Egy rövid, pecsételés nélküli túrával búcsúztam a Gerecse dombjaitól.
Vasárnap az ebédlőasztal helyett az autó kormánya mellé ültem le, hogy Szár
és Bicske érintésével eljussak Óbarokra. Bemelegítésként felmásztam az
Öreg-Kőszikla-tetőre, utána tettem egy kitérőt a Lófingató-hegyre, végül
pedig gyönyörködtem a majdnem körpanorámában a Zuppa-tetőn.
Vasárnap reggel összekészítettem a túrafelszerelésemet és a bakancsommal
együtt vigyázzba állítottam a bejárati ajtó mellett, hogy amikor hazaérünk a
templomból, csak bele kelljen bújni a cipőmbe és már indulhassak is Szárra. Az
elképzelés jó volt, csak hát élt a XX. század elején egy amerikai
repülőmérnök, aki megmondta, hogy „Ami elromolhat, az el is romlik.”
Természetesen most vasárnap szólítottak meg olyan emberek, akikkel már hónapok
óta nem beszéltem...
Kicsit később értünk haza, mint ahogy azt indulás előtt gondoltam. Volt ugyan
B-tervem is arra az esetre, ha valamilyen okból kifolyólag nem érném el Száron
a vonatot, de mivel a navigációs alkalmazás azt jósolta, hogy 10 perccel a
vonat indulása előtt még így is odaérek, ezért maradtam az A-tervnél.
Majd helyenként egy kicsit jobban rálépek a gázpedálra! – gondoltam
magamban. De az élet megint máshogy alakult, jónéhány hétvégi vezetővel
találkoztam útközben, akik segítettek abban, hogy még véletlenül se tudjam
túllépni a megengedett sebességhatárokat.
Valószínűleg a navigáció is számolt ezekkel az autósokkal, mert pontosan az
induláskor megjósolt időpontban állítottam le az autót a szári vasútállomás
parkolójában. A vonat pontosan érkezett, pedig ezúttal több időm volt az
átszállásra Bicskén, mint
januárban. A buszon válogathattam a szabad helyek között, mert a vezetővel együtt
összesen hárman utaztunk rajta.
Háromnegyed egykor szálltam le Óbarokon. Végigvettem a szokásos indulás előtti
teendőket, majd elindultam a
P jelzéseket követve ugyanabba az
irányba, mint
másfél hónappal korábban. Január elején ugyanis nem másztam fel az Öreg-Kőszikla-tetőre, azt erre a
túraszakaszra tartogattam. A
P3 jelzésen gyorsan odaértem a régi
kőfejtőhöz. A jelzések azonban ott nem értek véget, hanem a békeoszlop mellett
meredeken megindultak felfelé, a szikla tetejének irányába. Bemelegítésnek nem
volt rossz...
|
|
|
| A Fehér-szikla a faluból nézve |
Felértem a kőfejtőhöz |
A békeoszlop az egykori kőfejtőben |
A kőfejtőben egy pillanatra elgondolkoztam, hogy kövessem-e a jelzéseket a
szikla tetejére, de amikor felértem, a szemem elé táruló látvány megerősített
abban, hogy jól döntöttem.
|
| Látkép a Fehér-szikla tetejéről, szinte a túra teljes útvonala látható volt |
Néhány percnyi nézelődés után egy jelzetlen ösvényen indultam el lefelé a
hegytetőről. Jelzéseket lejjebb sem találtam, ezért csak követtem a kitaposott
utat. Egy idő után kezdett gyanús lenni, hogy mintha nekem a másik irányba
kellene mennem, ezért ránéztem a térképre és megállapítottam, hogy az érzéseim
ezúttal sem csaltak. Visszamentem hát az út legmélyebb pontjára és ott a
térkép segítségével megkerestem az ösvényt, amelyiken régen a
P jelzés is haladt.
|
|
|
| Lefelé a jelzetlen ösvényen |
Könnyű volt haladni a szintező gyalogúton, csak éppen az irány nem volt tökéletes |
Leértem a hegyről, kerestem a helyes utat |
A kis kitérő után a faluban rátértem az „igazi”
P útra. Mintegy 400 métert gyalogoltam
még a házak között, majd a keréknyomokat követve átvágtam egy kaszálón és
megérkeztem az erdőbe. Kicsit sajnáltam, hogy nem ősszel járok erre, mert a
Váli-víz partján futó kocsiút gyönyörű lehet, amikor vastag, színes avar
borítja, de nekem most volt szükségem egy kis kikapcsolódásra és sorban
szeretném megcsinálni a KDP-t. Majd visszajövök ősszel is... Egy-egy, a szürke
levelek alól előbújó zöld növény már jelezte, hogy közeledünk a tél végéhez,
de a természet igazi ébredésére még várni kell egy kicsit.
|
|
|
| Ennél a keresztnél tértem vissza a „rendes” útra |
Egy másik fehér szikla Óbarok határában |
Ezen az úton hagytam el a falut |
|
|
|
| Sziklacsúcs |
Erdei keréknyomok a Váli-víz völgyében |
A keréknyomok a patakban folytatódtak, de a gyalogút felmászott a partoldalra |
|
|
|
| Gomba? |
Talán hamarosan kizöldül a természet |
Szerencsére nem volt sok víz a patakban, így száraz lábbal érkeztem meg a
Lófingató-hegyre vezető útelágazáshoz. Kíváncsi voltam a hegy tetején
található egykori szovjet katonai bunkerre, ezért újabb kitérőre indultam a
Mária-út jelzéseit követve. Elég hamar megértettem, honnan kapta a nevét a
hegy...
|
|
|
| A bakancsom éppen elfért a szikla és a víz között |
Az újabb kitérő kezdete |
Nem véletlenül kapta a hegy a nevét |
Körülbelül 600 méteren keresztül kaptattam felfelé a keréknyomokon, majd a
Mária-út letért azokról és egy éles balkanyarral elindult visszafelé. A
térképemen nem volt rajta a Mária-út, de bíztam a jelzésfestőkben. Ezúttal is
jól döntöttem, mert kevesebb, mint 200 méter múlva ott álltam a
Veronika-tisztás szélén, ahonnan ismét lenyűgöző panoráma tárult a szemem elé.
|
| Kilátás a Veronika-tisztásról: elöl Nagyegyháza, a távolban pedig a Zuppa |
Néhány perc nézelődés után indultam tovább az immár megszelídült, szinte
szintező úton. A geodéziai mérőtornyot csak távolról néztem meg, mert
láthatóan be volt zárva a bejárati vasajtó. Amikor odaértem az első bunkerhez,
inamba szállt a bátorság. Volt ugyan nálam fejlámpa, de a bejáratnál
tapasztalt állapotok miatt úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek be. Nem
kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy magam elé képzeljem, milyen akadályok és
„aknák” fogadnának a betonfalak között.
|
|
|
| Innen már csak alig észrevehetően emelkedett az út |
A mérőtoronyhoz nem mentem közel |
Inkább nem mentem be a bunkerba |
A kitérő után ismét visszaértem a
P jelzésre. Az elágazástól a Mária-út
egyenesen indul tovább Nagyegyháza felé, a
P viszont tesz egy jó nagy kerülőt,
mielőtt a faluba érne.
|
|
|
| Lefelé a Lófingató-hegyről |
Ismét a piroson |
A Mária-út balra megy, a piros pedig jobbra |
|
|
|
| Faág |
11 magyar honvéd emlékhelye a Kis-Pap-cseren |
Folytattam a sétát Nagyegyháza felé |
Már kétszer jártam Nagyegyházán az
Iszi50
teljesítménytúra alkalmával, de nem emlékeztem rá, hogy ilyen sokat kell
gyalogolni a faluban. Azt hittem, hogy már soha nem érek oda a kis parkhoz.
Három óra körül járt az idő, amikor végre megérkeztem. Tartottam egy rövid
uzsonnaszünetet, egy csoki-banán páros elfogyasztásával feltöltöttem az
energiakészleteimet, majd nekiindultam a nap harmadik és egyben utolsó
emelkedőjének.
|
|
|
| Végeláthatatlan aszfaltút Nagyegyházán |
Fonódó jelzések |
Bányász emlékmű |
Átsétáltam az autópálya alatt, majd a folyamatosan emelkedő úton haladtam
felfelé a Zuppa oldalában. Az autópályától távolodva az autók zaja is egyre
halkult és nemsokára már csak azt vettem észre, hogy ismét csak az erdő
hangjait hallom. Az elágazónál elbúcsúztam a
K és a Mária jelzésektől, a három
út onnan három különböző irányba folytatódott.
|
|
| Gyalogos átjáró az autópálya alatt |
Felfelé a Zuppa oldalában |
A Zuppa-tetőre a K3 jelzés vezet,
de tudtam, hogy kettő is van belőle ezen a szakaszon és nekem csak a másodikon
kell letérnem a P jelzésről. Az első,
amelyik az utamba került nem a hegytetőre vezet, hanem „csak” nyugatról kerüli
meg azt. Mindössze 10 percet kellett gyalogolnom, hogy megtaláljam a „helyes”
K3 jelzést.
A sziklás ösvényen 10 perc alatt felértem a hegytetőn felállított kereszt
tövéhez, ahol szavakkal nehezen leírható látvány fogadott. A lábam előtt
hevert Szárliget, kicsit távolabb úti célom, Szár, sőt, a másik irányban még a
Pilis dombjai is láthatóak voltak. Csak azért nem volt teljes a körpanoráma,
mert ÉK-i irányban a fák csupasz ágai zavarták a kilátást.
|
|
|
| A sziklára festett jelzés mutatja az utat a hegytetőre |
Közeledtem a csúcshoz |
A kereszt és a kissé megviselt zászló a Zuppa-tetőn |
|
| Panoráma D-i irányba a Zuppa-tetőről |
|
| Panoráma É-i irányba a Zuppa-tetőről, távolban a Pilis |
|
|
| Szár katolikus temploma |
A völgyben Szárliget, a távolban pedig Tatabánya épületei láthatók |
|
|
| Az etyeki Korda Filmstúdió épületei |
Elindultam lefelé |
Miután kigyönyörködtem magamat, elindultam lefelé, hogy a
P jelzésen folytassam a sétát Szár
felé. 4 óra már elmúlt, a lemenő nap helyenként már elbújt a dombok mögé, de
ahol sugarai bevilágítottak a fák közé, ott gyönyörű színekben pompázott az
erdő. Könnyen átkeltem a gyér forgalmú 1-es főúton, utána pedig már csak
néhány lépést kellett megtennem, hogy meglássam a vasúti sínek alatt átvezető
alagutat, annak túloldalán pedig a parkolót, ahol délben az autót hagytam.
|
|
|
| A lemenő nap sugarai beragyogták az erdőt |
Átkelő az 1-es főúton |
Alagút a vasút alatt Szárnál |
A rövid túra során egyetlen pecsételőhelyet sem érintettem. Óbarokon már az
előző alkalommal igazoltam az ottjártamat, Száron pedig még közel másfél
kilométert kellett volna gyalogolni a bélyegzőig. De ezt most kihagytam,
legközelebb úgyis a vasútállomástól folytatom...
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az KDP barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése