KDP: Gerence-völgy – Zirc (2025.11.09.)

Gerence-völgy, Kőris-hegy, Vinye… Októberben még úgy gondoltam, hogy ezután néhány hétnyi szünet fog következni… November elején már gondolatban kiegészítettem a sort, de hosszas vívódás után kompromisszumot kellett kötnöm magammal… A túra reggelén pedig egy merész ötlettől vezérelve a szünetet is elvetettem és az eredeti sorrendet sem változtattam meg… Az utolsó Közép-Dunántúli Piros túrám összefoglalója…

Szeptember elején, amikor Tés felől megérkeztem Eplénybe, úgy gondoltam, hogy a hátralévő Eplény – Zirc szakaszt négy részletben fogom végigjárni. Ebből az elsőt október közepén sikerült is teljesítenem, de a következő túrára csak november elején, az óraátállítás után tudtam időt szakítani. A hónap közepétől kezdve a hétvégék programja elég sűrűnek ígérkezett, de még így is reménykedtem benne, hogy az év vége előtt találok két szabad napot a maradék körülbelül kétszer 15 kilométer bejárására és még 2025-ben sikerül befejeznem ezt a túramozgalmat is. Aztán a második túráról hazafelé tartva meglódult a fantáziám: fél 10-kor indultam útnak, háromnegyed 4-re célba értem és megtettem 30 kilométert. Ha reggel egy kicsit korábban indulok, miért ne sikerülne a maradék 32 kilométert is egy nap alatt végigjárni? 

Miután hazaértem leültem a számítógép elé és elkezdtem tervezgetni. Ellenőriztem, hogy valóban csak 32 km a hiányzó szakasz, majd pedig elkezdtem nézegetni a menetrendet. 2023-ban Lábatlanon ütöttem be az első pecsétet a KDP füzetbe, az utolsót pedig Zircen szerettem volna, ezért olyan logisztikai megoldást keresgéltem, amelyikkel Zircen ér véget a dunántúli vándorlásom.

Adta volna magát, hogy Zircen hagyom az autót, onnan megyek busszal a Gerence-völgyig. Ezzel a megoldással az volt a baj, hogy vagy nagyon korán indult a busz, vagy csak 10 órára ért a tervezett kiindulóponthoz. Ekkor már láttam, hogy valamilyen kompromisszumot kell kötnöm. Nem volt könnyű, de végül úgy döntöttem, hogy lemondok a zirci befejezésről és a Gerence-völgyben fogom beütni az utolsó pecsétet.

Egész héten gyönyörű napos idő volt, szombatra viszont érkezett egy front és az ország nagy részére egész napra esőt jósoltak a meteorológusok. Ekkor következett egy újabb újratervezés: szombat helyett vasárnapra tettem át a túrát. Még mindig ott motoszkált a fejemben a kérdés, vajon hogyan lehetne reggel a Gerence-völgyből útnak indulni, de nem találtam számomra elfogadható megoldást. A Google térkép alapján az autós pihenőben nem volt világítás és nem akartam a „semmi közepén” sötétben otthagyni az autót.

Vasárnap reggel úgy indultam el otthonról, hogy Zircen hagyom az autót és onnan indulok útnak fél 9 körül, így kényelmesen lesz időm elérni a Gerence-völgyből negyed 5-kor Zircre induló buszt. Valahol Csákvár környékén jártam, amikor eszembe jutott egy elsőre vadnak tűnő gondolat: elmegyek a Gerence-völgyig és megnézem a parkolót. Ha úgy látom, hogy valamennyire ki van világítva és a mellette lévő étterem is nyitva lesz este, akkor otthagyom az autót. Ha nem így van, akkor visszamegyek Zircre és az eredeti tervnek megfelelően onnan indulok útnak. A navigáció azt mutatta, hogy fél 9-re így is visszaérek Zircre autóval.

8 órakor kanyarodtam be a Gerence-völgyi autós pihenőhöz. Állt már ott egy autó, amelyik valószínűleg ott töltötte az éjszakát is és semmi baja nem volt. Ráadásul találtam egy lámpaoszlopot is, amelyiknek a tetején egy apró LED lámpát véltem felfedezni. Végül pedig megnéztem az étterem kapuján a nyitvatartási időt és úgy döntöttem, hogy jó helyen lesz ott az autó még sötétedés után is.

Reggel csak egy autó állt a parkolóban

Az autóban ülve megreggeliztem, majd bakancsot húztam, hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam. A hazatelefonálás ezúttal elmaradt, mert a völgyben nem volt térerő, de ezt már indulás előtt is mondtam a feleségemnek, így nem aggódott miatta. A GPS is nehezen találta meg magát, de mire az út túloldalán lévő pecséthez értem, addigra már mutatta a pontos helyzetemet. Előző alkalommal már nem volt időm bélyegezni, ezért azt most pótoltam, majd megindultam felfelé a meredek falépcsőkön. Gyorsan bemelegedtem…

Pótoltam az egy héttel korábban elmaradt pecsétet

Megvolt a bemelegítés

Fent még kicsit párás volt a levegő

Időm, mint a tenger, ezért tettem egy rövid kitérőt a közeli Odvaskői-barlanghoz, ahol gyorsan el is vesztettem annak a szintnek a nagy részét, amit addig összegyűjtöttem. Visszafelé természetesen ugyanolyan rövid szakaszon, de nem ugyanolyan gyorsan megint visszanyertem ezt a szintet.

A barlang bejárata

Egy kép a barlang belsejéből

Újabb lépcső, ezúttal a barlang közelében

A P jelzésre visszaérve megenyhült az emelkedő, sőt, helyenként még rövidebb szintező szakaszok is voltak, de azért lehetett látni és érezni, hogy folyamatosan egyre magasabbra kell felkapaszkodnom.

Nem volt látványos, de még kilométereken keresztül felfelé mentem

Harmatcseppek

Az utolsó színes virágok egyike

Rejtőzködő tintagomba

Évgyűrűk egy korhadó fában

Körülbelül háromnegyed órát gyalogoltam a barlang után, mire kiértem arra a keskeny aszfaltcsíkra, amelyik a Kőris-hegy tetejére vezetett. Kicsit talán korán örültem, hogy felértem a hegytetőre, mert onnan még 20 percet kellett gyalogolnom, mire ott állhattam a hatalmas fehér gömb lábánál, amelyet az ezt megelőző túráimon többször is láttam a távolból.

A hegytetőre vezető keskeny aszfaltcsík

2019-ben már jártam erre

A nagy fehér labda, amelyet már többször láttam a messzi távolból

A Kőris-hegy tetejéig még meg kellett tennem néhány lépést, de negyed 11-kor végre ott álltam a Bakony és ezzel együtt a KDP legmagasabb pontján. Ami egyben azt is jelentette, hogy leküzdöttem a KDP számomra utolsó nagyobb emelkedőjét.

Még néhány lépés a hegytető

A Vajda Péter kilátó

Természetesen beütöttem a füzetembe a pecsétet, felmásztam a kilátó tetejére, tovább indulás előtt pedig megettem egy szendvicset a közeli pihenőpadon üldögélve.

Ezúttal csak ennyit láttam a kilátóból

Fél 11-kor indultam tovább. Egy rövid meredek szakasz után megszelídült a terep és kilométereken keresztül enyhén lejtős úton haladtam lefelé. Közben találkoztam 3 túrázóval és három biciklissel, ami egy átlagos KDP szakaszhoz képest már tömegnek számított.

Lefelé a kilátótól

Gombák

A Kőris-hegyet elhagyva sokáig gyalogoltam az enyhén lejtő úton

Valahol a Kék-hegy környékén egy hatalmas szarvasrudli rohant át tőlem nem messze az úton, de sajnos túl gyorsak voltak ahhoz, hogy le tudjam őket fényképezni.

Aki tudja, hogy mit kell keresni a képen, az megtalálja a szarvasokat

Másfél órája gyalogoltam az erdőben, amikor meghallottam a déli harangszót Fenyőfő irányából, majd negyed órával később kiértem arra az aszfaltozott útra, amelyik a kis települést köti össze Vinyével. Hasonlóan, mint a Kőris-hegyen, itt is megörültem az aszfaltnak, mert azt gondoltam, hogy hipp-hopp ott leszek Vinyén, a következő pecsételőhelynél. Az egész túrához képest valóban hipp-hopp ott voltam, de ott és akkor szinte végtelen időnek éreztem azt a fél órát, amíg az aszfalton koptattam a bakancsom talpát.

Egy hét alatt is sokat változott az erdő, előző alkalommal még színesek voltak a falevelek

Gombák

Valahol a Csárda-tető környékén

Fenyőfő közelében az erdőben

Még néhány méter és kiértem az aszfaltra...

...amelyik soha nem akart elfogyni a lábam alól

Vinyére éppen akkor érkezett meg egy nagyobb csoport a vonattal, amikor én is odaértem. Ők célirányosan indultak a Cuha-völgy felé, nekem viszont először meg kellett keresnem a pecsétet. Útközben azt gondoltam, hogy valahol a bélyegzőhely környékén leülök ebédelni. De, elég nagy volt a jövés-menés a vendéglőnél, ezért úgy döntöttem, hogy inkább megyek tovább és bíztam benne, hogy valahol a közelben lesz egy félreeső, nyugodt hely.

Éppen akkor érkezett meg a vonat Zirc felől

A parkoló is tele volt autókkal

A pecsételőhely

Nem is kellett sokáig gyalogolnom, a Kőpince-forrás mellett találtam egy szimpatikus padot, ahol kényelmesen megebédeltem, a kulacsomat pedig megtöltöttem friss forrásvízzel.

Hátam mögött hagytam a nyüzsgést

A Kőpince-forrás

Pihenőpadok a forrás mellett

Amíg ott üldögéltem, a Bakony szurdokvölgyei teljesítménytúra utolsó résztvevői is elhaladtak előttem, így mire útnak indultam, már nem kellett úton-útfélen a szembejövőket kerülgetnem. Sőt, a közeli ellenőrzőpontnál a pontőrök éppen akkor kezdtek összepakolni, amikor odaértem. Maradt még rengeteg gyümölcsük, amit nem akartak kidobni, ezért megkínáltak, sőt kértek, hogy vegyek és vigyek belőle, amennyi jól esik. Nem tiltakoztam, ebéd után jól esett az alma és a banán…

A Cuha-völgyi barlang bejárata

Száraz lábbal a patakmederben

Áteresz a vasút töltése alatt

A Cuha-patak ezen szakaszán egy csepp víz sem volt a mederben és a falevelek sem voltak már olyan színesek, mint egy héttel korábban, de a szurdok így is látványos volt.

A fényképek sajnos nem adják vissza a Cuha-völgy hangulatát

A Gubányi Károly hídnál felmentem a falépcsőn és fentről is megcsodáltam a szurdokvölgyet.

Felmentem a vasúti hídra

Gyalogút a szurdok alján, erre mentem tovább

Lépcső vezet fel a hídra

A híd alulról, a gyalogútról fényképezve

Vasárnap délután lévén elég sokan kirándultak errefelé, igaz, szinte mindenki velem szembe jött. Úgy éreztem, hogy csak én egyedül megyek hegynek felfelé a patak mellett. Porva-Csesznek vasútállomás felé közeledve helyenként már volt víz a patakmederben, de ott is inkább egy koszos pocsolyára hasonlított, nem pedig egy erdei patakra.

Nagy népszerűségnek örvendenek a szurdok vasalt útjai

Sziklák

Ismét átmentem a sínek alatt, de ez a híd már nem volt annyira látványos, mint az előző

Az út egy kissé eltávolodott a pataktól és a sínektől

Helyenként már megjelent a víz a patakmederben

Kitérő a pecsételőhelyhez

A vasútállomásnál beütöttem az utolsó előtti pecsétet a füzetembe, majd nekivágtam a KDP utolsó kilométereinek. Keresztül mentem két gázlón, átkeltem a síneken, de ezen kívül semmi említésre méltó dolog nem történt. Egészen addig, amíg meg nem láttam az első „kihegyezett” fát. Itt még állt a fa, de nem sokkal később már meg is lett az eredménye a hódok munkájának: egy hatalmas fa volt keresztbe döntve az úton.

Az épület előtti lámpaoszlopnál beütöttem a pecsétet a füzetembe...

... és már csak egy üres mező maradt

Itt már nem találkoztam senkivel

Rejtekhely

Vajon meddig bírja?

Az egyik gázló, szerencsére nem volt benne sok víz

Útakadály a hódok kitartó munkájának eredményeként

Nem sokkal később egy széles földútban folytatódott az ösvény, azon gyalogoltam el egészen Zirc határáig. Miután ismét átkeltem a Cuha-patakon, ezúttal már nem gázlón, hanem egy fahídon keresztül, a távolban megláttam az apátsági templom tornyait. Körülbelül másfél kilométerre voltam még az épülettől, de ekkor átfutott rajtam a „Megcsináltam!” érzés.

Kevésbé látványos szakasz a Cuha-völgy végén

Kiértem az erdőből és átkeltem a patak felett

A távolban feltűntek a zirci Apátság tornyai

A fényképezőgépen keresztül nézve már egész közelinek látszott a templom

Gyerekkoromban többször jártam Zircen, de a városnak azt a részét, ahol a P jelzés vitt, talán még soha nem láttam. A Művelődési Ház bejáratánál megkerestem a falra szerelt fehér dobozkát, előhúztam belőle a láncot és beütöttem a füzetembe a KDP utolsó pecsétjét.

Vajon a jelzésfestő tévesztette el?

Megérkeztem Zircre

Az épület bejáratánál megkerestem a pecsétet

Ezzel a füzet megtelt, de szerettem volna az elsőtől az utolsó jelig végigjárni a P jelzést, ezért bélyegzés után mentem tovább a városközpont felé. Tudtam, hogy hol van vége a KDP-nek, akár a buszmegállón keresztül is mehettem volna a bakancsos emlékműhöz, de ehelyett próbáltam követni a jelzéseket. Ez egész sokáig sikerült is, de valahol a Rákóczi térnél eltűntek a P jelzések a villanyoszlopokról, így végül emlékezetből kellett megkeresnem a túra hivatalos végpontját.

A pecsét már megvolt, de a jelzés még folytatódott

Úton a cél felé

Ez volt az utolsó jelzés, amit láttam, a pontozottat nem találtam meg

Készítettem egy szelfit, majd kissé meghatottan hazatelefonáltam, hogy elmondjam a feleségemnek is a nagy hírt: „Végigértem!”.

Nekem nem a 0., hanem a 278. kilométert jelezte a tábla

Itt a vége, fuss el véle!

A busz indulásáig még volt háromnegyed órám és mivel ahhoz már hideg volt, hogy a padon üldögélve töltsem ezt az időt, ezért sétáltam egyet az Apátság kertjében.

Sötétedés előtt még körbesétáltam az Apátság kertjét

Mire felszálltam a buszra, már teljesen besötétedett. Megkértem a buszvezetőt, hogy majd szóljon, amikor le kell szállnom, mert a buszon nem volt kiírva, hogy mikor melyik megálló következik, a sötétben pedig nem ismertem volna meg a megállót.

Miután leszálltam a buszról, korom sötétség fogadott. A lámpa, amelyik alatt reggel megálltam az autóval, nem világított és az étteremből sem szűrődött ki annyi fény, hogy bármit lehessen látni. Kicsit megijedtem, hogy vajon mi lett az autóval? Elővettem a zsebemből a telefonomat és annak fényénél gyalogoltam vissza a parkolóba. Nagy kő esett le a szívemről amikor láttam, hogy az autónak semmi baja nem esett!

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az KDP barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.

Ezzel végére értem egy újabb kalandnak. 2023 decemberében indultam Lábatlanról, 12 túranap alatt végigjártam ismerős és addig ismeretlen helyeket. Mentem télen, nyáron, sárban és forróságban. Gyalogoltam olyan utakon, ahol korábban már százszor jártam autóval és olyanokon is, amelyekhez gyermekkorom meghatározó élményei kötődtek. Voltak vicces kalandjaim, mint például egy elakadt autó kimentése a Vértesben, de volt olyan pillanat is, amikor legszívesebben aláálltam volna egy vízesés alá a falu közepén. Láttam kilátókat, köveket és piramist, valamint a természet számtalan csodáját. Készítettem 2200 fényképet és gazdagabb lettem megszámlálhatatlan élménnyel. Utólag visszagondolva az úton töltött több, mint 70 óra minden egyes percét élveztem!

Most már csak egy dolog van hátra, begyűjteni a teljesítésért járó kitűzőket. Egyelőre ez tűnik az egyik legnehezebb feladatnak, mert nem szeretném postára adni a füzetemet, de még nem tudom, hogy mikor jutok el személyesen Székesfehérvárra. Abban viszont biztos vagyok, hogy ugyanúgy, mint sok más feladatot az út során, ezt is meg fogom oldani.