RPDDK 03.: Zalalövő – Velemér (2023.10.02.)

Október elején az Őrségben folytattam az RPDDK-t. Zalalövőről indultam, erdőn-mezőn át felmentem Csödére, ahol szerencsére nem felejtettem el pecsételni. Utána rövid időre lementem a térképről, de nem sokkal később megértettem, hogy miért. Pusztaszentpéteren ismét pecsételtem, majd a kezdeti nehézségek után gond nélkül megérkeztem Kerkakutasra. Ebéd után következett két Szenterzsébet és egy kis alföldi ízelítő. Szentgyörgyvölgyet olyan érdekesnek találtam, hogy egy részét háromszor is megnéztem. A nap végén Veleméren hajtottam álomra a fejemet. 

Október 3. nemzeti ünnep Németországban, ezért az ottani munkatársaim közül sokan két nappal meghosszabbították a hétvégét. Ennek köszönhetően én is tudtam úgy szervezni a munkámat, hogy nekem is legyen egy hosszú hétvégém. A hét elejére napos, száraz időt ígértek az időjósok és az itthoni dolgokat is sikerült elrendezni, így szombat délután eldőlt, hogy hétfőn és kedden egy hosszabb, kétnapos szakasszal tudom folytatni a RPDDK-t.

Korábban már nézegettem, hol lehetne folytatni a bejárást, hova lehet tömegközlekedéssel eljutni, hol találok szállást, de a konkrét terv csak vasárnap délután állt össze. Pontosabban tervek, mert minden attól függött, hogy hol találok az utolsó pillanatban szállást. Telefonálgattam, levelet írtam, az ismert szállásfoglaló oldalakat nézegettem, de vagy már foglalt volt a hely, vagy nem vették fel a telefont. Amikor már kezdtem feladni, akkor megszólalt a telefonom. Velemérről, a Kisaranyos Vendégházból hívtak vissza. Elmondtam a gondomat, majd rövid gondolkodás után olyan választ kaptam, amire már nem is számítottam: hétfőn este lesz számomra egy szabad szoba!

Ez egyben azt is jelentette, hogy nem kétszer egy napra megyek, azaz este nem megyek vissza az autóhoz, hanem egyszer két napra és mindent, amire szükségem lehet a két nap alatt, magammal kell vinnem. Ez lesz az első ilyen alkalom!

Próbáltam végiggondolni, hogy mi az, amit egy napra nem szoktam magammal vinni, de most szükségem lesz vagy lehet rá. Aztán amikor kezdett hosszúra nyúlni a fejemben a lista, akkor hirtelen eszembe jutott, hogy mindent, amit bepakolok, két napon keresztül a hátamon kell cipelni. Ez jó indok volt arra, hogy újra végignézzem és lerövidítsem a képzeletbeli listámat.

Végül sikerült úgy összeállítani a csomagot, hogy az enni-innivalóval együtt is kényelmesen befértem a fiam 40 literes hátizsákjába. A súlyát azért nem mertem lemérni, nehogy megijedjek... Most már látom, hogy mit lehetett volna még kihagyni, de szerencsére túl sok felesleges dolgot így sem vittem magammal. Ezt a fajta túrázást is tanulni kell...

Hétfőn szokás szerint hajnalban keltem és fél ötkor már úton voltam Székesfehérvár felé, ahol a vasútállomás melletti parkolóban állítottam le az autót. Háromnegyed hatkor megérkezett a vonat, amelyikkel Zalaegerszegig utaztam. Ott 5 perc lett volna az átszállásra, de a vonatom folyamatosan gyűjtögette a késést és Ukk állomásig már majdnem 15 percet sikerült összeszednie. Már kétszer utaztam ezen a vonalon és a csatlakozás mindkét alkalommal megvárta a vonatomat, ezért abban bíztam, hogy most sem lesz ez másként. Jól gondoltam... Amikor beértünk Zalaegerszegre, a mellettünk lévő vágányon ott várt a piroska.

Közel 3 órás utazás után, háromnegyed 9-kor érkeztem meg végül Zalalövőre. Egy kis készülődés és a szokásos indulás előtti teendők után 9 órakor kaptam a hátamra a zsákomat és indultam el az állomásról a K+ jelzéseket követve. Este 5 és 6 óra között terveztem a szállásra érni, ezért nem kellett sietnem. Mielőtt a Zala hídja felé vettem volna az irányt, felsétáltam a közeli Szent László király-templomig, amelyet előző alkalommal csak távolról néztem meg.

A Hűség Oszlopa Zalalövőn

A vasútállomás régi épülete

Szent László király-templom

A rövid kitérő után, közel másfél kilométert megtéve, negyed 10-kor tértem rá a K jelzésre. Végigsétáltam a Bajcsy-Zsilinszky utcán, majd egy sóderes úton folytattam a gyaloglást. Körülbelül 500 méter múlva az út enyhén jobbra kanyarodott, a jelek pedig egyenesen, a fák között futó ösvényen vittek tovább. Hamarosan kiderült, hogy csak azért, hogy levágják az út egy kanyarját. Nem sokkal azután, hogy visszaértem a sóderes útra, megérkeztem a Pacsa-hegyre, ahol pincék és a szőlőültetvények között sétáltam tovább.

Itt már a kéken gyalogoltam

Sóderes út a Pacsa-hegy felé

Az erdőn keresztül levágtam egy kanyart

Méhek a katángkóró virágán

I. Orbán pápának, a szőlő és a szőlőművelők védőszentjének állított emlékoszlop a Pacsa-hegyen

Présházak és szőlőültetvények között gyalogoltam

A szőlőhegyet elhagyva egy háromnegyed órás gyaloglás következett erdőn-mezőn keresztül. Nem mondom, hogy eseménytelenül telt az idő, mert láttam reggelire vadászó rókát, virágokat és pókhálókat, de azért volt időm a gondolataimba mélyedni is... és azon gondolkodni, hogy vajon hogyan kellene beállítani a hátizsák pántját, hogy ne nyomja annyira a vállamat...

Változatos, de jól jelzett úton gyalogoltam az erdőben

Lombkorona a fejem felett

Helyenként a rét szélén futottak a keréknyomok

Meg-megálltam gyönyörködni a természetben

Nem vártam meg, hogy mi lesz a reggelije

Erdőszélen

Az utolsó méterek az erdőben

A harmatos réten jól látszottak a pókhálók

Felfelé Csödére

Egy kisebb emelkedőt leküzdve fél 11-kor érkeztem meg Csödére, annak is a Felső részére. A buszmegállónál kis híján elmentem a pecsét mellett, de szerencsére időben kapcsoltam és nem kellett egy felesleges lépést sem megtennem. A falu végén, a buszfordulónál pihentem néhány percet és állítottam a hátizsák pántján, majd indultam tovább a nyílegyenes aszfaltúton.

Csöde

Rövid pihenő után indultam tovább a faluból

Az erdő szélén az aszfalt jobbra kanyarodott, a jelzések pedig egyenesen folytatódtak egy széles sóderes úton. Körülbelül 250 métert tettem meg rajta, amikor az út jobb oldalán észrevettem egy jelzést az egyik fán. Átléptem a kis útszéli árkot és a jelzést követve az erdei ösvényen gyalogoltam tovább. Annyira adta magát, hogy csak kövessem a széles nyiladékban futó egyenes ösvényt, hogy nem is néztem a jelzéseket. Alig több, mint 5 percet sétáltam így, amikor kiértem ahhoz az aszfaltozott úthoz, amelyikről Csöde után letértem. Kerestem a jelzéseket, de egyet sem találtam. Gyanús volt a dolog, mert Zalalövőtől végig „bolondbiztosan” volt felfestve az út, aki akart volna, az is csak nehezen tudott volna eltévedni. Elővettem a térképet és nem értettem, hogy mi történt. A térképem szerint le sem kellett volna térni a sóderes útról és ahol állok, ott nincs semmilyen út! Pedig biztos voltam benne, hogy a K jelzést követve jöttem be a fák közé.

Kétségbe azért nem estem, ennél nehezebb helyzetet is oldottam már meg. Fogtam magamat és elindultam visszafelé, közben pedig figyeltem, hol látom meg az első jelzést. Körülbelül félúton vettem észre, hogy a nyiladékra merőlegesen, egy földúton folytatódik az út. Az erdőből kiérve kiderült, hogy mi történt. Néhány hónappal korábban a közeli fatelepnél szabadon tartott kutyák miatt elterelték az útvonalat, de a turistautak.hu oldalon, ahonnan a térképemet letöltöttem, még a régi útvonal látható.

Ez az út még rajta volt a térképemen

Adta magát, hogy kövessem a keréknyomokat...

...pedig errefelé kellett volna jönni

Miután visszaértem a „régi” kékre, egy alig negyed órás sétával értem el a pusztaszentpéteri pecsételőpontot. A csödei vállpánt-igazítás egész jól sikerült, már alig nyomta a hátizsák a vállamat, de ha már úgyis megálltam és levettem a hátamról, akkor megpróbáltam még egy kicsit finomhangolni a beállítást. Hamarosan kiderült, hogy sikerült... 

Visszataláltam a K jelzésre

A pusztaszentpéteri pecsét közelében

Néhány őszi kikerics virított az út mentén

Azt is mondhatnám, hogy a pecsételés után is őszi kikericseket és pókhálót szerettem volna fényképezni, de az az igazság, hogy nem láttam jelzést, ezért érzésből indultam tovább. Próbáltam kitaposott ösvényt és keréknyomot követni, de csak nem akartak felbukkanni a jelzések. Amikor már eléggé elveszettnek éreztem magamat, akkor elővettem a telefonomat és annak segítségével próbáltam meg visszatalálni a jelzett útra. Ez többé-kevésbé sikerült is, de ez alatt az 1 km alatt többször néztem meg a térképet, mint előtte és utána összesen. Végül leküzdöttem a nehézségeket és hamarosan ismét egy jól jelzett erdei földúton gyalogoltam.

Szinte lila színbe borult a rét a rengeteg őszi kikericstől

Újabb pókháló, ezúttal szemmagasságban

Itt éppen láttam, hogy merre kell menni

Itt inkább csak érzésből mentem

Errefelé többször igénybe vettem a térkép segítségét

Az út közepén állt ez a tölcsérgomba

Végre már térkép nélkül is könnyen boldogultam

Útközben találtam 3 hatalmas (térdig érő!) őzlábgombát, de ezúttal fájó szívvel otthagytam azokat, mert nem tudtam volna mit kezdeni velük.

Sajnáltam otthagyni az őzlábgombákat

Háromnegyed egykor érkeztem meg Kerkakutasra. Bíztam benne, hogy a falu közepén található templom kertjében lesz egy árnyékos pad, ahova le tudok ülni ebédelni. Volt is pad, talán több is, de az egyiknél már ültek és akkora füsttel borították be a környéket, hogy úgy döntöttem, inkább továbbmegyek. Nem kellett sokat gyalogolnom, a tűzoltószertárral szemben volt egy kis park, benne három árnyékos paddal. Ideális hely az ebédhez!

Erdőn-mezőn keresztül Kerkakutas felé

Megérkeztem Kerkakutasra

Szent István király-templom

Miközben a padon üldögéltem és eszegettem, eltekert mellettem egy biciklis, majd nem sokkal később jött visszafelé is. Mindkét alkalommal jól megnézett magának, de nem derült ki, hogy miért talált annyira érdekesnek.

Miután ettem-ittam-pihentem, fél kettőkor ismét hátamra kaptam a zsákomat és indultam tovább. Egy kis forgalmú aszfaltúton gyalogoltam át Alsószenterzsébetre. Tudtam, hogy az azt követő települést Felsőszenterzsébetnek hívják, ezért az elmúlt időszak tapasztalata alapján gyanítottam, hogy hamarosan egy emelkedőn kell majd felfelé gyalogolnom. Nem tévedtem, a haranglábat elhagyva enyhén, de azért láthatóan emelkedni kezdett az út. 10 perc alatt felértem Alsószenterzsébet felső végéhez, majd további negyedóra aszfaltkoptatás után megérkeztem Felsőszenterzsébetre. Útközben egy hatalmas kikericsmező miatt kellett megállnom, nem tudtam mellette úgy elmenni, hogy ne örökítsem meg.

Az út szélén Alsószenterzsébet felé

Vajon kik laknak ebben az utcában?

Harangláb Alsószenterzsébeten

Felfelé, de még csak Alsószenterzsébet határában

Kis forgalmú aszfaltúton gyalogoltam át az egyik Szenterzsébetről a másikra

Valami nagyon érdekes volt rajtam

Megint kikericsek

Felsőszenterzsébet

Amikor Felsőszenterzsébeten a buszmegálló oldalán található térképet nézegettem, megszólított egy idősebb úr és megkérdezte, hogy Szentgyörgyvölgy felé megyek-e. Miután igennel válaszoltam, nagyon készségesen elmondta, hogy merre induljak és további jó utat kívánt.

Érdemes megnézni, hogy a térképen merre vezet a kéktúra útvonala

Mielőtt elhagytam volna a települést, még tettem egy rövid kitérőt a haranglábhoz. Sajnos elég rossz állapotban van, de talán nemsokára elkezdődik a felújítása, mert az új tetőcserepek már megérkeztek hozzá.

A felsőszenterzsébeti harangláb

A következő fél órában úgy éreztem magamat, mintha valahol az Alföldön lennék: hosszú, egyenes, poros földúton gyalogoltam, jobbról és balról szántóföld, elvétve egy-egy fa, de azok sem az útra vetették az árnyékukat. De minden jónak vége van egyszer, így ez a szakasz sem tartott örökké és 3 órakor megérkeztem Kógyárra.

Nem tévedtem el? Ez nem az Alföld?

Szójabab

Soha véget nem érő út

Megérkeztem Kógyárra

A hosszú, egy utcás falu egyetlen látnivalója a 2020 decemberében állított fa kereszt volt. Nem akármilyen kereszt, kétszer is el kellett olvasnom a rajta található táblácskát, mert nem akartam hinni a szememnek.

Az a bizonyos kereszt

Sokáig ballagtam a sóderes úton, kerülgettem a kisebb-nagyobb gödröket és úgy éreztem, hogy soha nem lesz vége a falunak. Végül mégiscsak elértem a település végét jelző táblát, majd néhány perccel később Szentgyörgyvölgy határát. Ekkor még csak 30 kilométer körül jártam, mégis úgy éreztem, hogy elfáradtam.

Végre elértem a falu végét

Szentgyörgyvölgy határából visszanéztem a megtett útra

Virág

Nagyon megörültem, amikor nyitva találtam a református templom kapuját. Egyrészt nagyon szép, festett fakazetták borítják a templom mennyezetét, másrészt jól esett egy kicsit letenni a hátizsákomat és leülni a hűvös épületben.

A református templom kazettás mennyezete

Körülbelül 10 percet üldögéltem és nézelődtem a templomban, de ennyi idő alatt is sikerült úgy feltöltődnöm, hogy úgy indultam tovább, mintha még csak akkor szálltam volna le a vonatról Zalalövőn.

Indulás után még visszanéztem a templomra

ÚJ ÉLETre kaptaM a Templom SZívében

Ennek a nagy frissességnek meg is lett a következménye: úgy elszáguldottam a bélyegzőhely mellett, hogy csak a falu végén kaptam észbe. Így aztán bandukolhattam vissza 800 métert, hogy beüssem a füzetembe a nap utolsó pecsétjét.

A kávézó teraszáról felhívtam a szállást, hogy körülbelül egy óra múlva érkezek, majd nekivágtam a maradék 6 kilométernek. Még csak fél 5 volt, amikor Asszonyfa után az erdőben folytatódott az út, de érezhetően kezdett sötétedni. Útközben találkoztam egy túrázóval, aki még sötétedés előtt szeretett volna sátorhelyet találni magának Szentgyörgyvölgy után, ezért sietett és csak néhány szót váltottunk, majd mindketten mentünk tovább. Fél óra alatt tettem meg az erdei utat és érkeztem meg Velemérre.

Szentgyörgyvölgy

Még ez is Szentgyörgyvölgy

Asszonyfa

Az aszfalton közelebb lett volna Velemér, de a jelzések az erdőn keresztül vittek

Mielőtt a szállás felé folytattam volna az utat, tettem még egy rövid kitérőt a falu szélén álló római kori templomhoz. Későre járt már az idő, így csak kívülről tudtam megnézni az épületet.

Hulló falevél

A veleméri templom

Miután visszatértem a K jelzésre, már csak 10 percet kellett sétálni és megérkeztem a Kisaranyos Vendégházhoz.

Még néhány lépés és megérkeztem a szállásra

Nem túl nagy ház, de a vendéglátók, Gyöngyi és Kálmán annál nagyobb szeretettel, valamint finom és bőséges vacsorával vártak. A házban két szoba volt, a másikban egy nyugdíjas pár szállt meg, akik szintén kéktúráztak, de az ellenkező irányból érkeztek. Vacsora közben és után elbeszélgettünk egy kicsit, majd viszonylag korán nyugovóra tértem, mert másnap reggel korai indulást terveztem.

Erre jártam (forrás: OSM, saját GPX fájl alapján)

Ezeket a szakaszokat teljesítettem eddig

(forrás: GPX Viewer, saját GPX fájlok felhasználásával)

A túra útvonala a Google térképén

Az RPDDK barangolásaimról további adatok a Heyjoe.hu oldalon találhatók.