OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében

OKT 02.: Káld – Sárvár (2021.03.26.)

Március végén Káldról folytattam az OKT bejárását. Miután átléptem a Farkas-erdő kapuján, hosszan gyalogoltam az Avas-úton. Megnéztem az avasi öreg tölgyet, tettem egy kitérőt a Scherg Lőrinc kilátóhoz, majd a Pilóta-dombon keresztül elsétáltam a Hidegkúti erdészházig és a közelében épült kis kápolnához. Pecsételés után majdnem 4 kilométert gyalogoltam egy nyílegyenes aszfaltcsíkon, de közben azért nem felejtettem el megnézni a korhadó banyafákat és kilátó névadójának, valamit a Farkas-erdő felújítójának síremlékét. Az erdő kapuján kilépve egy teljesen más jellegű túra kezdődött. Gércét elhagyva hosszan gyalogoltam a hétvégi kertek végében, mígnem megláttam a sitkei kis erdei kápolnát. A Kávária-kápolna mellett ebédeltem, majd egy mezőn, egy szántóföldön és a Haraszti-erdőn keresztül elsétáltam a Hegyközségre vezető műútig. A településről bicikliúton gyalogoltam át Sárvárra, ahol a Csónakázó-tavat megkerülve érkeztem meg a vár parkolójába.

Februárban, amikor a Mátrában túráztam, úgy terveztem, hogy tavasszal ott folytatom az OKT bejárását. Március közepre viszont egyáltalán nem csitult a járvány, sőt, még súlyosabb lett, mint korábban bármikor, ezért folytatásként egyelőre csak olyan szakasz jöhetett szóba, amelyiken tömegközlekedés igénybevétele nélkül is meg lehet tenni egy „elfogadható” távolságot. Mivel pénteken mentem, ezért abban szinte biztos voltam, hogy bármerre indulok is, útközben, az erdőben nem lesz nehéz megtartani a „szociális távolságot”.

Nézegettem a térképet és végül a Káld - Sárvár szakaszra esett a választásom. Az volt az elképzelésem, hogy reggel biciklivel elmegyek Sárvárról Káldra, otthagyom a biciklit és délután visszamegyek érte autóval. Írtam egy levelet Heyjoe-nak, hogy otthagyhatom-e nála a biciklit? Másnap meg is jött a válasz, hogy megoldható, de ezzel együtt azt is felajánlotta, hogy szívesen eljön értem reggel Sárvárra és ő inkább ezt a megoldást választaná, mint a 15+ km biciklizést. Annyira jól esett a felajánlás, hogy nem tudtam rá nemet mondani.

Péntek reggel fél 8-kor találkoztunk Sárváron, a vár parkolójában, majd egy rövid autóút és 2 pecsételés után 7:50-kor már útnak is indulhattam Káldról. A faluban még meghallgattam a katolikus templom reggeli harangjátékát, utána végigsétáltam a József Attila utcán és megérkeztem a Farkas-erdő kapujába. Miközben a kavicsos Avas-úton sétáltam, a fákon még nem lehetett látni a rügyeket, de a mindenhonnan zengő madárdal, valamint az avarból elő-előbukkanó zöld levelek jelezték, hogy itt a tavasz.

Keresztelő Szent János-templom

A Farkas-erdő fából épített kapuja

Körülbelül fél órát sétáltam az Avas-úton

OKT 22.: Sirok – Szarvaskő (2021.02.19.)

Február közepén, egy borongós péntek reggelen folytattam a barangolást a kéken. Ezúttal Sirokról indultam, ahol a vár a vírushelyzet miatt zárva volt, így a betonút végén jobbra, a sziklák (Barát, Apáca, Törökasztal) felé indultam. A sziklákat elhagyva Rozsnakpusztáig az egyetlen látnivaló néhány hatalmas szarvas volt, de túl zajos voltam, ahogy ropogott a bakancsom alatt a hó és a jég, ezért elszaladtak, mielőtt készíthettem volna róluk néhány fényképet. Pecsételés után ismét egy eseménytelen séta következett, de a Gilitkánál végre volt egy kis kihívás. A Szarvaskő feletti mezőre kiérve már látszott a Vodafone-kilátó, amelyet egy rövid kitérővel meg is látogattam. A kilátóból már csak le kellett ereszkedni a faluba, majd visszabuszozni Egerbe, ahol reggel az autót hagytam.

Ha lehet, akkor szeretem úgy megoldani a közlekedést, hogy reggel autóval elmegyek a túra végpontjára és onnan tömegközlekedek a kiinduló ponthoz. Most is ez lett volna a terv, de egyrészt a kijárási korlátozás miatt 5 óra előtt nem indulhattam otthonról, másrészt az egri átszállás is elég szoros lett volna, harmadrészt pedig hétköznap délután 20 percenként indulnak buszok Szarvaskőről Egerbe. Így aztán reggel fél órával tovább aludtam és Egerben, a vasútállomásnál parkoltam le az autóval. Kényelmesen átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan a busz fél óra alatt elvitt Sirokra.

A busz hosszan kanyargott a szerpentinen, már türelmetlenül vártam, hogy megérkezzünk Sirokra. Amint beértünk a faluba, jeleztem a leszállási szándékomat. A busz lassítani kezdett, de nekem gyanús lett, hogy még nem a falu központjában vagyunk. Azért, hogy elkerüljem a nógrádihoz hasonló reggeli bemelegítést, odamentem a vezetőhöz, aki készségesen segített, így ezúttal sikerült a megfelelő megállóban leszállnom a buszról.

Háromnegyed 9-kor indultam el a buszmegállóból. Pecsételtem a Hunor étterem tornácán található bélyegzővel, majd sétáltam tovább a Petőfi Sándor úton. 300 méterrel később jobbra fordultam és elindultam felfelé az enyhén emelkedő Dózsa György utcán. A házak között jól látszott (volna) a vár (, ha az oszlopok között keresztül-kasul húzódó villany- és telefonvezetékek nem zavarták volna a kilátást).

Amikor a vezetékek már nem zavarták a kilátást

OKT 11.: Mogyorósbánya – Péliföldszentkereszt (2021.02.14.)

2017-ben, amikor teljesítettem ezt a kéktúra szakaszt, már sötét volt és fáradt voltam, így fel sem merült bennem, hogy felmenjek a Jankovich-barlanghoz. De a hely azóta ott szerepelt a bakancslistámon.

Gyönyörű, napos idő volt ezen a februári vasárnapon, fagypont körüli hőmérséklettel. Ebéd után bakancsot húztam, tettem egy kis enni-innivalót a hátizsákomba és elindultam, hogy felmásszak a bajóti Öreg-kő oldalában nyíló barlangokhoz.

Mogyorósbányán, a templom előtt leparkoltam az autóval és elindultam felfelé a Fő utcán. Úgy emlékeztem, hogy az utolsó házakat elhagyva egy bokatörő köves úton kell továbbsétálni. Most viszont nem akart véget érni az aszfalt. Rosszul emlékszem? Nem, nem az emlékeim csaltak meg, hanem az elmúlt másfél évben elkészült a SacraVelo kerékpárútnak ez a szakasza, így a bokatörő köves út helyett tükörsima aszfalton lehet gyalogolni a letérésig, ahol a K jelzés jobbra kanyarodik.

Bokaficamító köves út helyett tükörsima aszfalton hagytam el a falu szélső házait

OKT 17.: Nógrád – Kisinóci th. (2021.01.17.)

Az előző börzsönyi kirándulás után nem sokat kellett várni a folytatásra. Két héttel később leesett a hó, így nem tudtam ellenállni a csábításnak és útnak indultam. Kicsit kalandosra sikerült a megérkezés Nógrádba, de így legalább volt egy kis plusz bemelegítés az emelkedők előtt. A Cseresnyés-patakig szinte száguldoztam a havas utakon, utána viszont visszavettem a tempóból. A Foltán-keresztnél pihentem egy kicsit, majd a Csóványos nyergében gyönyörködtem a havas téli tájban. A kilátónál sokan voltak, így ott nem időztem sokat. Bokáig érő hóban csúszkáltam lefelé a hegytetőről, a Szabó-köveknél pedig ismét gyönyörködtem a téli tájban. Égés-tető, Rakodó-nyereg, majd egy váratlan jobbkanyar után fel a hegyre, a Nagy-Hideg-hegyre. Onnan már csak lefelé vezetett az út, kezdetben kanyarogva, később nyíl egyenesen. A Kisinóci turistaháznál pecsételtem, majd a műúton legyalogoltam Kóspallagra, ahol reggel az autót hagytam.

„...vajon mikor indulhatok neki újra a börzsönyi sétának, ezúttal fel a (havas?) Csóványosra?” Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben Nagymarosról, az előző börzsönyi kéktúráról autóztunk hazafelé a fiammal. Szerencsére nem kellett sokáig várni, hogy teljesüljön a vágyam. Két héttel később leesett az első hó, a szibériai hideg pedig egy kicsit később érkezett, mint azt a meteorológusok jósolták, így ideális túraidő ígérkezett a Magas-Börzsöny megismeréséhez.

Hajnalban, amikor kinéztem az ablakon, mindent fehér lepel borított és szakadt a hó. Egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy otthon maradok. De aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot: „Nem kirándulni készültem, hanem túrázni!”.

A sűrű hóesés és a téli útviszonyok miatt kicsit később érkeztem meg Kóspallagra, mint azt előző este elterveztem, így már nem volt arra időm, hogy autóval felmenjek a Kisinóci turistaházig és onnan gyalogoljak vissza a busz indulásáig a templomhoz. Leparkoltam hát Kóspallagon a templom előtt, átsétáltam a buszmegállóba, ahonnan néhány perccel később el is indult a busz Verőcére. A távolságtartással most sem volt gond, rajtam kívül mindössze egy utas volt a buszon, ő is csak néhány köztes megálló erejéig.

Verőcén, miután leszálltam a buszról, volt még időm nézelődni, így először lesétáltam a Duna-partra, csak utána indultam el a Magyarkút-Verőce vasúti megállóhoz. A megállóban kényelmesen megreggeliztem, mielőtt Vác felől berobogott a piros-sárga Bzmot motorvonat.

Ybl Miklós "sétálgat" Verőcén, a Duna-parti támfal lépcsőjén

OKT 17.: Kisinóci th. – Nagymaros (2021.01.02.)

Egy rövid téli pihenő és a szilveszteri családi társasjátékparti fáradalmainak kipihenése után, az új év második napján vágtunk neki az első börzsönyi kéktúra szakasznak. Nagymarosról elvonatoztunk-buszoztunk a Kisinóci turistaházig, onnan felmásztunk a Kálvária aljára, majd leereszkedtünk Kóspallagra. A falut elhagyva sétáltunk egy kicsit az erdőben, majd a Békás-rét szélén azt találgattuk, hogy melyik hegycsúcsokat látjuk a távolban. A villanypásztorok ismét "betereltek" bennünket az erdőbe, ahol először leereszkedtünk a Malom-patak völgyébe, majd pedig felmásztunk a Törökmezői turistaházhoz. A pihenő és az állatkerti séta után egy egyenes szakasz következett, majd ismét lefelé vitt az út, ezúttal a Vizes-árokba. Az árokból a Csapás-rétre másztunk fel és ott sétáltunk el a Köves-mezőig. A Világosi-térig ismét egy könnyebb szakasz következett, de a Julianus-kilátó előtti emelkedő alaposan megizzasztott bennünket. Végül a Szent Mihály- és a Sváb-nyergen keresztül ereszkedtünk le Nagymarosra, egészen a Duna partjáig.

Börzsöny... Mintha valami átok ült volna ezen a tájegységen. 2018 óta minden évben elhatároztam, hogy elindulok a szeptemberi teljesítménytúrán és egyben teljesítem a 42 kilométeres szakaszt, de mindig közbe jött valami. Legutoljára, 2020-ban a vírus. Azóta is inkább a Cserhátban és a Balaton-felvidéken barangoltam, mindig kitaláltam valamit, hogy miért nem a Börzsöny... Most azonban már nem volt menekvés...

Hetek óta felhős, ködös volt az idő, a napot csak fényképen láthattuk, így az első olyan hétvégén, amikor végre újra előbújt a nap a felhők mögül, bakancsot húztam és elindultam. Most is a Balaton-felvidéket néztem ki úti célnak, de mivel a kisfiam is szeretett volna velem jönni, ezért, és a rövid nappalok, valamint az érvényben lévő kijárási korlátozás miatt egy közelebbi szakaszt kellett választani. Így maradt a Börzsöny nyugati (déli) része a Kisinóci turistaház és Nagymaros között.

Reggel Nagymarosig mentünk autóval és közvetlenül a vasútállomás mellett sikerült parkolóhelyet találni. Az érvényben lévő vészhelyzet miatt még fizetni sem kellett a parkolásért! Szob felől pontosan érkezett a vonat, ráadásul nem is akármilyen vonat, hanem egy új, emeletes Flirt. Sajnos csak egy megállót utaztunk vele, de a kisfiam így is nagyon örült neki.

A nap első emlékezetes eseménye, az emeletes Flirt vonat Nagymaros és Kismaros között