OKT 11.: Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt (2021.02.14.)

2017-ben, amikor teljesítettem ezt a kéktúra szakaszt, már sötét volt és fáradt voltam, így fel sem merült bennem, hogy felmenjek a Jankovich-barlanghoz. De a hely azóta ott szerepelt a bakancslistámon.

Gyönyörű, napos idő volt ezen a februári vasárnapon, fagypont körüli hőmérséklettel. Ebéd után bakancsot húztam, tettem egy kis enni-innivalót a hátizsákomba és elindultam, hogy felmásszak a bajóti Öreg-kő oldalában nyíló barlangokhoz.

Mogyorósbányán, a templom előtt leparkoltam az autóval és elindultam felfelé a Fő utcán. Úgy emlékeztem, hogy az utolsó házakat elhagyva egy bokatörő köves úton kell továbbsétálni. Most viszont nem akart véget érni az aszfalt. Rosszul emlékszem? Nem, nem az emlékeim csaltak meg, hanem az elmúlt másfél évben elkészült a SacraVelo kerékpárútnak ez a szakasza, így a bokatörő köves út helyett tükörsima aszfalton lehet gyalogolni a letérésig, ahol a K jelzés jobbra kanyarodik.

Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait

OKT 17.: Nógrád – Kisinóci th. (2021.01.17.)

Az előző börzsönyi kirándulás után nem sokat kellett várni a folytatásra. Két héttel később leesett a hó, így nem tudtam ellenállni a csábításnak és útnak indultam. Kicsit kalandosra sikerült a megérkezés Nógrádba, de így legalább volt egy kis plusz bemelegítés az emelkedők előtt. A Cseresnyés-patakig szinte száguldoztam a havas utakon, utána viszont visszavettem a tempóból. A Foltán-keresztnél pihentem egy kicsit, majd a Csóványos nyergében gyönyörködtem a havas téli tájban. A kilátónál sokan voltak, így ott nem időztem sokat. Bokáig érő hóban csúszkáltam lefelé a hegytetőről, a Szabó-köveknél pedig ismét gyönyörködtem a téli tájban. Égés-tető, Rakodó-nyereg, majd egy váratlan jobbkanyar után fel a hegyre, a Nagy-Hideg-hegyre. Onnan már csak lefelé vezetett az út, kezdetben kanyarogva, később nyíl egyenesen. A Kisinóci turistaháznál pecsételtem, majd a műúton legyalogoltam Kóspallagra, ahol reggel az autót hagytam.

„...vajon mikor indulhatok neki újra a börzsönyi sétának, ezúttal fel a (havas?) Csóványosra?” Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben Nagymarosról, az előző börzsönyi kéktúráról autóztunk hazafelé a fiammal. Szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy teljesüljön a vágyam. Két héttel később leesett az első hó, a szibériai hideg pedig egy kicsit később érkezett, mint azt a meteorológusok jósolták, így ideális túraidő ígérkezett a Magas-Börzsöny megismeréséhez.

Hajnalban, amikor kinéztem az ablakon, mindent fehér lepel borított és szakadt a hó. Egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy otthon maradok. De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot: „Nem kirándulni készültem, hanem túrázni!”.

A sűrű hóesés és a téli útviszonyok miatt kicsit később érkeztem meg Kóspallagra, mint azt előző este elterveztem, így már nem volt arra időm, hogy autóval felmenjek a Kisinóci turistaházig és onnan gyalogoljak vissza a busz indulásáig a templomhoz. Leparkoltam hát Kóspallagon a templom előtt, átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan néhány perccel később el is indult a busz Verőcére. A távolságtartással most sem volt gond, rajtam kívül mindössze egy utas volt a buszon, ő is csak néhány köztes megálló erejéig.

Verőcén, miután leszálltam a buszról, volt még időm nézelődni, így először lesétáltam a Duna-partra, csak utána indultam el a Magyarkút-Verőce vasúti megállóhoz. A megállóban kényelmesen megreggeliztem, mielőtt Vác felől berobogott a piros-sárga Bzmot motorvonat.

Ybl Miklós "sétálgat" Verőcén, a Duna-parti támfal lépcsőjén

OKT 17.: Kisinóci th. – Nagymaros (2021.01.02.)

Egy rövid téli pihenő és a szilveszteri családi társasjátékparti fáradalmainak kipihenése után, az új év második napján vágtunk neki az első börzsönyi kéktúra szakasznak. Nagymarosról elvonatoztunk-buszoztunk a Kisinóci turistaházig, onnan felmásztunk a Kálvária aljára, majd leereszkedtünk Kóspallagra. A falut elhagyva sétáltunk egy kicsit az erdőben, majd a Békás-rét szélén azt találgattuk, hogy melyik hegycsúcsokat látjuk a távolban. A villanypásztorok ismét "betereltek" bennünket az erdőbe, ahol először leereszkedtünk a Malom-patak völgyébe, majd pedig felmásztunk a Törökmezői turistaházhoz. A pihenő és az állatkerti séta után egy egyenes szakasz következett, majd ismét lefelé vitt az út, ezúttal a Vizes-árokba. Az árokból a Csapás-rétre másztunk fel és ott sétáltunk el a Köves-mezőig. A Világosi-térig ismét egy könnyebb szakasz következett, de a Julianus-kilátó előtti emelkedő alaposan megizzasztott bennünket. Végül a Szent Mihály- és a Sváb-nyergen keresztül ereszkedtünk le Nagymarosra, egészen a Duna partjáig.

Börzsöny... Mintha valami átok ült volna ezen a tájegységen. 2018 óta minden évben elhatároztam, hogy elindulok a szeptemberi teljesítménytúrán és egyben teljesítem a 42 kilométeres szakaszt, de mindig közbe jött valami. Legutoljára, 2020-ban a vírus. Azóta is inkább a Cserhátban és a Balaton-felvidéken barangoltam, mindig kitaláltam valamit, hogy miért nem a Börzsöny... Most azonban már nem volt menekvés...

Hetek óta felhős, ködös volt az idő, a napot csak fényképen láthattuk, így az első olyan hétvégén, amikor végre újra előbújt a nap a felhők mögül, bakancsot húztam és elindultam. Most is a Balaton-felvidéket néztem ki úti célnak, de mivel a kisfiam is szeretett volna velem jönni, ezért, és a rövid nappalok, valamint az érvényben lévő kijárási korlátozás miatt egy közelebbi szakaszt kellett választani. Így maradt a Börzsöny nyugati (déli) része a Kisinóci turistaház és Nagymaros között.

Reggel Nagymarosig mentünk autóval és közvetlenül a vasútállomás mellett sikerült parkolóhelyet találni. Az érvényben lévő vészhelyzet miatt még fizetni sem kellett a parkolásért! Szob felől pontosan érkezett a vonat, ráadásul nem is akármilyen vonat, hanem egy új, emeletes Flirt. Sajnos csak egy megállót utaztunk vele, de a kisfiam így is nagyon örült neki.

A nap első emlékezetes eseménye, az emeletes Flirt vonat Nagymaros és Kismaros között

OKT 19.: Mátraverebély – Garáb (2020.12.05.)

Búcsú a Cserháttól... A november-decemberi időszak egyetlen napsütéses hétvégéjén teljesítettem az OKT utolsó hiányzó cserháti szakaszát. Mátraverebélyről indultam és a Csapás-tetőn keresztül jutottam el a szentkúti kegyhelyhez. A barlanglakások után még nézelődtem egy kicsit a "Szent" forrásoknál, majd a lovak közé csaptam és átvágtattam Sámsonházára. A kőfejtőnél felmásztam a hegytetőre, majd egy újabb le-fel kombináció után a Csonka tetejéről csodáltam meg a Mátra hegycsúcsait és Nagybárkány templomtornyát. Lereszkedtem a faluba, majd elindultam a hosszú, véget érni nem akaró emelkedőkön keresztül a Cserhát 500-as csúcsaira. A négyfenyői menedékháznál gyűjtöttem egy kis (lelki)erőt és a Nagy-Kő-tetőn keresztül érkeztem meg a Garábi-nyeregbe, ahol ezúttal is fényképpel igazoltam a szakasz teljesítését.

December első hétvégéjén indultam a 2020. év (valószínűleg) utolsó kéktúrájára. Ekkor már hetek óta felhő takarta a napot, így egész héten árgus szemekkel lestem az időjárás előrejelzést, vajon milyen idő várható szombaton, érdemes-e útnak indulni?

A kijárási korlátozás szabályait betartva, de a lehetőségeket teljes mértékben kihasználva, hajnali 5 órakor ültem autóba és indultam Garáb felé. Azt gondoltam, hogy ezen a korai órán egyedül leszek az úton, de tévedtem. Mintha a fél ország egyszerre, pontosan 5 órakor indult volna útnak...

Szerencsére komolyabb fennakadás nélkül, időben odaértem a kis cserháti faluba. A buszfordulónál leparkoltam az autóval, majd lesétáltam a Faluháznál található buszmegállóba. (Nyáron hallottuk a helyiektől, hogy állítólag valaki már látott olyan embert, aki hallotta, hogy valamikor megesett, hogy a busz nem ment fel a buszfordulóig, ezért inkább a Faluháznál kell rá várni.)

Alighogy leértem a megállóba, már érkezett is Felsőtold felől a busz. Ezúttal elment a fordulóig... A buszon könnyű volt ülőhelyet találni, mert csak a vezetőülés volt foglalt, valamint még két sor volt szalaggal lezárva. Ecsegen és Csécsén felvettük a Pásztóra igyekvő (többnyire) idősebb utasokat, majd közel 45 perc zötykölődés után érkeztünk meg a városba. A Csillag téri megállóban megvártam a salgótarjáni buszt, amelyik aztán negyed óra alatt átrepített Mátraverebélyre.

A buszról leszállva a Polgármesteri Hivatalhoz mentem, hogy beüssem a nap első pecsétjét. Az adminisztráció és a gyors szerelvényigazítás után végül fél 9-kor indultam útnak. Végigsétáltam a Rákóczi úton, majd az út végén jobbra fordultam és a gyalogos aluljárón átmentem a 21-es út alatt.

Mátraverebély, Rákóczi út

OKT 18.: Alsópetény – Ősagárd (2020.11.13.)

Egy rövid, hiánypótló túrára indultam ezen a ködös, novemberi péntek reggelen. Hiánypótló, mert az utolsó néhány túrán nagyon sokat mentem aszfalton, így már hiányzott egy kis „dagonya”. Továbbá hiánypótló azért is, mert már csak ez a szakasz hiányzott a Cserhát közepéről.

Ezúttal nem kellett korán indulnom otthonról, mert a kiszemelt busz csak 8 órakor indult Ősagárdról Felsőpeténybe. (Az éjszakai kijárási tilalom miatt 5 óra előtt el sem indulhattam volna.) Háromnegyed 8-kor érkeztem meg Ősagárdra, leparkoltam az evangélikus templom előtt, majd átsétáltam az orvosi rendelőhöz, a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz, amelyen a vezetővel együtt mindössze öten voltunk, így utazás közben nem volt nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Negyed 9-kor szálltam le a buszról Felsőpetényben, a bányánál, ahonnan gyalog sétáltam át Alsópeténybe. (A következő busz csak 11 órakor lett volna, addigra én már majdnem visszaértem Ősagárdra.)

Felső- és Alsópetény között

A völgyben feltűntek Alsópetény első házai

OKT 05.: Badacsonytördemic – Tapolca (2020.10.28.)

Az iskolai őszi szünetben újabb Balaton-felvidéki pecsétekkel gyarapodott a gyűjteményünk. Ezúttal Badacsonytördemicről indultunk, az aszfalton átsétáltunk Szigligetre, ahol megnéztük az avasi templomromot és a várat. A települést elhagyva még jónéhány kilométert sétáltunk aszfalton, mielőtt a szőlősorok végében elindultunk felfelé a Szent György-hegyre. Újabb aszfaltos szakasz következett, amely elvezetett a Lengyel-kápolna mellett és csak az Oroszlánfejű kútnál ért véget. Onnan még sétáltunk egy kicsit a szőlő- és gyümölcsültetvények között, majd az erdőben folytattuk a hegymenetet. A K3 jelzésen felmásztunk a Szent György-hegy tetejére, utána a K jelzésre visszatérve gyorsan leértünk az orgonasípok tetejéhez. A sziklás és meredek lépcsőn leereszkedtünk a turistaházhoz, majd egy kevésbé meredek úton a présházakhoz és a szőlőültetvényekhez. Az Ürgelyuk és a városhatár között szedtük a lábainkat, hogy minél előbb végére érjünk a veszélyes aszfaltos szakasznak. Nosztalgiáztunk egy kicsit a Malom-tó partján, majd elsétáltunk a vasútállomásra, ahol reggel az autót hagytuk. Hazafelé elmentünk még a benzinkúthoz, hogy a régi OKT pecséttel is gazdagodjon a gyűjteményünk.

Amikor az őszi szünetre szerveztük a programot, akkor mondta a feleségem, hogy „Egyik nap elmehetnénk túrázni.”. Nekem nem kellett kétszer mondani, volt a tarsolyomban egy útszakasz, ahol az előző napok özönvíz szerű esőzései ellenére sem kellett túl nagy dagonyára számítani. Azt én sem gondoltam, hogy ennyire nem...

Ezúttal nem kellett nagyon korán kelni, mivel csak 9.47-kor indult a vonat Tapolcáról. Annak ellenére, hogy hétköznap volt és már jócskán elmúlt 9 óra, amikor odaértünk a vasútállomásra, sikerült parkolóhelyet találni a Lokomotív büfé előtt. Megvettem a jegyeket, majd elsétáltunk az állomásépület mögött látható „befalazott mozdonyhoz”. Ezután felszálltunk az állomáson indulásra várakozó piros-sárga Bzmot motorvonatra, amellyel 10 perc alatt átzötyögtünk Badacsonytördemicre.

A tapolcai állomás Nohab mozdonya

A piros-sárga Bzmot, amellyel Badacsonytördemicig zötyögtünk

OKT 03.: Zalaszántó – Sümeg (2020.10.10.)

A Kéktúrázás napján jártunk végig egy újabb OKT szakaszt. Ezúttal Zalaszántóról indultunk, tettünk egy rövid kitérőt a Sztúpához, majd erdőn-mezőn sétálgatva elértünk a Hidegkúti majorhoz. Onnan felmásztunk Tátika várához és gyönyörködtünk a kilátásban. Visszatérve a K jelzésre egy vadregényes erdőben mentünk tovább. Az ezt követő aszfaltos szakaszon mindössze az őzlábgombák, az ördögigafa és az alig-alig csordogáló Sarvaly-forrás érdemel említést. Sümeghez közeledve még ennél is kevesebb volt a látnivaló, egyedül a vár egyre közeledő falai jelezték, hogy már nincs messze a nap utolsó pecsétje, amelynek lenyomata a vasútállomáson került bele az igazolófüzetbe.

Az MTSZ 2020-ban október 10-re hirdette meg a Kéktúrázás napját. Mivel nem rajongok a tömegrendezvényekért, ezért nem szándékoztam rajta részt venni. De olyan sok helyen találkoztam az esemény reklámjával, hogy végül mégsem tudtam nemet mondani. Kerestem tehát egy olyan szakaszt, amelyiket még nem jártam végig, nem túl rövid, nem nehéz a logisztikája és néhány nappal az indulás előtt még csak kevesen jelentkeztek rá. Miután találtam ilyet és jelentkeztem, a fiaimnak is megtetszett az ötlet, de ők egy kicsit rövidebb szakaszra szerettek volna menni. Ezért újrakezdtem a keresgélést. Végül, kompromisszumos megoldásként a Zalaszántó – Sümeg szakasz mellett döntöttünk. (A távolság és a logisztika jó volt, de a 30 résztvevő már egy kicsit soknak tűnt.)

Ahhoz, hogy időben odaérjünk a „rajthoz”, most is hajnalban kellett otthonról indulnunk. Sümegen, a buszmegálló mellett hagytuk az autót, hogy a túra végén már ne kelljen tömegközlekedni. Kicsit tartottam tőle, hogy sokan választják ezt a megoldást és tömeg lesz a zalaszántói buszon, de szerencsére nem így történt.

Fél órával a gyülekező előtt értünk Zalaszántóra. Volt még időnk az indulásig, ezért elmentünk pecsételni, valamint nézelődtünk egy kicsit a közelben.

Magyarország legkisebb kápolnája, a Szent Vendel kápolna

Sajnos a belsejére ráférne egy felújítás

Kisvonat