Négy hónap kihagyás után tértem vissza a Dél-Dunántúlra, hogy Zalakomártól
folytassam a RPDDK-t. Az orvosi rendelőnél beütöttem a füzetembe a hiányzó
pecsétet, majd hosszan koptattam a bakancsom talpát a zalai aszfalton. A
következő két pecsétért kellett egy kis kitérőt tenni, de Zalakarostól végre
szép erdei környezetben lehetett sétálni. Nagybakónak után kortyoltam az
Eszperantó-források vizéből, majd letértem a kékről és végigmentem a
vadregényes Kőszikla-szurdok sziklái között. Palinig már csak az órával
versenyeztem, de még így is belefért a pecsételés a busz indulása előtt.
Június végén, amikor hazafelé tartottam
Mesztegnyőről, már elkezdtem tervezgetni, hogyan és mikor járom végig az RPDDK-ból
hátralévő 96 kilométert. Úgy számoltam, hogy három szakaszra bontva éppen
belefér egy hosszú hétvégébe. Habár semmi jelentősége nincs annak, hogy hányas
sorszám van a teljesítésért járó kitűzőre írva, de azért mégis milyen jól
mutatna, ha még kettessel kezdődne a szám! Aztán teltek a napok, a hetek, sőt
a hónapok, nekem pedig nem sikerült olyan hétvégét találnom, amikor el tudtam
volna menni 3 napra a zalai dombok közé túrázni. Kezdtem úgy érezni, hogy le
kell mondanom a befejezésről. Közben meglett a 3000. teljesítő is, ami miatt
még a motivációm is egyre kisebb lett...
Szeptember elején húztam legközelebb túrabakancsot, de akkor a
KDP következő szakaszát
jártam végig, viszont titkon még reménykedtem benne, hogy ősszel mégiscsak
lesz 3 egybefüggő szabad napom. Aztán eltelt egy újabb hónap és nem lett...
Újra és újra elővettem a menetrendeket, hátha mégiscsak találok valami
megoldást arra, hogy három egynapos menettel fejezzem be a RPDDK-t, de nem
sikerült. Kezdtem feladni... Október közepén akadt egy szabad napom és úgy
döntöttem, hogy mivel a következő, Palinig tartó szakasz belefér egy napba,
mégiscsak folytatom a „barna túrát”, a maradékkal pedig egyelőre nem
foglalkozok.
Szombat reggel negyed hétkor indult Székesfehérvárról a vonat, amelyikről nem
sokkal negyed 9 után szálltam le Zalakomáron. Lehet, hogy fáradt voltam, de az
is lehet, hogy valóban csípős volt a reggel. Mindenesetre magamra öltöttem az
összes magammal hozott meleg ruhámat, elvégeztem a szokásos indulás előtti
teendőket, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam.
|
|
| 4 hónap telt el azóta, hogy utoljára ott álltam a zalakomári vasútállomás épülete előtt |
Még fent ragyogott a telihold, amikor útnak indultam |
A már ismert úton hamar elértem a
K jelzéseket, azokat követve pedig
kevesebb, mint negyed óra alatt megérkeztem az orvosi rendelőhöz, ahol
beütöttem a füzetembe a nap első pecsétjét. A napon már kezdett jó idő lenni,
de ahol a fák, vagy a házak még takarták a felkelő nap sugarait, ott bizony
elkelt a két réteg meleg ruha és a sapka.
|
|
| Árnyékban a zalakomári járdán |
Visszatekintve a település főutcájára |
A falut elhagyva folytatódott az aszfaltkoptatás. Átkeltem a 7-es főúton és
tovább bandukoltam az út szélén Galambok felé. A hosszú egyenes végén már
lehetett látni a falu templomát, de még közel másfél kilométert kellett
megtenni, hogy meg is érkezzek oda.
|
|
|
| Aszfalt... |
Szinte hihetetlen, de alig volt autó a 7-es úton |
Olyan, mintha csak néhány lépés lenne Galambok temploma |
Lehet, hogy a tempóm miatt, lehet, hogy az
egyre magasabbról sütő nap miatt, de egész kimelegedtem, mire a templom előtti
kis parkhoz értem. A meleg ruháim egy részét elsüllyesztettem a hátizsákom
aljára és indultam tovább a népszerű fürdőhely, Zalakaros felé.
|
|
|
| Ceruzakerítés Galambokon |
Végre odaértem a templomhoz |
Gondozott park a községháza épülete előtt |
A következő 3 kilométert az autóút mellett futó bicikliúton tettem meg. A
város határában megcsapta az orromat a gyógyfürdőkből jól ismert kénhidrogén
szaga, de szerencsére csak rövid ideig kellett szagolgatnom.
|
|
|
| A Balaton körül jobban örültem az aszfaltozott kerékpárútnak |
Megérkeztem Zalakarosra, de a kerékpárút még folytatódott egy darabig |
A gyógyfürdő épülete |
|
|
| A szürke aszfalt menti árok partján pillantottam meg a színes virágot |
Miután elhagytam a fürdő épületét, balra fordultam és a Panoráma utca meredek
emelkedőjén gyalogoltam tovább. Még negyed órát sétáltam házak között, mire
végre elfogyott az aszfalt a talpam alól és egy erdei ösvényen vezettek tovább
a jelzések.
|
|
|
| A nap első emelkedője |
EU-s pénzből épült panoráma lépcső a Panoráma úton? |
Utolsó méterek az aszfalton (egyelőre) |
Amikor ismét kiértem a házak közé, rövid időre szem elől tévesztettem a
K jelzést. A térkép szerint az
aszfaltozott úton is mehettem volna tovább, nem sokkal később azon is
visszaértem volna a K jelzésre, de
én úgy döntöttem, hogy egyelőre elegem volt az aszfaltból, ezért inkább
visszamentem néhány métert és megkerestem a helyes utat, amelyik a patak
partján, a fák között vitt tovább.
|
|
|
| Erdei utakon Zalakaros határában |
|
|
|
| A kék körtúrával közös szakasz néhány érdekes pillanata |
Az erdei utakon háromnegyed 11-kor érkeztem meg a kilátóhoz. Az építmény
lábánál lévő borozóban elég nagy volt az élet, de a kilátón csak két emberrel
találkoztam. Miután pecsételtem és kigyönyörködtem magamat a tájban,
visszagyalogoltam a K jelzésre és
útnak indultam az Öröm-hegy felé.
|
|
| Kitérő a pecsételőhelyhez |
Az Erdész-kilátó |
|
| Panoráma a kilátó tetejéről, távolban a Kis-Balaton vidéke |
Változatos helyeken gyalogoltam másfél órán
keresztül, miközben láttam szénabálákat, „óriásokat”, „boltívet”, gombákat,
szorgoskodó nyolclábút, mégis volt egy kis hiányérzetem. Arra számítottam,
hogy október közepén már őszi színekben pompázó erdőben visz majd az utam.
Ezzel szemben a fák többségének még üde zöld volt a koronája és a lábam alatt
sem zörgött a színes levelekből álló vastag avarréteg.
|
|
|
| Szalmabálák |
Egy az óriások közül |
Először pillantottam meg a Tukora-tetőn álló TV-tornyot |
|
|
| Boltív |
A Gesztenye-kunyhó |
|
|
|
| Változatos utakon az Öröm-hegy felé |
Már elmúlt negyed egy, amikor megérkeztem a „barna túra” névadójának a
kopjafájához. A zalakarosi pecséthez hasonlóan itt sem közvetlenül a
K jelzés mellett található az
igazolópont, körülbelül 400 méteres kitérőt kell tenni annak, aki öröm-hegyi
lenyomatot szeretne látni a füzetében. A kulcsosháznál találkoztam az első
túrázóval. Ő már épp befejezte az ebédet és induláshoz készülődött, amikor én
odaértem, ezért csak pár szót váltottunk, de megbeszéltük, hogy valószínűleg
még látni fogjuk egymást, mert ő komótos, sőt, inkább lassú tempóban halad
Palin felé.
|
|
| Rockenbauer Pál emlékfája |
Kőkereszt az útkereszteződésben |
|
|
| Újabb kitérő a pecsételőhelyhez |
Az Öröm-hegyi kulcsosház |
Pecsételés után és is leültem egy napsütötte padra és kényelmesen
megebédeltem. Meg is lepődtem, amikor ránéztem az órámra és azt láttam, hogy
már negyed órája süttettem magamat a nap kellemesen meleg sugaraival. Mivel
még körülbelül 15 kilométer volt előttem és szerettem volna Palinban elérni a
16:22-kor induló buszt, be kellett fejeznem a sziesztát és indulnom kellett
tovább.
A kulcsosháztól visszagyalogoltam a
K jelzésre és folytattam az
utamat. A takaros vadászházat elhagyva a túra egyik legszebb része
következett. Egy keskeny ösvény vezetett fel a meredek domboldalon, de
visszatekintve a völgybe gyönyörű volt az erdő. Később egy energiafű-ültetvény
mellett vitt az utam, közben pedig egyre közelebbről lehetett látni az
újudvari TV-tornyot.
|
|
|
| Vadászles az Öröm-hegyi vadászház közelében |
Helyenként kisebb-nagyobb útakadályok lassították a haladásomat |
A fénykép nem adja vissza a völgy lenyűgöző látványát |
|
|
|
| Színes fa |
Az energiafű-ültetvény |
Egyre közelebbről látszott a TV-torony |
Nagybakónak előtt értem utol a túratársat, akivel az Öröm-hegyen találkoztunk.
Rövid ideig sétáltunk együtt, de ő már lemondott az általam kinézett buszról,
ezért még a falu szélén található kecskefarm előtt az övénél gyorsabb tempóra
váltottam és ismét elbúcsúztunk egymástól.
|
| Nagybakónak határában |
|
|
|
| Bogáncs |
Nem volt sok jelzés, de nehéz lett volna eltévedni |
A távolban megpillantottam Nagybakónak házait |
|
|
|
| A kecskefarm a falu határában |
Megérkeztem Nagybakónakra |
Juli néni, Kati néni Pista bácsi, letye-petye-lepetye |
A K jelzés ugyan nem érinti a
Kőszikla-szurdokot, de az olvasottak alapján nem szerettem volna kihagyni.
Mielőtt azonban a K3 jelzésen
indultam volna tovább, elmentem megtölteni a kulacsaimat az
Eszperantó-forráshoz.
|
|
|
| A K jelzés csak néhányszáz métert tesz meg a faluban |
Úton a források és a szurdok felé |
Útelágazás |
|
|
|
| Tettem egy kitérőt a forrásokhoz |
Kalocsay Kálmán Eszperantó-forrás |
A "források völgye" |
Kezdetben jól követhető volt a
K3 jelzés, de a szurdokhoz érve
eltűntek a szemem elől a felfestések. Próbáltam a kitaposott nyomokat követni,
de azok helyenként olyan helyen haladtak, hogy nem akartam elhinni, hogy arra
vezet az út. Óvatosan, időnként a földből kiálló gyökerekbe kapaszkodva
haladtam a meredek domboldalon futó keskeny ösvényen. A látvány és az élmény
leírhatatlan volt, kár lett volna kihagyni ezt a szakaszt. A létrák előtt
ismét utolértem a túratársamat, aki akkor előzött meg, amikor a forrásoknál
voltam. Onnan egy darabig ismét együtt haladtunk.
|
|
|
| Csak saját felelősségre! |
Gombák |
Itt még jól lehetett haladni |
Felérve a szurdok tetejére egy földúton gyalogoltunk tovább, majd hamarosan
megérkezett balról a K jelzés is.
Gondolkodtam rajta, hogy felsétálok a Tukora-tető térképen jelzett
kilátópontjához, de az órámra pillantva erről lemondtam.
|
|
| Ismét a K jelzésen |
Itt már valóban közel volt a TV-torony |
Az aszfalton ismét nagyobb sebességre kapcsoltam és ismét elbúcsúztam alkalmi
túratársamtól. Kicsit megijedtem, amikor a jelzések egy sáros földútra
térítettek le az aszfaltról, de szerencsére nem volt akkora a dagonya, hogy
jelentősen lelassította volna a haladásomat.
Egy órával a busz indulása előtt érkeztem meg a Förhénchegyre. A pincék közül
sokra ki volt téve az eladó tábla, de a többinél nagy volt a nyüzsgés, zajlott
a szombat délutáni élet. Onnan még körülbelül 4 kilométer volt hátra a
buszmegállóig, de ekkor már visszavehettem egy kicsit a tempómból. (Azért még
így sem mondanám, hogy kényelmes sétatempóra váltottam.)
|
|
|
| Ezúttal nem szomorkodtam az aszfalt miatt |
Kápolna a Förhénchegyen |
A szamár tisztes távolságból követte a gazdáját |
|
|
|
| Már csak néhány métert kellett megtenni Palinig |
Itt már tudtam, hogy elérem a buszt |
Azért a végén még volt néhány méternyi földút |
Jól számoltam, mert alig több, mint fél órával később ott álltam a palini
pecsételőpontnál és beütöttem a füzetembe a nap utolsó igazolását. És még
sietnem sem kellett, mert volt még 10 perc a busz indulásáig! Közben alkalmi
túratársam is utolért, mert úgy döntött, hogy inkább szalad egy kicsit, csak,
hogy ne kelljen egy órát várnia a következő busz indulásáig.
A busszal 10 perc alatt beértünk Nagykanizsára, az autóbusz-állomásra. Volt
még háromnegyed órám a vonat indulásáig, de egyéb lehetőség hiányában gyalog
tettem meg a vasútállomásig tartó közel 2 kilométert. Úgysem gyalogoltam
eleget aszfalton a nap folyamán...
|
|
| A ferences templom Nagykanizsán |
Megérkeztem a vasútállomásra |
Folytatás (befejezés)? Nem tudom... Egyre rövidebben a nappalok, így
valószínűleg nem fér bele 2 napba a hátralévő 65 kilométer. 3 egybefüggő
szabadnapot pedig már hónapok óta nem sikerült találnom...
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az RPDDK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése