RPDDK 07.: Zalakomár – Mesztegnyő (2024.06.22.)

Még élénken éltek a gondolataimban az áprilisi-májusi teljesítménytúrák emlékezetes pillanatai, amikor újra túrabakancsot húztam és folytattam a RPDDK-t. A vonat ablakából láttam, hogy szakad az eső, de ebből Zalakomárra érve már csak a felhők maradtak. A pecsételőhely helyett Somogyország felé vettem az irányt és tisztes távolból követtem a zivatart, amelyik előttem ért Somogysimonyiba. Nemesvidre egy kutyafalka mutatta az utat, Kisviden pedig egy gólya sétált előttem. Nagyszakácsihoz közeledve átverekedtem magamat az újabb gaztengeren, onnan pedig meg sem álltam Mesztegnyőig.

Két hónap szünet után folytattam a dél-dunántúli barangolásomat. Egész héten esős idő volt és szombat hajnalra is ugyanilyet jósoltak a meteorológusok, de már nagyon hiányzott a túrázás, ezért úgy döntöttem, hogy megyek. Különben is, a Kinizsi 100 után nem tud megijeszteni egy nyári zápor...

Negyed 7-kor indult a vonatom Székesfehérvárról. Siófokhoz közeledve esőcseppek jelentek meg az ablakon, az állomásra beérve pedig leszakadt az ég. Dörgött, villámlott és ömlött az eső. „Igazuk lett a meteorológusoknak” – gondoltam magamban és abban reménykedtem, hogy a nap további részére is beválik a jóslatuk.

A vonat pontosan érkezett Zalakomárra. Végigvettem a szokásos indulás előtti tennivalókat, majd hátamra csaptam a zsákomat és útnak indultam. Borult volt az ég, de hinni akartam a meteorológusoknak, ezért győzködtem magamat, hogy ezek nem esőfelhők. A pecséthez kellett volna egy néhányszáz méteres kitérőt tennem, de mivel az új füzetbe nem kell duplán pecsételni, ezért a K jelzést elérve nem a falu felé, hanem balra, a vasúti átjárő felé folytattam az utamat.

Zalakomár, vasútállomás

A K jelzéshez közeledve Zalakomár határában