Október végén kellemes őszi időben folytattam az RPDDK-t. Simonfáról indultam, pihentem egy kicsit a Ropoly-völgyi horgásztónál, majd felmásztam a kilátóba, hogy megnézzem a Hattyút, a Sárkányt és a Skorpiót. Zselickisfaludon mókust láttam és elindultam a Vadvirág úton, Szenna előtt pedig rosszul választottam meg a kerülőutat. Az erdőben rám ijesztett egy sikló, a legelőn láma felügyelte a birkákat, de így legalább van mit mesélni a Dadáig tartó útról is. A nap végén Kaposmérőn pecsételtem.
Szeptemberben
lenyűgözött a Zselic látványa, ezért úgy terveztem, hogy ősszel, amikor már
színes ruhát ölt a természet, visszatérek oda. Nem kellett sokáig várni,
október 23-án hajnalban útra is keltem, hogy teljesítsem a Simonfa és
Kaposmérő közötti szakaszt.
Ezúttal sikerült úgy megoldani a logisztikát, hogy a végpontban hagytam az
autót, így napközben nem kellett azzal foglalkoznom, hogy mikor érek a szakasz
végére. Hűvös volt a reggel, Kaposmérőn a buszmegállóban elviseltem a
széldzsekit és a sapkát is. Kaposváron a buszpályaudvaron már lehetett érezni
a napsugarak kellemes melegét, de a meleg ruhát még akkor is elálltam, amikor
negyed 9-kor Simonfán leszálltam a buszról.
A buszmegállóban gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd
hátamra kaptam a zsákomat és a már ismert úton elindultam a 67-es úttól a falu
felé. 350 méter megtéve tértem rá a
K jelzésre ott, ahol előző
alkalommal búcsút vettem tőle. Elsétáltam a tó mellett, majd hamarosan
elhagytam a falu szélén felállított üdvözlőtáblát és a 67-es út szélén
gyalogoltam tovább.
|
| Simonfán az út helyett a tó partján sétáltam |
|
|
| Elbúcsúztam a Zselic szívétől |
Reggeli forgalom a 67-es úton |
|
| Hosszúra nyúlt árnyékok a 67-es út mellett |
Körülbelül 500 méteren keresztül koptattam az aszfalton a cipőm talpát, utána
balra, egy köves útra irányítottak a jelzések. A köves út hamar jól kitaposott
földúttá változott és enyhén emelkedni kezdett. Miután elhaladtam a kecskeháti
erdészház mellett, még körülbelül negyed órát gyalogoltam a Kecske-hátig.
Fent, a tetőn megálltam néhány percre egy esőbeállónál. Lehet, hogy az
emelkedő, lehet, hogy a napsugarak, de az is lehet, hogy a kettő együtt
okozta, de már nem éreztem szükségét a több réteg ruhának, ezért a
széldzsekimet elsüllyesztettem a hátizsákom aljára. Néhány méterrel később a jelzések jobbra, egy meredek lejtőn folytatódtak.
|
|
|
| Még néhány lépés és vége az aszfaltnak |
Felfelé a Kecske-hátra |
Egy rövid meredek lejtő a Kecske-hátról lefelé |
A Zselickislaki-patak völgyében kiértem az erdőből és a harmatos fűben futó
keréknyomokon gyalogoltam tovább. Kicsit aggódtam a cipőm miatt, de úgy nézett
ki, hogy az impregnáló spray megtette a hatását: a harmatcseppek egymással
versenyezve gurultak le a cipőmről és ránézésre teljesen száraz maradt a
felülete.
|
|
|
| Harmatos fűben a patakvölgyben |
Vízcsepp |
A patakvölgy napos oldalán |
A Gesztenyés-forrási letérő után ismét visszatértem a fák közé és egy széles
kocsiúton gyalogoltam fel a régi postakocsi útig. Ott akarva-akaratlanul is a
lovak közé csaptam, mert szinte száguldásra csábított a keményre taposott
egyenes földút. Néhány helyen kisebb sárfoltot kellett kikerülni, de ettől
eltekintve nagyon jól tudtam haladni az erdészeti autók keréknyomán.
|
|
|
| Indultam felfelé a postakocsi útra |
Egy kis emelkedő |
Lehetett száguldozni |
A Vaskapu-erdőnél lekanyarodtam a postakocsi útról és az erdőn keresztül
érkeztem meg a Ropolypusztára vezető műúthoz.
|
|
|
| Összekötő út az aszfaltos és a postakocsi út között |
Földbe süllyesztett cölöp jelezte az utat |
Elértem az aszfaltozott utat |
Egy DDP pecsét kedvéért tettem egy rövid kitérőt a Ropolyi kastélyhoz is.
Sajnos az épületből nem sok minden látszott, így pecsételés után egyből
visszatértem a K jelzésre és
folytattam a gyaloglást a Ropoly-völgyi horgásztó felé.
|
|
|
| Felfelé a kastélyhoz |
A fák között csak ennyi látszott az épületből |
Az erdészet fahasználati tanpályája mellett vezetett az út |
|
|
|
| Olyan volt, mintha füstölt volna a rét, pedig csak szállt fel a reggeli harmat |
Ropolypuszta |
Kereszteztük egymás útját |
A tó mellett tartottam egy rövid pihenőt, teletöltöttem a kulacsomat és
indultam tovább. 350 méter aszfaltkoptatás után ismét búcsút intettem a
K jelzéseknek és a
K3 úton indultam el a Zselici
Csillagpark kilátója felé, amelyet
majdnem megválasztottak a 2023-as év kilátójának.
|
| A Ropoly-völgyi horgásztó |
|
| Visszatekintés a tő menti pihenőhelyre |
|
|
|
| Tükörkép |
Úton a kilátó felé |
A Zselici Csillagpark kilátója |
Az építmény tetejéről elvileg lehetett volna látni a Badacsonyt is, de én
„csak” a Kelet-Mecsek vonulatát, valamint Gige és Segesd templomtornyát tudtam
beazonosítani. De a látvány így is lenyűgöző volt.
|
|
|
| Csillagképeket formázó mászókák a csillagvizsgáló parkjában |
A Kelet-Mecsek csúcsai |
A gigei református templom és a víztorony kb. 15 km távolságból |
A kilátót elhagyva újabb közel 2 kilométeres aszfaltos szakasz következett.
Útközben elsétáltam Kardosfapusztán a hotel épülete előtt, majd egy farakodónál
rátértem egy erdei földútra.
|
|
|
| Úton Kardosfapuszta felé |
Kardosfapuszta után |
A farakodónál tértem le az aszfaltról |
Néhány métert tettem meg a fák között, amikor szembe jött velem egy fiatal
pár. A pólómról könnyen megállapították, hogy mi járatban vagyok arrafelé és
köszönés után egyből elhangzottak a szokásos kérdések: „Honnan jössz? Meddig
mész?” Miután megtudtam, hogy ők Szennáról indultak és Simonfáig terveztek
eljutni, én is elmondtam, hogy én pedig éppen Simonfáról indultam és
Kaposmérőig szeretnék eljutni. Amikor a srác megtudta, hogy még körülbelül 20
kilométer van előttem, akkor számolgatni kezdett és közölte, hogy az még 8-9
óra és annyit nem lehet aznap már megtenni. Főleg úgy, hogy közben még
fényképezgetek is. Erre csak annyit tudtam mondani, hogy én 4 és fél órát
terveztem erre a távra. Nem tudtam meggyőzni... Búcsúzás után még utánam
szólt, hogy útközben ne álljak meg senkivel beszélgetni, ha valóban meg akarom
tenni a hátralévő 20 kilométert. Megköszöntem a tanácsot és egy cseppnyi
mosollyal az arcomon indultam tovább.
|
| Itt már csak 19,5 km volt hátra |
Nem sokáig tudtam megtartani a „ne álljak meg beszélgetni” tanácsot, mert az
erdőből kiérve, a tisztáson találkoztam egy idősebb párral. Velük is váltottam
néhány szót, mielőtt folytattam az utamat. Az időjósok esőmentes napot
ígértek, de amikor a tisztáson gyalogoltam, elkezdtek gyülekezni a szürke
felhők az égen és egyre jobban beúsztak a nap elé.
|
|
|
| Hosszan gyalogoltam a tisztáson, közben gyönyörködtem a dimbes-dombos tájban |
|
|
|
| Ismét egy rövid erdei szakasz |
Makk |
Közeledtem Zselickisfalud felé |
Zselickisfaludra egy frissen öntött aszfaltos úton érkeztem meg. Annyira
frissen készült az út, hogy még lehetett érezni a friss aszfalt jellegzetes
szagát. A Vándor turistaháznál pecsételtem a füzetembe, majd a Fő utcán
elsétáltam a református templomig.
|
|
|
| Talán még nem is vágták át a szalagot? |
Egy mókus kúszott fel az egyik fára, szájában egy dióval |
Az egyik pecsételőhely Zselickisfaludon |
A templomnál balra fordultam és a kis forgalmú aszfaltozott úton 5 perc alatt
átgyalogoltam a következő faluba, Szilvásszentmártonba. Onnan a
K4 jelzésen néhány perc alatt
Patcára lehetne érni, de a K még
tesz egy jó nagy kerülőt a Puszta-hegyen keresztül. Szerencsére mire felértem
a hegytetőre elvonultak a szürke felhők, újra ragyogóan sütött a nap és
gyönyörködhettem a zselici tájban. Lehet, hogy ezért a látványért hozták erre
a K jelzést?
|
|
|
| Zselickisfalud, református templom |
A Vadvirág út első szobra Zselickisfaludon (Méhbangó) |
Elbúcsúztam Zselickisfaludtól |
|
|
|
| Átsétáltam a szomszéd faluba... |
...Szilvásszentmártonba |
A Vadvirág út újabb állomása (Kockás liliom) |
|
|
|
| Egy meredek emelkedőn hagytam magam mögött Szilvásszentmártont |
Elvonultak a szürke felhők |
Itt még nem értettem, miért erre jön a K jelzés |
|
|
|
| A kedvencem |
Még nyíltak a mezei virágok,... |
...de a faleveleken már látszottak az ősz első jelei |
|
| Dimbes-dombos zselici táj a Patca fölötti dombtetőről |
|
|
|
| Első rénézésre nem egyértelmű, hogy a kerítésen kívül vagyok, vagy belül? |
Bogáncs |
|
|
|
| Lefelé Patcára |
Nem foglalkozott vele, hogy térdig süllyedt a sárba |
A patcai élményközpont |
Patcát elhagyva ismét erdei séta következett, majd pedig egy szántóföldön futó
földúton gyalogoltam. Amikor az idősebb párral találkoztam, megkérdezték, hogy
milyen az út? Megmutattam nekik a bakancsomat, hogy alig lett sáros a megtett
úton, úgyhogy nem kell aggódniuk. Kezdetben itt a szántóföldön sem volt
sárosabb az út, mint korábban.
|
|
|
| Patca |
A patcai vadvirág: Turbánliliom |
Itt-ott már színes avarszőnyeg borította az utat |
|
|
|
| Csipány-forrás |
Mielőtt kiértem volna a szántóföldre |
A távolban már feltűntek Szenna épületei |
Egészen addig, amíg el nem értem egy pocsolyához, amelyet a szántáson
keresztül próbáltam meg kikerülni...
|
|
| Ránézésre semmi különös, csak egy kis pocsolya |
De nem jó irányból próbáltam kikerülni |
A mocsárjárás után ismét normális útviszonyok fogadtak, így mire negyed 3-ra
Szennára érkeztem, már szinte meg is száradt a bakancsomon a sár, amit nem
tudtam róla letörölni az útszéli gazban. A Vadász presszó teraszán pecsételtem
a füzetembe, majd elsétáltam a skanzenig. A templomot szívesen megnéztem
volna, de ha már bemegyek, akkor a többi épületet sem szerettem volna
kihagyni. Akkor viszont valóban nem értem volna sötétedés előtt Kaposmérőre,
ezért úgy döntöttem, hogy kihagyom a skanzent.
|
|
| A cipőmön kívül már nyoma sincs a sárnak |
Megérkeztem Szennára |
|
|
| Újabb vadvirágok: Lónyelvű csodabogyó... |
... és Erdei nenyúljhozzám |
Egész úton nagyon jók voltak a jelzések, de itt, a falu szélén kissé
elbizonytalanodtam, hogy merre kell továbbmenni. Néhány méteren át még mentem
tovább felfelé az aszfalton, majd körülnéztem, hol látom meg a következő
jelzést. Természetesen lent a völgyben egy földút mentén. Visszasétáltam egy
kicsit és az első lehetséges helyen rátértem a helyes útra. Átvágtam az
erdősávon, majd pedig egy meredek földúton felmásztam a szőlőhegy tetejére.
|
|
|
| Szenna |
Megtaláltam a jelzett utat |
Majdnem ráléptem erre a hatalmas siklóra |
|
|
|
| Felfelé a szőlőhegyre |
Fentről jól látszott a szennai templom |
A szennai szőlőhegyen |
A szőlőültetvényeket és a pincéket elhagyva egy bekerített legelőt kellett
megkerülni, utána pedig hosszan gyalogoltam a szántóföld közepén-szélén futó
földes-füves keréknyomokon.
|
|
| Lám, a láma! |
Megkerültem a bekerített legelőt |
|
|
|
|
| Földes-füves keréknyomokon gyalogoltam Dada felé |
Fél 4-kor érkeztem meg Dadára. Végigsétáltam a házak között futó keskeny
aszfaltcsíkon, amely a falu végén meredek lejtőben folytatódott. Mielőtt
nekivágtam volna a Kaposmérőig tartó utolsó szakasznak, Kaposdadán leültem
néhány percre a kerékpárút mellett álló esőbeállóba és elfogyasztottam az
otthonról hozott gyümölcs maradékát.
|
|
| Megérkeztem Dadára |
Amikor délben Kardosfát elhagyva találkoztam a kétkedő fiatal párral, jól
becsültem a hátralévő út megtételéhez szükséges időt: negyed 5-kor érkeztem
meg Kaposmérőre. Miután az OKK táblánál pecsételtem a füzetembe, nem maradt
más hátra, mint elsétálni az autóig, amelyet reggel a temető melletti
parkolóban állítottam le.
|
|
|
| Tükörkép az Őze-tóban |
Hosszú egyenes aszfaltcsík Kaposmérő felé |
A lovasíjász központ a két falu határában |
|
| Reggel tóparton kezdtem, este tóparton fejeztem be a túrát |
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az RPDDK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése