Egy napsütéses novemberi napon a Zalai-dombság dimbes-dombos részén, Palinból indulva folytattam az RPDDK-t. Kezdetben még köd lepte be a tájat, de Homokkomáromba már szikrázó napsütésben érkeztem. Ott felültem az erdei hullámvasútra, amelyiken úgy elfáradtam, hogy a Szuloki-forrásnál elfelejtettem átszállni a következőre. Valkonyán pecsételtem a turistaháznál, Borsfán megállás nélkül gyalogoltam keresztül, Kistolmácson elsétáltam a kilátóhoz, majd a kápolnánál fejeztem be a túrámat.
65 kilométer maradt a RPDDK-ból, amikor október közepén Palinon beütöttem a
túra záró pecsétjét a füzetembe, ebből szerettem volna még valamennyit
lefaragni ebben az évben. Családi és munkahelyi elfoglaltságok miatt nehezen
találtam olyan időpontot, amikor egész napra el tudtam volna menni túrázni, de
november második hétvégéjét végül szabaddá tudtam tenni. Egész héten felhős,
ködös, nyirkos idő volt, viszont végig azt ígérték a meteorológusok, hogy
szombaton elvonulnak a felhők és felszáll a köd. Ideális túraidő – gondoltam
magamban, de tartottam tőle, hogy ahogy közeledünk a hét vége felé, úgy fog
távolodni a beígért szép idő. A hét közepén már kezdtem reménykedni, mert még
mindig nem változott a szombati előrejelzés. Aztán amikor pénteken is ugyanezt
ígérték, akkor eldöntöttem, hogy megyek.
Szombat reggel nem volt időm lustálkodni, háromnegyed ötkor már az autóban
ültem, hogy Nagykanizsán elérjem a fél 8-kor induló buszt. Hideg volt a
reggel, de mivel napközbenre jobb időt mondtak, ezért nem akartam feleslegesen
sok ruhát magammal vinni. Így viszont egy kissé átfagytam, amíg a nagykanizsai
állomáson vártam a buszra és a Palinig tartó alig 10 perces út alatt sem
sikerült átmelegednem. Abban reménykedtem, hogy ha útnak indulok, akkor hamar
bemelegszem.
A buszról leszállva gyorsan végigvettem a szokásos indulás előtti
tennivalókat, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. Hamarosan
elértem az üzemi hőmérsékletemet és már csak az ujjaim akartak lefagyni. A
falu szélétől egy kavicsos kocsiúton gyalogoltam ki a 74-es főútig, majd azon
átkelve egy jó minőségű murvás úton sétáltam tovább Zsigárdmajor felé.
|
|
|
| A buszmegálló, ahonnan útnak indultam ezen a reggelen |
A kereszt mögötti úton érkeztem meg egy hónappal korábban Palinra |
Elhagytam Palint |
|
|
|
| A 74-es főút túloldalán folytattam az utamat |
Kár, hogy ez nem magától értetődő... |
A távolban feltűntek Zsigárdmajor házainak a körvonalai |
A tájat még ellepte a köd, de reménykedtem benne, hogy a felkelő nap hatására
hamarosan felszáll. A major épületeit elhagyva folytatódott a jó minőségű
murvás út. Amint gyalogoltam, arra lettem figyelmes, hogy egyre gyakrabban
kell lehúzódnom az út szélére a mellettem elhaladó terepjárók miatt, de nem
gondolkoztam rajta, hogy vajon hova mehetnek. Egészen addig, amíg meg nem
láttam, hogy a zsigárdi erdészlak előtt ott áll az út szélén a sok autó.
Egyből eszembe jutott az
apátvarasdi kalandom...
|
| Hideg volt, a csalánlevélre ráfagyott a reggeli köd |
|
|
|
| Megérkeztem a majorhoz |
Kezdett felszállni a köd |
Végre felszállt a köd és szikrázóan sütött a nap |
A későbbi problémákat elkerülendő, megkérdeztem az udvaron gyülekező
vadászoktól, hogy továbbmehetek-e Homokkomárom felé a
K jelzésen? Bosszús lettem volna,
ha nemleges választ kapok, de szerencsére nem így történt. Viszont annyira
megzavart ez a közjáték, hogy elfelejtettem megnézni a házzal szemben lévő
Erzsébet királyné emlékművet.
Elhaladtam a fácánoskert mellett, majd mire kiértem a Hosszúvölgy előtti
rétre, addigra felszállt annyira a köd, hogy a távolban megláttam az Újudvari
TV-tornyot.
Egy hónappal korábban
ott gyalogoltam a tövében...
|
|
| A hálóval fedett fácánoskert |
Úton Hosszúvölgy felé |
|
|
| Előző túrám végén ott gyalogoltam a TV-torony közelében |
Feltűntek Hosszúvölgy házai |
Hosszúvölgyről aszfaltot koptatva jutottam át a szomszéd településre,
Homokkomáromba.
|
|
| Aszfaltozott út vezetett a két falu között |
Mintha a szántóföldből nőtt volna ki a homokkomáromi templom tornya |
Végiggyalogoltam a kis zsákfalu főutcáján, majd a szoborpark
melletti kanyargós, enyhén emelkedő úton felsétáltam a templomhoz, ahol
beütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét.
|
|
| Történelmi személyek fából faragott szobrai álltak az út mentén |
A homokkomáromi templom |
Pecsételés után ettem-ittam egy kicsit, majd az épületet körbejárva indultam
tovább. Az előző alkalommal hiányoltam az őszi erdő hangulatát, ezúttal
azonban emiatt nem panaszkodhattam. Zörgött a lábam alatt a vastag avar,
színes levelek hullottak a fákról és még néhány gombát is láttam előbújni a
levéltakaró alól.
|
|
|
| Még az erdei aszfaltút egy részét is avar borította |
Korábban a kereszt másik oldalán vitt az út? Különben miért a hátát mutatná az arra járóknak? |
Őszi erdő |
Az első dombot megmászva 40 perc alatt értem el Obornak határáig, ahol ismét
egy rövid aszfaltos szakasz következett. Miután újra beértem az erdőbe,
megkezdődött az igazi hullámvasút. A Szuloki-forrásig szünet nélkül
fel-le-fel-le... Ráadásul nem is csak emelkedőcskék és lejtőcskék követték
egymást, hanem valódi meredek szakaszok. Mintha egymás után kellett volna fel-
és legyalogolni a Gerecsében Nagy-Getéről, vagy a Mátrában a Csór-hegyről.
Erre nem számítottam... De, a csodálatos őszi erdő kárpótolt a nehézségek
miatt.
|
|
| Rövid aszfaltos szakasz Obornak után |
Fűszálak között rejtőzködő gomba |
|
|
| A fénykép nem adja vissza, de ez bizony egy igazi hullámvasutas szakasz volt |
|
| Az előttem látható dombot is meg kellett mászni |
Az egyik emelkedő alján félreálltam egy kicsit az út szélén. Amikor indulni
akartam, megfordultam és ott állt tőlem néhány méterre egy vizsla(?). Nem
látszott veszélyesnek, de azért gyorsan megpróbáltam elővenni a hátizsákomból
a kutyarisztót. Nem volt egyszerű feladat, mert a hátizsákom pántja összeakadt
a nyakamban lógó fényképezőgép szíjával. Mire sikerült kézbe vennem a
szerkezetet, addigra a kutya gazdája is előkerült és hangos füttyszóval
próbálta visszahívni magához az állatot. Miután a kutya elindult feléje,
megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hol vagyok? Valóban megijedtem, na de annyira
azért nem, hogy azt sem tudjam, hol vagyok! (Valószínűleg arra gondolt, hogy
nem tévedtem-e el?) Ennek ellenére megköszöntem a kérdését és megnyugtattam,
hogy kéktúrázó vagyok és tudom, hol vagyok. (Még akkor is, ha fejből nem
tudtam volna pontosan megmondani, hány kilométerre vagyok a következő
településtől, Valkonyától.)
|
|
|
| Egy újabb emelkedő... |
...és egy újabb lejtő |
Gombák |
|
|
| Tisztás |
Az utolsó emelkedő a forrás előtt |
A Szuloki-forrásnál egy időre véget ért a hullámvasút. Annyira megörültem az
enyhén lejtős aszfaltútnak, hogy 800 méterrel később megállás nélkül elmentem
a letérés mellett. Körülbelül 600 méterrel később egy útelágazáshoz értem,
ahol nem találtam a jelzést. Elővettem térképemet és akkor láttam, hogy már
jóval korábban letértem a jelzett útról. Elgondolkoztam, hogy visszamenjek-e a
letérésig, vagy inkább levágjam az utat és valahol később térjek vissza a
K
jelzésre. Mivel nem voltam benne biztos, hogy végig van valamilyen kitaposott
ösvény, ezért inkább úgy döntöttem, hogy visszamegyek.
|
|
|
| Pihentető szakasz a hosszú hullámvasutazás után |
Mély völgy az út mentén |
Csak később jöttem rá, hogy nem erre kellett volna továbbmenni |
A helyes útra visszatérve leereszkedtem a völgybe, átkeltem az ezúttal száraz
gázlón, majd elindultam felfelé a következő emelkedőn. Bíztam benne, hogy
Valkonyáig már ez lesz az utolsó.
|
|
|
| Ismét a helyes úton |
Úton Valkonya felé |
|
| Ezt a dombot Valkonya közelében már nem kellett megmászni |
Háromnegyed egykor érkeztem meg a turistaházhoz. Pecsételtem, majd teraszon
tartottam egy rövid pihenőt. Közben elkezdtem számolgatni. Borsfáig körülbelül
3,5 kilométert kell megtenni, az nem tarthat tovább, mint 1 óra. Onnan
Kistolmács újabb 4 kilométer, ami szintén körülbelül 1 óra gyaloglást jelent.
Mindkét településről 15:45-kor indul busz Nagykanizsára, ezért úgy döntöttem,
hogy ha nem történik semmi rendkívüli dolog, akkor elmegyek Kistolmácsig.
|
|
|
| Megérkeztem Valkonyára |
Rockenbauer Pál emléktábla a turistaház falán |
A turistaház |
A turistaházat elhagyva egy újabb emelkedő következett, de a korábbiaknál
sokkal szelídebb és a lefelé vezető szakasz sem volt nagyon meredek, így
háromnegyed órával később már a borsfai járdán koptattam a bakancsom talpát.
|
|
|
| Rövid pihenő után indultam tovább Valkonyáról |
Jelzések |
Harmatcseppek |
|
|
|
| Az erdőből kiérve egy szántóföldön kanyargott az út |
Ereszkedés Borsfára |
A faluból kiérve újabb emelkedő következett és egy újabb fél órával később már
a kistolmácsi szőlőhegy pincéi között bandukoltam. Egy idősebb bácsi jött
velem szembe a biciklijét tolva és megkérdezte, hogy kéktúrázó vagyok-e és ha
igen, akkor miért visszafelé megyek? Még válaszolni sem volt időm, már meg is
hívott volna egy pohár borra a közeli pincéjébe, ahol már 43 kéktúrázott
látott vendégül korábban. Megköszöntem a kedvességét, de mivel néhány órával
később autóba kellett ülnöm, ezért ezúttal nem fogadtam el a meghívást.
|
|
|
| Borsfa |
A Szentháromság-kápolna |
Enyhe emelkedőn hagytam el a települést |
|
|
|
| Miután elfogyott a lábam alól az aszfalt, földúton gyalogoltam tovább |
Közeledtem a kistolmácsi pincesor felé |
Az első, romos épület a pincesor elején |
Még bőven volt időm a busz indulásáig, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek
megnézem a kilátót és a K-Z3 elágazásánál egyenesen mentem
tovább. Néhány métert tettem meg, amikor egy fiatal hölgy szólított meg, hogy
kéktúrázó vagyok-e, mert ha igen, akkor nem jó felé megyek. Miután mondtam
neki, hogy az vagyok, de ezúttal a kilátóhoz megyek, további jó utat kívánt.
Nagyon jól esett ezeknek az embereknek a kedvessége.
Érdekes látvány volt a pincék között felállított fa építmény. A tetejéről jól
lehetett látni a falu házait és a tavat, Letenye irányába viszont a tűző nap
miatt szinte semmit nem lehetett látni.
|
|
|
| Az épületek közé felhúzott fa építmény |
Kilátás észak felé, Kistolmács irányába |
Dél felé, Letenye irányába nem sok mindent lehetett látni |
Miután kinézelődtem magamat,
visszasétáltam az elágazóig és ismét a
K jelzéseket követve ereszkedtem
lefelé Kistolmácsra.
|
|
| Nagy volt a kontraszt az épületek között |
|
|
| Ismét a kéken |
Betonozott út vezetett le a faluba |
Elmentem a „felújított kistolmácsi kerekeskút” mellett, néhány perccel később
pedig a kápolna előtti buszmegállóban állítottam meg a telefonomon a GPS-t.
Volt még háromnegyed órám a busz indulásáig, ezért leültem a kápolna kertjében
lévő padra. Amíg sütött a nap, addig kellemes volt az idő, de amint kezdett
lemenni, pillanatok alatt lehűlt az idő és nem volt kedvem tovább ott
ücsörögni.
|
|
| Ugye ez csak vicc??? |
|
|
| Megérkeztem Kistolmácsra |
A kistolmácsi kápolna, túrám végpontja |
A menetrendben megadott indulási idő előtt 1-2 perccel megérkezett a busz
Letenye felől. Megfordult a kereszteződésben, majd indult is vissza. Az
applikáció szerint 0 percem lett volna az átszállásra, szerencsére a vezető
mindent megtett, hogy elérjük a csatlakozást, nyomta neki rendesen és 1
perccel a menetrendben jelzett időpont előtt beértünk a végállomásra. Gyorsan
leszálltam a buszról és körülnéztem, vajon honnan indul a csatlakozás. De,
sehol nem láttam másik buszt. Mire alaposan körülnéztem, a vezető
odavarázsolta elém a járművet. Ugyanaz a kocsi volt az, amelyikről 1 perccel
korábban leszálltam, csak akkor már más volt a járatszáma. Így aztán
visszaszálltam és hamarosan már robogtunk is Nagykanizsa felé. (10 perccel
később is indult egy busz Letenyéről Nagykanizsára, ezért mertem
megkockáztatni a 0 perces csatlakozást...)
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az RPDDK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése