KDP: Oroszlány – Mecsértelep (2024.09.08.)

Szeptember elején 34°C-ban gyalogoltam 34 kilométert a Vértes dombjain keresztül. Oroszlányból indultam, ahol ezúttal is meggyűlt a bajom a jelzésekkel, a tavaknál egy kicsit megijedtem, a Vértes Tábornál ebédeltem, Móron pedig gondolatban visszarepültem 20-30-40 évet az időben. Az utolsó kilométereken szerencsére megkönyörült rajtam az időjárás, így Mecsértelepen már kora délután beüthettem a nap utolsó pecsétjét a füzetembe.

Az előző években szinte mindig sikerült úgy szerveznem a téli és a nyári szabadságomat, hogy az elején és a végén el tudtam menni egy-egy napra túrázni. Idén nyáron is szerettem volna így tenni. Már jó ideje álmodoztam arról, hogy nyáron bekerül az utolsó pecsét az RPDDK füzetembe, de az égiek nem így akarták. A túrabakancsom egész nyáron ott porosodott a cipősszekrényben, mert ahelyett, hogy a talpát koptattam volna, a biciklim pedálját hajtottam csapágyasra. (Szó szerint csapágyas lett, ki is kellett cserélni...) Persze nem panaszkodok, mert így is jártunk sok szép helyen: 3 nap alatt eltekertünk Tarvisio-tól a Földközi-tengerig, utána a fiammal a nyár talán legmelegebb napjain 2 nap alatt körbetekertük a Balatont, végül pedig 1 nap alatt Dorogról indulva, Esztergomon át elgurultunk Budapestre. Gyönyörű tájak, rengeteg élmény és emlék, de nem gyűltek a pecsétek a füzeteimbe...

Vége lett a nyárnak, megsajnáltam a sarokban porosodó bakancsomat és újra elkezdtem tervezgetni, hogy melyik hétvégén tudok útnak indulni, hogy a zalai dombokon keresztül befejezzem a dunántúli vándorlásomat. Amikor fejben összeraktam a tervet, akkor kiderült, hogy a kiszemelt hétvégén munkahelyi elfoglaltság miatt nem fogok ráérni...

Nem is tudom, hogy bosszús, csalódott vagy ideges voltam-e inkább, mindenesetre egy rövid ideig úgy éreztem, hogy akkor és ott vége, egy időre el kell felejtenem a túrázást. Aztán néhány nappal később eszembe jutott, hogy nem csak a „barna füzet” lapul a könyvespolcon, a KDP füzetben is bőven van még üres mező. Azok a szakaszok még messze sincsenek, korai indulással már késő délutánra haza érhetek. Nem is gondolkodtam sokáig...

Még sötét volt kint, amikor vasárnap reggel megszólalt az ébresztőórám. Bepakoltam a hátizsákomba az enni- és innivalót, majd negyed hatkor már nyitottam is az autót és indultam Mecsértelep felé. Fél hétkor érkeztem meg a faluba, megkerestem a parkolót, majd szépen, komótosan lesétáltam a buszmegállóba. Napközbenre 30°C feletti hőmérsékletet jósoltak a meteorológusok, de ekkor még hűvös volt az idő, ezért magamon hagytam a pulóvert.

A busz pontosan érkezett és 40 perccel később már ott álltam Oroszlányban a posta előtt. Átmentem az út túloldalára, ahol egy padnál végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket. Ekkor már lehetett sejteni, hogy igazuk lesz az időjósoknak, ezért elsüllyesztettem a pulóveremet a táskám aljába és ott is maradt egész nap. Ennyi erővel az autóban is hagyhattam volna...

Mindössze néhány ember lézengett az utcán, amikor hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. A P jelzést nem kellett keresni, hiszen épp ott álltam előtte. De, úgy látszik, Oroszlányban ennek ellenére is meggyűlik a bajom a jelzésekkel, mert a vasútállomás felé közeledve valamit elnéztem, vagy nem vettem észre és egy utcával korábban kanyarodtam balra, mint ahogy kellett volna. A „hibát” gyorsan korrigáltam és 5 perccel később már ismét a piros csíkkal díszített villanyoszlopok mellett sétáltam.

Ha végig a piros jelzést követtem volna, nem is tudtam volna, melyik városban vagyok

Ehhez hasonló műalkotások díszítik Oroszlány házait

Kezdetben garázsok és magukra hagyott ipari épületek mellett vezetett az út, majd a város szélén egy modern ipari parkon gyalogoltam keresztül. Utána a hétvégi telkek mellett még hosszan koptattam a Mindszenti út aszfaltját. Akkor jöttem rá, hogy nem a bíboros volt az út névadója, amikor megérkeztem a Mindszenti-vadászházhoz, ahol jobbra letérve búcsút vettem az aszfalttól. (Útközben fel sem tűnt, hogy a bíboros y-nal írta a nevét...)

Egy víztorony a város határában

Egykor szebb napokat látott gyárépület

Egy a sok garázssor közül

Nem a bíborosról elnevezett utca

Kedvenc fényképtémám, a katángkóró

Japán keserűfű(?) virága

Itt egy kicsit lelassultam, mert helyenként egész mélyre süllyedt a bakancsom az erdei út homokjában. Egy órája voltam úton, amikor az út jobb oldalán megpillantottam a Dobai-tó csodálatos víztükrét. Szerettem volna lemenni a partjára, de körbe volt kerítve, ezért csak az út széléről gyönyörködtem benne.

Homokos erdei úton

A Dobai-tó csillogó víztükre az út menti dombról fényképezve

Még egy negyed óra homokozás után ismét aszfaltot éreztem a talpam alatt. A Szakadék-csernél megláttam egy kopott útjelző táblát, amelyik azt mutatta, hogy még 32 km van hátra Mecsértelepig. Kicsit meglepődtem, mert addigra már megtettem 7 km-t és az egész túrára 33-34 km-t terveztem. Később rájöttem, hogy a tábla kihelyezése óta valószínűleg megváltozott az útvonal.

Tovább az erdőben

Ökörfarkkóró

Mennyi az annyi?

A vicces nevű Tekert-iharfa-tisztásig gyalogoltam az aszfalton, onnan ismét földúton mentem tovább. Még csak szeptember eleje volt, de helyenként már olyan vastagon borították a színes falevelek a talajt, mintha késő ősz lenne.

Esőbeállónak is elmenne ez a nagy taplógomba

Őszi hangulatot árasztott az erdő

A Farkas-hegy oldalában ismét egy keskeny aszfaltcsíkon koptattam a bakancsom talpát, azon mentem el egészen a Kék-tó partjáig. A tópartnál véget ért az aszfalt és mély keréknyomokkal barázdált földúton mentem tovább. A tavat megkerülve egy autó hangjára lettem figyelmes. Rövid ideig hallottam csak, ezért azt gondoltam, hogy közeledek valami forgalmasabb úthoz. Néhány lépéssel később aztán a fák között megláttam az autót is és emberi hangokra lettem figyelmes. Egyből a legrosszabbra gondoltam, de aztán eszembe jutott, hogy amikor Felsővadásznál találkoztam fagyűjtőkkel, ott sem történt semmi baj. Közelebb érve láttam, hogy itt egészen másról van szó. Egy fiatal pár gyűjtötte a fát, mert a tavakig szerettek volna eljutni, de autójuk belecsúszott a mély keréknyomba és fennakadt. Se előre, se hátra... Nem volt egyszerű a feladat, de közösen fél óra alatt megoldottuk, sikerült kiszabadítanunk az autót a fogságból. 

Ismét egy kis aszfalt

Itt még csak elvétve akadtak mély keréknyomok

Meredek, csúszós partoldalon lehetett (volna) leereszkedni a víztükörhöz

A Kék-tó

11 órakor érkeztem meg a Vértes Tábor épületéhez, ahol megkerestem a pecsétet rejtő dobozkát és elintéztem az adminisztrációt. Eredetileg Mórra terveztem az ebédszünetet, de az autómentés miatt „késésben” voltam, ezért leültem a ház előtti árnyékos padra és megebédeltem.

Úton a Vértes Tábor felé

A Megmentette-lak

Árnyékos pad a tábor épülete előtt

Negyed óra elteltével kaptam újra hátamra a zsákomat. Elsétáltam Szent Bernátnak, a turisták pártfogójának fából faragott szobra mellett, majd tettem egy néhány lépésnyi kitérőt a Csák-forráshoz. Az ismertető tábla alapján a nyári szárazságban is 3,5 liter/perc a vízhozama, de ezúttal por száraz volt a kifolyó környéke.

Szent Bernát, a turisták pártfogója

A Csák-forrás és a környéke ezúttal por száraz volt

Erdei ösvényeken, keréknyomokon és mélyutakon keresztül fél óra alatt értem el a móri szőlőhegyig. Eddig semmi bajom nem volt az időjárással, mert a fák árnyékában elviselhető volt a hőmérséklet. Itt azonban véget ért az erdő és a tűző napon gyalogoltam tovább. Nem fáztam...

Árnyékos erdei utakon Mór felé

Kisütött a nap

Távolban a dombok, amelyeket még meg kellett másznom a nap folyamán

Nem a földből nőttek ki a móri templomok tornyai

Ereszkedés a móri pincesoron

A Széchenyi utcán ballagva felelevenedtek gyerekkori emlékeim. Azóta sok minden megváltozott: a Kapucinus térről elköltöztették a buszmegállót, megszépült a Szent István Park, átépítették a Vértes Áruház környékét, szinte rá sem ismertem a helyre. Egyedül a Lamberg-kastély nézett ki úgy, mintha megállt volna felette az idő...

Szent Vendel-kápolna Móron

Akkor most mi az utca neve?

Wekerle Sándor szobra az Erzsébet téren

A Szentháromság templom

A posta épülete

A Lamberg-kastély

Móron elég nagy kitérőt kell tenni a pecsételés miatt, meg is fordult a fejemben a gondolat, hogy majd hazafelé elmegyek arra autóval, de végül mégiscsak megtettem azt a közel 500 métert.

Fél egyet mutatott az órám, amikor a Szent István Parkon sétáltam keresztül. Elgondolkoztam, hogy mitévő legyek, mert a következő kilométereken a tűző napon vezet az út. Leülhettem volna egy-másfél órácskára a park egyik árnyékos padjára, hogy ne a legnagyobb melegben kelljen ezt a szakaszt megtenni, de végül úgy döntöttem, hogy valószínűleg később sem lesz sokkal jobb a helyzet, ezért egy rövid pihenő után tovább indultam. Előtte azonban még alaposan bekentem magamat naptejjel és feltöltöttem a kulacsaimat jó hideg vízzel.

Fél óra alatt értem el a Velegi úti lakótelepig, talán ez volt az egész túra legnehezebb szakasza: tűzött a nap és alig volt árnyék az egész úton. Útközben emlékek sokasága kavargott a fejemben: elmentem az étterem mellett, ahol a lakodalmunkat tartottuk, átmentem a vasúti síneken, ahol gyerekkoromban beragadtunk a sínek közé az autónkkal, átkeltem a Móri-víz felett, amelyik az esküvőnk napján egy szelíd patakból hömpölygő vízfolyássá változott és elöntötte a környéket, végül pedig megérkeztem a lakótelephez, ahol kisgyerekként tátott szájjal néztem az orosz harci járműveket és a hóban egy szál atlétában tornázó katonákat.

A Láncos-kastély (ma Városháza)

A Szent Kereszt-templomhoz nem sétáltam fel

Visszatekintve Mór központjára

A Velegi úti lakótelep utolsó háztömbje

A várost elhagyva ráfordultam a nagyvelegi útra, ahol 150 méter múlva a fák közé irányítottak a jelzések. Rövid ideig még jól tudtam haladni, de hamarosan nehezen járható, gazos, bozótos, kidőlt fákkal nehezített ösvényen kellett tovább menni. Azzal vígasztaltam magamat, hogy minden lépésért, amit nem a tűző napon kell megtennem, hálásnak kell lennem. Nem számoltam hány ilyen lépésem volt, de a megtett távolság alapján körülbelül 700-ra becsülöm a számukat.

Az aszfaltút Nagyveleg felé folytatódik

Itt még jól tudtam haladni

Itt már kicsit nehezebb volt, de legalább árnyék volt

A fák közül kibukkanva a szántóföld kellős közepén találtam magamat. Hátra fordultam és szinte tátva maradt a szám a szemem elé táruló látványtól. Lent a völgyben Mór, mögötte a Csóka-hegy, a távolban pedig még a Csókakői vár is látható volt. Lenyűgöző volt... Tovább indultam a homokos úton, de még többször visszafordultam gyönyörködni és fényképezni.

Panoráma a szántóföld közepéről

Nemsokkal korábban még ott jártam a templomok közelében

Homokos út a szántóföld mellett

Az egykori bánya meddőhányóját már visszahódította a természet

Ismét visszanéztem

És még az égiek is velem voltak, mert egyre gyakrabban kúszott be egy-egy felhőpamacs a nap közelébe, így enyhítve egy kicsit a forróságot. Közel fél órát gyalogoltam a szántóföldön, majd egy erdősávon átvágva kiértem a Nagyvelegre vezető, frissen felújított tükörsima aszfaltútra.

Árnyékot nem a fák, hanem a nap elé bekúszó felhőpamacsok adtak

Tovább a keréknyomokat követve

Érik a kukorica

Egy a felhőpamacsok közül

Egy ideig nem találtam jelzést, de végül nem kellett elővennem a térképet

Körülbelül 300 métert haladtam az aszfalton, majd balra fordulva ismét földúton vitt tovább a jelzés. Leereszkedtem a völgybe, ahol rövid időre mellém szegődött a Mária-út jelzése is. Miután ismét különvált a két út, megkezdtem a kapaszkodást a nap utolsó emelkedőjén.

Lefelé a völgybe

Halastó(?)

Valahol Nagyveleg határában

Erdei úton Mecsértelep felé

Fent a tetőn egy létra segítségével átmásztam a kerítésen, majd néhány perccel később egy másik létra segítségével ki is szabadultam a bekerített területről. Ekkor láttam meg Mecsértelep házait. Toronyiránt valószínűleg nem voltak már messze, de nekem még kellett egy kis kerülőt tennem, hogy odaérjek. Végül 3 óra után néhány perccel ütöttem be a nap utolsó pecsétjét a füzetembe.

Kerítés állta az utamat

Lefelé a nap utolsó dombtetőjéről

A távolban megpillantottam Mecsértelep házait

Kevés virágot láttam útközben (mályva és szulák)

Bogáncs

Egy kis kerülő a kerítés mellett

Közeledtem a túra vége felé

Megérkeztem Mecsértelep határába

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az KDP barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.