Nekivágtam az Országos Kékkör azon szakaszának, „Ahol a tér kitágul – a kör bezárul”. A mondat első felét már ezen a túrán sikerült megtapasztalnom, a második felére még várni kell egy kicsit. Pörböly volt a kiindulópont, de ezúttal nem egyedül indultam útnak. A Gemenci-erdő után elszámoltunk 51-ig, aztán egy kicsit tovább is, majd visszamentünk a fák közé, ahol a vonatsíneket már rég benőtte a gaz. Ismét egy kis gátfutás következett, végül pedig már csak három jelzést kellett megkeresnünk, hogy beérjünk Szekszárdra. A városi séta végén a vasútállomás jelentette számunkra az aznapi végállomást.
2025-ben, amikor
befejeztem a RPDDK-t, a kisebbik lányom megkérdezte, hogy szeretném-e végigjárni az Alföldi
Kéktúrát is? „Valamikor majd igen!” – válaszoltam neki, mire egy
meglepő kérdéssel fordult felém: „Én is mehetek veled?” Azért lepett
meg, mert az elmúlt néhány évben soha nem jött velem túrázni, most pedig a
teljes AK-t szeretné végigjárni? Természetesen igent mondtam neki, de, azért
később rákérdeztem, hogy mi az oka a pálfordulásnak. A válasz nagyon egyszerű
volt: „Ott nincsenek hegyek…”
Karácsonyra beszereztem a két igazolófüzetet, utána pedig már csak várni
kellett a kedvező alkalomra. Januárban és februárban egyáltalán nem volt
túraidő, ráadásul zajlott a vadászat a Gemenci-erdőben, úgyhogy a szép, új
igazolófüzetek csak porosodtak a polcon. Aztán megérkezett a március,
beköszöntött a jó idő, én pedig félreléptem… A bokaszalag szakadás miatt újabb
egy hónap telt el anélkül, hogy útnak indulhattunk volna.
A húsvéti szünetben már úgy éreztem, hogy rendbe jött a bokám, ki is próbáltam
egy
rövidebb menettel a Balaton-felvidéken. Aztán április közepén végre minden adott volt ahhoz, hogy EGYÜTT
belevágjunk a nagy kalandba: jó idő, gyógyult boka és egy vasárnap, amikor
mindketten ráértünk.
A túra előtti napon úgy terveztem, hogy Szekszárdról indulunk útnak, de mikor
este még utoljára ránéztem a menetrendek.hu oldalra, akkor úgy döntöttem, hogy
inkább reggel vonatozunk és akkor a nap végén csak be kell ülni az autóba és
nem kell buszhoz vagy vonathoz alkalmazkodnunk. Ehhez pedig reggel mindössze
egy negyed órával kellett korábban elindulni otthonról.
Háromnegyed 8-kor szálltunk ki az autóból a szekszárdi vasútállomás
parkolójában. Gyorsan megvettük a jegyet Pörbölyig, majd még mielőtt
megérkezett volna a vonat, beütöttük a füzetekbe az első pecsétet. Igaz, hogy
nem itt kezdtük a túrát, de mégiscsak ez volt az első üres mező a füzetben…
A vonaton megreggeliztünk, fél 9-kor pedig már ott álltunk a pörbölyi állomás
peronján. Hazatelefonáltam, hogy megérkeztünk, elindítottam a telefonon a
GPS-t és belevágtunk a nagy kalandba. Egy fahánccsal leszórt úton elsétáltunk
az Ökoturisztikai Központ épületéhez, majd pedig az aszfaltozott úton
elindultunk a hátsó bejárat (amelyik nekünk ezúttal kijárat volt) felé.
|
|
| A pörbölyi állomáson várt bennünket egy vonat és egy vonatpótló busz is, de szerencsére egyiket sem kellett igénybe vennünk |
Az Ökoturisztikai Központ központi épülete |
A nagy, zöld kapu felé közeledve rossz érzéseim voltak, mert távolról úgy
látszott, mintha egy vastag lánccal lett volna lezárva. A lányom már azt
kezdte nézegetni, hogyan tudnánk átbújni, vagy átmászni a résen, de
szerencsére láttam már ördöglakatot, így alaposan szemügyre véve a láncot,
sikerült rájönnöm a nyitási módszerre. Miután kiléptünk a kapun, próbáltuk
ugyanúgy visszazárni, mint ahogy találtuk.
|
|
| Az ördöglakatok után nem volt nehéz kinyitni |
Bezártuk a kaput magunk mögött |
A kerítésen kívül hamar rátaláltunk a
K jelzésre, csak arra kellett
figyelni, hogy jó irányba induljunk el rajta.
|
| Indul a nagy kaland! |
Körülbelül 20 percet gyalogoltunk a harmatos fűben, közben hallgattuk a
madarak csiripelését és gyönyörködtünk az üde zöld tavaszi erdőben. Ekkor egy
kis tóhoz érkeztünk, amelyet meg kellett kerülnünk. A mélyedés túloldalán,
körülbelül 3 méter magasan láttam meg az egyik fán a következő jelzést.
Először nem értettem, hogy miért festette valaki olyan magasra, de miután
elmentünk mellette, rájöttem. Nem kellett volna lejönni a gátról és azért volt
olyan magasan a jelzés, hogy fentről pont szemmagasságban legyen. Így, utólag
visszagondolva, teljesen logikus megoldás…
|
|
|
| A Kerülő-Duna gátján tettük meg az első kilométereket |
A kis tó, amelyet meg kellett kerülni |
Most már értem, miért volt olyan magasan a jelzés a fán |
Gyalogoltunk tovább a fák között, majd nem sokkal később megérkeztünk a
kisvasút sínpárja mellé és azzal párhuzamosan sétáltunk tovább. Körülbelül 800
méterrel később kereszteztük a síneket és egy időre búcsút vettünk azoktól,
hogy 500 méterrel később ismét üdvözölhessük egymást, ezúttal a Nyárilegelő
nevű megálló közelében.
|
|
|
| Ismét a gáton |
Pörböly után ismét összetalálkoztunk a vonatsínekkel... |
...de, hamarosan elváltak útjaink |
A lányomnak ismerős volt a hely, mert néhány évvel korábban a Dunán voltak
vízi táborban és itt kötötték ki a kenukat. (Innen vonattal mentek az
Ökocentrumba, ahol az aznapi szállásuk volt.) Lesétáltunk a Duna-partra,
készítettünk néhány fényképet, majd a sínek mellett indultunk tovább.
|
|
| A vonat első megállója: Nyárilegelő |
Hatalmas tüske az egyik faágon |
|
| Vízparti panoráma |
10 óra felé járt az idő, egyre jobban sütött a nap, így a táskából előkerültek
a nyári kalapok. A vonat valószínűleg gyorsabban megtette volna a két állomás
közötti utat, de nekünk körülbelül 20 percig tartott, mire elértünk a Lassi
nevű megállóig. Ott megtudtuk, hogy mire volt jó a vejsze, készítettünk néhány
fényképet, majd pedig mentünk tovább.
|
|
| Ismét a vonatsínek mellett vitt az út |
Kezdett meleg lenni... |
|
|
| Lassi, a Halászati Múzeum udvara |
Vejsze |
Hamarosan elkanyarodtunk a vonatsínektől, felmásztunk a nap egyik legnagyobb
emelkedőjén és kezdődött a gátfutás. 2 kilométert kellett megtenni a
pecsételőpontig, utána visszamásztunk a gát tetejére és folytattuk az
aszfaltkoptatást. Találkoztunk 5 biciklissel és 4 gyalogossal, a köztes időben
pedig azzal szórakoztattuk magunkat, hogy vajon ki lát egyszerre több
kilométerkövet. (200 méterenként voltak távolról is jól látható fehér oszlopok
az út mentén, volt olyan, hogy láttuk a következő 6 darabot…) Aztán amikor már
5 kilométert megtettünk a gáton, akkor azon kezdtünk el gondolkozni, hogy
vajon meglesz-e a 6 km, utána a 7 km… Az egészben az egyhangúság volt a
legszórakoztatóbb dolog.
|
|
|
| Az út végén ott a gátra vezető emelkedő |
A kis bogár és a nagy golyó |
Innen csak három oszlop látszott (a 4. mellett álltunk éppen) |
Útközben Asszonyfalván megnéztük az emlékhelyet, majd pedig 10 kilométernyi
gátfutás után letértünk a jó minőségű aszfaltcsíkról… és egy rosszabb
állapotban lévő aszfaltcsíkon folytattuk utunkat. Egészen eddig jobbról és
balról erdő, vagy legalábbis fasor akadályozta a kilátást, de itt, az út során
először szemünk elé tárult az a látvány, amelyik korábban a képzeletemben élt
az Alföldről. Szemünk előtt a végtelen síkság, a távolban pedig Szekszárd
házai és dombjai.
|
|
|
| Asszonyfalva |
Az 51. oszlop |
Tovább a gáton |
|
| Ez az Alföld |
Negyed 1-kor érkeztünk meg Keselyűsre. Az AK táblánál lepecsételtük a
füzetünket, majd úgy döntöttünk, hogy mielőtt folytatnánk utunkat, tartunk egy
rövid pihenőt a közeli büfé melletti játszótér árnyékos padján.
|
| Keselyűs, pecsételőhely |
Gátról le, majd a pihenő után gátra fel, így a teljes túrához viszonyítva
jelentős mértékben növeltük a leküzdött szintemelkedést.
Továbbra is a gáton gyalogoltunk, a különbség csak annyi volt, hogy ezúttal
keréknyomokon, nem pedig aszfaltcsíkon. A távolságot jelző oszlopok viszont
maradtak, így könnyű volt számontartani, hogy mennyi utat tettünk meg az
indulás óta.
|
|
|
| Ernyős sárma |
Ez már a Holt-Sió gátja |
Százszorszép |
A Sáros-alja madármegfigyelő torony helyét egy tábla mutatta a gáton és úgy
döntöttünk, hogy megnézzük a kilátót. Azóta sem tudom eldönteni, hogy inkább
vicces, vagy inkább siralmas volt a látvány, amelyik fogadott bennünket a
vízparton. A fa építményen ott volt egymás mellett a két tábla: az egyik azt
hirdette, hogy közel 800 millió Ft-ot kapott a Gemenc Zrt. az aktív turizmus
fejlesztésére, a másik pedig azt, hogy a kilátóra felmenni tilos és
életveszélyes…
|
| Látszott, hogy a tábla ellenére néhányan azért már felmásztak az építményre |
Visszamentünk a gátra, ahol még mintegy 800 métert kellett megtennünk, mielőtt
a jelzések lecsalogattak bennünket az ártéri erdőbe. Ott gyalogoltunk tovább a
ma már nem használt sínek mellett.
Nagyon tetszett ez a rész. Néhány méter kivételével végig erdőben sétáltunk,
egy szakaszon közvetlenül a Sió-csatorna mellett vitt az út, de a Borrév-tó
környéke is látványos volt, az út szélén pedig már több helyen nyílott a
gyöngyvirág.
|
|
|
| A gátfutás után ismét az erdőben |
A síneket már benőtte a gaz az út bal oldalán |
Nyári tőzike virágzott a Borrév-tó partján |
|
| A Borrév-tóban sem volt sok víz |
|
|
|
| Ártéri erdő |
Keskeny erdei ösvény |
Virágzott a gyöngyvirág |
Egy keskeny ösvény végén érkeztünk meg a következő pecsételő pontra, az erdei
vasút egykori végállomásához, Bárányfokra. Ahhoz képest, hogy több, mint 10
éve nem jár ott vonat, a fa építmény egész jó állapotban van. (A
Wikipédia
szerint 2014. október 26-án közlekedett az utolsó vonat Keselyűs és Bárányfok
viszonylatban.)
|
| Bárányfok, az egykori végállomás |
A bélyegzés után visszamentünk a
K jelzésre, átkeltünk a kis
fahídon, a lépcsőn visszamásztunk a gátra, ahonnan valamivel több, mint 1
órával korábban lejöttünk és elindultunk Szekszárd felé.
|
| Átkeltünk egy kis hídon |
Ezúttal „csak” 6 kilométert tettünk meg a gáton, a változatosságot most is
elsősorban az út menti fehér oszlopokra festett számok (távolságadatok)
változása jelentette. A gátat elhagyva körülbelül 3 kilométert sétáltunk
Sárközi-összekötőcsatorna partján, végig erős szembeszélben. Ezen a szakaszon
az volt a legmókásabb, hogy összesen 3
K jelzést láttunk, de mindegyik
alá oda volt írva, hogy milyen messze van a következő. A legnagyobb távolság
1,3 km volt…
|
| Szekszárd, túránk célpontja |
|
|
| Még mindig a gáton |
Na vajon hol gyalogoltunk? Hát persze, hogy a gáton! A távolban már látszott az M6-os autópálya hídja. |
|
|
| Negyed órát kellett gyalogolni a következő jelzésig,... |
...de közben nehéz lett volna eltévedni |
Nyámádpusztánál, egy mezőgazdasági géptelep mellett érkeztünk meg Szekszárdra.
Onnan még 2 kilométert kellett gyalogolni a városi aszfalton, mire odaértünk a
vasútállomáshoz. Eközben az egyetlen említésre méltó dolog egy gólyafészek
volt az egyik villanyoszlop tetején.
|
|
| Az út végén azok már Szekszárd épületei |
Megérkeztünk Szekszárdra |
|
|
| Gólyafészek |
Szekszárd, végállomás (számunkra) |
A vasútállomás épületénél leállítottam a GPS-t, a tiszta mosdóban lemostuk a
kezünkről és az arcunkról a hosszú út porát és izzadtságát, majd beültünk az
autóba és indultunk hazafelé.
Korábban a munkatársaim is kérdezték, hogy szeretném-e végigjárni az AK-t is
és nem félek-e attól, hogy nagyon unalmas lesz? Még nagyon az elején vagyunk,
de az első szakasz tapasztalata alapján bátran merem állítani, hogy nem lesz
unalmas. Éppen az benne szép, hogy mennyire egyhangú… Kíváncsian várom a
mielőbbi folytatást…
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az AK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése