Napsütéses őszi vasárnapon folytattam a Közép-Dunántúli Piros túrát.
Hárskútról ezúttal DNy felé indultam, majd néhány nem tervezett kitérő után
az Augusztin-tanyánál ütöttem be a nap első pecsétjét. Utána átvágtam a
Hajagon, száraz lábbal átkeltem a Fekete-séden és meg sem álltam a Pápavár
aljáig. A Napköveknél nem napoztam, viszont a kisvasút helyén egészen
Móricházáig zakatoltam. Sírok helyett csak halmokat láttam, de ez a kitérő
éppen elég volt ahhoz, hogy a Gerence-völgyben ne kelljen a buszra
várnom.
Ahogy fogytak a KDP kilométerek, úgy lettem egyre türelmetlenebb a folytatás
és a befejezés miatt. Az őszi iskolai szünet nagy részében viszont a ház
körüli teendőkkel voltam elfoglalva, ezért a túrabakancs helyett „csak” a
munkásbakancsomat koptattam. A szünet utolsó napján aztán félretettem a munkát
és útnak indultam a Bakonyba, hogy folytassam a KDP teljesítését. Vasárnap
lévén adta magát a logisztika: parkolás Veszprémben, a buszpályaudvar mellett,
onnan busszal Hárskútra, este pedig Zircen keresztül vissza Veszprémbe.
A hárskúti buszon ezúttal sem volt tömeg, pedig pontosan kétszer annyi utas
utazott rajta, mint
legutóbb, amikor arra jártam. A másik utas is egy túrázó volt, de ő az ellenkező irányba, Papod felé
indult a faluból.
Ezúttal is a templomnál szálltam le a buszról. A megállóban elsüllyesztettem a
széldzsekimet a hátizsákom mélyére, majd végigvettem a szokásos indulás előtti
teendőket és nekivágtam az útnak.
|
|
| Indulás előtt elsétáltam a pecsételőhelyhez egy fénykép kedvéért |
Három hét elteltével újra itt |
Hol az útpadkán, hol pedig az út menti árok túloldalán gyalogolva néhány perc
alatt elértem a falu szélét, ahol jobbra fordultam és az újtelep felé
folytattam az utamat. Több, mint 2 kilométert gyalogoltam a nyílegyenes úton,
amikor egy útelágazáshoz érkeztem. Tudtam, hogy valahol majd balra kell
fordulnom, ezért annyira megörültem neki, hogy le is tértem balra. Szerencsére
néhány lépés után ismét kettéágaztak a keréknyomok és egyik irányban sem
láttam jelzést, ezért elővettem a térképet… és megállapítottam, hogy nekem
továbbra is egyenesen kellett volna mennem.
(Itthon láttam a térképen, hogy korábban arra haladt a
P jelzés, amerre letértem az útról…)
|
|
| Itt éppen az út szélén gyalogoltam |
Kezdődött a hosszú egyenes |
|
|
| Az aszfalt elfogyott a lábam alól, de még mindig csak egyenesen kellett mennem |
Itt nem kellett volna elkanyarodnom |
Újabb 10 percet gyalogoltam többé-kevésbé egyenes úton, amikor megláttam magam
előtt egy épületet. Azt hittem, hogy megérkeztem az Augusztin-tanyához. Mivel
nem láttam pecsét jelzést, ezért rápillantottam a térképre és megállapítottam,
hogy ez még csak a Német-tanya...
|
|
|
| Újra a helyes úton |
Valahol a nádason túl folyik az Öreg-folyó |
Ez még nem az Augusztin-tanya |
Mentem tovább és 5 perccel később egy villanypásztor zárta le előttem az utat.
Se jobbra, se balra nem volt kitaposott ösvény és a térkép alapján is
egyenesen kellett tovább menni, ezért átbújtam alatta és folytattam az utamat
a keréknyomokon.
|
|
| A távolban ismét feltűnt a kőris-hegyi radar fehér gömbje |
Sorompó |
Lehet, hogy én kényelmesedtem el, vagy egyszerűen csak figyelmetlen voltam, de
úgy éreztem, hogy Hárskúttól ebbe az irányba haladva hagyott maga után
kívánnivalót az út jelzettsége. Így meg sem lepődtem, amikor a Ráktanya
közelében, ahol a S jelzés is
becsatlakozott jobbról, elnéztem egy letérést, így egyenesen mentem tovább és
ezt csak mintegy 150 méter után vettem észre. Szerencsére a szabályos sorokban
telepített fák között könnyedén visszataláltam a helyes útra.
|
|
|
| Átbújtam a villanypásztor alatt |
Sietve átmentem a vezetékre dőlt fa alatt és csak utána vettem észre, hogy már rég letértem a jelzett útról |
Visszataláltam a helyes útra |
10 perccel később megérkeztem az Augusztin-tanyához. Ahhoz is hozzászoktam,
hogy amennyiben a pecsét nem közvetlenül az út mellett van, jelzés mutatja,
hogy merre kell keresni. Itt is kerestem a pecsétes jeleket a fán, de nem
találtam, ezért mentem tovább a piroson. Amikor már kezdett gyanús lenni, hogy
túlmentem az igazolóponton, akkor ismét elővettem a telefonomat, amelyik
mutatta, hogy jó volt a megérzésem. Visszagyalogoltam hát, hogy lebélyegezzem
a füzetemet…
|
|
|
| Őszi erdő |
Innen kevésbé takarták a fák a radarállomást |
|
|
|
| Ezek már nem értek meg |
Itt van az ősz |
Ekkor még nem tudtam, hogy a ház mögött van a pecsételőhely |
A pecsételés után hosszú kilométereken keresztül gyalogoltam a varázslatos
őszi erdőben. Lábam alatt zörgött az avar, a fák ritka koronája között
besütött a nap és gyönyörű színekbe öltöztette az erdőt.
|
|
|
| Természetes útakadály |
Valahol a Hajag tetején |
Avar |
A Középső-Hajagnál elsétáltam az úttól néhány lépésnyire található emlékműhöz,
amelyik az 1973-ban, a Vértes ’73 hadgyakorlat során lezuhant 3 szovjet
pilótának állít emléket.
|
|
|
| Vastag avar takarta az utat |
A pilóták emlékműve az erdő közepén |
A kétlábú fa |
A folytatásban elmentem egy hatalmas bükkfa mellett, amelyikre még a neve is
rá volt festve: ősbükk. Újabb tanya, a Kövecses-tanya következett, majd egy
mező szélén ereszkedtem le a Gella-patak völgyébe. Onnan ismét felfelé vitt az
út, utána pedig, csak azért, hogy teljes legyen a hullámvasút-érzés, ismét
leereszkedett, ezúttal a Fekete-séd völgyébe.
|
|
|
| A kitérő után ismét a piroson |
Az emlékmű közelében láttam először ilyen jelzést, aztán egyszer csak eltűntek a fákról |
Az ősbükk |
|
|
|
| Jelzések |
A természet csodája |
Kövecses-tanya |
|
|
|
| Lefelé a Gella-patak völgyébe |
Őszi kikericsek rejtőzködtek a nagy gazban |
Lent a patakvölgyben |
|
| Egy nagy rét szélén vezetett az út |
|
|
|
| Öreghálás |
Az ösvényt avar takarta, de itt könnyű volt követni a jelzéseket |
A Fekete-sédben sem volt sok víz |
Ezután egy időre vége szakadt az erdei gyaloglásnak. Rátértem arra az enyhén
emelkedő, erdészeti köves útra, amelyik egészen a következő pecsételőhelyig, a
Pápavár aljáig vitt.
|
|
|
| Kis híd a séd felett |
Úton a Pápavár felé |
2019-ben jártam erre
az OKT bejárásom során, emlékeztem arra, hogy egy szakaszon együtt halad a
K és a
P jelzés. Nem tartott sokáig ez a
fonódás, körülbelül 400 méter múlva a
K balra, a
P pedig jobbra folytatódott. Az
elágazónál hat, látszólag szabályosan elhelyezkedő nagy követ vettem észre.
Elsétáltam a közelükben található ismertető táblához, ahonnan megtudtam, hogy
a 2021-ben felállított Napkövek mellett állok. Habár szépen sütött a nap és a
tábla is arra biztatott, hogy üljek, vagy feküdjek le a körön belül, én inkább
mentem tovább, mert jó néhány kilométer állt még előttem.
|
|
|
| Újabb pecsét került a füzetembe |
Az OKT és a KDP közös szakaszán |
Napkövek |
Hosszan gyalogoltam a széles erdei úton, majd valahol a Kis-Pápavár közelében
egy keskeny, kissé benőtt ösvényen folytatódott az út. Itt tértem rá a hajdani
Franciavágási kisvasút nyomvonalára, amelyet a túra hátralévő részében szinte
már el sem hagytam.
|
|
|
| Erdei úton |
Ez csak a kezdet, ennél csak könnyebb lett a terep |
Őszi csendélet |
Hol a sziklák között, hol egy magas töltés tetején kanyargott az út, de közben
szinte észrevétlenül folyamatosan lefelé haladt. A Királykapunál, az egykori
fűtőház romjai mellett elhaladva néhány méter erejéig a
P elhagyta a töltést, de hamarosan
ismét visszatért oda és tovább követte a kisvasút nyomvonalát. Az
Öreg-Kecskekői-ároknál megint le kellett menni a töltésről, mert a kisvasút
hídjának már csak a pillérei vannak meg, de utána ismét a töltésen
folytatódott az út.
|
|
|
| Szerencsére a talpfákat már felszedték, így könnyű volt gyalogolni |
A kanyargó töltés tetején vitt az út |
Máskor pedig a sziklába vájt nyiladékon keresztül |
|
|
|
| A fűtőház romjai a Királykapunál |
A hídnak már csak a pillérei állnak |
Móricháza közelében |
A móricházai elágazónál ránéztem az órámra. Még több, mint egy órám volt a
busz indulásáig, ezért úgy döntöttem, hogy elsétálok megnézni a közeli
halomsírokat. Felgyalogoltam az emelkedőn, láttam egy-két dombot, de
tájékoztató tábla híján csak gondolom, hogy azok voltak a halomsírok.
|
| Ezek lennének a halomsírok? |
Visszatérve a P jelzésre, folytattam
az utamat a kisvasút nyomvonalán. A Vörös János-séd völgyében már kevésbé volt
nyilvánvaló, hogy egykor ott zakatoltak a vonatok, a buja aljnövényzet miatt
inkább a Burok-völgy végére emlékeztetett a hely. Amikor balról megérkezett a
K+ jelzés, akkor végleg letértem a
vasút nyomvonaláról. Még vetettem egy pillantást az egykori híd még álló
pillérjeire, majd búcsút vettem az erdőtől és a műút szélén elindultam a
buszmegálló felé.
|
|
|
| Itt már kevésbé látszott a vasút nyoma |
A vasút balra kanyarodott, én pedig jobbra |
|
|
| Ez is tintagomba |
A célhoz közeledve |
Ennél jobban ki sem számíthattam volna az érkezést. Igaz, hogy a pecsételést
ezúttal kihagytam, de éppen akkor láttam meg a megálló tábláját, amikor a
közeli kanyarban feltűnt a busz. Szaporázni kezdtem a lépteimet, így
ugyanakkor értem oda a megállóba, mint amikor a busz. Miután felszálltam és
kerestem magamnak egy üres helyet, hirtelen visszaugrottak a gondolataim a
90-es évek elejére: középiskolás, később pedig egyetemista koromban vasárnap
esténként ezzel a busszal utaztam vissza Budapestre. Ezúttal viszont csak
Zircig mentem, ahol rövid várakozás után felszálltam a következő járatra,
amelyik elvitt Veszprémbe, ahol reggel az autót hagytam.
 |
 |
| Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján) |
Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig |
Az KDP barangolásaimról további adatok a
Heyjoe.hu
oldalon találhatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése