RPDDK 04.: Zalalövő – Zalatárnok (2023.08.17.)

Hosszú kihagyás és gondolataim sötét fellegeinek eloszlása után folytattam a dél-dunántúli vándorlásomat. Reggel a vonaton meglepődtem egy kicsit, de ezúttal igazi kaland nélkül érkeztem meg Zalalövőre. Nagyfernekág után küzdöttem a természettel, 11 órakor már az evésre gondoltam, majd miután Kustánszeg és Kislengyel között megnéztem a bólogató kutat, szegről-szegre járva eljutotottam a Patóhegyre. Amikor rá kellett volna fordulni a célegyenesre, akkor egy kerítés és egy villanypásztor állta utamat, de így is időben odaértem a zalatárnoki buszmegállóba.

Feladom! Ezt már nem tudom megcsinálni! – ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor az RPDDK folytatását tervezgettem. A korábbi években a nyári szabadságom elején és végén el tudtam menni kéktúrázni amolyan szabadság kezdő és szabadság búcsúztató túrákra. Amikor az RPDDK-t elkezdtem, arra gondoltam, hogy folyamatosan teljesítem a szakaszokat, nem ugrálok össze-vissza. Ez a tervem már a harmadik túra alkalmával meghiúsult. Utána annyit lazítottam az elképzelésen, hogy ha nem is folyamatosan, de mindig egymáshoz kapcsolódva teljesítem a szakaszokat. Így jutottam el nyugaton Őriszentpéterig, keleten pedig Abaligetig.

Ezúttal akárhogy nézegettem a menetrendeket, a folytatáshoz két napra lett volna szükség. A családi programok és az időjárás miatt viszont egész nyáron nem találtam két egymást követő napot, amikor el tudtam volna menni túrázni. Be kellett látnom, hogy a lazított tervet sem tudom tartani. Sőt, sokáig úgy látszott, hogy a nyári szabadságom alatt egyáltalán nem jutok el kéktúrázni. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy feladom...

Végül addig-addig sakkoztunk a programokkal, kérleltük az égieket és bűvöltem a menetrendeket, amíg csak sikerült találni egy túrázásra alkalmas napot és egy hozzá illő szakaszt.

Csütörtökön korán csörgött az ébresztőóra és negyed ötkor már kiléptem a ház ajtaján, hogy útnak induljak Székesfehérvár felé. Annak ellenére, hogy hétköznap volt, még kevesen voltak az utakon, így fél hatkor már ott álltam a székesfehérvári állomás peronján és vártam a zalaegerszegi vonatot. A szerelvény pontosan érkezett és felszálltam az utolsó kocsiba. Sokáig nézegettem, hogy hova üljek. No, nem azért, mert nem volt hely, éppen ellenkezőleg! Egyedül voltam a kocsiban és nehezen tudtam eldönteni, hogy melyik lenne számomra a legjobb hely. Itthon nem néztem meg a menetrendet, ezért meg voltam róla győződve, hogy a Balaton déli partján fogunk végigsuhanni, hiszen az autós útvonaltervező is azt javasolta. Ezért leültem a jobb oldalra az ablak mellé. Miután elindult a vonat, nézelődtem egy kicsit, de hamarosan lecsukódtak a szemeim és álomba szenderültem.

Veszprémben ébredtem fel a gépnéni hangjára: „...a következő megálló Ajka...” Ekkor jöttem rá, hogy nem a Balaton partján zötykölődünk. Annyi baj legyen, lényeg, hogy időben Zalaegerszegre érjünk, mert csak 5 perc volt az átszállásra. Szokás szerint ezúttal sem tudta tartani a vonat a menetrendet, de elértem a csatlakozást és háromnegyed kilenckor már útra készen álltam a zalalövői állomás épülete előtt. A kerékpártárolónál igazoltam az ottjártamat, majd útnak indultam. Végigsétáltam az állomás hosszú bekötőútján, átkeltem a Zala fölött, majd az első utcán jobbra fordulva rátaláltam a K jelzésre.

Zalalövő, vasútállomás

Átsétáltam a Zala hídján

Még egy búcsúpillantást vetettem Zalalövőre

A települést elhagyva egy erdőbe érkeztem, ahol néhány lépés után egy hatalmas őzlábgombát vettem észre az út szélén. Nagy volt a kísértés, hogy leszedjem és magammal vigyem, de ekkor még győzött a józan ész. Közel 40 kilométer gyaloglást terveztem erre a napra, várhatóan a hőmérséklet is 30°C fölött lesz és csak valamikor késő éjszaka fogok hazaérni, ezért aztán csak az emlékét vittem magammal a fényképezőgépem memóriakártyáján.

Az első emelkedő

Beértem az erdőbe

Ezt a gombát csak a fényképezőgépemben vittem magammal

Az erdőből kiérve egy learatott gabonatábla mellett sétáltam, majd elmentem egy adótorony mellett és a millennium emlékére állított keresztnél kiértem a Zalalövőre vezető műútra. Mindössze néhány percig sétáltam rajta, utána jobbra, a Nagyfernekágra vezető bekötőúton mentem tovább.

Itt már befejeződött az aratás

Adótorony

Millenniumi emlékmű

Elindultam visszafelé, Zalatárnok irányába

Nagyfernekág

Nagyfernekági harangláb

Egy helyhez kötött pillangó (pillangóvirág)

Az utolsó házat elhagyva egy jól kitaposott földúton gyalogoltam, azon érkeztem meg a 86-os főúthoz. Az út túloldalán hamarosan ismét a fák között vitt a jelzés.

Nagyfernekág után a földúton

Kihasználtam a pillanatnyi forgalmi szünetet a 86-os úton

Az út túloldalán

Eddig könnyű dolgom volt, jól jelzett és alaposan kitaposott úton gyalogoltam, de itt változott a helyzet. Helyenként sem a jelzést, sem az ösvényt nem volt könnyű megtalálni. Sőt, néhol még bozótharcot is kellett folytatni a továbbhaladás érdekében, ami után az éjszakai eső következményeként tetőtől talpig vizes lettem. De, megoldottam a feladatot és hamarosan megérkeztem a Nagyhegyre vezető földútra. A küzdelem után megörültem, hogy végre egy kis pihentető szakasz következik, de az örömöm csak addig tartott, amíg nem láttam meg az első dagonyát.

Az előző napok esőzései után maradt vízmosások

Valahol nem vettem észre a jelzést, ezért a gazon keresztül jöttem vissza a helyes útra

Ismét egy jól kitaposott ösvény

Hol az út?

Mintha már járt volna erre valaki

Párosan szép az élet

Ezt is ott hagytam az utánam jövőknek

Azt hittem...

...de nem, mert valahogy át kellett verekednem magamat a vizesárkon

Miután anélkül átverekedtem magamat az útakadályon, hogy fülig sáros lettem volna, valóban következett egy pihentető, enyhén hullámvasutazó szakasz. Egy órán keresztül gyalogoltam először a földúton, utána egy sima kavicsos úton, majd egy erdészeti aszfaltúton, végül pedig ismét ráfordultam egy földútra.

Nagyhegyi virágok és a szorgos méhecske

Nagyhegy és Kustánszeg között, különböző utakon

Sok helyen együtt haladt a Göcseji Galopp és az RPDDK útvonala

Esőben akár be is lehetne állni alá

Farakás

Amint gyalogoltam a fák között, ismét észrevettem néhány termetes őzlábgombát. Megálltam, hogy lefényképezzem, akkor láttam meg, hogy nem néhány gombáról van szó. Annyi volt egy néhány négyzetméteres területen, amennyit már nem volt szívem ott hagyni.

Itt már nem tudtam ellenállni a kísértésnek

A következő egy és negyed óra említésre méltó esemény nélkül telt el. Hacsak az nem számít említésre méltónak, hogy fél óra után már az járt a fejemben, hogy nem vagyok normális, amiért egész nap cipelem a kezemben a rengeteg gombát. De akkor már nem volt mit tenni, nem lett volna szívem kidobni valahol az út szélén.

Erdőszélen

Szénabálák

Színes mezei virágok

Néhányszor megálltam szedret csipegetni az út széli bokorról és minden egyes fénykép elkészítése külön bűvészmutatvány volt, mert nem akartam mindig megállni, de vigyáznom kellett, hogy nehogy összetörjenek a gombák. Gyaloglás közben arra is volt időm, hogy kiszámoljam, milyen sebességgel kellene haladnom, hogy a tervezettnél eggyel korábbi busszal és vonattal el tudjak menni haza. Nem tűnt megvalósíthatatlannak, de azért volt benne kihívás...

Nem is kellett volna otthonról gyümölcsöt magammal hoznom

Az újabb vizesárkot nem volt könnyű kikerülni, mert nem csak a keréknyomban állt a víz

Cickafark

Erdőn-mezőn Kustánszeg felé

Délben láttam meg a következő település, Kustánszeg házait a falu feletti dombtetőről. Nem voltak messze, de előtte le kellett ereszkedni a dombtetőről, hogy utána a faluban felmászhassak a következő dombtetőre. Negyed óra alatt tettem meg ezt az utat. Miután az önkormányzat épületénél pecsételtem a füzetembe körülnéztem, hogy találok-e valahol egy kutat, ahol meg tudom tölteni a kulacsomat. Nem találtam, de az épületből éppen akkor jött ki egy hölgy. Ő sem tudta megmondani, hol találok kutat, de nagyon segítőkész volt és felajánlotta, hogy kinyitja nekem az orvosi rendelő várótermét, ott fel tudom tölteni a vízkészletemet.

Megpillantottam Kustánszeg házait a szemközti dombtetőn

Megérkeztem a településre

Mintás lopótök

Felfelé a faluban

Fügefa a pecsételőhely mellett

Önkormányzat, orvosi rendelő, Faluház szépen felújított épülete

Úgy számoltam, hogy körülbelül fél óra alatt átérek Kislengyelre, ezért ott terveztem ebédszünetet tartani. Bíztam benne, hogy a pecsételőhely közelében találok ehhez egy árnyékos padot. Pecsételés és a kulacsok feltöltése után indultam tovább Kustánszeg emelkedő főutcáján. A faluból kiérve bekerített kukoricás mellett vitt tovább az út. Délelőtt kellemes volt az idő, mert többször kúszott be egy-egy felhő a nap elé, de eddigre már elfogytak a felhők, a nap pedig szerette volna bepótolni, amit délelőtt nem tudott megtenni. Árnyék sehol, felhő sehol, a nap pedig szinte égetett, ezért kénytelen voltam megállni és bekenni magamat naptejjel. Így innentől kezdve nem az izzadtság, hanem a naptej miatt ragadt rám a por. De legalább nem égtem le!

Kisboldogasszony iskolakápolna

Még mindig Kustánszegen és még mindig felfelé

Tűző napon a kerítések között

Kanadai aranyvessző

A térkép szerint a kép bal oldalán, az erdőszélen vitt volna a jelzés, de egyet sem láttam, ezért követtem a keréknyomokat

A távolban, a fák takarásában már lehetett látni az olajkutat

Kislengyel határában már messziről lehetett látni a bólogató olajkutat. Közelebb érve természetesen körbejártam, megnézegettem, készítettem róla fényképet és videót, majd indultam tovább.

Olajkút Kislengyel határában

Onnan már csak 5 percnyi járásra volt a Malom kulcsosház, amelynek a bejáratánál lehetett pecsételni. Egy pad is volt a bejárat mellett, amelyen ülve akár meg is ebédelhettem volna... Ha nem tűzött volna oda a nap... Úgy döntöttem, hogy inkább továbbmegyek és majd valahol útközben keresek egy árnyékos helyet. Vagy menet közben eszem meg a szendvicsemet...

Megérkeztem Kislengyelre

A turistaház épülete

Kislengyel egy völgyben fekszik, így egy emelkedőn felsétálva hagytam el a települést. Kereseszegig elég sokat mentem fák között, sőt, időnként úgy láttam, mintha sötét felhők takarnák el a napot.

A kislengyeli harangláb

Útakadály az erdőben

Útközben

Egy elhagyatott épület az út mellett

Magányos ház Kereseszegen

A Vörösszeg előtti körülbelül egy kilométeres szakaszon alaposan lelassultam, de nem teljesen önszántamból. A keréknyomokat elhagyva először egy széles, gazos ösvényen kellett továbbmenni, ahol minden lépésnél oda kellett figyelni, hogy hova teszem a lábamat, mert a gazban mély pocsolyák és ragadós dagonyák rejtőztek. Egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmem, ha nem akartam fülig sáros és vizes lenni. Egy helyen valamilyen rejtélyes ok miatt az úttól körülbelül 5 méterre, a derékig érő csalán és gaz közepén folytatódott a jelzés. Először megpróbáltam követni, de hamar feladtam. Ránéztem a térképre és láttam, hogy a kitaposott út is ugyanabba az irányba megy tovább és hamarosan a jelzések is visszatérnek rá, ezért nem folytattam a bozótharcot, hanem a saját lábnyomaimat követve visszamentem az útra és ott gyalogoltam tovább.

Itt is meg kellett küzdeni a természettel

Egy pillanatra sem lankadhatott a figyelem, ha nem akartam bokáig süllyedni a vízbe vagy a sárba

Közeledtem Vörösszegre

Vörösszegről aszfaltúton gyalogoltam át Barabásszegre. Induláskor még felhős volt az ég, de mire felértem a dombtetőre, addigra ismét elvonultak a felhők és a tűző napon, a megolvadt aszfalton gyalogoltam be a településre.

Itt még borús volt az ég,...

...a dombtetőn viszont az aszfalt is megolvadt a nagy melegben

Református templom Barabásszegen

Természetesen itt is kellett felfelé menni

Újabb harangláb, ezúttal Barabásszegen

Elhagytam a települést, ismét gyülekeztek a fellegek az égen

A következő településig, Győrfiszegig egy órát gyalogoltam szántóföldeken át, fenyőültetvények mellett és erdei akadálypályán keresztül. Ott ismét felültem egy aszfaltozott hullámvasútra: leereszkedtem egy kis patak völgyébe, a túloldalon felmásztam Petrikeresztúrra, ahonnan leereszkedtem a Nagylengyel-patak völgyébe, de csak azért, hogy utána ismét felfelé gyalogolhassak az aszfaltúton.

Felhők

Győrfiszeg

Érdekesnek találtam az összeállítást

Készülődik Afrikába?

Útközben

Amikor már nagyon hozzászoktam volna ahhoz, hogy aszfalt van a talpam alatt, a K jelzés balra fordult és egy betonlapokból kirakott lépcsőn indult meg a Patóhegy felé. Fent a dombtetőn vegyes kép tárult a szemem elé. Volt olyan présház, amelyet már évek óta elhagytak és már csak a lélek tartotta, hogy ne dőljön össze. Volt olyan, amelyik elhagyottnak, düledezőnek nézett ki, de be volt vezetve a villany, ezért valószínűleg használják. És voltak olyan épületek is, amelyek olyan szépen fel voltak újítva, hogy úgy néztek ki, mintha épp most építették volna.

Lépcső

Változatos állapotban lévő présházak

A szőlőhegy végén egy sorompó zárta le az utat. Jelzést ugyan nem láttam, de a térkép alapján a sorompót megkerülve kellett továbbmenni. Az út hamarosan az erdőben, egy nehezen járható úton folytatódott. Itt is voltak még présházak és egy-egy szőlőültetvény, de ezek többségét már visszahódította a természet, benőte a gaz.

A Patóhegyi Borházfalu "főutcája"

Sorompó

Jelzés hiányában követtem a keréknyomokat

Bogáncs

Szinte járhatatlan út az erdőben

Feszület a Csőszi-hegyen

Ismét járható úton

Fél három felé járt az idő, úgy számoltam, hogy még körülbelül 4 kilométert kell megtennem Zalatárnokig, ami egyáltalán nem tűnt megoldhatatlan feladatnak. Miközben ezen gondolkoztam, kiértem az erdőből és egy kerítés állta el az utamat. A kerítés felett volt egy létra, rajta egy K jelzéssel. A keréknyomok, amelyeket addig követtem, a kerítésen kívül folytatódtak, a kerítésen belül pedig nem láttam kitaposott ösvényt, ezért elbizonytalanodtam. Elnéztem balra és az egyik kerítésoszlopon megláttam a következő K jelzést. Akkor kívül kell menni! – gondoltam magamban és a lépteimet szaporázva indultam tovább. Valamivel több, mint 300 métert tettem meg, amikor egy útszéli szederbokor megállásra csábított. Miután ettem egy maréknyit a gyümölcsből eszembe jutott, hogy egy ideje már nem láttam jelzést. Ránéztem a térképre ... és csalódottan vettem tudomásul, hogy bizony, nem erre kellett volna jönni.

Az a bizonyos létra

A jelzés innen is látszott és itt még út is volt

Ezt a képet még a kerítésen kívülről készítettem

Bosszús voltam, hogy ilyen banális hiba miatt kell majd 2 órát várnom Zalatárnokon. Próbáltam helyrehozni a figyelmetlenségemet és az eddigieknél is jobban szedtem a lábaimat, miközben visszafelé mentem a létrához. Közben nézegettem, hogy nincs-e véletlen egy lyuk a kerítésen, amelyet a hozzám hasonló figyelmetlen túrázók alakítottak ki, de rá kellett jönnöm, hogy a villanypásztor miatt erre nincs esély. Visszaérve átmásztam a létrán és hosszan gyalogoltam a szántóföld közepén futó keréknyomokon.

Végtelen út a szántóföld közepén

Visszamentem, átmásztam és a kerítésen belül indultam tovább

Erdőszélen, de árnyék itt sem volt

Két kerítés között vitt az út

4 órát mutatott az órám, amikor egy dombtetőre felérve megpillantottam egy települést. Ennek Zalatárnoknak kell lennie! – gondoltam magamban és megnyugodtam, hogy mégiscsak sikerül elérnem a korábbi buszt. Igaz, hogy onnan még negyed órát kellett gyalogolnom, de így is időben odaértem a buszmegállóba.

A dombtetőről megpillantottam Zalatárnokot

Beértem a faluba

Célegyenesben, szintidőn belül

Zalatárnok, Szent Anna-templom

Megnéztem az út széli táblán a menetrendet és megnyugodtam, hogy szerepel rajta a buszom. Még arra is volt időm, hogy pecsételjek a füzetembe és az út túloldalán teletöltsem a kulacsomat a kék kútnál.

Kissé távolabb álltam a buszmegálló táblától, hogy ne a napon kelljen várnom. Arra számítottam, hogy a 75-ös úton, Nova felől érkezik a busz és ott áll meg a pecsételőhelyhez közeli táblánál. Ezért eléggé meglepődtem, amikor Szentkozmadombja felől jött egy busz, az volt rá kiírva, hogy Zalaegerszeg a végállomása és a kereszteződés túloldalán lévő megállóban állt meg. Az volt a szerencsém, hogy várt valaki a megállóban, így én sem maradtam le róla. Bosszús lettem volna, ha emiatt kellett volna még 2 órát várnom. Így viszont elértem a korábbi vonatot Zalaegerszegen és fél tízre már haza is értem.

Gizike a gőzeke gőzmozdony a zalaegerszegi állomás mellett

Ez a kijelző áramszünet esetén is működik

A gyűjteményem, amelyet szinte egész nap cipeltem magammal

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az RPDDK barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.