OKT 25.: Felsővadász – Tornabarakony (2022.06.17.)

Június közepén egy hosszú hétvégét töltöttem el a Cserehát és az Aggteleki-hegység dombjai között. Pénteken bemelegítésként Felsővadászról indultam, Irotán pihentem egy kicsit, a Kecske-padnál visszafordultam, Rakacaszenden pedig megszakítottam a túrát. Sétáltam egyet a tóparton, a zápor elől behúzódtam a buszmegállóba, majd a nap lezárásaként átsétáltam Tornabarakonyba.

70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén – a kéktúra 70 éves jubileuma alkalmából indította el a Lokomotív Turista Egyesület ezt a jelvényszerző mozgalmat, nekem pedig éppen 70,2 km hiányzott Aggtelek és Felsővadász között.

Hosszas szervezés és többszöri újratervezés után végül június közepére sikerült szállást, szabadságot és fuvart szervezni, így nekivághattam a túrának. Csütörtök este, munka után indultam otthonról és 11 óra után érkeztem meg Tornabarakonyba, a Zsályás házba. Másnap reggel a szomszédos Levendulás ház tulajdonosa, Edit vitt el az ő két szállóvendégével együtt Felsővadászra. Reggel 8-kor indultunk és légvonalban ugyan mindössze 15 km a két település közötti távolság, autóval viszont 50 km-t és több, mint egy órát utaztunk. De nem volt haszontalan az autóban töltött egy óra, sok hasznos és érdekes információt tudtunk meg a környékről.

Negyed 10-kor indítottam el a telefonomon a GPS-t valamint a képzeletbeli visszaszámlálót, amelyik a 70 órából hátralévő időt méri. Januárban, amikor erre jártam, csak a kerítésen kívülről néztem meg az iskolának használt Rákóczi-kastélyt. Mivel egyáltalán nem kellett sietnem, ezért a pecsételés után a kastély felé vettem az irányt. Néhány nappal korábban már elkezdődött a nyári szünet, de a kapu nyitva volt, valaki éppen a járdát sepregette és megengedte, hogy körbesétáljak az épület körül. Az iskolától az attól mindössze néhány lépésnyire található Szent József-templomhoz is elsétáltam, majd ráfordultam a K jelzésre és útnak indultam Aggtelek felé. Még nem volt 10 óra, de a nap már szinte égetett, így ahol lehetett, próbáltam az árnyékban sétálni.

Rákóczi-kastély, ma iskolaként használják

Emlékmű a kastély előtti parkban

Szent József-templom

OKT 01.: Tömörd – Kőszeg (2022.05.22.)

Ezúttal rendhagyó módon, a vasárnapi ebéd után indultam útnak, hogy végigjárjam a OKT újabb szakaszát. Kora délután Tömördön már kész is voltam a szakasz igazolásával, de azért még kellett egy kicsit sétálni, mire újra autóba ülhettem és indulhattam hazafelé. Közben megnéztem a Szent Ilona-szobrot, fényképeztem virágokat, nyulakat, őzet és siklót, átléptem egy különleges vonalat és adtam magamnak egy kis házi feladatot. Azért, hogy legyen valamennyi kaland is a túrában, tettem egy kitérőt a Belovich-kápolnához, de még így is sikerült sötétedés előtt lencsevégre kapnom az 500 éves platánfát.

„Ez már megszállottság!” – ez volt a feleségem első reakciója, amikor elmondtam neki, hogy milyen programot tervezek vasárnap délutánra. „De hiszen többet fogsz autózni, mint gyalogolni!” – tette hozzá. Ez utóbbi kijelentésre még mondhattam volna, hogy majd gyorsabban megyek az autópályán, utána pedig lassabban sétálok, de a megállapítás első felével egyet kellett értenem. 2016-ban, amikor rátaláltam Hörpölin kéktúrás honlapjára, valami elindult bennem és azóta minden lépéssel egyre jobban a hatalmába kerít. Nem tagadom, valóban a kéktúra megszállottja lettem az elmúlt 5 évben. Szerencsére a család is elfogadja ezt a hóbortomat, ezért a feleségem megjegyzésében sem volt semmi bántó szándék. Egyszerűen csak kimondta, hogy mi a helyzet.

Ezúttal tehát nem kellett korán kelnem, hanem miután befejeztem a vasárnapi ebédet, csomagoltam egy kis uzsonnára valót és innivalót, majd beültem az autóba és elindultam Kőszegre. 3 óra után néhány perccel érkeztem meg a városba. Vasárnap lévén a belvárosban is ingyen lehetett parkolni, így a Fő tértől nem messze állítottam le az autót. A busz indulásáig még volt negyed órám, ezért megelőlegeztem magamnak az esti célba érkezést és elsétáltam a Fő térre, hogy beüssem a füzetembe az igazoló pecsétet.

4 óra előtt szálltam le a buszról Csepregen. Volt 10 percem a tömördi busz indulásáig, ezért sétáltam egy kicsit a Promenád környékén.

A Csepregi Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár épülete a buszmegálló mellett

Szent Miklós-templom

A tömördi buszon vettem észre, hogy a busz rendszáma is rajta van a jegyen: MYR658 és 657

Gerecse 40 (2022.04.23.)

Ebben az évben hagytam magam elcsábítani és az 50 km-es táv helyett a 40. rendezés alkalmából meghirdetett 40 km-es távra neveztem. A korábbi évek tapasztalatai alapján azt gondoltam, hogy hamar betelik az 1040 fős létszám, ezért nem bíztam a szerencsére az indulási lehetőséget és mindjárt az elején befizettem a nevezési díjat. Aztán ahogy telt-múlt az idő, csak nem akart betelni a létszám és még az indulás előtti napon is bőven volt hely mindegyik távon. Ez persze nem szegte a kedvemet, de csodálkoztam rajta.

A nevezés állása az indulás előtti napon

OKT 24.: Putnok – Kelemér – Aggtelek (2022.03.12.)

A márciusi hosszú hétvége első napja kellően fagyos volt ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül induljak túrázni a tavaszi kertimunka helyett. Reggel szikrázó napsütés fogadott a putnoki vasútállomáson. Rövid városnézés után a Szörnyű-völgyi patak mellett sétáltam, ahol szörnyű volt látni a rengeteg szemetet az út szélén. A halastónál kissé megriadtam a rianástól, a Piroska-hegy nyergében pedig leesett az állam a csodálkozástól. A Mohos-tavaknál csak a Kisasszonyok fáját láttam, de Kelemérre éppen időben érkeztem.

Rövid pihenő után Aggtelekről folytattam a sétát. Az út első részét részben külföldön tettem meg, majd a senki földjén keresztül érkeztem meg a Hármashatárhoz. Onnan Zádorfalváig eseménytelen volt az erdei és mezei séta. A kocsmában pecsételtem, majd egy rövid pihenő után átvágtam a gömöri dombokon. Végül kényelmesen átsétáltam Kelemérre, ahol ezúttal még a pecsételésre is jutott időm.

Már csak egy olyan szakasz volt, amelyiken még egy lépést sem tettem meg, a 24. Ősszel is nézegettem a Putnok – Aggtelek távot, de közlekedés miatt tavaszra terveztem a bejárást, amikor már későn sötétedik. Most viszont úgy adódott, hogy a fiamnak nem volt kedve korán kelni, így a „szűkös kínálatból” mégis ezt a szakaszt választottam. Az első ötletem az volt, hogy vasárnap megyek, mert akkor ugyan nagyon korán kell kelni, de legalább este nem kell sietni, hogy sötétedés előtt visszaérjek Putnokra. Családi program miatt viszont a vasárnap nem volt jó, így következett a B-terv. 11 órakor ér fel a busz Putnokról Aggtelekre, este 6-ig világos van, 31 km, nem lehetetlen. Lefekvés előtt aztán eszembe jutott egy C-terv...

4:10-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom. Gyorsan összekészülődtem, beültem az autóba és útnak indultam Putnok felé. El sem akartam hinni, hogy végre ismét nem ködben vagy hóesésben autózom az M3-as autópályán. A gyönyörű kék ég és a szikrázó napsütés miatt még az sem zavart, hogy a hőmérő folyamatosan -10°C körül egyensúlyozott.

Putnokon leparkoltam a vasútállomás épülete előtt, majd az időjárási viszonyoknak megfelelően magamra öltöttem néhány réteg ruhát és kiszálltam az autóból. Az állomáson beütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét, majd a Rákóczi úton elsétáltam a városközpontba. Készítettem néhány fényképet a Fő téren, majd egészséges izgalommal a testemben elindultam afelé a településrész felé, amelyről korábban sok rosszat olvastam. Lehet, hogy korán volt, lehet, hogy hideg volt, de az is lehet, hogy csak túl sok rosszat olvastam korábban erről a részről, de azon kívül, hogy valóban nagy szegénységről árulkodott sok ház, semmi negatív tapasztalatom nem volt.

A reggeli nap fénye világította meg a putnoki vasútállomás épületét

Putnok, Szentháromság-templom

Serényi-kastély

OKT 01.: Tömörd – Szeleste (2022.02.12.)

Egy különleges szakaszt teljesítettünk a fiammal február közepén. A farsangi díszbe öltöztetett tömördi buszmegállóból indultunk útnak, a falu szélén tartottunk egy rövid matematika órát, majd Kincsédpusztától az Ablánci Csárdáig száguldoztunk az erdei versenypályán. A csárdánál ebédeltünk (hátizsákból, hazait), utána pedig megmásztuk a szakasz legmeredekebb emelkedőjét. Miután szárazon megúsztuk a vasút alatti átkelést, meg sem álltunk Szelestéig, ahol a túrát egy retró pecséttel zártuk le.

„Hol van a közelben olyan szakasz, amit nem jártál még végig?” – ezzel a kérdéssel fordult hozzám a feleségem, amikor megtudta, hogy másnap reggel csak hét órakor indulunk útnak a fiammal. Valóban szokatlan volt, hogy ilyen későn kell otthonról elindulni, de mivel mindössze 20 km-t terveztünk gyalogolni, ráadásul majdnem sík terepen, különösebb látnivaló nélkül, ezért nem kellett a kora reggeli buszra sietni.

Szombathelyen a vasútállomásnál hagytuk az autót, onnan buszoztunk el 20 perc alatt a túránk kiinduló állomására, Tömördre. A farsangi díszbe öltöztetett buszmegállónál nem időztünk sokat, miután nyakamba akasztottam a fényképezőgépet és elindítottam a telefonomon a GPS-t, már talpaltunk is felfelé az enyhén emelkedő Fő utcán.

Tömörd

Farsangi díszbe öltözött buszmegálló, ahol Florenza Pietra Ferrara Primadonna fogadja az érkezőket

A túraszakasz második legnagyobb emelkedője

OKT 25.: Felsővadász – Gibárt (2022.01.15.)

Egy kis szünet után a Cserehátban folytattam az OKT kalandozásaimat. 7 település, kevés látnivaló, köd, mégis jobb volt, mint amire számítottam.

Majdnem 2 hónap telt el az előző túrám óta, így nem csoda, hogy már nagyon mehetnékem volt. Nézegettem, hogy hol folytassam az OKT-t, végül a Felsővadász – Gibárt szakaszra esett a választásom. Nem túl hosszú, nincs benne sok szint, pont jó lesz egy újrakezdő túrának. A logisztika nem egyszerű, de megoldható, sőt még választási lehetőség is van. Ha reggel korán felkelek és Szikszón hagyom az autót, akkor már 8 órakor útnak indulhatok. A nehézséget a délutáni visszaút jelentheti, mert délután nem nagyon van tömegközlekedés Gibárt és Encs között. A másik lehetőség, hogy reggel Gibárton hagyom az autót és 2 átszállással (Encs, Szikszó) jutok el 10 órára Felsővadászra. Ekkor a célban vár az autó, de az egynél több átszállás, viszonylag rövid átszállási időkkel kicsit kockázatos. Végül az időjárás előrejelzés segített dönteni. Mivel délelőttre ködös időt jósoltak, délutánra pedig ragyogó napsütést, ezért úgy döntöttem, hogy inkább a későbbi indulást választom.

A szokásos reggeli előkészületeket követően 5 óra után néhány perccel ültem autóba. A hőmérséklet valamivel fagypont alatt volt és sűrű köd lepte be a tájat, ezért még a megszokottnál is sötétebb volt az úton. A Megyeri hídon alig látszottak a világítótestek, de az autópályán már mintha felszállt volna egy kicsit a köd. Jó tempóban lehetett haladni egészen Gyöngyösig. Ott az autó lámpájának fényében úgy látszott, mintha valami esne. Aztán egyre fehérebb lett az út széle... Nem sokáig tartott a havas szakasz, ismét a ködé lett a főszerep. Még egy rövid havas szakasz következett, majd Miskolc környékén mintha megpillantottam volna az első napsugarakat. De az is lehet, hogy csak képzelődtem, mert utána ismét ködbe borult a táj és ez már így is maradt egészen Gibártig. Mármint amíg a túra végén vissza nem értem Gibártra...

A hajnali utazás nyomai az autón

OKT 21.: Kékestető – Sirok (2021.11.21.)

Ködös, felhős reggelen vágtam neki az utolsó mátrai kéktúra szakasznak. A hegytetőre felmentem busszal, onnan pedig "csak" le kellett ereszkedni Sirokra. A kilátópontokról a Tátra havas csúcsait nem láttam, de azért időnként megpillantottam a közeli települések ködpaplan alól kikandikáló háztetőit. Meredek lejtők és meredek emelkedők követték egymást, így félúton egy kis késében voltam a tervezett időhöz képest. A szakasz második felén aztán sikerült behozni a lemaradást, köszönhetően többek között a hosszú egyenes aszfaltnak Sirok közelében.

Már csak kevesebb, mint 300 km van hátra az Országos Kéktúrából, de úgy érzem, hogy most jön a neheze. Tél van, egyre rövidebbek a nappalok és egyre távolabb vannak a még hiányzó szakaszok. Ráadásul sok helyen a tömegközlekedés is elég bonyolult a két végpont között. Így jártam ezen a hétvégén is. Egy olyan szakasz van már csak, amelyikből még egyetlen métert sem tettem meg eddig. Ezen szerettem volna változtatni és ehhez még a busz menetrendje is megfelelő lett volna. Az egyetlen baj az volt, hogy hajnali négykor kellett volna otthonról indulnom. Mivel előző este a lányomért kellett menni és csak 11 óra után értünk haza, ezért már délután elhatároztam, hogy a B-terv lép életbe. A túra nem marad el, de nem Putnokról megyek tovább, hanem végigjárom a Mátra még hiányzó szakaszát.

Ezúttal viszonylag későn, csak 6 óra után indultam otthonról. Még sötét volt, amikor autóba ültem, de bíztam benne, hogy hamarosan megpillanthatom a felkelő nap első sugarait. Már az M3 autópályán jártam, amikor világosodni kezdett. Egészen addig akkora volt a köd, hogy szinte csak lépésben lehetett haladni. De az örömöm nem tartott sokáig, mert Mogyoród környékén ismét leereszkedett a köd (valószínűleg inkább fel sem szállt) és szinte éjszakai sötétség borult a tájra. És ez nem is változott egészen Mátrafüredig... A településre beérve viszont igazi verőfényes napsütés fogadott. Már kezdtem örülni, hogy felértem a ködhatár fölé. Hamarosan azonban újra köd borította be a tájat és ez már így is maradt egészen Mátraházáig.

Mátraházán egy autó sem volt még a parkolóban amikor odaértem, pedig már elmúlt 8 óra. Az autóban ülve megreggeliztem, majd kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba. Menetrend szerint megérkezett a busz és mintha versenyre gyakorolt volna a vezető, úgy száguldozott felfelé a kanyargós úton. Meg is lett az eredménye, néhány perc alatt felértünk a Szanatórium bejáratához.

Elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, hátamra kaptam a batyumat és elindultam felfelé a lépcsőn. Fújt egy kis szél, így nem csak látni nem lehetett a köd miatt, de a fákról még a víz is csepegett. Az előrejelzés alapján nem pontosan ilyen időre számítottam, de nem tudtam mit tenni, el kellett fogadni, hogy ez van.

Ballagtam felfelé a lépcsőn, amikor hirtelen egy mókus állt meg velem szemben. Egyáltalán nem félt, kétlábra állt és nézelődött. Mire bekapcsoltam a fényképező gépemet, már megunta a nézelődést és tovább ugrált a járda túloldala felé, de még így is sikerült róla egy viszonylag közeli képet készítenem. Amíg a mókust követtem a tekintetemmel, a mellettem lévő faágon egy cinege hívta fel magára a figyelmet és kérte, hogy őt is örökítsem meg. A kérésének nem tudtam ellenállni.

A cinege...

... és a kíváncsi mókus