet, hogy korán volt, lehet, hogy hideg volt, de az is lehet, hogy csak túl sok rosszat olvastam korábban erről a részről, de azon kívül, hogy valóban nagy szegénységről árulkodott sok ház, semmi negatív tapasztalatom nem volt.

A reggeli nap fénye világította meg a putnoki vasútállomás épületét

Putnok, Szentháromság-templom

Serényi-kastély

OKT 01.: Tömörd – Szeleste (2022.02.12.)

Egy különleges szakaszt teljesítettünk a fiammal február közepén. A farsangi díszbe öltöztetett tömördi buszmegállóból indultunk útnak, a falu szélén tartottunk egy rövid matematika órát, majd Kincsédpusztától az Ablánci Csárdáig száguldoztunk az erdei versenypályán. A csárdánál ebédeltünk (hátizsákból, hazait), utána pedig megmásztuk a szakasz legmeredekebb emelkedőjét. Miután szárazon megúsztuk a vasút alatti átkelést, meg sem álltunk Szelestéig, ahol a túrát egy retró pecséttel zártuk le.

„Hol van a közelben olyan szakasz, amit nem jártál még végig?” – ezzel a kérdéssel fordult hozzám a feleségem, amikor megtudta, hogy másnap reggel csak hét órakor indulunk útnak a fiammal. Valóban szokatlan volt, hogy ilyen későn kell otthonról elindulni, de mivel mindössze 20 km-t terveztünk gyalogolni, ráadásul majdnem sík terepen, különösebb látnivaló nélkül, ezért nem kellett a kora reggeli buszra sietni.

Szombathelyen a vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan buszoztunk el 20 perc alatt a túránk kiinduló állomására, Tömördre. A farsangi díszbe öltöztetett buszmegállónál nem időztünk sokat, miután nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t, már talpaltunk is felfelé az enyhén emelkedő Fő utcán.

Tömörd

Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket

A túraszakasz második legnagyobb emelkedője

OKT 25.: Felsővadász – Gibárt (2022.01.15.)

Egy kis szünet után a Cserehátban folytattam az OKT kalandozásaimat. 7 település, kevés látnivaló, köd, mégis jobb volt, mint amire számítottam.

Majdnem 2 hónap telt el az előző túrám óta, így nem csoda, hogy már nagyon mehetnékem volt. Nézegettem, hogy hol folytassam az OKT-t, végül a Felsővadász – Gibárt szakaszra esett a választásom. Nem túl hosszú, nincs benne sok szint, pont jó lesz egy újrakezdő túrának. A logisztika nem egyszerű, de megoldható, sőt még választási lehetőség is van. Ha reggel korán felkelek és Szikszón hagyom az autót, akkor már 8 órakor útnak indulhatok. A nehézséget a délutáni visszaút jelentheti, mert délután nem nagyon van tömegközlekedés Gibárt és Encs között. A másik lehetőség, hogy reggel Gibárton hagyom az autót és 2 átszállással (Encs, Szikszó) jutok el 10 órára Felsővadászra. Ekkor a célban vár az autó, de az egynél több átszállás, viszonylag rövid átszállási időkkel kicsit kockázatos. Végül az időjárás előrejelzés segített dönteni. Mivel délelőttre ködös időt jósoltak, délutánra pedig ragyogó napsütést, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a későbbi indulást választom.

A szokásos reggeli előkészületeket követően 5 óra után néhány perccel ültem autóba. A hőmérséklet valamivel fagypont alatt volt és sűrű köd lepte be a tájat, ezért még a megszokottnál is sötétebb volt az úton. A Megyeri hídon alig látszottak a világítótestek, de az autópályán már mintha felszállt volna egy kicsit a köd. Jó tempóban lehetett haladni egészen Gyöngyösig. Ott az autó lámpájának fényében úgy látszott, mintha valami esne. Aztán egyre fehérebb lett az út széle... Nem sokáig tartott a havas szakasz, ismét a ködé lett a főszerep. Még egy rövid havas szakasz következett, majd Miskolc környékén mintha megpillantottam volna az első napsugarakat. De az is lehet, hogy csak képzelődtem, mert utána ismét ködbe borult a táj és ez már így is maradt egészen Gibártig. Mármint amíg a túra végén vissza nem értem Gibártra...

A hajnali utazás nyomai az autón

OKT 21.: Kékestető – Sirok (2021.11.21.)

Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.

Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.

Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.

Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.

Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.

Ballagtam felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen egy mókus állt meg velem szemben. Egyáltalán nem félt, kétlábra állt és nézelődött. Mire bekapcsoltam a fényképező gépemet, már megunta a nézelődést és tovább ugrált a járda túloldala felé, de még így is sikerült róla egy viszonylag közeli képet készítenem. Amíg a mókust követtem a tekintetemmel, a mellettem lévő faágon egy cinege hívta fel magára a figyelmet és kérte, hogy őt is örökítsem meg. A kérésének nem tudtam ellenállni.

A cinege...

... és a kíváncsi mókus

OKT 01.: (Velem –) Írott-kő – Kőszeg (2021.10.27.)

Ezen a napsütéses őszi napon a Dunántúl legmagasabb pontján folytattam a Kéktúrás vándorlásomat. Ezúttal a kisebbik fiam jött velem Velem központjától Kőszegig. Reggel korán indultunk el otthonról, de csak 11 órakor értük el az első pecsételőpontot. Útközben megnéztük a Szent Vid-kápolnát és a Kéktúra emlékművet, valamint leküzdöttünk 500 méter szintemelkedést. A Hörmann-forrás, a Stájer-házak és a Vörös-kereszt érintésével másztunk fel az Óház-tetőre. Utána még egy, pontosabban hét forrást és két keresztet ejtettünk útba, mielőtt a kálvária stációi mellett megérkeztünk Kőszegre.

Az idei őszi szünetben is sikerült időt szakítani a Kéktúra folytatására, ezúttal kettesben a kisebbik fiammal. Sajnos (vagy szerencsére) egyre fogynak a még nem teljesített kilométerek, ezért egyre nehezebb olyan szakaszt találni, amelyiknek nem túl nehéz a logisztikája és egy 11 éves gyerekkel is végig lehet járni egy nap alatt. A térképet nézegetve végül a nyugati végpontra esett a választásom. Bevallom, hogy éreztem egy kis kísértést, hogy Bozsokról vágjunk neki a Dunántúl legmagasabb pontja meghódításának, de végül mégis a velemi indulás mellett döntöttem.

Szokás szerint korábban keltünk, mint a nap, így az első fénysugarakra egészen az M85-ös autópályáig kellett várni. Ködös-párás volt a reggeli táj, de bíztam benne, hogy mire felérünk az Írott-kőre, addigra kitisztul a levegő és nem csak az orrunk hegyéig fogunk látni. Kőszegen a TESCO parkolójában hagytuk az autót, onnan sétáltunk át a vasútállomáshoz, majd buszra szálltunk és negyedóra alatt átbuszoztunk Velemre. Hazaszóltunk telefonon, hogy rendben megérkeztünk, bekapcsoltam a GPS-t, majd elindultunk a Petőfi Sándor utcán a K+ jelzéseket követve. A jelzések egy idő után az út bal oldalán, a fák között folytatódtak, de mi ezt nem vettük észre és maradtunk az úttesten.

Indulás a Szent Vid-kápolna felé

Az első magyar szentcsalád szobra: Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg

OKT 01.: Sárvár – Szeleste (2021.10.09.)

Egy rövid, könnyű túrát választottunk a fiaimmal erre a hétvégére. Sárvárról, a vár parkolójából indultunk egy kis csapattal, a Gyöngyös-patak töltésén elszaladtunk Csényeújmajorra, majd az aszfalton Csényére. Félúton, Bögötön tartottunk egy kis pihenőt, majd "megmásztuk" a nap első emelkedőjét. Sétáltunk erdőben, mezőn és szántóföld szélén, a cél előtt nem sokkal pedig megmásztuk a nap második emelkedőjét, az autópálya hídját. Szelestén fejeztük be a túrát.

Ebben az évben is jelentkeztünk a fiaimmal a Kéktúrázás napjára és ismét egy nyugat-Magyarországi szakaszt szemeltük ki magunknak. Sokat gondolkoztam, hogyan oldjuk meg a logisztikát. (Alsó-)Szelestéről az egyik vonat túl korán indult, ahhoz már reggel 4 órakor el kellett volna otthonról indulni. A következő viszont csak háromnegyed 8-ra ért Sárvárra, azzal nem lehetett volna háromnegyed 8-ra a vár parkolójához érni. Buszos lehetőséget sem találtam, így maradt az a megoldás, hogy Sárváron, a vasútállomásnál hagytuk az autót és a túra végén kellett oda visszajutni.

A jelentkezők között nem volt túl népszerű a szakasz, mindössze 11-en jelentkeztünk az 50 helyre. Háromnegyed 8-kor a túravezető tartott egy névsorolvasást, röviden mesélt Sárvár történetéről, majd a csoportkép elkészítése után, pontban 8 órakor útnak indultunk.

Egy 11 fős kis csapattal indultunk útnak a vár parkolójából

Másról nem is nevezhették volna el ezt az utcát, mint Nádasdy Ferencről

OKT 23.: Bánkút – Putnok (2021.09.18.)

Szeptember közepén egy hosszú menettel búcsúztam a Bükktől. Bánkútról egy lenyűgöző erdei úton indultam el Mályinka felé, útközben hosszabb-rövidebb kitérőkkel megnéztem a Vásárhely-követ, a dédesi vár romját és felmásztam a Begyeleg-kilátóra. A Lázbérci-víztározó partján ebédeltem, majd az Upponyi-szoroson és a fahídon átkelve megérkeztem Upponyba. Sarat dagasztva felmásztam a Kalica-tetőre, utána pedig a Három-kő-bérc két kilátópontjáról gyönyörködtem a tájban. A Határ-völgyben hallgattam egy kis szarvasbőgést, végül pedig Putnokon ütöttem be az utolsó bükki pecsétet a füzetembe.

Szerencsére a nyár elmúltával sem szűnt meg a szombati Miskolc – Bánkút buszjárat, ezért a bükki szakasz befejezésével nem kellett a következő nyárig várnom. Ezúttal „teljesen környezettudatos” túrát terveztem, azaz csak tömegközlekedéssel próbáltam megoldani a reggeli oda- és az esti hazautazást. Mivel azonban az esti hazajutást a budapesti átszállások miatt egy kicsit kockázatosnak éreztem, ezért végül a Keleti pályaudvarig autóval mentem, onnan vonatoztam Miskolcra, majd buszoztam fel Bánkútra. Este aztán az is kiderült, hogy jól döntöttem.

4 és fél óra utazás után, háromnegyed 10-kor szálltam le a buszról a hegytetőn. Bekapcsoltam a telefonomon a GPS-t és már indultam is az ismert úton a pecsételőhely felé. Az esőbeállónál megnéztem, hogy előző alkalommal merre kellett volna elindulni, aztán folytattam tovább a sétát a turistaház felé. Ezúttal is a kinti pecséttel igazoltam az ottjártamat. A házat elhagyva sétáltam egy kicsit az erdőben, majd néhány perc alatt visszaértem a műútra, ahol nem sokkal korábban a busszal jöttem felfelé.

Két hónap után újra itt

Könnyed, bemelegítő erdei séta