OKT 20.: Mátraháza – Mátraverebély (2021.05.14.)

Szebbnél szebb erdei ösvények, kilátópontok, fenyőillat, Galya-kilátó, Newton-szikla, séta a fák lombkoronájának szintjén, foltos szalamandra, Ágasvár és 7 pecsét! Röviden így lehetne jellemezni ezt a szakaszt, én mégsem voltam felhőtlenül boldog, amikor a túra végén megérkeztem Mátraverebélyre. Még jobban úrrá lett rajtam a csalódottság, amikor a péntek délutáni csúcsforgalomban hazafelé araszolva az esőnek már nyoma sem volt, sőt, még a nap is kisütött... De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!

A munkámat sikerült úgy szervezni, hogy szabaddá tudtam tenni a pénteki napomat. Szinte egész héten esett az eső, ezért végig árgus szemmel figyeltem a különböző időjárás előrejelző oldalakat, hogy milyen idő várható a hét utolsó munkanapján. Napról-napra változtak a jóslatok, így egy idő után feladtam és eldöntöttem, hogy ha esik, ha fúj, megyek a Mátrába. Legfeljebb nem kirándulni fogok, hanem túrázni.

Péntek reggel ébredés után ránéztem a radarképre, csak délen volt néhány felhő, úgyhogy megnyugodtam. Biztos ami biztos, a kamáslit és az esőkabátot betettem a hátizsák aljára, a meleg sapkámat pedig a zsebembe és indultam. Útközben hol esett az eső, hol sütött a nap, de én optimista voltam.

Mátraverebélyen borús, szeles idő fogadott, amikor leparkoltam a Polgármesteri Hivatal udvarában. Már ekkor voltak arra utaló jelek, hogy nem ez lesz életem túrája. Próbáltam buszjegyet venni a telefonos alkalmazásban, de valami hiba történt a vásárlás közben, így a pénzt levonták a számlámról, a jegy viszont nem jelent meg a telefonomon. De a busz legalább pontosan érkezett és a vezetővel együtt mindössze hárman utaztunk rajta, így nem okozott gondot a távolságtartás.

Gyöngyösön csupán 5 percem volt az átszállásra, de szerencsére könnyen megtaláltam, hogy honnan indul a csatlakozó járat és 9 órakor már úton is voltam Mátraháza felé. Ahogy mentünk egyre feljebb a Mátrában, úgy mentünk bele egyre jobban a felhőkbe. Én azért reménykedtem, hogy majdcsak elfújja a szél a felhőket...

Miután leszálltam a buszról, pecsételtem és elindultam lefelé a Nagy-Hidas-völgybe. Gyönyörű, üdezöld erdei aljnövényzet között vezetett a gyalogút. A völgy mélyén átkeltem a vízfolyás fölé emelt kis fahídon, majd visszamásztam a 24-es főút szintjére és alig több, mint 20 perccel az indulás után már meg is érkeztem a Vörösmarty turistaházhoz.

Mátraháza, autóbusz állomás

Erdei ösvény

A fahíd a völgy mélyén

OKT 06.: Káptalantóti – Badacsonytördemic (2021.04.24.)

Ezúttal egy rövid szakaszt jártunk végig a kisebbik fiammal, de közben megmásztunk három tanuhegyet és gyönyörködtünk a Balaton és környékének természeti csodáiban. Reggel Tapolcán hagytuk az autót, onnan busszal mentünk Káptalantótiig. Bemelegítésnek felmásztunk a Tóti-hegy kopár csúcsára, ahonnan igazi körpanoráma tárult a szemünk elé. A második tanuhegyen, a Gulácson a kilátás helyett az üde zöld aljnövényzetben gyönyörködtünk. A harmadik tanuhegyre, a Badacsonyra a Kőkapu szikláin keresztül másztunk fel, majd a Kisfaludy-kilátóból, az Egry József-kilátóból, a Ranolder-kereszt tövéből és a Tördemici-kilátóhelyről csodáltuk meg a Balaton csillogó víztükrét, a tanuhegyeket, a Káli-medencét, sőt még a Kab-hegyet is. A túra befejezéseként leereszkedtünk a bujdosókról elnevezett meredek bazaltlépcsőn és a tördemici vasútállomás várótermében beütöttük a füzetünkbe a szakasz teljesítését igazoló bélyegzőt.

Szombat reggel korán csörgött az ébresztőóra, mert Tapolcán szerettük volna elérni a 7:54-kor induló buszt. Amint véget ért a kijárási tilalom, kisebbik fiammal beültünk az autóba és útnak indultunk.

Tapolcán a temető mellett parkoltunk le, hogy akár vonattal, akár busszal jövünk vissza, ne kelljen sokat gyalogolni az autóig. Korábban még nem jártam a buszmegállóban, de a térkép alapján tudtam, hogy valahol belvárosban, a főút mellett kell lennie. Sétáltunk és nézelődtünk, de sehol nem láttunk buszokat. Amikor kezdtünk elbizonytalanodni, akkor láttuk meg egy lezárt és feltúrt terület közepén a buszmegálló épületét. Szerencsére még volt időnk, így ráértünk megkeresni, hogy az építkezés miatt hova költöztették el a megállót. Nem kellett sokáig keresgélnünk, gyorsan megtaláltuk az Ady Endre utcát és a 13-as kocsiállást.

Negyed 9-kor szálltunk le Káptalantótiban a buszról és egyből útnak is indultunk. Mielőtt megkezdhettük volna a sétát a Tóti-hegy felé, rövid időre meg kellett állnunk, hogy a Horváth kert büfé ablakában található pecséttel igazoljuk a túra kezdetét.

A Tekeres-patak hídjáig a K jelzést követve sétáltunk az út szélén, ott viszont egy időre búcsút vettünk tőle és a K3 jelzésen indultunk tovább, hogy reggeli bemelegítésként felmásszunk a Tóti-hegy tetejére.

A falu utolsó házait elhagyva szőlőültetvények, békésen kérődző szürkemarhák és kevésbé békésen reggeliző mangalicák mellett vezetett az út. Visszatekintve jól lehetett látni a Csobáncot, tetején a várral, jobb oldalon pedig a fák ágai között hamarosan feltűnt a Tóti-hegy sziklás oldala.

Békésen kérődző szürkemarhák

Első célpontunk, a Tóti-hegy

Kocsiút a szőlőültetvények végében