A nyári szabadságom első napján szerettem volna folytatni a KDP bejárását.
Egész héten az időjárás előrejelzéseket figyeltem, mert az ország felett
kialakult hőkupola miatt sorra dőltek meg a melegrekordok, szinte
elviselhetetlen volt a forróság. Hétvégére azonban enyhülést jósoltak a
meteorológusok, így bíztam benne, hogy ha elég korán útnak indulok, akkor
elviselhető lesz a hőmérséklet. Emiatt döntöttem úgy, hogy az autót nem
Várpalotán, a végállomáson hagyom, hanem Székesfehérváron. Onnan ugyanis már
fél nyolcra el tudok jutni Gúttamásira, ahol május elején befejeztem a túrát,
Várpalotáról viszont csak fél 10-re értem volna oda.
Ezúttal is 5 órakor indultam otthonról és nem sokkal negyed 7 után érkeztem
meg a koronázó városba, ahol a buszmegállótól néhány percnyi sétára található
parkolóban állítottam le az autót. Kényelmesen összekészülődtem, majd a
bevásárlóközpont gyalogoshídján át elballagtam a buszpályaudvarhoz.
Középiskolás és egyetemista koromban többször indultam innen hazafelé, de az
azóta eltelt 30 év alatt alaposan megváltozott a hely, szerencsére előnyére… A
busz menetrend szerint indult és 40 perces utazás végén érkeztem meg vele
Gúttamásiba. Végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd hátamra
kaptam a zsákomat és elindultam.
|
| Útnak indultam Gúttamásiból |
A túrát ugyanúgy folytattam, mint ahogyan
májusban abbahagytam. Akkor Isztimért elhagyva másfél kilométert gyalogoltam az aszfalton, most
pedig újabb másfél kilométert kellett megtennem ugyanannak az útnak a
folytatásán. Annyi volt a különbség, hogy ezúttal nem tűzött rám a nap…
|
| ...ahogyan májusban abbahagytam... |
Annyira hozzászoktam az aszfaltkoptatáshoz, hogy nem vettem észre a letérést.
Szerencsére csak néhány méterrel mentem túl rajta, de ez már jelezte, hogy a
nap folyamán a szokásosnál jobban oda kell figyelnem a jelzésekre. Visszatérve
a helyes útra átvágtam egy réten, majd egy negyed órás erdei séta után
megérkeztem a P-K elágazóhoz.
|
|
|
| Kicsit túlszaladtam, de azért rátaláltam a helyes útra |
Gúttamási és Fehérvárcsurgó között az erdőben |
Megérkezett az OKT Fehérvárcsurgó felől |
Miután felmentem a rövid emelkedőn, keresni kezdtem a pecsételőhelyet. Az
OKT bejárásomról
emlékeztem a magányosan álló fára, most is azt kerestem. Csak azt felejtettem
el, hogy azóta már eltelt közel hat év, ennyi idő alatt a fa körül is megnőtt
a növényzet. Lényeg, hogy rátaláltam a fehér kis dobozkára és beütöttem a
füzetembe a nap első pecsétjét.
|
|
| Rövid emelkedő a K és P közös szakaszán |
A fa még magányos, de a környezete már megváltozott |
Még körülbelül 500 métert haladt együtt a két jelzés, utána a
K egyenesen, a
P
pedig balra folytatódott. Hamarosan kereszteztem a Kincsesbányára vezető
országutat, ahol egy órával korábban a busszal kanyarogtunk, kicsivel később
pedig már az egykori bauxitbánya (Bitó V.) mellett gyalogoltam. 1969-ig
működött ez a külszíni fejtés, azóta a természet már visszahódította a terület
nagy részét.
|
|
|
| Pecsételés után |
A nagy szárazság miatt útközben nagyon kevés színes virágot láttam |
Jól elbújt a jelzés a fák között |
|
|
|
| Kincsesbánya határában |
Szarvasbogár |
Bitó V., amit a természet már visszahódított |
Az erdőből kiérve a Somos-mál hétvégi házai és hobbikertjei között vezetett az
utam. A gyönyörű, tiszta időnek köszönhetően több helyről is lenyűgöző
panoráma tárult a szemem elé. Olyannyira magával ragadott a látvány, hogy
ismét elfelejtettem elkanyarodni, újabb közel 500 méterrel (és egy kis
szinttel) gyarapítva az erre a napra tervezett amúgy sem kevés
kilométer-mennyiséget.
|
|
| Szárazság... |
Somos-mál aszfaltos útján gyalogoltam |
|
|
|
| Távolban a fehérvárcsurgói tó |
Somosma Park kapuja |
A nap folyamán jellemző volt az ehhez hasonló látvány |
|
| Panoráma Somos-mál határából |
Miután visszataláltam a helyes útra, egy fenyvesen kellett átvágnom.
Helyenként nehezen találtam kitaposott ösvényt, de ezen a szakaszon kiváló
munkát végeztek a jelzésfestők, így nem volt nehéz a helyes úton maradni.
|
|
|
| Újra a helyes úton |
Az ösvényt nem nagyon lehetett látni, de jelzésből volt bőven a fákon |
Réti imola |
|
|
|
| Kanyargós utakon Iszkaszentgyörgy előtt |
Fél tízkor érkeztem meg Iszkaszentgyörgyre. A buszmegállóban lepecsételtem a
füzetemet, ettem egy otthonról hozott túrós táskát és indultam tovább. A
P a kastély kerítése mellett, az
aszfalton folytatódott, de én inkább a kastélyparkon átvezető utat
választottam. A kastély épülete elég lerobbant állapotban van, jelenleg nem is
látogatható, a parkját viszont a helyi általános iskola (is) használja
tornapályának.
|
|
|
| Iszkaszentgyörgy |
A kastélypark bejárata |
Az épületre ráférne egy kis csinosítás |
Szerettem volna megnézni a település másik nevezetességét, a kőpiramist is.
Itthon, a térképet nézegetve úgy láttam, hogy vezet oda egy jelzetlen ösvény,
de a fák között nem vettem azt észre és elmentem mellette. A kőasztalt
meglátva jöttem rá, hogy túljöttem, de ez nem szegte kedvemet, az onnan induló
tanösvényen elballagtam az építményhez.
|
|
| Valahol itt kellett volna észrevennem a jelzetlen ösvényt |
A kőasztal közelében |
|
|
| A kőasztal |
Az iszkaszentgyörgyi mini-Egyiptom |
Miután visszatértem a P jelzésre,
folytattam az utamat a Csillaghegyi-kilátó felé. Felmásztam az építményre, de
sok mindent nem láttam, mert a körülötte lévő fák már majdnem túlnőtték azt.
|
|
|
| A jobb oldali úton mentem tovább |
A Csillaghegyi-kilátó |
A fák között látszott a bánya, a távolban pedig valahol ott van a geodéziai torony |
200 méterrel később a kőbánya kerítésébe futott bele az út, én pedig először
rossz irányba mentem tovább. Szerencsére ezúttal is csak néhány métert… Rövid
ideig a bánya kerítése mellett vezetett az út, később azonban eltávolodott
tőle és tisztes távolságból kerülte meg a hatalmas gödröt.
|
|
| Balról jött az út a kőpiramis felől |
A Valéria-erdőn keresztül vezetett az út |
|
|
|
| Az erdőből kiérve egy kissé eltávolodtam a bányától |
Csak látszólag voltam távol a bányától |
2017-ben
Hörpölin honlapját
olvasgatva ragadott magával a kéktúra szelleme, a közelmúltban pedig egy másik
„nagy öreg”, Hadidoki hobbija fertőzött meg. Az ő
írásaiból
tudtam meg, hogy van Magyarországon 107 geodéziai torony és van egy
túramozgalom, amelynek célja ezeknek az építményeknek a felkeresése. Az egyik
ilyen torony az Iszka-hegyen található és a KDP nyomvonaláról mindössze 2
kilométeres kitérővel elérhető.
Miért ne keresném fel? – gondoltam
magamban a túra tervezésekor. Az elképzelést tett követte és amikor a bánya
melletti erdősávot elhagyva kiértem az aszfaltozott útra, akkor nem egyenesen,
a
P
jelzésen mentem tovább, hanem balra fordultam. Körülbelül 150 méter tettem meg
az úton, utána balra letértem róla és a keréknyomokat követve, toronyiránt
átvágtam a réten.
|
|
|
| Toronyiránt |
Csak a fényképezőgépben látszott közelinek, a valóságban még távol volt |
Ékes vasvirág |
Szombat lévén a bányában nem dolgoztak, de hétköznap valószínűleg egy nagyobb
kerülőt kellett volna tennem, mert visszafelé jövet láttam a táblát, hogy a
keréknyomok a bányaterületen vezetnek keresztül. Ebből az irányból nem láttam
ilyen táblát…
|
| Hétköznap valószínűleg kerülnöm kellett volna |
Arra emlékeztem, hogy a toronynál valamilyen betűből és számból álló kódot
kell keresni, de először nem találtam meg. Szerencsére volt térerő
(valószínűleg a mellette lévő adótoronynak is köszönhetően), így meg tudtam
nézni a túramozgalom honlapján, hogy pontosan mit is kell keresni. Újra
körbesétáltam a tornyot és ezúttal már megtaláltam a hátoldalára festett betűt
és számot.
Gyönyörködtem még egy kicsit a kilátásban, elszörnyülködtem azon, hogy milyen
messze van még a Baglyas-hegy, Inota és Várpalota, aztán újra hátamra kaptam a
zsákomat és indultam vissza a
P jelzéshez.
|
| Panoráma 1. |
|
|
|
| Várpalota,... |
...Inota... |
...és a Baglyas-hegy |
|
| Panoráma 2. |
11 óra körül járt az idő és kezdtem úgy érezni, hogy ezúttal nem jött be az
időjárás előrejelzés. Egyre jobban tűzött a nap és kezdett nagyon meleg lenni.
Szerencsére a nyílt terepen fújt a szél, ami csökkentette a hőérzetet, de a
fák között és főleg a mély völgyekben megállt a levegő.
|
|
|
| Visszaértem a P jelzésre |
Vajon miért Leányvágó a hely neve? |
Levendulamezőn át vezetett az út |
A Száraz-horog előtt újra elnéztem a jelzést és egy sűrű, szinte
áthatolhatatlan bozótban kötöttem ki. Amikor rájöttem a hibára, akkor már
visszafordulni sem lett volna könnyebb, ezért a lehető legrövidebb úton
próbáltam előrefelé haladva visszatérni a
P jelzésre. Szerencsére néhány kisebb
karcolással megúsztam ezt a kalandot is…
A Száraz-horogba egy meredek ösvényen ereszkedtem le. A hely olyan volt,
mintha ismét a Burok-völgybe érkeztem volna: kidőlt fák feküdtek keresztben az
úton. Ezúttal azonban nem volt olyan hosszú az akadálypálya és néhány perccel
később már a völgy túloldaláról gyönyörködhettem a magam mögött hagyott
sziklák látványában.
|
|
|
| Oda kellett leereszkednem |
Akadálypálya |
Kijutottam a Száraz-horogból |
|
| Sziklák |
Újabb negyed órával később Csór határába érkeztem, de még mielőtt beértem
volna a faluba, a jelzések egy éles jobbkanyarral visszafordultak a következő
horog, a Szenes-horog felé.
|
|
|
| Úton a Szenes-horog felé Csór közelében |
Miután a Szenes-horogból is kimásztam, gyalogoltam még körülbelül negyed órát
a fák között. Fél 1-et mutatott az órám, amikor ott álltam egy hatalmas,
kietlen pusztaság szélén, amelynek a túloldalán ott magasodott a Baglyas-hegy.
Körülbelül másfél kilométerre volt tőlem a csúcs, de az oda vezető úton
mindössze néhány magányosan álló fa jelenthetett volna menedéket a tűző nap
elől. Ezért aztán leültem néhány percre az utolsó facsoport tövébe és erőt
gyűjtöttem az előttem álló kihíváshoz.
|
|
| Lefelé a Szenes-horogba |
Itt pedig már kifelé jöttem a völgyből |
|
|
| Nem mostanában festették ezt a jelzést |
Távolban a Baglyas-hegy, oda kellene felmenni |
Jól esett volna hosszabban üldögélni, de az időjárás úgysem változott volna,
így vettem egy nagy levegőt és nekivágtam a szakasznak. Szerencsére nem volt
annyira nehéz, mint amennyire tartottam tőle. A nyílt terepen ugyan tűzött a
nap, de a szél is fújt hozzá, ezért talán még jobb is volt itt gyalogolni,
mint a horgok mélyén vagy az erdőben.
|
|
| Úton a Baglyas-hegy tetejére |
20 perc alatt értem fel a pecsételőponthoz. Sehol nem volt árnyék, de a szemem
elé táruló panoráma odaláncolt a hegy tetejéhez. Próbáltam mindent
megörökíteni a fényképezőgépemmel, de a fényképek nem tudják visszaadni azt a
látványt.
|
| Panoráma kelet felé, ahonnan jöttem |
|
| Körpanoráma a hegy tetejéről |
|
| Panoráma dél felé, amerre tartottam |
Amikor befejeztem a nézelődést és úgy éreztem, hogy minden fontos dolgot
megörökítettem, akkor a hegy DNy-i, meredek oldalán indultam el lefelé. Lent a
völgyben ismét meggyűlt a bajom a jelzésekkel, telefonos segítséget kellett
igénybe vennem a helyes út megtalálásához.
|
|
|
| Lefelé a Baglyas-hegyről |
Oszlopok |
Telefonos segítséggel sikerült megtalálnom a helyes utat |
Azt gondoltam, hogy a Baglyas-hegyről leereszkedve pillanatok alatt odaérek
Inotára, de tévedtem… Előtte még át kellett másznom a Hideg-völgyön, ahol
ezúttal egyáltalán nem volt hideg. Utána még kilométereken keresztül
gyalogoltam a tűző napon, miközben a vizem is fogytán volt és ami még maradt,
az is inkább meleg pisire hasonlított, mint szomjoltó hideg italra. Már nagyon
vártam, hogy Inotára érkezzek, de úgy éreztem, hogy soha nem érek oda.
Próbáltam a növényekben és a tájban gyönyörködni, de nem sokat segített…
|
|
|
|
| Kabócák hangjától zengett az erdő |
Ez vajon hogyan került ide? |
Sziklák |
|
|
| Itt még tudtam gyönyörködni a sziklákban |
Még mindig nagyon messze volt Inota |
|
| Távolban a Baglyas-hegy |
|
|
|
| Nagyon nehezen fogytak a méterek |
Végül valamivel több, mint egy órányi gyaloglás után láttam meg közelről Inota
első házait. Akkor már csak egy dolog járt a fejemben: minél előbb hideg vizet
kell valahonnan szereznem. De, hiába nézelődtem, sem kutat, sem boltot nem
találtam. Már majdnem beértem a település központjába, amikor megláttam az
Inotai-vízfolyás kis vízesését. Egyből rávetettem magamat, megmostam kezemet,
arcomat, nyakamat. Úgy éreztem, hogy az ott életmentő volt és újra lett erőm
tovább folytatni az ivóvíz keresését. Szerencsére arra sem kellett már sokat
várni, mert a Faluház előtt találtam egy ivókutat.
|
|
|
| Végre megérkeztem Inotára |
Az életmentő vízesés,... |
...valamint az ivókút |
Nagyon jól esett a hideg víz. A közelben találtam egy talpalatnyi árnyékot,
oda behúzódva ettem meg az otthonról hozott szendvicsemet. Fél 3-kor kaptam
újra a hátamra a zsákomat és indultam neki az utolsó szakasznak.
Egy enyhe emelkedőn felkaptatva hagytam el a települést. Elgyalogoltam a tóvá
duzzasztott Inotai-vízfolyás mellett, majd ráfordultam a villanyvezetékek
alatt futó szinte nyílegyenes keréknyomokra. Tőlem balra (délre) volt egy
keskeny erdősáv, mellette egy kis árnyék, de a keréknyomok távolabb, a napon
vezettek. Próbáltam az árnyékba húzódni és ott gyalogolni, de néhány lépés
után feladtam a próbálkozásomat: a szúrós, kesze-kusza bozótban sokkal
nehezebb, lassabb és fárasztóbb volt a haladás, mint a jól kijárt, de
napsütötte keréknyomokon.
|
| Kis tavacska Inota határában |
|
|
|
| Elhagytam a települést |
A soha véget érni nem akaró út |
|
| Egy tipikus panoráma erről a túráról |
Tudtam, hogy minden egyes lépéssel közelebb kerülök Várpalotához, de mégis úgy
éreztem, hogy soha nem fogok odaérni. Végül 20 perc gyaloglás után értem el a
várva várt útelágazást, ahol balra kellett fordulni. A buszmegállóig még
gyalogolnom kellett közel 2 és fél kilométert, de ezzel nem foglalkoztam,
egyszerűen csak annak örültem, hogy belátható közelségbe került a cél.
|
|
|
| Megérkeztem Várpalotára!!! |
Egy kis séta a városban |
Várpalota központja |
A városi séta már nem tartogatott különösebb izgalmakat. Az étteremben
elkértem a pecsétet, lebélyegeztem a füzetemet, majd elgyalogoltam a
buszmegállóig, ahol lehuppantam az indulási kocsiállás padjára. Úgy éreztem,
hogy sokat kivett belőlem ez a nap…
Mire Székesfehérvárra értem, kipihentem magamat egy kicsit és már volt erőm
végiggondolni a nap történéseit. Sok helyről nyílt csodálatos panoráma a
környékre és szépek voltak a sziklák, amelyek mellett elmentem. A szárazság
miatt viszont mindenhol ki volt égve a fű, zöld rétek helyett szürke, száraz
mezőkön gyalogoltam. De, így is sikerült annyi kilométert megtennem, mint
ahány fokot mutatott az autó hőmérője a hazafelé úton…
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az KDP barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése