RPDDK 06.: Zalakomár – Palin (2024.10.19.)

Négy hónap kihagyás után tértem vissza a Dél-Dunántúlra, hogy Zalakomártól folytassam a RPDDK-t. Az orvosi rendelőnél beütöttem a füzetembe a hiányzó pecsétet, majd hosszan koptattam a bakancsom talpát a zalai aszfalton. A következő két pecsétért kellett egy kis kitérőt tenni, de Zalakarostól végre szép erdei környezetben lehetett sétálni. Nagybakónak után kortyoltam az Eszperantó-források vizéből, majd letértem a kékről és végigmentem a vadregényes Kőszikla-szurdok sziklái között. Palinig már csak az órával versenyeztem, de még így is belefért a pecsételés a busz indulása előtt.

Június végén, amikor hazafelé tartottam Mesztegnyőről, már elkezdtem tervezgetni, hogyan és mikor járom végig az RPDDK-ból hátralévő 96 kilométert. Úgy számoltam, hogy három szakaszra bontva éppen belefér egy hosszú hétvégébe. Habár semmi jelentősége nincs annak, hogy hányas sorszám van a teljesítésért járó kitűzőre írva, de azért mégis milyen jól mutatna, ha még kettessel kezdődne a szám! Aztán teltek a napok, a hetek, sőt a hónapok, nekem pedig nem sikerült olyan hétvégét találnom, amikor el tudtam volna menni 3 napra a zalai dombok közé túrázni. Kezdtem úgy érezni, hogy le kell mondanom a befejezésről. Közben meglett a 3000. teljesítő is, ami miatt még a motivációm is egyre kisebb lett...

Szeptember elején húztam legközelebb túrabakancsot, de akkor a KDP következő szakaszát jártam végig, viszont titkon még reménykedtem benne, hogy ősszel mégiscsak lesz 3 egybefüggő szabad napom. Aztán eltelt egy újabb hónap és nem lett... Újra és újra elővettem a menetrendeket, hátha mégiscsak találok valami megoldást arra, hogy három egynapos menettel fejezzem be a RPDDK-t, de nem sikerült. Kezdtem feladni... Október közepén akadt egy szabad napom és úgy döntöttem, hogy mivel a következő, Palinig tartó szakasz belefér egy napba, mégiscsak folytatom a „barna túrát”, a maradékkal pedig egyelőre nem foglalkozok.

Szombat reggel negyed hétkor indult Székesfehérvárról a vonat, amelyikről nem sokkal negyed 9 után szálltam le Zalakomáron. Lehet, hogy fáradt voltam, de az is lehet, hogy valóban csípős volt a reggel. Mindenesetre magamra öltöttem az összes magammal hozott meleg ruhámat, elvégeztem a szokásos indulás előtti teendőket, majd hátamra kaptam a zsákomat és útnak indultam.

4 hónap telt el azóta, hogy utoljára ott álltam a zalakomári vasútállomás épülete előtt

Még fent ragyogott a telihold, amikor útnak indultam