Az őrségi dombok után a Keleti-Mecsek magaslatai között folytattam az RPDDK-t. Az abaligeti vasútállomásról indultam, ahol különleges veszély leselkedett rám pecsételés közben. Utána az útkeresés kihívásával kellett megbirkóznom, hogy egy órával később már a második pecsétet üthessem be a füzetembe. Kitérőt tettem az uránbánya emlékművéhez, a Babás-szerkövekhez és a Zsongor-kőhöz, utána pedig gyíkokat fényképeztem a Jakab-hegyen. Az esőtől nem ijedtem meg, de azért örültem, amikor újra kisütött a nap. A Remete-rétről a Tubesen keresztül jutottam el a Büdös-kúthoz, onnan pedig egy pihentető sétával a Fehér-kúthoz. Miután az utolsó pecsét is megszáradt a füzetemben, nem volt más hátra, mint visszasétálni az autóhoz.
Egy hónap telt el az előző túra óta, nem csoda hát, hogy a bakancsaim egyre
türelmetlenebbül toporogtak a cipőspolcon, nekem pedig egyre jobban viszketett
a talpam. Úgy nézett ki, hogy június utolsó napján, egy pénteki napon ki tudok
venni egy nap szabadságot és az időjósok sem riogattak semmivel, ezért
elkezdtem tervezgetni az őrségi folytatást. Hét közben azonban kiderült, hogy
mégsem jön össze a szabadság. Mivel a túrába addigra már nagyon beleéltem
magamat, ezért nem akartam róla lemondani és elkezdtem az újratervezést. Az
első szempont az időjárás volt. Szombatra egész napos esőt jósoltak, így
kizárásos alapon maradt a vasárnap. Vasárnap viszont nem találtam elfogadható
tömegközlekedést a tervezett őrségi szakaszhoz, így a Mecsek mellett tettem le
a voksomat.
Ahogy közeledett a hétvége, úgy változott napról-napra az időjósok véleménye.
Végül szombaton úgy gondolták, hogy az éjszakai eső után vasárnap napközben
már nem fogok megázni. Hittem nekik, de azért az esőkabát ezúttal is ott
lapult a hátizsákom aljában.
Az már szinte magától értetődő, hogy ha túrázni indulok, akkor reggel nincs
időm lustálkodni. Ezúttal sem volt ez másként, 5 órakor már az autóban ültem
és robogtam Pécs irányába. Útközben hallgattam a rádiót, benne az időjárás
előrejelzést: „Ma országszerte napos idő várható, mindössze az ország déli részére kúszhat
be néhány felhő és okozhat záporokat, zivatarokat. A hőmérséklet...”
Dunaföldvár környékén jártam, amikor azt láttam, hogy a távolban sűrű, sötét
felhők gyülekeznek az égen. Próbáltam kitalálni, hogy merről fúj a szél és
gondolkoztam, hogy vajon elfújja-e a felhőket a Mecsek fölül, mire odaérek.
Nem sokkal később megkaptam a választ. Azokat a felhőket bizony elfújta a
szél, mégpedig északkeleti irányba és éppen ott kezdett el belőlük szakadni az
eső, ahol én autóztam. Az ablaktörlő a gyors fokozaton is alig győzte törölni
a szélvédőt.
Szerencsére mire Árpádtetőre értem, már valóban elvonultak a felhők, szépen
sütött a reggeli nap és kezdte felszárítani az útról a hajnali eső nyomait. A
kalandpark parkolójából visszasétáltam az ezen a szakaszon 2x2 sávos 66-os
főúthoz és halált megvető bátorsággal, valamint nyulat megszégyenítő
gyorsasággal átkeltem rajta, hogy a túloldalom lévő buszmegállóban várjam meg
a Pécsre közlekedő buszt.
Pécsen több, mint fél órám volt az átszállásra, így kényelmesen átsétáltam a
buszpályaudvarról a vasútállomásra, majd az egyik padon ülve megreggeliztem.
|
|
|
Vasárnap reggeli pécsi utcakép
|
A pályaudvar épülete
|
A vonat ezúttal pontosan indult és alig több, mint fél óra alatt elrepített az
abaligeti vasútállomásig. Régi, szakállas vicc, de most is eszembe jutott,
hogy „Miért van ilyen messze az állomás a falutól? Azért, mert ha közelebb
lenne, akkor messze lenne a síntől.”
A vonatról leszállva az első teendőm a pecsételés volt. Az állomás épülete
tele volt fecskefészkekkel. Ránézésre jónéhány fészek mesterségesen készült,
azok alatt volt egy deszka is, hogy védje az alatta lévő padot. A pecsételő
doboz fölé viszont a fecskék építettek maguknak fészket és deszkát már nem
tudtak alá felszerelni, ezért kicsit félve, gyakran felfelé kacsintgatva
nyúltam a bélyegzőért. Szerencsére megúsztam és csak egy lenyomat került a
füzetembe.
|
|
|
Abaliget, vasútállomás
|
Nem volt kockázatmentes az első pecsételés
|
Ezután megejtettem a szokásos rutinfeladatokat (telefon haza, fényképező
nyakba, GPS bekapcsol) és útnak indultam. Az épület előtt gyorsan megláttam
egy útjelző táblát amelyikről kiderült, hogy nekem bizony a másik irányba kell
indulnom. „Ez a nap is jól kezdődik!” – gondoltam magamban.
Szerencsére a sínek túloldalán könnyen rátaláltam a jelzésre. Néhány métert
sétáltam a sínek mellett, majd egy kis lépcsőn felmenve egy rét szélén
kötöttem ki. Merre tovább? Derékig érő gaz, jelzés sehol, nehogy már 200 méter
után elő kelljen vennem a térképet! A lépcső egy kitaposott ösvényben
folytatódott, azon indultam tovább, de néhány méter után egy magányos házikó
zárt kerítéséhez érkeztem. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem jó felé indultam
el. Már épp azon gondolkoztam, hogy mégiscsak elő kellene venni a térképet,
amikor megláttam a gaz közepén egy villanyoszlopot, rajta pedig a jelzést.
Visszamentem a lépcsőhöz és akkor vettem észre, hogy mintha a rét szélén is le
lenne egy kicsit taposva a gaz, éppen a villanyoszlop irányába.
|
|
|
|
Elindultam a sínek mellett
|
Nehezen találtam meg az ösvényt a derékig érő gazban
|
Itt már egy kicsit könnyebb dolgom volt
|
A nedves fűben követtem az ösvényt, amelyik hamarosan egy erdei keréknyomban
folytatódott. Először megörültem, hogy nem a tűző napon kell gyalogolnom, de
néhány lépés után kitört belőlem egy félhangos „Húúúúúú...”. A hajnali eső és
a meleg olyan párás levegőt varázsolt a fák közé, hogy pillanatok alatt szinte
csöpögött az arcomról, a hasamról, a hátamról és mindenemről az izzadtság.
|
|
|
|
Katángkóró
|
Orbáncfű
|
Álcsüngőlepke
|
|
|
|
|
Néhány lépés megtétele után folyt rólam az izzadtság
|
|
|
|
|
Egynyári seprence
|
Valamilyen fűféle...
|
Erős gomba
|
Körülbelül fél óra alatt értem fel az Abaliget feletti kaszálóra. Ott már jó
idő volt, gyenge szél fújt, így gyorsan eltűntek az utolsó izzadtságcseppek is
a homlokomról. A dombtetőn pedig egy gyönyörű körpanoráma tárult a szemem elé.
|
|
|
|
Kiértem az erdőből
|
Felfelé az Abaliget feletti dombtetőre
|
Lent a völgyben már látszottak Abaliget házai
|
|
|
Majdnem teljes körpanoráma a dombtetőről
|
Villanypásztorok között futó földúton ereszkedtem le a falu határáig. A
völgyben a lendület vitt volna tovább a keréknyomokat követve, de mivel nem
láttam jelzést, ezért rápillantottam a térképre és megállapítottam, hogy
jobbra, a kerítés mellett kell továbbmenni. Kicsit csodálkoztam, mert úgy
nézett ki, mintha az út vége le lenne zárva egy kerítéssel. Közelebb érve
aztán már láttam, hogy a kerítés előtt balra kellett fordulni és néhány
perccel később meg is érkeztem a településre.
|
|
|
Villanypásztorok között, keréknyomokon GYALOGoltam lefelé...
|
...amikor egy GYALOGcincér keresztezte az utamat
|
|
|
|
Először kételkedtem benne, hogy valóban erre kell továbbmenni,...
|
... de legalább nem zárta le kerítés az út végét
|
Először végigsétáltam a horgásztó partján, majd a barlang parkolóján átkelve a
Csónakázó-tó mellett gyalogoltam tovább. Ez rész már ismerős volt, mert néhány
évvel korábban egy családi nyaralás alkalmával jártunk errefelé.
|
|
|
|
Megérkeztem Abaligetre
|
A szabadtéri színpad nézőtere
|
Ez tetszett
|
|
|
Először a horgásztó partján sétáltam végig
|
|
|
A Csónakázó-tó már ismerős volt
|
A barlang bejáratánál pecsételtem a füzetembe, a Denevér Múzeumnál
megtöltöttem a kulacsomat, majd az épület mögötti lépcsőn indultam tovább. A
domboldalon futó ösvényről még jól lehetett látni a tavat, de néhány perccel
később már csak az erdő fáiban és azok árnyjátékában gyönyörködhettem,
miközben másztam felfelé a Jakab-hegyre.
|
|
|
|
A barlangot ezúttal nem néztem meg
|
A tető alatt található a pecsét
|
A vízhordó lány szobra a Denevér Múzeum előtt
|
|
|
|
A domboldalon futó ösvényről rá lehetett látni a Csónakázó-tóra
|
A szeder érésére még várni kell egy kicsit
|
|
|
|
|
Erdei utakon a Jakab-hegy felé
|
Háromnegyed óra alatt értem fel az egykori uránbánya IV. aknája helyén
felállított emlékkőhöz. A hely elég elhagyatottnak nézett ki, a kerítés már
régen kidőlt és a gazat sem mostanában kaszálták le az emlékhely környékén.
|
|
|
|
Elég lehangoló látványt nyújtott az emlékhely kerítése
|
1164 méteres mélység tátong a betonlap alatt
|
36 éven keresztül működött a bánya
|
A néhány perces kitérő után a bányához vezető aszfaltcsíkon indultam tovább.
Nem sokat gyalogoltam rajta, körülbelül 600 méter megtétele után az aszfalt
jobbra kanyarodott, a K jelzés
pedig balra, egy köves keréknyomon folytatódott. A Pálos-kútnál rövid időre
megálltam és megtöltöttem vízzel a kulacsomat.
|
|
Kilátás a bányától
|
|
|
|
|
A bányához vezető aszfaltcsíkon gyalogoltam tovább
|
Az aszfalt után egy köves úton mentem tovább
|
A Pálos-kút jéghideg vízével töltöttem tele a kulacsomat
|
|
|
|
|
Mintha toboz nőtt volna az ökörfarkkórón
|
Nem siettem, de ezeknél azért gyorsabb voltam
|
Dél múlt néhány perccel, amikor megérkeztem a Babás-szerkövekhez vezető
útelágazáshoz. Több helyen is olvastam, hogy a kilátás miatt megéri
leereszkedni a meredek hegyoldalon, így nem is gondolkoztam rajta, hanem
indultam tovább a K3 jelzéseket
követve. Lefelé sem volt könnyű az út, néhány helyen a sziklákból kialakult
hatalmas lépcsőfokokon kellett lépkedni, így nem volt időm azon gondolkozni,
hogy vajon hogyan fogok itt visszajönni?
|
|
|
Feldobta a talpát
|
Harangvirág
|
|
|
|
Nem tudtam kitalálni, hogy mire szolgál ez az építmény
|
Egy kis nehezítés a Babás-szerkövekhez vezető ösvényen
|
Óvatosan haladva, 10 perc alatt értem le a hegyoldalban található
sziklaképződményekhez, ahonnan valóban gyönyörű panoráma tárult a szemem elé.
|
|
|
|
|
|
|
Nehezen tudtam abbahagyni a fényképezést, mert minden sziklaalakzatot
más miatt találtam érdekesnek
|
|
|
|
Kilátás a szikláról Kővágószőlős felé
|
Miután kinézelődtem magamat, a keskeny ösvényen elsétáltam a Jubileumi
kereszthez. Ott is nézelődtem és fényképeztem egy kicsit, majd elindultam
visszafelé.
|
|
Elsétáltam a Jubileumi keresztig
|
A keskeny ösvényen visszafelé is meg-megálltam, nézelődtem és fényképezgettem,
majd miután magam mögött hagytam az utolsó kilátóhelyet is, megindultam
felfelé. Valóban nem volt könnyű a felfelé vezető út, de ebben az irányban sem
tartott tovább, mint lefelé. Így háromnegyed óra elteltével ismét ott álltam
az útjelző táblánál és indultam tovább a Jakab-hegyi pecsételőhely felé.
|
|
|
|
Egy hatalmas szikla az ösvény mellett
|
Nem tudtam betelni a látvánnyal
|
A hegyoldalban futó keskeny ösvény
|
|
|
|
|
Ez még csak a bemelegítés volt az utána következő szakaszra
|
A Sasfészek sziklája
|
Itt kellett le- és felmászni
|
Mindössze néhány métert kellett megtennem és már meg is érkeztem az OKT
táblához, amelyikre a dobozka van felszerelve. Pecsételtem, néhány percre
leültem a padra, majd egy újabb kitérőre indultam, ezúttal a Zsongor-kőhöz. Ez
egy rövidebb kitérő volt, mint a Babás-szerkövekhez vezető és az út sem volt
olyan meredek, de a kilátás innen is pazar volt. Igaz, hogy a szerkövek
sziklái érdekesebbek voltak, de szerintem a Zsongor-kő hegyoldalból kilógó
sziklája sokkal izgalmasabb. Azt azért nem bántam meg, hogy mindkét helyre
lementem, így legalább össze tudtam azokat hasonlítani.
|
|
|
|
Ismét a kéken
|
Az OKT tábla oldalán lógott a pecsét
|
Ez lenne a Remete-barlang?
|
|
|
Kilátás a Zsongor-kőtől
|
|
|
|
Ide könnyebb volt leereszkedni, mint a szerkövekhez
|
A kilátóterasz
|
|
|
|
|
Lépcső
|
Álganajtúró
|
Mintha egy hatalmas ceruza szorult volna be két szikla közé
|
A Zsongor-kőtől a K-re visszatérve ismét nem kellett sokat gyalogolni, hogy a következő
látnivalóhoz, a pálos kolostor romjaihoz érkezzek. Körbejártam a templomot és
a kolostor romjait, nézelődtem és fényképezgettem egy kicsit, majd innen is
indultam tovább.
|
|
|
|
Néhány perc séta az erdőben
|
Az újjáépített templom
|
A kolostor romjai
|
|
|
|
|
Rengeteg gyík napozott a romok falain, de menekültek a fényképezés elől
|
Körülbelül 700 métert tettem meg, amikor egy olyan helyre érkeztem, amelyet a
térkép „Tarvágás 2015-ben” szöveggel jelöl. Az azóta eltelt 8 év alatt már
nyoma sem volt a tarvágásnak, de azért így is tisztán lehetett látni a Tubest
és a Misina tetején magasodó TV-tornyot. Ez volt a második alkalom ezen a
napon, amikor láttam az építményt és ekkor még nem voltam benne biztos, hogy
lesz-e harmadik alkalom is.
|
|
|
|
Egy keskeny ösvényen indultam tovább
|
Jól lehetett látni a földsánc maradványait
|
A tarvágás helyén már kezdenek megnőni a fák és a bokrok
|
Ahogy ereszkedtem lefelé a Szuadó-tető felé, ismét eszembe jutott a reggeli
rádiós időjárásjelentés, ugyanis bekúszott egy felhő a nap elé és mintha
esőcseppek hangját hallottam volna, valamint mintha a karomra is hullott volna
egy-egy csepp a magasból. A Fenyves-forrás közelében kiértem a fák alól és
kiderült, hogy jól éreztem, valóban eleredt az eső. Szerencsére csak egy
gyenge nyári zápor volt és mire elgondolkoztam volna rajta, hogy elővegyem-e
az esőkabátomat, addigra már el is állt és már az első napsugarak is
előbukkantak a felhők takarásából. Néhány perccel később pedig tovakúsztak a
felhők és ismét zavartalanul sütött a nap.
|
|
|
|
Ereszkedtem lefelé a Fenyves-forrás felé
|
A Fenyves-forrás
|
A fák közül kiérve éreztem, hogy csepereg az eső
|
Amikor a Láz-oldalban sétáltam, jött velem szembe egy magányosan túrázó lány.
Láttam már ilyet, nem lepődtem meg rajta, de amikor szóba elegyedtünk
émegtudtam, hogy a Hármashatár-hegyről jön, akkor bizony elkerekedtek a
szemeim. Elmondta, hogy egyben szeretné végigjárni a Kékkört és július 29-én
szeretne visszaérni a kiindulópontra. Sok erőt és kitartást kívántam neki,
majd elbúcsúztunk egymástól és mindketten folytattuk az utunkat.
|
|
|
|
Piknikezőhely a Patacsi-mezőnél
|
Álcsüngőlepke
|
|
|
|
| A fák között megbújó Cserkész Farda kereszt |
Elvonultak a felhők, újra ragyogó napsütésben sétáltam |
Itt pedig az árnyékot adó fák alatt |
Fél 3-kor érkeztem meg a Remete-rétre. Átkeltem az úton és a réten, majd
néhány percre megálltam a fedett esőbeálló alatt. Merre tovább? 20 km-t tettem
meg a reggeli indulás óta és még 8-9 km van hátra az autóig. Ez körülbelül két
órányi séta, fél 5-re visszaérhetek az autóhoz. De már otthon is nézegettem,
hogy csak néhány km-rel (és 200 m szinttel) több, ha innen nem a
K jelzésen megyek tovább, hanem
Z+ és
S jelzéseken elsétálok a Tubes
tetején álló János-kilátóhoz és majd csak a Büdös-kúti kulcsosház előtt térek
vissza a K
jelzésre. Tudom, az RPDDK is útvonalkövető mozgalom, de egy ekkora
„kispistázással” el tudok számolni a lelkiismeretemmel. Nem gondolkodtam
sokáig, gyorsan döntöttem és elindultam a kilátó felé.
|
| Remete-rét |
A számításomba ugyan becsúszott egy kis hiba, mert nem jó irányba indultam el
a
KS
jelzésen, de utólag megnézve a térképen, így körülbelül 100 méterrel rövidebb
volt az út, mintha az eredetileg gondolt útvonalon, a
Z+ jelzésen mentem volna. De az is
igaz, hogy a másik úton kikerültem volna a
ZO meredek emelkedőjét. Valamit
valamiért...
|
|
| Eredetileg nem erre terveztem menni |
A szakasz legmeredekebb része |
Amikor felértem a Remeteréti útra, elbizonytalanodtam egy pillanatra, hogy
merre kell továbbmenni, de gyorsan rátaláltam a kilátóhoz vezető útra. Arra
számítottam, hogy vasárnap délután lévén sokan lesznek fent az építménynél, de
mindössze 3 fiatallal találkoztam.
|
|
| Emlékmű a Remeteréti út parkolójánál |
Gyorsan megtaláltam, hogy merre kell továbbmenni |
Természetesen felmásztam a kilátó tetejére, gyönyörködtem a kilátásban és
számolatlanul készítettem a fényképeket, hogy próbáljam megörökíteni a
csodálatos panorámát.
|
|
| A Rauch János-kilátó |
A TV-torony harmadszor |
|
|
| Panoráma a János-kilátóból |
Az épület tövében még leültem néhány percre az egyik padra, majd negyed
négykor hátamra kaptam a zsákomat és indultam lefelé a hegytetőről. A
Z+ és
S+ jelzések elágazásánál
megszólalt a lelkiismeretem, hogy mégiscsak vissza kellene menni a
Remete-rétre, de végül magával ragadott a kísértő és a
S+
jelzésen mentem tovább.
Reggel Árpádtetőnél sem volt veszélytelen átkelni a 66-os úton, de az semmi
volt ahhoz képest, amikor a Remeteréti úton kellett átkelni. Éppen egy kanyar
kellős közepén keresztezi az utat a
S+ jelzés. Látni nem lehet semmit,
mindössze hang alapján lehet eldönteni, hogy jön-e éppen valami, vagy szabad
az út és át lehet kelni. Ezzel mindössze annyi volt a baj, hogy az erdőben
nagyon messziről lehet már hallani az autók és motorok zúgását, így nagyon
nehezen tudtam megítélni, hogy mennyire van közel a jármű. Az első
próbálkozásnál rosszul mértem fel a helyzetet, de szerencsére nem lett baj,
másodszor pedig mint a villám, úgy szaladtam át az úttesten. Nem tudom, hogy
ki festette fel ezt a jelzést ide...
A Füleki Mihály-emlékkőnél érkeztem vissza a
K jelzésre, onnan pedig már csak
200 métert kellett megtenni a pecsételőhelyig, a Büdös-kúti kulcsosházig.
Mielőtt még felmentem volna a dombtetőn álló házhoz, a hely névadójánál, a
Büdös-kútnál megmostam az arcomat a jó hideg forrásvízzel és teletöltöttem a
kulacsaimat.
|
|
|
| Keskeny ösvényen ereszkedtem le a Büdös-kúthoz |
Kis híd a forrás mellett |
A Büdös-kút |
|
|
|
| A kulcsosház |
Esőbeálló a kulcsosháznál |
Lent a völgyben csordogál a forrás |
A kulcsosháztól a Melegmányi útig tartó 3 és fél km eseménytelenül telt, jól
tudtam haladni az erdei földutakon és ösvényeken. A Keresztkunyhó közelében
körülbelül 300 méteren keresztül az aszfaltot kellett koptatni, de után ismét
erdei keréknyomokon folytattam a gyaloglást és 10 perc alatt odaértem a nap
utolsó pecsételőhelyéhez, a Fehér-kúti kulcsosházhoz. A pecsételő doboz
környékén ott repkedett egy darázs, ezért óvatosan nyúltam csak a doboz felé,
de magányos harcosról volt szó, így megegyeztünk, hogy nem bántjuk egymást.
|
|
|
| Úton a Fehér-kúti pecsételőhely felé |
|
|
|
| Útközben csak virágok, lepkék és gombák lassították a haladásomat |
|
|
|
| Úton a Fehér-kúti pecsételőhely felé |
A nap utolsó pecsétje is bekerült a füzetembe |
A pecsételés után már „csak” annyi volt hátra, hogy visszasétáljak az autóig.
Az útjelző tábla szerint 3,3 km-t kell addig megtennem, ami 55 percig fog
tartani. A távolságot reálisnak tartottam, az időből azért szerettem volna
faragni egy kicsit.
|
|
|
| Erdei keréknyomokat követve gyalogoltam Árpádtető felé |
A Tripammer-fa tisztása előtt még egyszer keresztezni kellett a Melegmányi
utat, de ezúttal szerencsére sokkal biztonságosabb körülmények között. A
tisztásig többnyire széles erdei földúton gyalogoltam, onnan viszont egy
domboldalban kanyargó keskeny ösvényen kellett továbbmenni.
|
|
|
| A Trimpammer-fa |
A nap végére is maradt még látványos rész, nekem mindig tetszenek az ilyen domboldalban futó ösvények |
Fél hatkor érkeztem vissza a 66-os úthoz. Átszaladtam rajta, majd a túloldalon
felsétáltam a lépcsőn és a kalandpark kerítése mellett elsétáltam a parkolóig,
ahol reggel az autót hagytam.
|
|
|
| Reggel abból a buszmegállóból indultam Pécs felé |
Az utolsó méterek az árpádtetői aszfalton |
Emlékmű a parkolónál |
Kicsit rendbe szedtem magamat, majd a kalandpark utolsó látogatóival együtt én
is elhajtottam a parkolóból és indultam haza.
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az RPDDK barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése