A kánikula elmúltával ismét útnak indultunk, hogy folytassuk az alföldi kalandjainkat. Sükösdön kerestünk helyet a füzetben az új pecsétnek, az Ólom-hegyen a magasból is megnéztem a végtelen rónaságot, RÉMnél nem RÉMültünk meg attól, hogy elfogyott a lábunk alól az aszfalt, Érsekhalma előtt, a terepviszonyokat elnézve azt hittük, hogy rossz helyen járunk, de hamarosan megnyugodtunk, mert megtaláltuk a következő olyan pecsétet, amelyiknek nem volt helye a füzetben.
Most mennyi lesz a gátfutás? – kérdezte a lányom, amikor megbeszéltük, hogy hosszú kihagyás után folytatjuk az Alföldi Kéktúrát. Mosolyogva válaszoltam neki, hogy most nem lesz gátfutás, helyette viszont homokozhatunk egy kicsit. Amikor ezt kimondtam, akkor a több, mint 10 évvel ezelőtti kellemes nyári délutánok jutottak eszembe, ahogy ültünk az árnyékban és sütöttük a homoksütiket, vagy éppen lapátoltuk a homokot a kisautó platójára. Persze tudtam, hogy ez egy más fajta homokozás lesz, de azt azért nem gondoltam, hogy ezúttal elég hamar megunom ezt a „játékot”…
Reggel nem kellett nagyon korán kelni, mert csak fél 9-kor indult a busz Érsekhalmáról. Bár az utolsó kilométereken az útviszonyok miatt kicsit le kellett lassítani, de így is kényelmesen volt időnk leállítani az autót a helyi óvoda parkolójában, majd pedig átsétálni az onnan néhány lépésnyire található buszmegállóba. Ráadásul még azt sem lehetett eltéveszteni, hogy melyik megállóba álljunk, mert Érsekhalma egy zsákfalu, ahol csak egy megállója van a busznak, néhány méterrel később megfordul és visszamegy az 54-es főútra.
|
| Az új pecsét Sükösdön |
