Majdnem 2 hónap kihagyás után, december közepén húztam újra túrabakancsot.
Ezúttal azonban tájegységet, sőt színt is váltottam és a Zselic helyett a
Gerecse dombjai között kezdtem el kék helyett piros csíkokat keresgélni. A
Közép-Dunántúli Piros igazolófüzetét a végéről kezdtem olvasni, ezért
Lábatlanról indultam neki a teljesítésnek. A ködös reggelen a vasútállomáson
megkerestem a piros pöttyös táblácskát, közelről megnéztem az áradó Dunát,
majd a kellemes városi sétát az Öreg-hegyre vezető emelkedőn fejeztem be.
Pusztamaróton eszembe jutott az első 50 km-es teljesítménytúrám, a
Marót-hegy lábánál pedig a Gerecse 50. Téli erdőn át érkeztem meg a
Király-kúthoz, ahonnan már csak néhány lépés volt Héreg. Könnyű, levezető
sétára számítottam Tarjánig, a nap sugarai viszont megnehezítették a
dolgomat az utolsó 5 kilométeren.
Októberben, amikor
Kaposmérőről autóztam hazafelé, azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne még 2023-ban egy vagy két szakaszt
teljesíteni az RPDDK-ból. Ez az elképzelés akkor még megvalósíthatónak
látszott, de a következő két hónap túrázás szempontjából egy kicsit másként
alakult. Az iskolai őszi szünet idején a gyerekekkel tekertünk egyet a Balaton
körül, utána vagy a munka, vagy az időjárás miatt nem volt lehetőségem
túrázni. Mire minden összeállt volna, addigra pedig annyira lerövidültek a
nappalok, hogy le kellett mondanom az RPDDK folytatásáról. Gondolkoztam hát,
hogy mitévő legyek? Felmerült, hogy folytatom az OKT-t, de azt gyorsan
elvetettem. Már korábban is szemeztem a Közép-Dunántúli Piros mozgalommal,
mivel egyrészt részben ismerős helyeken halad, másrészt közel van a
lakóhelyemhez, így rövidebb szakaszok teljesítése esetén sem érzem azt, hogy
rengeteget kell utaznom néhány kilométer sétáért.
Az első nehézséget az igazolófüzet beszerzése jelentette. Végül néhány
levélváltás és telefon után november végén az ÉDTTSZ-től rendeltem egyet,
amelyet postán el is küldtek nekem. December elején már nagyon viszketett a
talpam és mehetnékem volt, de ismét közbeszólt az időjárás: „váratlanul”
leesett 20 cm hó és veszélyes lett volna az erdőben túrázni a hó súlya alatt
letörő ágak miatt. Amilyen gyorsan jött a hó, olyan gyorsan el is olvadt és
egy héttel később már úgy éreztem, hogy a dagonyák is elviselhető méretűre
zsugorodtak, ezért elérkezett a nagy nap. Belevágtam egy újabb túramozgalom
teljesítésébe...
Ezúttal a „szokásosnál” egy kicsit később csörgött az ébresztőórám, mert elég
volt háromnegyed hatkor útnak indulni otthonról. Tarjánig mentem autóval,
onnan busszal, egy átszállással terveztem eljutni a kiindulópontra,
Lábatlanra. A tömegközlekedést ismerve mindig izgulok egy kicsit, amikor
átszállással kell eljutnom A-ból B-be, nem volt ez másként ezen a reggelen
sem. 8 perc lett volna az átszállásra Tokodaltárón, de a Tarjánból induló busz
6 perc késéssel érkezett a megállóba... Menet közben úgy éreztem, hogy a
vezető próbálja lefaragni a késést, de nem nagyon sikerült neki. Szerencsére,
több sem lett a késés Tokodaltáróig, így maradt 2 percem, hogy átérjek az
egyik buszmegállóból a másikba. Ennyi idő éppen elég volt, sőt, a végén még
várnom is kellett, mert a másik busz is késett 5 percet...
Néhány perccel negyed 9 előtt szálltam le a buszról a Piszkei lakótelepnél.
Gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útnak indultam.
Egyelőre még jelzetlen úton, mert a
P jelzés csak a vasútállomásnál
kezdődik, addig pedig még meg kellett tennem körülbelül 700 métert. Szedtem a
lábaimat és 8 perccel később már ott álltam a piros pöttyös fémlapocska előtt.
A köd miatt a Dunából semmi nem látszott, így megörökítettem a túra hivatalos
kezdőpontját és folytattam a gyaloglást, immár a
P jelzéseket követve.
|
|
|
| Indulj el egy úton... |
A piszkei vasútállomás épületétől néhány méterre található a KDP hivatalos kezdőpontja |
Az látszott, hogy ez nem a szép kilátások túrája lesz |
A Közösségi Háznál a jelzések jobbra fordultak a József Attila utcára. Mielőtt
én is követtem volna az útmutatást, tettem még egy próbát a Duna-parton,
lesétáltam a kikötőhöz. Természetesen itt is köd lepte be a tájat, de mégsem
volt hiábavaló a kitérő, mert így közelről láthattam a Duna magas vízállását.
Miután visszatértem a P jelzésekhez,
mindössze néhány lépést kellett megtennem és máris ott álltam a KDP bélyegzőt
rejtő kis fehér dobozka előtt, ahol beüthettem az első igazoló pecsétet a
füzetembe.
|
|
|
| Lesétáltam a Duna-partra |
Az áradó Dunán kívül innen sem lehetett sok mindent látni |
Az első pecsétet a Cementgyári Emlékházzal szemben ütöttem be a füzetembe |
Pecsételés után gyalogoltam tovább a József Attila, majd pedig a Rozália
utcán. A reggeli indulás óta megtett közel 2,5 km egy kellemes városi sétára
hasonlított, de amint megláttam az Őrhegyi utca elejét, egyből eszembe jutott,
hogy nem a Duna-parton, hanem a Gerecsében fogok túrázni. Mire felértem az
Öreg-hegyre, kellemesen bemelegedtem, már nem is emlékeztem rá, hogy reggel
kissé dideregtem a buszmegállóban álldogálva.
|
|
|
| Vége a duna-parti sétának, irány az Öreg-hegy |
Felértem a hegytetőre |
Földúton a Kan-bereki-földek mellett |
A Kan-bereki-földeket elhagyva megálltam a térképen is jelölt kilátópontnál,
de a párás-ködös idő miatt továbbra sem lehetett sok mindent látni. Folytattam
hát a sétát a szántóföld szélén kanyargó, enyhén hullámzó keréknyomokat
követve. Jól tudtam haladni, mert a napsugarak még nem melegítették fel a
talaj fagyott felszínét.
|
| Lábatlanon és a Dunán kívül nem sok minden látszott |
|
|
|
| Valamilyen fűféle az út szélén |
A szántóföld szélén kanyargott az út |
Még egy emelkedő |
Az erdőbe érkezve teljesen más terepviszonyok fogadtak. Több helyen vékony
jéggel fedett pocsolyák mellett kellett megkeresnem az ösvényt, máskor pedig a
fagyott hóban kellett lépkednem. Nehezítésként pedig ott volt a szemből
alacsonyan tűző nap. Nem gondoltam volna, hogy hasznát vehettem volna a
napszemüvegnek ezen a túrán...
|
|
|
| Jég |
Az első nagyobb pocsolya |
Egy rövid havas útszakasz, de később volt még hasonló |
|
|
|
| Téli erdő |
Az út szélén hófoltok, az úton pedig sárfoltok |
Szemből, alacsonyan sütött a nap, előrefelé nem nagyon tudtam fényképezni (és nézni) |
A Szágodónál megálltam nézelődni egy kicsit és ekkor pillantottam meg először
a Gerecse tetején álló TV-tornyot, amely azután szinte egész nap szemem előtt
maradt. Miután tovább indultam, még körülbelül fél órát gyalogoltam változatos
terepviszonyok között, mire megérkeztem a túra legmagasabb pontjára, az
Eménkes-nyeregbe. Onnan kezdve az út minősége nem változott lényegesen,
továbbra is voltak havas, valamint avarral borított, kissé sáros szakaszok és
a nap is szemből tűzött, de végre jó irányba haladtam az úton. (Minden
turistaút lejt, csak időnként rossz irányba megyünk rajta...)
|
| Kilátás a Szágodótól |
|
|
|
| A TV-torony a Gerecse tetején |
Ezen átkelni már nagyobb kihívás volt, de szárazon megúsztam |
A keréknyom sáros volt, az út többi része pedig csúszós |
|
|
|
| Hófoltok a fák között |
Az utolsó nagyobb emelkedő az Eménkes-nyereg előtt |
Ismét hóban |
|
|
|
| Más is járt errefelé az elmúlt napokban |
A Förtési Csontos-barlang? |
Nyáron az aszfalton, ősszel a porban, most pedig a hóban hagytam ott a lábnyomomat |
Fél 11-kor pillantottam meg az első fát, amelyik egy hat évvel korábbi
novemberi szombatot juttatott eszembe: akkor teljesítettem az
első 50 km-es teljesítménytúrámat, az ISZI 50-et.
|
|
|
| Azt nem teljesen értettem, hogy ebből az irányból miért van felfestve a K jelzés |
Érdekes, hogy a következő pecsételőpont nincs feltüntetve a táblán |
A látszat csal, a fagyott úton könnyű volt haladni |
A fonódó K és
P jelzéseket követve 5 perc alatt
elértem Pusztamarótra. Az OKT táblánál beütöttem a füzetembe a pecsétet, majd
leültem néhány percre a fedett esőbeállóba. Miután ettem egy szendvicset és
ittam egy kis jó meleg teát, újra a hátamra kaptam a zsákomat és indultam
tovább. Az első lépések után kellemetlen meglepetésben volt részem: vastag
jégpáncél borította az utat, amelyen csak a szerencsének és a reflexeimnek
köszönhetően sikerült talpon maradnom. Néhány méterrel később változott a
helyzet, a keréknyomokban sikerült jégmentes helyeket találnom, így ismét jól
tudtam haladni.
|
|
| Ismét a TV-torony |
Pusztamarót, történelmi emlékhely |
|
|
| Jég, jég, jég |
Itt már könnyű volt a járás |
Negyed órával a pusztamaróti indulás után egy újabb ismerős helyre érkeztem: a
fák közül előbukkanó kitaposott ösvényen jönnek le a
Gerecse 50 teljesítménytúra
résztvevői a Serédi-kastély felől és indulnak tovább az enyhén emelkedő köves
úton Héreg felé. Én is így tettem...
|
|
|
| Kék és piros |
Az ösvény eltűnik a fák között és indul a Serédi-kastély felé |
Én pedig ezen az úton indultam a Király-kút felé |
Körülbelül 20 percet gyalogoltam a jó ismert szakaszon, mire megérkeztem a
P+
elágazóhoz. Alig ismertem rá a helyre... Tavasszal még hatalmas fák között
vezetett tovább az út a kerítés túloldalán, most viszont csak farakások
között, ugyanis az út mellett egy széles sávban kivágták a fákat... Ezúttal
zárva volt a kapu, így átmásztam a létrán és ismét hófedte tájon gyalogoltam
tovább. Szerencsére nem volt jeges az út, ezért kellemes téli túra hangulata
volt a szakasznak, amint ropogott a bakancsom talpa alatt a hó.
|
|
|
| A fehér pont mutatja a Gerecse 50 útvonalát |
Még mindig a jól ismert köves úton gyalogoltam |
A jelzés azért megmaradt |
|
|
|
| Néhány hónappal korábban itt még erdő állt |
Hóban és avarban gyalogoltam |
A Király-kúthoz közeledve eltűnt a hó és már csak az avarral borított
keréknyomokon bandukoltam tovább. A Gerecse 50 túrákon mindig csak átvágok a
Király-kút melletti réten, ezúttal azonban elsétáltam megnézni a hely
névadójául szolgáló forrást is.
|
|
| Eddig még egyszer sem néztem meg a Király-kutat |
Az esőbeállóra festett hatalmas P jelzés mutatja az utat az ellenkező irányból érkezőknek |
Még a fák között gyalogoltam, amikor meghallottam a déli harangszót valamelyik
héregi templomból, 10 perccel később pedig meg is érkeztem a falu szélére. A
Gerecse 50-nek itt kezdődik a (szerintem) legnehezebb szakasza, de rám ezúttal
már csak egy laza levezető séta várt Tarjánig. Legalábbis a hátralévő szakasz
szintmetszete alapján így gondoltam. Végigsétáltam a hosszú, egyenes Fő utcán
és a református templommal szemben álló útjelző táblánál beütöttem a füzetembe
a nap harmadik pecsétjét.
|
|
|
| Közeledtem Héreg felé |
Most nem kellett felmásznom a Bánya-hegyre |
Héreg, a pecsételőhelytől fényképezve |
Héreget egy kis forgalmú aszfaltúton hagytam el, azon sétáltam ki a Tarjánt
Bajnával összekötő útig. Habár ezen az úton közelebb lenne Tarján, de a
P
jelzés csak néhány métert tesz meg rajta. Egy útszéli keresztnél jobbra fordul
és majd csak a szántóföldeken, valamint a Lovász-hegyen át vezető kerülő végén
érkezik meg a faluba.
|
|
| Eddigre már felszállt a reggeli köd, így körös-körül jól látszottak a hegyek |
A műútról lekanyarodva egy keskeny, de jó minőségű aszfaltcsíkon gyalogoltam
tovább. Már a célegyenesben éreztem magamat, ezért szaporázni kezdtem a
lépteimet, de útközben meg-megálltam nézelődni és fényképezgetni az engem
körülvevő hegyeket. Körülbelül 500 méter után aztán elfogyott a lábam alól az
aszfalt. Ekkor valami azt súgta, hogy mégsem lesz olyan könnyű levezető séta
ez az utolsó néhány kilométer, mint amilyennek otthon a szintmetszet alapján
elképzeltem.
|
|
| A „végtelenbe” vezető keskeny aszfaltcsík |
Még egy utolsó pillantás a TV-toronyra |
|
|
| Ennyi maradt a kukoricából |
Elfogyott az aszfalt a talpam alól |
Kora délután volt már és bár egész nap alacsonyan járt a nap az égen, de a
föld felszínét mégis sikerült felmelegítenie. Ennek az lett az eredménye, hogy
a talaj felső vékony rétege megolvadt és ahol az út egy ici-picit is lejtett
valamelyik irányba, ott biztos, hogy csúszkálni kezdtem. Ahol pedig nem
lejtett, ott összegyűlt az úton a víz, ezért az útszéli lejtőn keresztül
kellett kerülnöm. Próbálkoztam haladni az út közepén a fűben (ahol volt), az
út mentén a fűben, a keréknyomokon, a szántóföld szélén, de sehol nem volt
jobb. A Lovász-hegyre vezető enyhe emelkedő pedig csak hab volt a tortán. De
nem panaszkodom, hiszen éppen az ilyen kihívások tesznek emlékezetessé egy-egy
túraszakaszt. Nem volt ez másként most sem...
|
| ...és még mindig a hegyek... |
|
|
|
| A látszat itt is csal, a csúszós, sáros úton nem volt egyszerű talpon maradni |
Azzal vígasztaltam magamat, hogy nyáron, tűző napon sokkal rosszabb lett volna |
A távolban már feltűntek Tarján házai |
Fél óra alatt sikerült átverekednem magamat a szántóföldön. De még nem
ünnepelhettem, mert messziről úgy látszott, mintha az utolsó métereken egy
komoly tavon kellene átkelnem, vagy pedig a bizonytalan talajú szántóföldön
kellene azt megkerülnöm. Egyből eszembe jutott a
szennai kalandom. Közelebb érve aztán láttam, hogy nem kell úsznom vagy mocsarat járnom, mert
a „tavat” megkerülve vezet tovább az út.
|
|
|
| A keréknyomok megkerülték a „tavat” |
A bokrok árnyékában nem olvadt fel a talaj |
Naggyá tett az alacsonyan sütő nap |
Hamarosan ismét aszfalt került a talpam alá és a hosszú, egyenes Jókai Mór
utcán sétáltam el a katolikus templomig, ahol reggel leparkoltam az autóval.
Nem feledkeztem meg a bélyegzésről sem, így az első túranapom végén 4 pecsét
díszíti az igazolófüzetem utolsó oldalát.
|
| Tarján határából visszatekintettem a megtett út egy részére (és természetesen a környező hegyekre) |
|
|
|
| Itt már valóban a célegyenesben voltam |
Tarján, katolikus templom |
Nem mostanában került ide ez a tábla |
Egy gyors tisztálkodás után autóba pattantam, végighajtottam a Gerecse
motorosok által kedvelt szerpentinjén és három óra előtt már otthon is voltam.
Egész szokatlan volt ilyen korán hazaérni a túranap végén...
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az KDP barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése