KDP: Mecsértelep – Gúttamási (2025.05.01.)

Néhány nappal az első próbálkozás után újra nekifutottam ennek a szakasznak, a logisztika miatt ezúttal a másik irányból. Mecsértelep határában nosztalgiáztam egy kicsit, majd belevetettem magamat a bakonyi erdőbe és átgyalogoltam Kisgyónbányára. Ott megint előkerültek a gyerekkori emlékeim, de vártak rám a virágzó medvehagymák, így nem időztem sokáig. Hamarosan magam elé képzeltem a Csikling-várat, tízóraiztam a Hamuháznál, megnéztem a barlang bejáratát, majd pedig két órán át küzdöttem a természeti elemekkel. A pecsét után még gyalogoltam egy kicsit a tűző napon a forró aszfalton, hogy legközelebb ne ezzel kelljen kezdeni. 

Előző vasárnapra terveztem ennek a KDP szakasznak a teljesítését, de akkor az autó megtréfált és végül a Pilisben kötöttem ki. A hét elején sikerült megjavíttatni az autót, így a hosszú hétvége első napján újra nekifutottam a szakasznak.

A vasárnapra kitalált logisztika ezúttal nem működött, mert édesapám reggel nem tudott elvinni Gúttamásiba. Délután viszont tudott segíteni, ezért abban maradtunk, hogy amikor már látom, hogy mikor érek Gúttamásiba, akkor telefonálok neki és eljön értem. Nekem ez is tökéletesen megfelelt, csak neki volt egy kicsit kiszámíthatatlanabb, mert csak kora délután tudtam neki megmondani, hogy mikorra jöjjön értem.

Reggel gond nélkül eljutottam Mecsértelepre, ahol a kisbolt mögötti parkolóban állítottam le az autót. Végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd fél nyolckor hátamra kaptam a zsákomat és nekivágtam a távnak.

Mindig furcsa érzés olyan helyeken túrázni, ahol máskor autóval szoktam járni, nem volt ez másként ezúttal sem. Az útszéli járdán bandukolva néhány perc alatt elértem a falu végét jelző táblát, majd pár lépéssel később jobbra fordultam és az Eszény felé vezető aszfaltcsíkon gyalogoltam tovább.

Nem sokkal korábban autóval jöttem erre

Úton Eszény felé

A Gaja-patak felett átívelő híd, a fatelep és az egykori vasútállomás sok-sok gyerekkori emléket csalt elő bennem. Pedig a békésen csordogáló Gaja-patak egyáltalán nem emlékeztetett arra hatalmas hömpölygő víztömegre, amelyik annak idején elvitte a hidat az utcánk végén, a bozótban megbújó vasúti sínekről pedig ma már talán senki nem gondolná, hogy néhány évtizeddel korábban rendszeresen használták azokat a szovjet katonák.

A békésen csordogáló Gaja-patak

Balra, a bozótban még megtalálhatóak a vasúti sínek

Nem nosztalgiáztam sokáig, mert hosszú út állt még előttem. Az aszfaltozott, majd a betonkockákkal kirakott utat elhagyva nekivágtam a Kisgyónbánya felé vezető erdei útnak.

Úton Mecsértelepről Kisgyónbánya felé

Már az OKT vándorlásom során is a Bakony volt az egyik kedvenc tájegységem és ez azóta sem változott. A lenyűgöző erdei utakon kanyarogva háromnegyed óra alatt értem el az első kisgyóni OKT pecsételőhelyet, ahol be is ütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét.

A Bakony továbbra is az egyik kedvenc tájegységem

Már itt is láttam néhány virágzó medvehagymát

Körülbelül 200 méterrel később az egykori kulcsosházak mellett vezetett az út. Gyerekkoromban nagy élet volt ezen a helyen, amikor az OKT-n jártam erre, akkor már csak birkák legeltek a házak körül, most pedig már teljesen elhagyatottan omladoznak az épületek. Szomorú volt látni az egykor virágzó telep pusztulását.

Elhagyott, omladozó kulcsosház

Közel a KDP feléhez

Egy jelenleg is üzemelő kulcsosház, kerítésén az OKT pecséttel

Nem búslakodtam sokáig, inkább indultam tovább. A telepet elhagyva még egy rövid ideig az aszfalton gyalogoltam, majd arról letérve egy füves-fás-gazos részen kellett átvágnom. Itt egy kicsit meggyűlt a bajom a jelzésekkel, igénybe kellett vennem a telefonos segítséget is, de végül megtaláltam a helyes ösvényt.

Még egy kis aszfalt

Követtem a keréknyomokat, de nem kellett volna

Telefonos segítséggel, de ismét a helyes úton

Pókháló

Pitypang

Negyed órával később ismét aszfalt koptatta a bakancsom talpát. Ugyanannak az útnak a folytatása, amelyiken a turistatelepről indultam, de a P jelzés levágott egy nagy kanyart. Enyhén emelkedő, gyönyörű bakonyi erdei úton sétáltam a Hamuház felé. Hamarosan megcsapta az orromat a medvehagyma jellegzetes illata, nem sokkal később pedig az út mindkét oldalát beborította a növény jellegzetes fehér virága. Nehéz szavakkal leírni az élményt…

Ezen az úton indultam Kisgyónból

Egy indás ínfű...

...és rengeteg medvehagyma

Háromnegyed tízkor értem el a Csikling-várhoz vezető elágazást. Ha nem tudnám, hogy ez a hely neve, magamtól nem biztos, hogy rájönnék, de így bele tudom magyarázni a dombot körülvevő árokba, hogy az lehetett a várárok, a dombon pedig állhatott valamilyen erődítmény.

Kis segítséggel és fantáziával el tudom képzelni, hogy valaha itt állt egy kisebb erődítmény

A segítség

Miután visszatértem az aszfaltra, már csak öt percet kellett sétálnom, hogy odaérjek a Hamuházhoz. Leültem néhány percre az épület előtti padra és megettem egy szendvicset.

A várat elhagyva folytattam az utamat

Fattyú kucsmagomba

Hamuház

Tízórai után ismét hátamra kaptam a zsákomat, de mielőtt folytattam volna az utamat, a közeli információs táblánál lepecsételtem a füzetemet. Eddig csak az út szélén látható medvehagyma-mezőben gyönyörködhettem, innen kezdve azonban a virágok között futó keskeny ösvényen gyalogoltam tovább.

Medvehagyma-mezőben futó gyalogút

Az úttól mindössze néhány lépésnyire található az Úttörő-forrás, ezért oda is lesétáltam, de a kővel körberakott nyílás porszáraz volt, nem mostanában folyhatott belőle víz.

Egy csepp víz sem volt a forrásban

Hatalmas taplógomba hevert a lábam előtt a földön

Az Alba Regia-barlanghoz vezető elágazónál elgondolkoztam, hogy merre menjek tovább. Tudtam, hogy a barlang nem látogatható, de korábban még soha nem voltam ott, ezért rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy teszek egy kitérőt. Nem kellett sokáig kanyarognom a fák között futó ösvényen, 5 perc alatt rátaláltam a ráccsal lezárt nyílásra és az előtte lévő ismertető táblára. Azt csak itthon vettem észre a térképen, hogy ez nem az „igazi”, hanem „csak” az erdei bejárat volt. A lényegen sokat nem változtat, mert az „igazin” sem tudtam volna bemenni barlangba.

Úton az Alba Regia-barlanghoz

A barlang erdei bejárata

Visszasétáltam az útelágazáshoz, majd a P jelzésen folytattam az utamat. 500 méter múlva kereszteztem a Hétházpusztára vezető murvás utat, majd annak a túloldalán gyalogoltam tovább. Körülbelül 20 percig tartott a kellemes, pihentető séta, utána kezdődött a kalandtúra.

Kereszteztem a Hétházpusztára vezető murvás utat

Úton a Bükkös-árok felé

Nem siettem, de nála azért gyorsabb voltam

Itt már sűrűsödött az aljnövényzet, de még jól tudtam haladni

Erdei holdviola

Sokat hallottam és olvastam a túra előtt a Bükkös-árokról és a Burok-völgyről. Sokan áradoztak róla, mások pedig mérgelődtek miatta. Én valahová a két véglet közé helyezném magamat. Valóban nagyon vadregényes hely a rengeteg kidőlt fával, sziklákkal, virágzó medvehagymával. Egyáltalán nem éreztem leküzdhetetlennek, de néhány helyen valóban szükség volt a leleményességre, hogy hogyan lehet a legegyszerűbben leküzdeni a természet által elém állított akadályokat. Tetszettek a különleges fényviszonyok, az üde zöld növényzet és a színes virágok. De, amikor már másfél órája küzdöttem az akadályokkal, akkor úgy éreztem, hogy jóból és szépből is megárt a sok, mert egy idő után már nem tudok őszintén gyönyörködni benne és örülni neki. Pedig akkor még volt előttem fél óra küzdelem!

A Bükkös-árok és a Burok-völgy

Szép volt, tetszett, de a lelkem mélyén megörültem, amikor megláttam az egyik fára festve a K+ jelzést. Ez jelezte a Burok-völgy kijáratát. Aztán nem sokkal később, amikor ott álltam a völgyből kivezető meredek útszakasz alján, arcomra fagyott a mosoly. Ez most nem hiányzott… De, pont ettől szépek az ilyen túrák, hogy bármennyire felkészül előre az ember, mindig tartogat valami meglepetést.

Elértem a Burok-völgy kijáratát

A fénykép alapján nem is olyan meredek ez az emelkedő

Ebből az irányból sem lenne sokkal jobb

Felérve a fenyveserdőben futó útra közel 2 kilométert kellett visszafelé gyalogolni a K jelzéssel közös szakaszon. Itt ugyan kevesebb volt a kihívás, de azért a természet itt is gondoskodott arról, hogy egy percig se lankadhasson a figyelmem. Amint lankadt, egyből bevertem a fejemet egy, az úton keresztbe dőlt fenyőfába. Miért nőttem ilyen magasra, vagy, ha már magas vagyok, miért nem figyeltem jobban?

Felértem a Burok-völgy peremére

Erre már jártam

Ernyős sáma

Kosbor

Nem lankadhatott (volna) a figyelmem

Nem szabványos jelzés

Miután kiértem a fenyvesből, jobbra fordultam a szekérúton. Úgy számoltam, hogy onnan még körülbelül 5 kilométert kell gyalogolnom, ezért felhívtam édesapámat, hogy körülbelül egy óra múlva érek Gúttamásiba.

Szekérúton Isztimér határában

Itt is szükségem volt a telefonos segítségre

Mindössze néhány métert tettem meg a szekérúton, utána a keréknyomokat követve átvágtam a réten és a fák között. Mielőtt elértem volna a nagyfeszültségű távvezetéket, egy látszólag értelmetlen kerülőt tett a P jelzés. Később értettem csak meg az okát, ugyanis egy hatalmas homokgödröt kellett megkerülni.

Kukucs!

Ezt a mély gödröt kellett kikerülni

Utána tovább gyalogoltam a keréknyomokat követve és hamarosan megláttam magam előtt az isztiméri templom tornyát. A fényképezőgép nagy zoomjával egész közelinek tűnt, de a valóságban még jó néhány lépést meg kellett tennem addig. Menet közben volt időm nézelődni, így a távolban felfedeztem a csókakői várat is.

Út a semmibe

Óriások

Látszólag már közel a falu

Isztimér feletti panoráma

A fényképezőgép nagy zoomjával még a csókakői vár is látható volt

Keréknyomok

Innen már jól látszott a falu

Hosszú út porából,...

Honnan került ide ennyi víz?

4 óra után néhány perccel értem be a faluba. A központban lévő buszmegállónál bepecsételtem a nap utolsó igazolását, a kék kútnál teletöltöttem a kulacsomat, majd nekivágtam az utolsó szakasznak. Két és fél kilométer, szinte tükörsima, frissen felújított aszfalton, tűző napon,… Nem bánkódtam, amikor megláttam a gúttamási templom tornyát… Mellette pedig ott állt a magántaxi, amelyik kevesebb, mint fél óra alatt visszavitt az autóhoz.

Isztimér

A Barátság kő a tűzoltószertár előtt

Az isztiméri templom

Lassan elhagyom a falut

Aszfalt és tűző nap

Gúttamási, templom

Hazafelé az autóban visszapörgettem a nap eseményeit és megállapítottam, hogy egy kicsit csalódtam a Burok-völgyben, talán túl sok volt a szépből, de a Bakony ezúttal is lenyűgözött.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az KDP barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.