KDP: Gerence-völgy – Zirc (2025.11.09.)

Gerence-völgy, Kőris-hegy, Vinye… Októberben még úgy gondoltam, hogy ezután néhány hétnyi szünet fog következni… November elején már gondolatban kiegészítettem a sort, de hosszas vívódás után kompromisszumot kellett kötnöm magammal… A túra reggelén pedig egy merész ötlettől vezérelve a szünetet is elvetettem és az eredeti sorrendet sem változtattam meg… Az utolsó Közép-Dunántúli Piros túrám összefoglalója…

Szeptember elején, amikor Tés felől megérkeztem Eplénybe, úgy gondoltam, hogy a hátralévő Eplény – Zirc szakaszt négy részletben fogom végigjárni. Ebből az elsőt október közepén sikerült is teljesítenem, de a következő túrára csak november elején, az óraátállítás után tudtam időt szakítani. A hónap közepétől kezdve a hétvégék programja elég sűrűnek ígérkezett, de még így is reménykedtem benne, hogy az év vége előtt találok két szabad napot a maradék körülbelül kétszer 15 kilométer bejárására és még 2025-ben sikerül befejeznem ezt a túramozgalmat is. Aztán a második túráról hazafelé tartva meglódult a fantáziám: fél 10-kor indultam útnak, háromnegyed 4-re célba értem és megtettem 30 kilométert. Ha reggel egy kicsit korábban indulok, miért ne sikerülne a maradék 32 kilométert is egy nap alatt végigjárni? 

Miután hazaértem leültem a számítógép elé és elkezdtem tervezgetni. Ellenőriztem, hogy valóban csak 32 km a hiányzó szakasz, majd pedig elkezdtem nézegetni a menetrendet. 2023-ban Lábatlanon ütöttem be az első pecsétet a KDP füzetbe, az utolsót pedig Zircen szerettem volna, ezért olyan logisztikai megoldást keresgéltem, amelyikkel Zircen ér véget a dunántúli vándorlásom.

Adta volna magát, hogy Zircen hagyom az autót, onnan megyek busszal a Gerence-völgyig. Ezzel a megoldással az volt a baj, hogy vagy nagyon korán indult a busz, vagy csak 10 órára ért a tervezett kiindulóponthoz. Ekkor már láttam, hogy valamilyen kompromisszumot kell kötnöm. Nem volt könnyű, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok a zirci befejezésről és a Gerence-völgyben fogom beütni az utolsó pecsétet.

Egész héten gyönyörű napos idő volt, szombatra viszont érkezett egy front és az ország nagy részére egész napra esőt jósoltak a meteorológusok. Ekkor következett egy újabb újratervezés: szombat helyett vasárnapra tettem át a túrát. Még mindig ott motoszkált a fejemben a kérdés, vajon hogyan lehetne reggel a Gerence-völgyből útnak indulni, de nem találtam számomra elfogadható megoldást. A Google térkép alapján az autós pihenőben nem volt világítás és nem akartam a „semmi közepén” sötétben otthagyni az autót.

Vasárnap reggel úgy indultam el otthonról, hogy Zircen hagyom az autót és onnan indulok útnak fél 9 körül, így kényelmesen lesz időm elérni a Gerence-völgyből negyed 5-kor Zircre induló buszt. Valahol Csákvár környékén jártam, amikor eszembe jutott egy elsőre vadnak tűnő gondolat: elmegyek a Gerence-völgyig és megnézem a parkolót. Ha úgy látom, hogy valamennyire ki van világítva és a mellette lévő étterem is nyitva lesz este, akkor otthagyom az autót. Ha nem így van, akkor visszamegyek Zircre és az eredeti tervnek megfelelően onnan indulok útnak. A navigáció azt mutatta, hogy fél 9-re így is visszaérek Zircre autóval.

8 órakor kanyarodtam be a Gerence-völgyi autós pihenőhöz. Állt már ott egy autó, amelyik valószínűleg ott töltötte az éjszakát is és semmi baja nem volt. Ráadásul találtam egy lámpaoszlopot is, amelyiknek a tetején egy apró LED lámpát véltem felfedezni. Végül pedig megnéztem az étterem kapuján a nyitvatartási időt és úgy döntöttem, hogy jó helyen lesz ott az autó még sötétedés után is.

Reggel csak egy autó állt a parkolóban

KDP: Hárskút – Gerence-völgy (2025.11.02.)

Napsütéses őszi vasárnapon folytattam a Közép-Dunántúli Piros túrát. Hárskútról ezúttal DNy felé indultam, majd néhány nem tervezett kitérő után az Augusztin-tanyánál ütöttem be a nap első pecsétjét. Utána átvágtam a Hajagon, száraz lábbal átkeltem a Fekete-séden és meg sem álltam a Pápavár aljáig. A Napköveknél nem napoztam, viszont a kisvasút helyén egészen Móricházáig zakatoltam. Sírok helyett csak halmokat láttam, de ez a kitérő éppen elég volt ahhoz, hogy a Gerence-völgyben ne kelljen a buszra várnom.

Ahogy fogytak a KDP kilométerek, úgy lettem egyre türelmetlenebb a folytatás és a befejezés miatt. Az őszi iskolai szünet nagy részében viszont a ház körüli teendőkkel voltam elfoglalva, ezért a túrabakancs helyett „csak” a munkásbakancsomat koptattam. A szünet utolsó napján aztán félretettem a munkát és útnak indultam a Bakonyba, hogy folytassam a KDP teljesítését. Vasárnap lévén adta magát a logisztika: parkolás Veszprémben, a buszpályaudvar mellett, onnan busszal Hárskútra, este pedig Zircen keresztül vissza Veszprémbe.

A hárskúti buszon ezúttal sem volt tömeg, pedig pontosan kétszer annyi utas utazott rajta, mint legutóbb, amikor arra jártam. A másik utas is egy túrázó volt, de ő az ellenkező irányba, Papod felé indult a faluból.

Ezúttal is a templomnál szálltam le a buszról. A megállóban elsüllyesztettem a széldzsekimet a hátizsákom mélyére, majd végigvettem a szokásos indulás előtti teendőket és nekivágtam az útnak.

Indulás előtt elsétáltam a pecsételőhelyhez egy fénykép kedvéért

Három hét elteltével újra itt

KDP: Hárskút – Eplény (2025.10.12.)

A KDP vége felé közeledve elkezdtem osztani-szorozni, vajon hogyan lehetne jól szakaszolni a maradék távot? Ennek lett az eredménye ez a rövid, vasárnap délelőtti gyaloglás. Miután szerencsésen kijutottam Hárskútról, felmásztam a Borzás-hegyre. A papodi kilátóról gyorsan lejöttem, a bekerített részt a hosszabb úton kerültem, végül pedig erdőn-mezőn keresztül elgyalogoltam Eplényig.

Szeptember elején, amikor az előző KDP túrámat befejeztem, már csak 8 kilométerre voltam Zirctől, ennyit még könnyedén le is gyalogolhattam volna a nap végén. Csak az volt a baj, hogy ez a közúton mért távolság, a KDP pedig egy útvonalkövető túramozgalom és a turistajelzéseket követve még közel tízszer ekkora utat kell megtennem a célig.

Nézegettem a térképet és a menetrendeket, hogyan lehetne legkevesebb utazással és legkevesebb ráadás kilométerrel teljesíteni a hátra lévő távot, figyelembe véve, hogy az ősz közeledtével egyre rövidebbek lesznek a nappalok. Végül arra jutottam, hogy 4 nem túl hosszú etapra bontom a maradékot.

Az első túrához nem kellet korán kelnem, mert csak 9 órakor indult a busz Veszprémből és bíztam benne, hogy vasárnap reggel könnyen találok parkolóhelyet a buszpályaudvar közelében. Nem tévedtem, mindössze néhány autó állt a piac mögötti hatalmas parkolóban, így még válogathattam is, hogy hol hagyom az autót.

A buszon sem kellett közelharcot folytatni a szabad ülőhelyekért, induláskor mindössze ketten ültünk rajta: a vezető és én. Útközben néhány megállónyi utazásra még felszálltak hárman, de Márkó után ismét ketten maradtunk.

Hárskúton a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő templom előtt szálltam le a buszról. A megállóban végig vettem a szokásos indulás előtti teendőket, majd útra keltem. Habár már elmúlt fél 10, mégis teljesen üres volt az utca, senkivel nem találkoztam miközben baktattam a Kossuth utca járdáján. A buszfordulónál jobbra fordultam és a másik híres emberről, Rákócziról elnevezett utca járdáján gyalogoltam tovább. Ekkor már nem mondhattam, hogy a kutyát sem érdekelte, mit csinálok arrafelé: az ebek hangos ugatással jelezték, hogy éppen merre járok. Egészen addig nem foglalkoztam ezzel, amíg az egyik vadállat fel nem ugrott a kerítés fölé és kis híján el nem kapta a karomat. Nem kockáztattam tovább a testi épségemet, a következő kapubejárónál kimentem az út szélére és ott gyalogoltam tovább.

Hárskút, Templom

Kihalt falusi utca, vasárnap reggel

Remete Szent Pál (P21) teljesítménytúra (2025.10.04.)

Valamikor a 2010-es évek elején hallottam először a DMRV közműalagútjáról, amelyen a Víz Világnapján átsétálhatott néhány szerencsés ember a Duna egyik partjáról a másikra. Abban az évben már rég betelt a létszám, mire tudomásomra jutott a lehetőség, de felírtam a naptáramba, hogy a következő évben le ne maradjak róla. Azonban hiába a felírás, a következő évben is lemaradtam, sőt, az azt követő években is… Le is mondtam a lehetőségről, mígnem 2024 őszén a feleségem egyik tanítványa büszkén újságolta, hogy végig gyalogolta a Pálos 70 túrát és közben a közműalagúton keresztül keltek át Visegrádról Nagymarosra. Attól kezdve már csak a remény maradt, hogy ez nem egy egyszeri alkalom volt és egy évvel később is ugyanarra vezet a túra…

A nyár végéhez közeledve már olvasható volt a 2025. évi túra kiírása az esemény honlapján és nagy örömömre az útvonal része maradt a közműalagút. Hajlandó lettem volna akár 70 kilométert is legyalogolni, hogy végre teljesüljön a vágyam, de a honlapot böngészve láttam, hogy van 2 rövidebb táv is, amelyiknek része a közműalagúton való átkelés. Erre pedig a család többi tagja is szívesen benevezett.

Azért, hogy a célba érés után ne kelljen hazáig órákat buszozni-vonatozni, a túra reggelén elvittem az autót Szobra, a vasútállomásra. Onnan elvonatoztam Nagymarosig, majd a délben induló komppal átmentem Visegrádra. Közben a feleségem és a gyerekek is útra keltek és az alagút bejáratához közeli buszmegállóban beszéltük meg a találkozót. Ennél jobban ki sem lehetett volna számítani az érkezést, éppen akkor láttam meg a távolban a sárga buszt, amikor megálltam az alagúthoz vezető bekötőútnál.

Ragyogó napsütésben vártam Nagymaroson a kompra, szemben a Salamon-torony, a Fellegvár és a rév

Úton Visegrád felé, a házak között vezetett később az út a Kaci-pihenőhöz

KDP: Tés – Eplény (2025.09.07.)

A dél-dunántúli kalandozásom végeztével visszatértem a Bakony hegyei közé. Ezúttal is Tésről indultam, a Római-fürdőnél túltettem magamat az első csalódáson, utána pedig meg sem álltam a Csengő-tetőig. Ott ismét ért egy kis meglepetés, Alsópere előtt pedig már harmadszor mondtam magamban, hogy "Ilyen nincs...". A faluban a haranglábnál pecsételtem, Eplénynél viszont majdnem elmentem a dobozka mellett. Az ezt követő hatalmas vargabetűt becsületesen lesétáltam, de az értelmén még most is tűnődök...

Augusztusban sikeresen befejeztem a RPDDK-t, így ismét a KDP igazolófüzet került a kupac tetejére. Nem hagytam sokáig ott porosodni, szeptember elején belecsúsztattam a hátizsákom erre szolgáló zsebébe és útnak indultam a Bakony hegyei közé. Ezúttal nem kellett olyan korán kelnem, mint amikor Bázakerettyére mentem, de azért most sem lustálkodhattam, hiszen 7 órakor indult a kiszemelt busz Várpalotáról Tésre.

Háromnegyed hétkor állítottam le az autót a buszmegálló mellett, majd elsétáltam a 7-es kocsiálláshoz. Ezúttal is pár perc késéssel indult a járat, de mivel útközben csak néhány helyen állt meg, ezért Tésen már a menetrendben megadott időpontban szálltam le róla.

Pecsételnem ezúttal nem kellett, ezért csak a szokásos teendőket vettem végig, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. A temetőnél értem el a P jelzést. Jobbra fordulva körülbelül 300 métert gyalogoltam az Arany János utca aszfaltján, majd a harmatos fűben futó kocsiúton folytattam a lépteimet.

Júliusban balra, ezúttal jobbra fordultam a P jelzésen

Utcanévtábla

Geodézia tornyok Magyarországon: Pilis-tető (2025.08.30.)

Egész hétvégére sárga riasztást adtak ki a meteorológusok zivatar és felhőszakadás miatt, ezért nem terveztem túrát a nyár utolsó napjaira. Szombat reggel, amikor felkeltem és kinéztem az ablakon, ragyogóan sütött a nap és egyetlen felhő sem volt az égen. Ránéztem az Időkép radarképére, ott sem láttam felhőt. Megint nem jött be az előrejelzés…

Mivel délutánra továbbra is felhőszakadást ígértek az időjósok (ezúttal sikerült is eltalálniuk és kora délután megérkezett az özönvíz…), ezért ahhoz már késő volt, hogy útnak induljak és folytassam a KDP-t, de úgy gondoltam, hogy valami közelebbi, rövidebb túra még belefér a délelőttbe.

Nem gondolkoztam sokáig, 9 órakor már indultam is Pilisszántó felé, hogy az ottani buszmegállóból felgyalogolva a Pilis-tetőre leolvassam a Boldog Özséb-kilátóról a kódot.

Fél 10-kor indítottam el a telefonomon a Locus-t. A Sziklaszínház parkolójánál rátaláltam a P jelzésre, azon mentem egészen a Magas-hegyi nyeregig. Ott színt váltottam és a Z jelzésen gyalogoltam tovább.

Ilyen távolságból nem is látszik magasnak

Meredeken felfelé

RPDDK 04-05.: Zalatárnok (– Rádiháza) – Kistolmács (2025.08.01.)

Hosszú szünet után ismét előkerült a barna füzet és egy különleges kirándulásra indultam vele. Hajnali kelés, hosszú autózás és két buszút után Zalatárnokról indultam útnak, két szentes falu között Rádiházán pecsételtem, a tóparton ebédeltem, Lasztonyán és Lispeszentadorjánon pedig tovább csökkentettem az üres mezőket a füzetemben. Mielőtt Bázakerettyére értünk, ifjú túratársaimmal tettünk egy nem tervezett kitérőt, Kistolmácson elfogyott a hely a füzetemben, a második befejezés után pedig úgy döntöttem, hogy három a magyar igazság...

Nagyon nehéz volt… 2024 júniusában, amikor Mesztegnyőn befejeztem a túrát, úgy gondoltam, hogy még ősszel sikerül végigjárnom a maradék 96 kilométert. Ehhez az kellett volna, hogy találjak egy háromnapos szabad időszakot és találjak szállást útközben a megfelelő helyeken. Teltek a hetek és a hónapok, de valami mindig hiányzott. Októberben lefaragtam 30 kilométert a maradékból és bíztam benne, hogy sikerül valamikor két szabad napot találnom a befejezéshez… Aztán novemberben megint csak arra futotta, hogy még tovább rövidítsem a szakadást a térképen, de még mindig maradt 37 kilométer… A téli-tavaszi időszakban a közlekedést is figyelembe véve ez egy napra sok, kettőre pedig kicsit kevés… Így aztán nem sikerült 2024-ben befejezni az RPDDK-t.

Azt hiszem, hogy egy kicsit a motivációm is alábbhagyott 2025-ben és inkább a könnyebben megközelíthető OKT-t és KDP-t részesítettem előnyben az év elején. A nyári szünet kezdetekor megkérdezték a gyerekeim, hogy „Apa, nyáron befejezed a kéktúrát?” Első válaszom egy határozott „Talán…” volt, aztán magamban elkezdtem keresgélni a kifogásokat, hogy miért nem. Végül mégis rászántam magamat és úgy döntöttem, hogy augusztus 21-22-én kiveszek két nap szabadságot és ha esik, ha fúj, befejezem a dél-dunántúli kalandozásomat. Amikor ezt az ötletemet elmondtam a feleségemnek, akkor rövid gondolkodás után visszakérdezett: „Miért nem mész ezen a hétvégén?” Azt hiszem, hogy egy ehhez hasonló kérdés hiányzott már régóta, mert egyből úgy éreztem, hogy nincs több kifogás, menni kell.

Hét elején elkezdtem tervezgetni a túrát: péntek reggel elmegyek vonattal és busszal Zalatárnokra, Bázakerettyén foglalok szállást, szombaton délelőtt legyalogolom a maradék távot, végül pedig Kistolmácsról hazabuszozok és vonatozok. Az első nehézség akkor adódott, amikor megpróbáltam szállást foglalni. Vagy nem kaptam választ az emailre, vagy már nem volt hely péntek estére. Aztán amikor végre lett volna szállás, akkor a meteorológusok megadták a kegyelemdöfést: péntek estétől vasárnap hajnalig esni, sőt szakadni fog az eső. Nehogy már esőben kelljen legyalogolnom az utolsó kilométereket! Osztottam-szoroztam és végül úgy döntöttem, hogy bevállalom egy napra a hiányzó szakaszt.

Péntek hajnalban 3:40-kor ellentmondást nem tűrő hangon megszólalt a telefonom ébresztője, fél órával később pedig már az autóban ültem és indultam Bázakerettyére. Nem szerettem volna nagyon kiszámítani az érkezést, mert ha lekésem a buszt, akkor a következő csak délután ment volna… (Erre az esetre is volt tervem, de abban is volt kockázat…) 7 óra után néhány perccel parkoltam le a buszmegállónál, gyorsan megvettem a jegyet a telefonomon, majd odasétáltam a megállóba.

A menetrendben jelzett indulási időpont előtt néhány perccel megérkezett a busz. Felszállás után az első meglepetés akkor ért, amikor a vezető közölte, hogy nem érvényes a jegyem. Mutattam neki, hogy most vettem és 7:17-től, a busz indulási időpontjától érvényes. Akkor megnyugodott és mondta, hogy még nincs annyi idő, üljek le és majd valamelyik későbbi megállónál jöjjek vissza újra leolvasni a jegyet. Ezután becsukta az ajtót és elindult. (Délután azt is sikerült megtudnom, hogy a helyiek számára egyáltalán nem szokatlan, hogy a menetrendben jelzettnél korábban elmegy a busz…) Még szerencse, hogy nem az utolsó percben értem oda… Útközben két helyen is rohantak az utasok a buszhoz, de ez láthatóan sem a vezetőt, sem őket nem zavarta.

Lentiben volt háromnegyed órám az átszállásra, amit arra használtam, hogy az egyik közeli padon ülve megreggeliztem és körülnéztem egy kicsit a pályaudvar környékén. A zalatárnoki busz néhány perc késéssel indult, de fél tízre így is odaértem a túrám kiindulási pontjára. A buszon meghallgattam a legfrissebb és leghitelesebb forrásból származó időjárás előrejelzést, így megnyugodtam, hogy estig nem kell esőre számítanom.

Amíg a buszra vártam Lentiben, sétáltam egyet a buszmegálló környékén