OKT 15.: Dobogókő – Rozália-téglagyár (2025.04.27.)

Pirosnak indult, kék lett belőle... Vasárnap reggel Isztimérre indultam, de délben Dobogókőn kötöttem ki. Ha már ott voltam, megnéztem a Dunakanyart, felmásztam a Zsivány-sziklákra, pecsételtem Pilisszentkereszten és gyönyörködtem a Dera-szurdokban. A Szent-kút után jött a Hosszú-hegy és a Kevély-nyereg, majd a Teve-szikla és a Köves-bérc. A téglagyárnál elrontottam a pecsételést, de a buszra nem kellett sokat várnom.

Már több, mint két hónapja ott porosodott érintetlenül a három megkezdett igazolófüzet: az RPDDK-ból már csak 35 km hiányzik, de a befejezéshez kellene még két nap (vagy egy nap és egy sofőr, aki átviszi az autót, vagy engem az egyik végpontból a másikba), a KDP-n előző év szeptemberében jártam utoljára, akkor értem el Mecsérre, ahol a 110. km-t teljesítettem, a 2. OKT füzet pedig amolyan vésztartalékként, alig több, mint 60 km-rel pihen a könyvespolcon. Február vége óta nem tudtam időt szakítani arra, hogy bármelyiket is folytassam, ráadásul ebben az évben a Gerecse teljesítménytúrát is elhalasztották, ezért április végéhez közeledve már nagyon mehetnékem volt. Éreztem, hogy fejben is szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, mert nagyon beleragadtam a mókuskerékbe.

Április utolsó hétvégéjén, bár lett volna más tennivalóm is, úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, folytatom valamelyik túramozgalmat. Rövid tanakodás után a pirosra esett a választásom. Tömegközlekedés szempontjából vasárnapra nem éppen szerencsés választás, de úgy voltam vele, hogy nem számít, csak mehessek. Aztán szombat késő este kiderült, hogy másnap reggel édesapám el tud vinni Mecsérről Isztimérre, így lényegesen leegyszerűsödött a logisztika.

Ezúttal nem kellett korán kelnem, csak reggel 6 órakor ültem be az autóba és indultam el Mecsér felé. Vasárnap lévén alig volt forgalom, így zavartalanul falta az autó a kilométereket, mígnem egyszer csak felgyulladt néhány hibajelző lámpa a műszerfalon. Akár egy karácsonyfa, úgy világítottak a piros ikonok, ráadásul még egy üzenetet is olvashattam a kijelzőn: elfogyott az AdBlue… Csodálkoztam, mert máskor jó előre szokott figyelmeztetni, ha már fogyóban van, most pedig egyből azt mondja, hogy elfogyott? Gyors újratervezés után a legközelebbi benzinkút felé vettem az irányt, hogy orvosoljam a problémát. De, hiába tankoltam tele, a hiba nem szűnt meg. Üzentem édesapámnak és a feleségemnek, hogy a túra törölve, megyek haza… Nem mondom, hogy nem voltam csalódott…

Azt terveztem, hogy 9 óra körül már a Burok-völgy vadregényes részén sétálok, ehelyett otthon ültem a kanapén és bosszankodtam. Aztán egy hirtelen ötlettől (és a feleségem határozott kérésétől) vezérelve úgy döntöttem, hogy elő a vésztartalékkal! Ránéztem a menetrendre és percek alatt meghoztam a döntést: Irány Dobogókő!

Légvonalban közel van hozzánk a hegytető, de tömegközlekedéssel több, mint 2 órába telt, mire odaértem. Ehhez hozzájárult, hogy épp felújították a HÉV pályáját, ezért tovább tartott az Aquincum – Pomáz utazás, utána a tömött busz is csak araszolni tudott a kanyargós úton, mert úton-útfélen kerékpárosokat kellett kerülgetnie. 

Dél előtt néhány perccel érkeztem meg Dobogókőre. A buszmegállóban elindítottam a GPS-t, nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet és útnak indultam. Először a menedékházhoz mentem, hogy beüssem a nap első pecsétjét a füzetembe. Tele volt a ház terasza, előtte pedig három kondérban főtt az ebéd. Amúgy sem szeretem a tömeget és a nyüzsgést, de ezúttal még kevésbé rajongtam érte. Ennek ellenére pecsételés után még elsétáltam a kilátóteraszhoz is, ahol legnagyobb meglepetésemre nem volt tömeg, még a korláthoz is odafértem néhány fénykép erejéig.

A Turista Múzeum épülete Dobogókőn

Báró Eötvös Loránd Menedékház

Kilátás a Dunakanyarra

Téry Ödönnek, a magyarországi turistamozgalom kiemelkedő alakjának emlékműve

Talán mindenki ebédelt, azért voltak ilyen kevesen?

Az I. világháború emlékműve

Negyed óra elég volt erre a napra a nyüzsgésből, ezért próbáltam minél előbb magam mögött hagyni a tömeget. Megkerestem a Pilisszentkereszt felé vezető jelzéseket és útnak indultam. A házakat elhagyva beértem az erdőbe, ahol már lényegesen kevesebb emberrel találkoztam, de azért látszott, hogy egy felkapott, Budapesthez közeli helyen járok.

A kép csalóka, útközben gyakran találkoztam kirándulókkal

Hagymás fogasír

Ösztörűs veronika

A Zsivány-sziklákhoz közeledve a Nagy-Hideg-lyuk mellett vitt el az út

Körülbelül 20 percet sétáltam, mire odaértem a Zsivány-sziklák lábához. Kicsit nézelődtem a kövek közötti hasadékban, majd felmásztam a sziklák tetejére, mielőtt tovább indultam volna.

A legenda szerint itt keresték IV. Béla kincseit a zsiványok

IV. Béla a kincseit, a madár pedig a fészkét rejtette el a sziklában

Erre a gyökérre emlékeztem az előző túrámról

Egy óra múlt néhány perccel, amikor megérkeztem Pilisszentkeresztre. Az első OKT teljesítésem során fordítva jártam végig ezt a szakaszt és nagyon jól emlékeztem erre a részre. Annak idején fáradtan, kánikulában másztam ott felfelé.

Úton Pilisszentkereszt felé

Egy rezes FUTrinka FUTott át előttem az úton

Erre vezet a nemrég kialakított Horizont Kerékpárút is

Megérkeztem Pilisszentkeresztre

A boltnál pecsételtem a füzetembe, majd indultam tovább. A falu szélső házától mindössze 5 percet kellett gyalogolni, hogy megérkezzek a Dera-szurdokhoz. A felső részen még volt víz a patakmederben, de lefelé haladva egyre gyakrabban bújt el a kíváncsi szemek elől.

Nyílott az orgona

Lassan elhagyom Pilisszentkeresztet

Egy gázló a szurdok kapujában...

...ahol vadkacsák sétáltak át előttem

Tavaszi álganéjtúró

Dera-szurdok

A szurdokot elhagyva egy jó háromnegyed órát gyalogoltam a fák között, mire megérkeztem Csobánka határába. A K jelzés nem érinti a falut, annak közelében egy éles jobbkanyar után összekapcsolódik a Z jelzéssel és enyhe emelkedéssel elindul a kápolna és a Szent-kút felé.

Erdei utakon a Dera-szurdok és Csobánka között

Csobánkához közeledve feltűnt előttem az Oszoly

Ereszkedés lefelé Csobánka határában

Az Oszoly és a Kevélyek

A kápolna előtti padoknál kerestem egy kis elemózsiát a hátizsákomban, a kútnál teletöltöttem a kulacsomat, majd indultam tovább. Arra emlékeztem, hogy az ellenkező irányból egy lejtőn kellett leereszkedni a kápolnához, de arra nem emlékeztem, hogy ilyen meredek ez a szakasz. Ráadásul most nem is lefelé kellett megtennem ezt a közel 400 méteres szakaszt!

Közeledtem a Szent-kúthoz

A fényképen alig látszik, de a Mária-emlékfülke hozzá van kötve a fához, hogy el ne dőljön

Sarlós Boldogasszony-kápolna

Szent-kút

Felfelé a Hosszú-hegy gerincére

Kilátás a hegyoldalról

Nem pihenni álltam meg, hanem fényképezni

Felérve a Hosszú-hegy gerincére ráfordultam a széles kavicsos útra, amelyiken egészen a Kevélyek lábáig gyalogoltam. Kezdetben a fák között, árnyékban, utána pedig a tűző napon. De, a szemem elé táruló látvány kárpótolt a meleg miatt.

Felértem a Hosszú-hegy gerincén futó köves útra

Az árnyékban kipihentem a hegymászás fáradalmait

Előttem a Nagy-Kevély, a messzi távolban pedig a Hármashatárhegy

Kilátás a Csobánka feletti útról

Pitypang

Még egy utolsó pillantás az Oszolyra, mielőtt beértem a fák közé

Miután elfogytak a kavicsok a lábam alól, elkezdett emelkedni az út. Hol meredekebben, hol egy kicsit szelídebben, de folyamatosan felfelé haladtam és körülbelül 20 perc alatt értem fel a nyeregbe. Amikor utoljára itt pecsételtem, akkor még az esőbeállóban volt a bélyegző, ezért most is ott kerestem. Miután nem találtam, eszembe jutott, hogy mintha olvastam volna valamikor, hogy áttették máshova. Körülnéztem, de nem láttam, hol lehet az új hely. Mielőtt azonban elő kellett volna vennem a telefonomat, hogy megnézzem a pontos helyét, megakadt a szemem egy OKT táblán, oldalán pedig a jól ismert dobozkán.

Felfelé a Kevély-nyeregbe

Az egykori turistaház emlékpadja

Tisztás a Kevély-nyeregben

Begyűjtöttem a nap harmadik pecsétjét is, majd indultam tovább. A rét szélén egy pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy nosztalgiázok egy kicsit és a P jelzésen felmászok a Nagy-Kevélyre, de győzött a lustaságom és inkább lefelé indultam. Néhány méterrel később, a Gyopáros-barlang lábánál aztán részben bepótoltam a hegymászást és körülnéztem egy kicsit a szikla tetejéről.

Kilátás Budapest felé

A Gyopáros-barlang

Februárban arrafelé túráztam

Ezért a látványért megérte felmászni a szikla tetejére

Negyed órával később a szakasz újabb látványosságához érkeztem. Ezúttal csak fentről, az út mellől néztem meg a Teve-sziklát, nem ereszkedtem le a képződmény közvetlen közelébe.

A Teve-szikla feletti tisztás

A Teve-szikla

Tovább indulva mindössze 10 percet kellett gyalogolnom, hogy megérkezzek pilisborosjenői kálváriához. Ez már csak egy ilyen „lusta túra” volt, a hegymászást ezúttal is kihagytam és csak az első stációktól fényképeztem le a dombtetőn álló keresztet. 

Úton Pilisborosjenő felé

A pilisborosjenői kálvária keresztjei, az első stációtól fényképezve

Itt is virágzott az orgona

Kilátás az Ezüst-hegyre

Újabb eseménytelen negyed órás séta várt rám, amelynek utolsó méterein még egy kicsit az aszfalton is koptathattam a bakancsom talpát. A Köves-bérc továbbra is jogosan viseli a nevét, hatalmas kövekkel nehezített gyalogút vezetett lefelé róla a fák között.

Keskeny ösvény Pilisborosjenőn

Ismét a Hármashatár-hegy

A Köves-bérc kövei között vezetett az út

Miután magam mögött hagytam a köves lejtőt, újra Pilisborosjenőre érkeztem és egy meredek, aszfaltos utcán leereszkedtem a 10-es útig. Megvártam, amíg zöldre váltott a lámpa, majd az út túloldalán, eperültetvények között gyalogoltam tovább.

Ismét Pilisborosjenőn

A solymári eperföldön át vezetett az út

Megnéztem, hogy februárban merre túráztam

Reggel nem néztem meg, hogy mikor van busz hazafelé, de a februári túrámról úgy emlékeztem, hogy minden óra 26-kor indul a téglagyári megállótól Solymár felé. Ránéztem az órámra és szaporázni kezdtem a lépteimet. Néhány perccel később úgy éreztem, hogy nem haladok és felesleges sietnem, úgysem érem el a buszt. (Amiről azt sem tudtam pontosan, hogy mikor indul…) Ezért lassítottam…, majd néhány lépéssel később újra gyorsítottam…

17:19-kor érkeztem meg a téglagyár bejáratához. Hűvösvölgyből jövet elrohantam a pecsételőhely mellett, ezúttal azonban nem akartam kihagyni a bélyegzést. Gyorsan előkerestem a hátizsákomból a füzetemet és a tintapárnát, majd beütöttem a füzetembe a pecsétet. Egy ilyen nap után már meg sem lepődtem, amikor észrevettem, hogy „rosszul” nyomtam a keretbe a lenyomatot. Egészen eddig kínosan ügyeltem arra, hogy a pecsétek mindig ugyanabba az irányba nézzenek, ezúttal azonban sikerült 90°-kal elfordítani…

Keskeny ösvény a vasúti töltés melletti bozótban

A solymári téglagyárnál pótoltam a korábban elmaradt pecsétet

Nem volt időm bosszankodni, gyorsan visszapakoltam a hátizsákomba és szapora léptekkel indultam a buszmegálló felé. Odaérve örömmel vettem tudomásul, hogy egy család áll a buszmegállóban. Ebből arra következtettem, hogy hamarosan érkezik egy busz. Jó volt a megérzésem, 2 perccel később megérkezett a menetrend szerinti járat, amelyik a solymári vasútállomásig repített. Ott is csak néhány percet kellett várnom a vonatra, így a hazaút lényegesen rövidebbre sikerült, mint az odaút.

A vonaton volt időm gondolkodni egy kicsit a nap történésein. A reggeli események alaposan rányomták a bélyegüket az egész napomra és a hangulatomra. Valószínűleg ez volt az egyik oka, hogy ezúttal nem élveztem úgy a túrát, mint máskor. Másrészt az sem segített, hogy egy népszerű, sokak által látogatott szakaszról volt szó, így nem sikerült igazán elszakadnom a „civilizációtól”. Furcsa érzés volt, talán még soha nem éreztem így egy túra végén. Remélem, hogy ez volt az első és egyben utolsó ilyen alkalom…

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az OKT barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.