OKT 15.: Dobogókő – Rozália-téglagyár (2025.04.27.)

Pirosnak indult, kék lett belőle... Vasárnap reggel Isztimérre indultam, de délben Dobogókőn kötöttem ki. Ha már ott voltam, megnéztem a Dunakanyart, felmásztam a Zsivány-sziklákra, pecsételtem Pilisszentkereszten és gyönyörködtem a Dera-szurdokban. A Szent-kút után jött a Hosszú-hegy és a Kevély-nyereg, majd a Teve-szikla és a Köves-bérc. A téglagyárnál elrontottam a pecsételést, de a buszra nem kellett sokat várnom.

Már több, mint két hónapja ott porosodott érintetlenül a három megkezdett igazolófüzet: az RPDDK-ból már csak 35 km hiányzik, de a befejezéshez kellene még két nap (vagy egy nap és egy sofőr, aki átviszi az autót, vagy engem az egyik végpontból a másikba), a KDP-n előző év szeptemberében jártam utoljára, akkor értem el Mecsérre, ahol a 110. km-t teljesítettem, a 2. OKT füzet pedig amolyan vésztartalékként, alig több, mint 60 km-rel pihen a könyvespolcon. Február vége óta nem tudtam időt szakítani arra, hogy bármelyiket is folytassam, ráadásul ebben az évben a Gerecse teljesítménytúrát is elhalasztották, ezért április végéhez közeledve már nagyon mehetnékem volt. Éreztem, hogy fejben is szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra, mert nagyon beleragadtam a mókuskerékbe.

Április utolsó hétvégéjén, bár lett volna más tennivalóm is, úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, folytatom valamelyik túramozgalmat. Rövid tanakodás után a pirosra esett a választásom. Tömegközlekedés szempontjából vasárnapra nem éppen szerencsés választás, de úgy voltam vele, hogy nem számít, csak mehessek. Aztán szombat késő este kiderült, hogy másnap reggel édesapám el tud vinni Mecsérről Isztimérre, így lényegesen leegyszerűsödött a logisztika.

Ezúttal nem kellett korán kelnem, csak reggel 6 órakor ültem be az autóba és indultam el Mecsér felé. Vasárnap lévén alig volt forgalom, így zavartalanul falta az autó a kilométereket, mígnem egyszer csak felgyulladt néhány hibajelző lámpa a műszerfalon. Akár egy karácsonyfa, úgy világítottak a piros ikonok, ráadásul még egy üzenetet is olvashattam a kijelzőn: elfogyott az AdBlue… Csodálkoztam, mert máskor jó előre szokott figyelmeztetni, ha már fogyóban van, most pedig egyből azt mondja, hogy elfogyott? Gyors újratervezés után a legközelebbi benzinkút felé vettem az irányt, hogy orvosoljam a problémát. De, hiába tankoltam tele, a hiba nem szűnt meg. Üzentem édesapámnak és a feleségemnek, hogy a túra törölve, megyek haza… Nem mondom, hogy nem voltam csalódott…

Azt terveztem, hogy 9 óra körül már a Burok-völgy vadregényes részén sétálok, ehelyett otthon ültem a kanapén és bosszankodtam. Aztán egy hirtelen ötlettől (és a feleségem határozott kérésétől) vezérelve úgy döntöttem, hogy elő a vésztartalékkal! Ránéztem a menetrendre és percek alatt meghoztam a döntést: Irány Dobogókő!

Légvonalban közel van hozzánk a hegytető, de tömegközlekedéssel több, mint 2 órába telt, mire odaértem. Ehhez hozzájárult, hogy épp felújították a HÉV pályáját, ezért tovább tartott az Aquincum – Pomáz utazás, utána a tömött busz is csak araszolni tudott a kanyargós úton, mert úton-útfélen kerékpárosokat kellett kerülgetnie. 

Dél előtt néhány perccel érkeztem meg Dobogókőre. A buszmegállóban elindítottam a GPS-t, nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet és útnak indultam. Először a menedékházhoz mentem, hogy beüssem a nap első pecsétjét a füzetembe. Tele volt a ház terasza, előtte pedig három kondérban főtt az ebéd. Amúgy sem szeretem a tömeget és a nyüzsgést, de ezúttal még kevésbé rajongtam érte. Ennek ellenére pecsételés után még elsétáltam a kilátóteraszhoz is, ahol legnagyobb meglepetésemre nem volt tömeg, még a korláthoz is odafértem néhány fénykép erejéig.

A Turista Múzeum épülete Dobogókőn

Báró Eötvös Loránd Menedékház

Kilátás a Dunakanyarra

Téry Ödönnek, a magyarországi turistamozgalom kiemelkedő alakjának emlékműve

Talán mindenki ebédelt, azért voltak ilyen kevesen?

Az I. világháború emlékműve